Így van értelme! – Jeep Renegade 4xe Limited teszt

4xe néven jönnek a Jeep konnektoros hibridjei. Most a Renegade járt nálunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy méreteiben valóban városba is illő szabadidő-autónak úgy van csak értelme, ha a városban villannyal tud közlekedni. A Jeep Renegade 4xe ezt a receptet követi.

Be kell vallanom, rettenetesen frusztrál, hogy miközben folyamatosan égető téma a környezetvédelem, úgy az autóiparban mint máshol, mintha vakok és süketek lennénk egy fontos területen. Ez pedig a szabadidő-autók piaca. Mert hát ontják magukból a gyárak ezeket a SUV-okat, avagy crossovereket, és hiába egyre környezetbarátabbak a belsőégésű motorok is, egyáltalán nem szolgálja a környezet megóvását az, hogy feleslegesen nagy autókkal járunk. Akinek van rá ideje, érdemes egyszer kiülnie egy forgalmasabb út mellé és megfigyelnie, mennyi SUV halad el az orra előtt, és azok mely kategória képviselői. Rengeteg a hatalmas batár, és elenyésző közöttük a zöld rendszámos. Pedig a villanyhajtás ellensúlyozni tudná a szabadidő-autók környezetrombolását. Akkor is energiapazarlás, de legalább a helyi emisszió csökkenthető. A kompromisszumra pedig tökéletes példa a Jeep Renegade 4xe. Már csak a méretei miatt is, hiszen ez még az egészen élhető kategória. Mármint városban egészen élhető. Nem túl nagy, de nem is kicsi, hogy ne legyen panasz a helykínálatra. Ráadásul úgy amerikai, hogy valójában európai. Olaszországban gyártják, még az FCA érából származó platformra, amelyre a Fiat 500X is épül. A Fiat rokonság az utastérben válik nagyon is egyértelművé, mindjárt kitérek erre is. Viszont a formaterv egyértelműen Jeep.

Nem lehet azzal vádolni, hogy bármiféle fiatos vonás lenne rajta, sőt, még apró „kincsvadászat” gyanánt telis-tele szórták a tipikus Jeep frontrészre utaló jelekkel.

Tehát a két kerek fényszórót és a „hétosztatú” hűtőrácsot lehet keresgélni az autón, illetve az autóban. Legelőször a hátsó lámpák közepén tűnt fel, de aztán találtam egy ős-Jeep piktogramot a szélvédő sarkában is, majd a csomagtér fedelének belső részén is, de akad még máshol is. Apró kis figyelmesség ez, mégis segít, hogy nagyon gyorsan az ember szívéhez nőjön az autó. De most a konnektoros hibridség a lényeg, amit szintén apró jelzésekkel tudatosítanak. A legfeltűnőbb persze a kék, 4xe felirat, de az autó orrán, a Jeep feliratot is kék vonallal határolták. És ennyiben ki is merül a dolog, minden másban ugyanúgy néz ki a plug-in hybrid, mint a többi Renegade. Na, de bent, ahogy említettem már, kevésbé tudja palástolni a Fiat rokonságot. Persze a műszerfal, a formák egyediek, az anyaghasználat többnyire elfogadható, bár az ajtóburkolatok olcsó hatásúak. Direkt beültettem egy korábban hosszú évekig Grande Puntót használó barátomat, aki egyből elkezdte mutogatni, hogy a kormányoszlop, a bajuszkapcsolók „ésatöbbi” már az ő Grande Puntójában is ugyanezek voltak. Ettől eltekintve ergonómiailag nem igazán tudok belekötni. A kormánykerék kényelmes fogású, nekem kimondottan kézre áll, hogy a rádió vezérlője a küllők mögött kapott helyet, tehát a hangerő szabályzása és a zeneszámok váltása jóval egyszerűbb így. Nem maradhatott el az utasülés előtti kapaszkodó sem, hiszen mégiscsak egy „terepjáróról” van szó. Hogy valójában mennyire bírja a terepet, arról nem mertem megbizonyosodni.

Sima földutakon jól boldogult, hasmagassága is elég (18,63 cm), hogy ne akadjon fel lépten-nyomon, de ennél merészebb nem voltam. Sár épp nem volt kéznél szárazság idején, viszont biztató az üzemmódválasztó és mellette a gombnyomással fixálható összkerékhajtás és a felező.

