Tegyük félre a sportolást – BMW 640d

A forma sokat sejtet, de nem eleget – BMW 640d xDrive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapvetően a sportosságot kötjük a BMW-hez, amivel nyilván nem tévedünk nagyot, minden márkának megvan a szerepe a piacon. Ez nem jelenti azt, hogy mást ne tudna tökéletesen.


Rosszul járhat az, aki elvárásokkal áll neki az életnek, persze akaratlanul is becsúszik egy-egy élethelyzetben, hogy számítunk valamire, ám azt mégsem kapjuk meg. Az objektív hozzáállás fontos egy autó esetében is, vagy inkább egy márka esetében. Beskatulyázhatjuk a gyártókat a múltjuk miatt, de ma az már sokat nem jelent. Persze, a Mercedes még mindig ördögien kényelmes autókat képes gyártani, de mellette a sportmodellek is végtelenül precízek és az Audinál sincs ez másként.

A BMW-nél nem a kényelem az első, ami eszünkbe jut, sokkal inkább várjuk tőlük a sportosságot, a közvetlen vezetési élményt,

pedig nem kell, hogy erről szóljon egy bajor limuzin, sőt. Sokféle öröm okozására képesek már a BMW modelljei, és bár első a sportosság, azért a kényelmet sem viccelik el.
Nyilván nem véletlen, hogy az M Sport csomag az egyik legnépszerűbb extra a BMW vásárlók között, de őszinte leszek, ezzel nem igazán tudok azonosulni. Hogy még a legkisebb dízelmotort is sportcsomaggal rendelik, nekem nem tűnik valami őszinte vállalásnak, na, nem mintha nem lenne dinamikus mondjuk az új 3-as bármilyen motorral. Az összkép mégis csalódást keltő, éppen ezért is szerettem annyira a legutóbbi 320d tesztautót, mert lefelejtették róla a sportcsomagot, amitől egészen új, kellemesebb arcát mutatta. Ez a helyzet a fotókon látható 640d Gran Turismóval is, nincs M Sport felszereltség, helyette van Luxury és máris egészen máshogy mutat. Messze nem annyira játékos, sokkal inkább egy komoly, elegáns autónak mutatkozik. Már csak azért is fontos, mert hatalmas. Milliméterek híján 5,1 méter hosszú és 1,9 méter széles.

Ebben a méretben már nem illik bohóckodni.


Tudom, a króm azért elég sok, ezt valószínűleg keveseknek veszi be a gyomra, nekem a Royal Burgundy vörös fényezéssel nagyon tetszik az összhang, olyan különleges így. 20 colosak a felnik, és szintén krómosra fényezték őket, defekttűrő abroncsokat is kaptak, így a futáskomfortban garantálhatóak a kellemetlen zörejek. Ez persze relatív, hogy kit mi zavar, de a légrugós futóművel együtt is képesek nagyokat szólni a hatalmas kerekek. Ha már légrugó, az Executive Drive rendszer pompásan teszi a dolgát, utazáshoz hihetetlen jó komfortot ad, a rossz útburkolat hibáit is könnyedén kiküszöböli, érezni semmit nem lehet belőlük, hallani annál inkább sajnos. A rendszer lényege az oldaldőlés kompenzálása és a szintszabályzás, kanyarodáskor igyekszik vízszintesen tartani a karosszériát. Ez tökéletesen sikerül is, oldaldőlés szinte nincs, tempós kanyarban is tökéletesen betámaszt. A hirtelen irányváltásokkal viszont nem tud mit kezdeni, de mutasson bárki olyat, ami 2 tonna önsúly és 1,5 méteres magasság fölött nem billeg be hirtelen kormányzáskor. Na, ez az a sportosság, ami nem áll jól a 640d-nek, ellenben a fenséges vonulás, a kényelmes utazás annál inkább.
Hirdetés

Az utastérben síri csönd uralkodik, az üvegek, ha hőkomfortban nem is, hangszigetelésben remekelnek. Masszázsülés, ülésszellőztetés, fedélzeti parfüm, hangulatvilágítás és kiváló minőségű bőrkárpit fokozza a hangulatot és tetézi a kényelmet. Az illatok nem csak a parfüm miatt jók, a Nappa bőrt önmagában is jó élmény érezni, kellemetlen műanyagszagról pedig szó sem lehet. Puha párnákon nyugodhat a hátsó utasok feje, de az első fejtámlákra is jut állítható párnázás. Helykínálata már csak a 3 méter fölötti tengelytáv miatt is kiváló, egyébként túlszárnyalja az alap 7-esét is a hátsó lábtér. Az ülések természetesen elektromosan mozognak, hátul is szabályozható a támladőlés, elöl pedig az oldaltámaszon túl a hátlap felső része is külön állítható.

Tökéletesen testreszabható, de az üléspozíció mindenképp magasabb lesz a sportos BMW-khez képest.

