A nagycsaládos célszerszám – Volkswagen Caddy Maxi

2,5 milliót az állam, további 1-et a VW áll az árából – Volkswagen Caddy Maxi 2.0 TDI teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvan a lehetőség több tízmilliós értékű autónál is beváltani az állami támogatást, a való világban viszont pont az ilyen autókra lesz tökéletes a kedvezmény, mint ez a családoknak kiváló Caddy.


Július 1-jével megkezdődött a nagycsaládosok számára elérhető 2,5 milliós állami támogatásra való jelentkezés.

A lehetőség azoknak szól, akiknek három, vagy annál több gyermekük van,

rendelkeznek B kategóriás jogosítvánnyal és kitöltik a Magyar Államkincstár oldalán található űrlapot. A kezdeményezés kiváló lehetőséget biztosít a nagycsaládosok számára, persze, ahogy az lenni szokott, a rosszalló hozzáállások ezzel kapcsolatban is azonnal megjelentek. A támogatás felhasználásánál ugyanis nincs felső értékhatár, csupán az, hogy az autó értékének a felét nem érheti el a 2,5 milliós állami támogatás. Ez azt jelenti, hogy egy akár 40 milliós BMW X7-re, vagy Audi Q7-re is ugyanúgy felhasználható, mint egy jól felszerelt Dacia Lodgy-ra, de ez a két véglet. Ami pedig köztük van, az a realitás talaján mozgó modelleket jelenti, a hazai piacon egyébként több mint 70 modellre érvényes a támogatás. Ezek közül most a Volkswagen Caddy egy józan felszereltségű példányát próbálhattuk.

Teherautó időszámításban teljesen vállalható, hogy a jelenlegi Caddy már 16 éve van a piacon,

miközben először 2010-ben, másodjára pedig 2015-ben frissült. Haszonjárművek között ez nem ritka, persze az éremnek van egy másik oldala is, hiszen a Caddy hagyományos személyautóként is elérhető, sőt, 2007 óta hosszított Maxi kivitelben is, akár hét üléssel is, így akár már réginek is tűnhet. Motorkínálata persze folyton változik, így érdemes olykor rápillantani, mi az aktuális kínálat, de egy valami örök, az pedig a 2,0 literes TDI aktuális kivitele, ami most, részecskeszűrővel és ötfokozatú kézi váltóval, de alapkivitelében 102 lóerővel járt nálunk. Annak ellenére egy biztos pont ez a márkánál, hogy a dízelbotrány óta legszívesebben a földbe tiporná a nagyközönség, akinek pedig van is rá pénze, az ugyanúgy megveszi, java részt persze flottás eladásokról van szó. Benzinpártiaknak van az 1,0 literes, vagy az 1,4 literes TSI, de őszinte leszek, ezekből csak az utóbbi tűnik bármennyire is élhető megoldásnak.
Ez a kétliteres dízel már egy rég ismert bútordarab, de ennyire alapverziót még sosem próbálhattunk. Nagy előnye, hogy 250 Nm nyomatéka már 1300-as fordulattól elérhető, de egy hatfokozatú kézi váltó erre is elférne. Két kapcsolás között hátul simán megnézik az utasok A gyűrűk ura trilógiát. Sík úton a sofőrnek ezzel nem is lesz baja, de amint elindul fölfelé, nagy dilemma lesz, hogy másodikban forgassa halálba, vagy harmadikban rázassa ki az ablakokat a karosszériából.

Annyi előnye van, hogy az erő akkor sem lesz kevesebb, ha hat felnőttel töltjük meg az óriási bendőt.

A rövid váltó miatt sem az autópályázást, sem a szerpentinezést nem szereti, szerencsére a teszthéten csak ilyen helyeken volt vele dolgom, így a 7,3-as átlagfogyasztás vélhetően a fölső véglet, nem kizárt, hogy literekkel ehet kevesebbet kímélőbb felhasználásban, de egyébként ezt sem mondanám soknak. A motor hangja amúgy nem katasztrófa, inkább a rezgéseivel van gond, berázza az egész autót alacsony fordulaton, ami nem épp komfortos, de elvégre is ez egy teherautó.
Hirdetés

Még nem MQB platformos, vagyis nem illik olyan komfortszintet várni tőle, mint egy Golftól. Ugyanakkor teherautós tekintetben és a kategóriát átnyálazva meglepően igényes a futása. Üresen nem pattog a hátulja és emberekkel megtöltve sem változik túlzottan, legalább annyira stabil, amitől elég biztos érzete van a sofőr és az utasok számára is.

