Nincs szükség ennél többre – Dacia Duster

A mindent bele kiadás - Dacia Duster 1.5 dCi Prestige EDC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Épp azokon a pontokon lett jobb a Duster, ahol gyengén teljesített az első. Most dízelmotorral és automata váltóval próbáltuk, és az biztos, hogy ennél több nem kéne.


Hazánk második legkeresettebb SUV-ja nem hiába nyerte el ezt a címet, az új Dacia Duster kategóriájának egyik legjobb ár-érték arányú modellje. Számtalan megoldásban próbálhattuk már, benzinesként és dízelmotorral, összkerékhajtással is, most pedig még a kifutó dízelmotorral ugyan, de automata váltóval érkezett. Bár a Duster nem épp a pazarlásról szól, az elődből is készült már automata kivitel, amit szintén próbáltunk.

Egyre több extra tör magának teret a hazánkban legolcsóbb új autót kínáló márkához.

Ám az még mindig érződik, hogy nem szaladt el a ló, csupán próbálják kihasználni a lehetőségeket.
Az új Duster külsőre sokat változott, de a karaktert direkt megtartották. Legfontosabb változás, hogy az A-oszlop előrébb került, ezzel kevésbé meredek a szélvédő, jobbak az arányok, de ami igazán fontos, hogy hosszában tágasabb az utastér. Maga a felépítés már az első verziónál is zseniálisnak tűnt, azon pedig szinte semmit nem változtattak az új modellnél, hisz a padlólemez és a futómű is változatlan. Ahogy a tisztességes hasmagasság és a terepszögek is, amik rendkívül széles használhatóságot tesz lehetővé. Nem mellesleg kimaxolja azt a jelzőt, hogy crossover, vagy SUV. Kisautós padlólemezre terepjárót lehetetlen építeni, a Daciánál valahogy mégis megoldották, ha a technika nem is, azért a felhúzott haslemez és lökhárítók miatt több a lehetőségünk, mint például egy Vitaránál.
Legfőbb konkurensével viszont még így is óvatosan küldenénk versenybe, ugyanis igaz, ami igaz, a Suzuki előrébb jár a Vitarával, ami az árban is megmutatkozik. A frissített Vitara már egy halom biztonsági rendszert is kap alapáron, amivel a Duster egyelőre nem tud versenyezni és épp ezért kapott csupán három csillagot az Euro NCAP töréstesztjén, nem azért, mert a karosszéria nem védené meg az utasokat. A Dusterhez kapható vezetéstámogató rendszerek sora kimerül az ABS, a kipörgésgátló, lejtőn elindulást segítő és holttérfigyelő rendszerekben. Emellé még lehet lejtmenetvezérlő és négy kamera is a fedélzeten, de előbbi csak összkerékkel érhető el, ahogy a kikapcsolható kipörgésgátló is. Ha viszont ezek nincsenek, akkor tökéletes városi, vagy családi autó elsőkerékhajtással, amivel épp úgy tökéletesen elboldogul könnyebb terepen, ahogy az összkerekes is.

A magas építésben és a viszonylag lágy futóműben az a legjobb, hogy nem igazán kell odafigyelni az úthibákra.

Ezekre a 17 colos könnyűfém kerekekre azért illik vigyázni, éppen ezért maradnék a 16 colos lemezfelninél ballonos gumikkal. Kis döccenéseket érzünk csak bent a nagyobb hibákon áthajtva és kevés az a fekvőrendőr, ami előtt lassítani kéne. Az egyszerű futóműnek csak a keresztbordák nem barátai, főleg akkor, ha kanyarban találunk ilyet, érzésre nagyot tud ilyenkor pattanni a hátulja. Jó pont a kormányzás is, ami végre elektromos rásegítésű, az előző hidraulikus nagyon rossz megoldás volt a Dusterben. A kormányzást viszont itt még tovább javítja, hogy hosszában is állítható a kormányoszlop, vagyis kevésbé kell majompózban vezetnünk. A Vitara vezetési pozíciójától még így is mérföldekre van, de már nem fájdalmas benne hosszabb út sem.
Hirdetés