Emellett kapott helyet a hibrid üzemmód kapcsolótáblája, amelyen be lehet állítani tisztán elektromos üzemet, vagy épp az energiaspórolást, hogy maradjanak elektronok a városi rohangáláshoz. A fokozott energiavisszanyerésnek is jutott külön gomb, nem a váltó B-állását kell keresni, mert a kézifék gombja mellé került ennek bekapcsolási lehetősége. A kényelemre nem lehet panasz, a Limited változat szinte sportos bőrülései megfelelőek, bár a combtámasz lehetne kicsit vaskosabb. Hátul jóval tágasabbnak érződik az autó, mint egy 500X, hiszen a dobozforma miatt nagyobb hátul a fejtér. A csomagtartó pedig alapból 330 literes, és még rendes pótkerék is elfér hátul, szóval a hátsó ülések alá épített akkupakk nem ront az autó praktikumán
Hirdetés
Az a bizonyos akkupakk 11,4 kilowattórás lítium-ion egység, amit körülbelül 4-5 óra alatt lehet feltölteni otthoni hálózatról, míg utcai töltőoszlopról körülbelül másfél óra, mivel 7 kilowattal „nyomódik” bele az áram. Aztán ez az energia a 60 lovas villanymotort pörgeti, amitől kicsit féltem, de városban nem éreztem hiányát a nagyobb erőnek, amikor csak a delejes motor mozgatta az üresen is 1770 kilogrammos autót. Nem is csoda, hiszen önmagában 250 Nm forgatónyomatéka van. A rendszerteljesítmény viszont 190 lóerő, persze jóval dinamikusabb az autó, ha a belsőégésű motor is működik. Viszont az 1,3 literes, négyhengeres, turbós benzinmotor hangja kissé tolakodó. Nélküle papíron 43 kilométert tud megtenni a Renegade, nekem a kerek negyvenet mindig sikerült vele hozni teljes feltöltés után. Ha csak a hibrid üzemmódban közlekedik az autó, akkor 4,5-5 liter körül nyeli a benzint 100 kilométeren, viszont odafigyelve a töltésre, a teljes tesztidőszak végén 3,3 literre jött ki a vegyes fogyasztás. Talán még ösztönzőleg is hat a töltés komolyan vételére, hogy az üzemanyagtartály csak 36 literes, szóval amikor a benzinmotor működik, nagyon gyorsan esik a szintmérőn a jelzés. Vezetni is kellemes a „Renegátot”, a futóművét lágyra hangolták, ezért az úthibákat egészen szépen elnyeli, ugyanakkor a tempós kanyarokat nem szereti, rendesen dől a kasztni, ami nem valami kellemes érzés, illetve a szél is rendesen belekapaszkodik például autópályán. Bár semmiképpen sem a hosszú utak királya, ahogy ezt a kategóriát becézik, a Renegade tényleg városi terepjáró. PHEV hajtáslánccal még szerethetőbb. Viszont elég drága, bár ezzel nem mondtam újat. A Limited felszereltséggel 12 765 000 forintról indul. Ezt pedig szépen feljebb lehet tornázni olyan extrákkal, amik a tesztautóban is benne voltak, és valóban a kényelmet szolgálják. Többek között a fűthető kormánykerék, a fűthető, bőrözött ülések, a hatalmas napfénytető, a parkolósegéd, miegymás. Így már 15 785 000 forintra emelkedett az autó ára, viszont a legfontosabb vezetősegédek, köztük az adaptív tempomat, a holttérfigyelő, a sávtartó és a vészfék asszisztens alapáron járnak a Limited felszereltséghez. Végső soron a Renegade élhető méretekkel adja meg azt az érzést, amit egy Mercedes G-osztály, bár nem akkora luxussal, de puccosabban, mint egy Suzuki Jimny.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Tiszta üzem a városban, formai játékok a karosszérián, kényelem
Negatív
Sok helyet foglalnak a töltőkábelek, kicsi üzemanyagtartály
Árak
Tesztmodell alapára
12 765 000 Ft (2021.04.25.)
Tesztautó ára
15 785 000 Ft (2021.04.25.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
254 kW (345 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
270 Nm 1850 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
Végsebesség:
182 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4236 mm
Szélesség:
1805 mm
Magasság:
1697 mm
Saját tömeg:
1770 kg
Össztömeg:
2170 kg
Tengelytáv:
2570 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
330 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
970-1050 mm
Belmagasság hátul:
1000 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
990 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
700 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
980 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
270 Nm 1850 1/min-nél
Teljesítmény:
254 kW (345 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
182 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
CO2-kibocsátás:
49-52 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
3,3 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.25. at 13:29
    Permalink

    Ez most végülis melyik motor? A közelmúltban a Fiatokban (és így a Jeepekben is) az 1.4 T-Jet volt a turbo benzines motor. Ez most 1332 köbcentis, hajszál pontosan ugyanannyi, mint a Renault-Merci-Nissan-Dacia 1,33 TCe motorja. Ez csak véletlen, hogy köbcentire ugyanannyi lett? És ez egy újabb Fiat motor vagy ez az 1,33 TCe?

    • 2021.04.25. at 22:03
      Permalink

      Nincs köze a Renaulthoz, Fiat GSE Firefly néven fut, már ezer éve fejlesztették, csak csiga lassúsággal futtatták fel a gyártást és váltották le a régi FIRE motorokat. Persze ugyanaz a megoldás részleteiben, egyik gyártó sem nagyon tér el egymástól, mindenkinek ez a hengerméret és geometria jött ki égéstér optimalizáció során. A Toyotának is van ugyanilyen moduláris motorcsaládja szintén 3/4 hengeres kivitelben 0.9/1.3 literesként.

      • 2021.04.27. at 00:38
        Permalink

        Köszi! És ezek a Toyoták hol kaphatók, mert úgy tudom, itthon csak az 1.2T és az 1.8 hybrid van. Amgy nekem nagyon tetszik ez a kis Renegade, de azért ez a plug in hybrid egy vicc. 15 millió fölötti ár brutális. A GLA Merci 11,9-től kezdődik, és a plug in hasonlóan 15-16 körül van. És az ugye egy Merci, nyilván nem degradálva a Fiat-Jeep kombót, de azért mégis.
        Nemrég a mosóban egy ilyen Renegade állt előttem, egy 70 év körüli úriember volt a tulaj. Azt mondta, hogy neki világ életében dízel autója volt, ez is az. Egy évesen vette németektől behozva 6-7 millió közötti áron. Na az rendben volt. De ez 15-ért …………………………….??????????????

Vélemény, hozzászólás?