Több alkalommal is tett már közzé felvételt olyan autósokról az MKIF, akik úgy döntöttek, hogy a gyorsforgalmi utakon elkezdenek tolatni. Ez azonban most más, itt ugyanis egy hivatásos sofőr döntött az életveszélyes szabálytalankodás mellett.
Egy reprezentatív kutatás alapján a magyar közlekedők szerint szinte minden mutatóban a kerékpárosok a legkevésbé szabálykövetőek, míg a közösségi közlekedés gépkocsivezetőiről jó véleménnyel vannak - de messze nem annyira, mint önmagukról.
A hatalmas érintőképernyők térhódításának a törésteszt eredmények szabhatnak gátat a jövőben: az Euro NCAP úgy véli, hogy nem biztonságosak azok a funkciók, amelyeket kizárólag a műszerfalon elhelyezett képernyőn érhet el a sofőr.
Egy közlekedésbiztonsággal és forgalomszervezéssel foglalkozó egyesület youtube-csatornáján találkoztunk az alábbi felvétellel, ami jól mutatja, hogy miért kellene mindenkinek tisztában lennie a közlekedés alapvető szabályaival.
A kötött pályás járművek veszélyesek, nem véletlenül tilos a síneken megállni, körülményektől függetlenül. Ezeken a felvételeken az elővigyázatosság oka is egyértelmű: egy betonoszlopot szállító kamionnal ütközött egy vonat Amerikában.
A kétszer két sávos, leállósáv nélküli, ám szalagkorlátokkal körülzárt M4-es autóúton, a 110 km/órával száguldó autóknak fenntartott sávban, kivilágítatlanul kerékpározott valaki. Félelmetes videót töltött fel az esetről a Magyar Közút.
Tanulságos és egyben ijesztő videót tett közzé a rendőrség "Egy percre se!" címmel. Elég egy tábla csoki és egy hőmérő, hogy kiderüljön, miért ne hagyd a gyereked az autóban, amíg beszaladsz a boltba.
Az M31-es autópályán, Nagytarcsától nem messze történt baleset fotói tökéletesen illusztrálják, hogy miért kell megfelelő körültekintéssel, a követési távolság és a sebességhatárok betartásával közlekedni a kamionok és teherautók közelében.