Az üléspozíciót nem nekem találták ki, de tudom, hogy sokan szeretik a magas ülőlapot, és ami jó hír, hogy már ezt is lehet állítani. Az anyagok nem a legjobbak, de sokkal jobb az érzet, mint korábban, és ez azért is lehet, mert több a hangszigetelés. Nem csak a karosszérián, vastagabb lett a szélvédő és a két első oldalablak is. Ezzel a komfort javult valamelyest, ami mindenképp pozitív, ám itt az egyébként jó fogású kézi váltó kapcsolójával sem kell törődnünk, ez itt ugyanis automata. A Renault egyik legfrissebb fejlesztésű hatfokozatú duplakuplungos automata váltóját kapja a Duster és hamarosan megérkeznek a legfrissebb, már a Mercedesszel együtt fejlesztett új motorok is. Ám ez itt még a korábbi, most épp kifutó és csak készletről rendelhető 110 lovas 1.5 dCi.

A motort eddig is szerettük, bármiben is próbáltuk, legfőképpen fogyasztása miatt.

Dinamikája épp elég, 260 Nm nyomatéka már 1750-es fordulatnál elérhető, vagyis kényelmesen használható az alsó tartományban. Pörgetni amúgy sem érdemes, bár 4000-nél érkezik a 110 lóerő, sajnos forgatva épp olyan hangja van, mintha valaki egy nagy doboz müzlit rázna a géptérben.
Tökéletes arra, hogy kényelmesen és ingermentesen eljuttasson A pontból B pontba, sőt, arra egy alap Duster is épp elég. A teszt során alig vettem észre, hogy beletekertem közel 700 kilométert, ez egy vérbeli igásló, a közlekedőedény tökéletes megtestesítője. Mindez azért is igaz, mert az automata váltó itt nem bénázott annyit, mint szokása, igaz, nem is várjuk el tőle, hogy sportos legyen és indulásnál sem kell kapkodnia, ahogy irányváltásokkor sem. A teszt nagy része városban zajlott, így a számolás szerinti 8,2 literes érték érthető, az kevésbé, hogy szerinte 6 litert evett hosszú távon, ezt írta a digitális kijelzőjén. Ennyire nehéz mellészámolni. Ennél viszont üdítőbb élmény, hogy már van automata Renault kártya is, csak a Prestige szinten 75 ezer felárért, de így elő sem kell vennünk nyitáskor és bezárásnál, meg persze indításnál sem.

A Duster előnye épp az lehet, ami a Vitara hátránya, méghozzá a dízelmotor.

A Suzukinál csak benzines érhető el, így a dízelpártiaknak marad a Dacia, amihez hamarosan megérkezik az új, már tisztább, de 5 lóerővel erősebb Blue dCi motor. A tesztelt példány sajnos már nem található meg az árlistában, de az új motorhoz is lesz ugyanez a váltó, így hamarosan vélhetően azzal is ki tudjuk próbálni. Az új motor Prestige szinten kézi váltóval jelenleg 4 999 000 forintos áron foglal helyet az árlistán elsőkerékhajtással, erre csak olyan apróságokat adhatunk, mint a metálfény, a 360 fokos kamerarendszer, a pótkerék, az ülésfűtés, vagy az automata Dacia kártya. Ezek a tesztautónkban is benne voltak, így minden lehetséges extrával fel volt szerelve, amiktől összességében az az érzés támadt mindannyiunkban, hogy nem kéne ennél több.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes futómű, tágas utastér, nyomatékos motor, 360 fokos kamerarendszer, ügyes automata váltó
Negatív
Csúnya hangú motor, egyszerű anyagok, furcsa üléspozíció
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,90 s
Végsebesség:
171 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4341 mm
Szélesség:
1804 mm
Magasság:
1682 mm
Saját tömeg:
1304 kg
Össztömeg:
1854 kg
Terhelhetőség:
550 kg
Tengelytáv:
2674 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
445 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
925-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
171 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,90 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?