Masszív érzetű autó, ami talán egyik mai hasonszőrű dobozosból kialakított modellről sem mondható el.

Vélhetően ez is csak azért lehet, mert a Caddy a legrégebbi fejlesztésű. A komfortszintet és a személyautós kivitelre való utalást az utastérben szövet padlószőnyeggel és kibővített kárpitelemekkel hangsúlyozzák. Egészen kevés ponton látszik csak a fényezett karosszéria, az anyagok ismerősek, egyszerűek, nem is kell ennél több. Feltűnően alacsony a felszereltség, ami csak a csúcsfelszerelt tesztautók között tűnik ki nagyon, egyébként semmi olyan nem hiányzik, ami megkeserítené egy nagycsalád életét. Van érintőkijelzős multimédia, amin navigáció nincs, cserébe Apple CarPlay kompatibilis, vagyis gond nélkül használhatjuk rajta a Google navit vagy a Waze-t.
Légkondija manuális, és így a legnagyobb nyári hőségben nem is túl hatékony, annyi segítséget azért kapott, hogy a hátsó ablakokat lesötétítették, de még így is feltűnően sokáig tartott lehűtenie a teret. Parkolószenzorokat kapott, de a közel 4,9 méteres hossz mellé már nem jönne rosszul egy kamera sem.

Ha csak egyetlen extrát tehetnék még bele, az biztosan a xenon fényszóró lenne, az alap halogénekkel sötétében már kínosan keveset látni.

Vezethetősége egyébként volkswagenesen jó, a kormány fogása még mindig remek, ahogy a bőr borítása is. A váltó pontosan kapcsolható, minden funkció tökéletesen, egyértelműen kezelhető, ilyenkor mindig egy kicsit rádöbbenünk, hogy egy Volkswagen még mindig célszerszámosan egyszerű, és ez a legtöbb helyzetben csak pozitív, lehet, ha valakinek az autó csak közlekedési eszköz.
A Caddy Maxi legnagyobb előnye tagadhatatlanul a variálhatóság és a helykínálat. A három sorban elhelyezett ülések közül a két hátsón is gond nélkül elfér két felnőtt, akiknek a lábaikat sem kell otthon hagyniuk. Mindkét hátsó sor kivehető, így teherautós rakteret alakíthatunk ki, de ha csak felhajtanánk a középsőt némi helytöbbletért, azokat masszív kitámasztók tartják a helyükön, egyik pontján sem érezzük azt, hogy kispórolták volna belőle az anyagot. Pakolhatósága és variálhatósága mellett most a legjobb pontja természetesen az ára. Ahogy a felirat is hirdeti, 4 millió forint alatt már hazavihető, ami azért egy kecsegtető ár, de az 1,0 literes TSI-vel én inkább nem bohóckodnék, pláne, ha tényleg családi használatra kell.

A Volkswagennél most ráadásul nem csak a 2,5 milliós állami támogatás használható fel, hanem egy 1 080 000 forintos családi kedvezmény is, amivel a fotókon szereplő autó már 6,3 milliótól hazavihető.

Még mindig soknak tűnik? Kategóriájában az egyik legjobb biztonságérzetű és összeszereltségű autóról van szó, aminek a harmadik üléssora mögött is marad 530 liternyi hibátlanul pakolható raktér, öt ülés mögött pedig 1350 liter. Családi autónak egyszerűen nincs jobb az ilyen dobozosból kialakított személyautónál. Stílusa nincs, de röhögve nyeli el az egész család egyheti felszerelését, legyen az bármilyen utazás.
Értékelés
Pozitív
Kiváló pakolhatóság, óriási tér, felnőtteknek is használható leghátsó sor, remek összeszerelés, jó anyaghasználat
Negatív
Hosszú váltófokozatok, gyenge halogén fényszórók, gyenge légkondicionáló
Árak
Tesztmodell alapára
3 999 930 Ft (2019.09.03.)
Tesztautó ára
6 300 980 Ft (2019.09.03.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 2900 – 4000 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 1300-2800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
Végsebesség:
172 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4878 mm
Szélesség:
1793 mm
Magasság:
1836 mm
Saját tömeg:
1392 kg
Össztömeg:
2299 kg
Terhelhetőség:
898 kg
Tengelytáv:
3006 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
530-3880 l
Csomagtér maximális szélessége:
1168 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1190 mm
Csomagtér magassága:
1240 mm
Csomagtér hossza:
644 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2250 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
250 Nm 1300-2800 1/min-nél
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 2900 – 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
172 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
CO2-kibocsátás:
127 – 126 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.09.08. at 19:45
    Permalink