A fejtér hatalmas, nehéz elképzelni, hogy kinek lenne szüksége ekkorára, de ahogy elődje és a 3-as GT, úgy ez a kivitel is meglehetősen népszerű. A kormányzás olyan, mint a legtöbb BMW-ben a 3-astól fölfelé, közvetlenséget kevésbé érezni, túlpuhított kényelmet annál inkább.
Hajtásláncának fő eleme a kétturbós 3,0 literes soros hathengeres dízelmotor. A 40d jelölés 320 lóerőt és 680 Nm nyomatékot jelent, ami a 8-as kabriót finoman szólva is fürgén mozgatta. Súlyban nagyjából egyenlőek, a 6-os GT-ben mégsem érezni annyira átütőnek az erőt. A sportosra hangolt 8-ashoz képest itt tökéletesen hozza azt, amit kell, vagyis a kényelmes hangolást. Megindul, nyilván, koppan az ember feje álló rajtnál, de az utána következő gyorsítások vélhetően a hatalmas utastér és magas felépítés miatt jóval tompább élmények. Más a motor hangja is, mellőzik a sportkipufogót a 6-os GT-nél, így többet hallunk a motorból, ami még mindig kellemesen, izmosan és magas fordulaton némi sportos orgánummal szól. Más a 8-as ZF hangolása is, minden fokozatban kicsit tovább forog és a vitorlázást is csak ritkán használja kiguruláskor.

Az xDrive mindenképp jár ehhez a motorhoz, ami talán nem is baj, a hatalmas testet biztosan az úton kell tartani.

Ugyanakkor üdítő, hogy még ebben a testben is jelentősen a hátsó tengelyre súlyozott, így azért érezni néha, hogy fenékből kormányoz kigyorsításkor.
Tudja, amit sportolás szinten elvár tőle az ember, de messze nem áll neki jól, ez már az érett, biztosra menő sofőrök autója. Ők azok, akik már nem csapkodják az ajtót sem, mert nem elegáns, csupán egy kattanásig behajtják és a többit rábízzák a Soft Close ajtózárásra. Csöppnyi izgalom a keret nélküli ajtók látványa, ám hatalmas test, vélhetően ettől a megoldástól is hajlamos sokat csavarodni. Merevségből sokat tanult azóta a BMW, és ha a többi új modell is kap némi karbon merevítést a közeljövőben, akkor egyikkel sem lesz ilyen probléma. A 6-osra szintén ráfér hamarosan egy szoftverfrissítés, ugyanis ez még a régi iDrive rendszer, ami az újat többször is próbálva, feltűnően régimódi. Ugyanakkor némileg frissített, hiszen az Apple CarPlayt már ez is vezeték nélkül tudja kezelni. Számos megoldásra fény se derülne, ha csak egyszerűen beülünk egy olyan 6-osba, amiben a Bowers & Wilkins csúcshifije szól.

A 16 hangszórós rendszer magas hangsugárzóiban mesterséges gyémántot, középhangsugárzóiban pedig kevlárt használtak a tökéletes hangzáshoz.

A teljes berendezés 1400 Wattal dübörög, miközben a legapróbb neszt is tökéletesen hallani a legütősebb zenében is.
Pihentető a vezetése is, mivel a CoPilot rendszerek összehangoltan tartják a sávot és a távolságot, dugóban araszolni is képes, de a kormányt 10-15 másodpercnél tovább nem engedhetjük el, ez igazából arra elég, hogy kinyissunk, mondjuk egy üdítősflakont. Színes és hatalmas head-up kijelzője miatt alig kell az egyébként digitális, de analógnak tűnő műszeregységre pillantani, így folyton az úton lehet a tekintetünk.

Háromdimenziós parkolókamera-nézet segíthet letenni a hatalmas testet, amit a kijelzős kulcsról akár az autó mellett állva is előhúzhatunk a garázsból.

Aktív aerodinamikai elemet is kap a 6-os GT, a kis légterelő 110-nél bújik elő a hátsó szélvédő tövéből, de akár gombnyomásra is aktiválhatjuk. Csúcsmotorjával 22 millió fölött indul egy ilyen 6-os Gran Turismo, a tesztautóra ezen felül még tízmilliónyi extra került, amitől bőséges lett a felszereltség. A költségeket meghúzva sem lesz soha egy olcsó autó, de a kényelmet meg kell fizetni egy BMW-nél is, aminek minőségi utazás lesz az eredménye.
Értékelés
Pozitív
Csöndes, kényelmes és jó minőségű utastér, kiváló úttartás, kellő menetdinamika, csinos megjelenés, nyomatékos és takarékos dízelmotor
Negatív
Gyenge hőkomfort és klimatizálás, túl sok zaj a kerekek felől
Árak
Tesztmodell alapára
22 512 000 Ft (2019.07.11.)
Tesztautó ára
32 605 100 Ft (2019.07.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 4400 1/min-nél
Nyomaték:
680 Nm 1750-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,3 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,0-7,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5091 mm
Szélesség:
1902 mm
Magasság:
1540 mm
Saját tömeg:
2010 kg
Össztömeg:
2615 kg
Terhelhetőség:
605 kg
Tengelytáv:
3070 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós ferdehátú
Csomagtér:
610-1800 l
Belső szélesség elöl:
1525 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
1053 mm
Belmagasság hátul:
978 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/32
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
680 Nm 1750-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 4400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,3 s
CO2-kibocsátás:
183-207 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,0-7,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?