    Pár észrevétel – ugyanez a motor, Trendline (alap) felszereltség. Mi tavaly vettük, tehát buktuk a 2.5M-t (sebaj). Az 1.08M “családi kedvezmény” tavaly Hűségakció-ként szerepel, kb. ugyanennyivel (ha most konfigurálunk, jé, érdekes módon ott van mind a 2 opció, de persze, csak az egyik x-elhető be… – szóval ez egy folyamatos akció, aki nem tudja, az simán besz_pja, nekem nem volt előtte VW-em, tehát nem voltam a vásárláskor “hű” hozzájuk, mégis megkaptam). Na, de hát ez márketing…
    Hogy az autóról is mondjak jót s rosszat…a 102 LE bizony arra elég, hogy mozgassa a bódét, előzni 3x is meg kell gondolni, különben simán frontális baleset lehet a vége…Klíma: gyenge tényleg, a 4 fokozatból nyáron a maximum az, ami ér valamit, viszont akkor leviszi az elöl ülők fejét, na valljuk be, ezt eléggé alulméretezték. Rögtön kapott fóliát az autó, hát…nem sokat segített, de biztos jobb, mintha nem lenne.
    A 3. sorról: ide beülhet kisebb méretű felnőtt, de 5 perc után nem tudja a lábát kinyújtani, tehát a komfortérzetnél ezzel számolni kell! Első és második sorban ez nem áll fent, ott szuper a helykínálat. Gyerekeknél persze ez nem áll.
    Bosszantó dolog, hogy a tükröket csak manuálisan lehet behajtani, bár a távirányító le- fel is húzza a 2 ablakot, nem értem, miért nem tudták azt beprogramozni, hogy záráskor behajtsa, nyitáskor pedig kinyissa a tükröket. Ráadásul a funkció sokszor lassú, csavargatni kell a gombokat…na mind1. 2. sorban csak egyik oldalon nyitható az ablak, billentéssel. Hogy szimmetrikusan miért nem, az rejtély…(ja, de, mert 124 e Ft-os extra), de azt hiszem, hogy a dupla oldali tolóajtó is extra.
    Ha valaki ilyenre vágyik, akkor majd jól megdöbben az “extrák” árazásán. Nekem ugyan készletes autóm van, tehát nem igazán tudtam variálni rajta, de előtte megnéztem, és kerekedett a szemem pár dolgon: 1. tetősín: 150e Ft – színrefújt műanyag, 1 pár. 2. Metálfény: 250e Ft – no comment… 3. Alufelni 297e – 546e (!) Ft – 100e-ért vettem rá sajátot. 4. Gumipadló: 123e (!) Ft….és még sorolhatnám. Simán elmegy az “ajándék” 2.5M ilyenekre…:-)
    Továbbá aki ilyet vesz, számoljon azzal, hogy a szerviz nem olcsó (persze, mondhatni, akinek telik majomra, annak teljen banánra is…). 2 év/30e km, 4 év “jótállás”, tehát jó esetben elég 1x menni szervizbe. Itt viszont nem sok mindent cserélnek majd (konkrétan az 1.-nél olajat), azt viszont drágán. A VW nem árulja el, hogy mikor kell a kopóalkatrészeket cserélni, ezeknek mindnek magam kellett utánajárjak. Nem csoda, hogy így az autók 4-5 évesen már bizony erősen javításra szorulnak, mert ezt az autó így “hálálja meg”…
    Most nézem, jót még nem mondtam: a tér brutális, simán pakolható, ülések kiszedésével akár 3 felnőtt bringa is befér hátulra állítva. Biztonságérzet OK, vezetése is OK, bár a dízel kezdetektől fogva “kerregős”, járása melegen sem simul ki, cserébe a fogyasztása jónak mondható, 6 l körüli vegyes üzemmódban. Olajat viszont eszi, már sokszor kellett hosszabb utak után utántölteni (érdekes, előző Renault Grand Scenic-emben SOHA nem kellett utántöltenem 100e km alatt), de ez állítólag VW sajátosság.

Vélemény, hozzászólás?