Meghalt a fojtószelep, éljen a turbó!

Alfa Romeo MiTo MultiAir QV teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapvetően az lenne a kis méregzsák MiTo QV feladata, hogy éreztesse az emberrel: nem csak a milliomosoknak áll a világ, egy Alfa Romeo volánja mögött ülve is mindig azúrkék az ég. Igen, az lenne...


Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály, országunk élni fog, mert László nagy király! Ugye ismerős a szöveg? Máris elárulom, miért ezzel az idézettel kezdem a tesztet. Nem tehetek róla, a mai tuc-tuc, rap, hip-hop meg a jó ég tudja milyen élvezhetetlen zenéknél sokkal jobban kedvelem a klasszikusokat és a jazzt, így útban az Alfa Romeóhoz, éppen a Bartókot hallgattam a rádióban. Eddig ez voltaképpen magánügy, de Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában észrevettem, pontosabban éreztem valamit, ami meglehetősen átvitt értelemben kezdett motoszkálni a fejemben. Alapfilozófiám az életben, hogy az ember vállalja a tetteit - tudom, ebben a mai köpönyegforgató világban ez már meglehetősen ostoba filozófia -, és nem kibújva a bőrömből ezért idelinkelem azt a korábbi Alfa Romeo MiTo tesztet, amit jómagam írtam, és amiben nem kendőztem el a csalódásaimat sem az autóval kapcsolatban. Teszem ezt legfőképpen azért, mert ennek a cikknek a bíráló sorai kezdtek előjönni az agyamban Erkel operáját hallgatva, és valamiért határozottan elkezdtem bízni abban, hogy a MiTo QV most rendbe tesz mindent, leszámol a gyár által elkövetett cselszövő bakikkal, nem dúl majd viszály köztem és kedvenc autómárkám legkisebb sarja között, és az Alfa Romeo élni fog, amihez a MiTo csúcsváltozata is hozzáteszi a magáét. Nos, előzetesen csak annyit, az Alfa valóban élni szeretne, és ennek érdekében a cégvezetés ígéretes terveket szövöget.

Mivel az Alfa Romeónál az utóbbi évek eladási mutatói egyszóval katasztrofálisak, a FIAT vezérkara eljutott arra a félelmetes pontra, hogy akár 100 év után húzza le a rolót, ha rövid időn belül nem változik meg gyökeresen a helyzet. Az olaszok az észak-amerikai piacban, a nagy visszatérésben látják a megoldást, és első körben beérnék évi 80-90 ezer kocsival, amely mennyiség már érezhetően lendítene a mutatókon. A feladat nem lehetetlen, a sikerhez azonban sokkal bővebb választékra van szükség a mostani, kissé vérszegény kínálatnál, de úgy hírlik, az Alfánál nem a csodatévő sült galambra várnak. A tervek szerint a 159-es utód Giulia startol a leghamarabb, limuzin Berlina és sportos SW kombi karosszériákkal, front- vagy összkerékhajtással, illetve MultiAir és Chrysler-féle Pentastar V6-os benzinmotorokkal – odaát még mindig nem biznisz a dízel. Egy évvel később a MiTo körül forog majd a világ, állítólag plusz két ajtóval gazdagodik az eleve kétajtósnak szánt típus, és jó eséllyel jöhet az a kétüléses kabrió, amelyről már most is pusmognak a bennfentes fórumokon. 2014-ben az amcsik beülhetnek az általunk elsők között tesztelt Giulietta kompaktba, és mivel az SUV, valamint az egyterű műfaj világszerte olyan divat, ami sok pénzt hozhat a konyhára, így az Alfa Romeo megpróbálja majd kihasználni az időközben a FIAT ölébe hullott Jeep és Chrysler márkák évtizedes tapasztalatait.


Szokásomtól eltérően a teszthét alatt egy sort sem jegyzeteltem, hiszen a típust ismerve csak olyan dolgokra próbáltam koncentrálni, ami megváltozott, és amiről informálhatom az olvasót. Szomorúan azt kell most leírnom, hogy a hajtáslánctól eltekintve a MiTo alapvetően a csúcsot jelentő QV kivitelben sem nyújt többet, mint a tavaly próbált dízel változat, tehát nem fogom önmagam ismételni, inkább ide kattintva el lehet olvasni a véleményem az anyagokról, a minőségről, a használhatóságról – tudják, az életfilozófiám, vállalom. Később, az árakat, valamint a részletes felszerelést tartalmazó pdf-et mazsolázva aztán feltűnt, hogy picit eltévesztettem a házszámot. Az Alfa - saját berkein belül - egyáltalán nem árazta túl a plafont jelentő lóherés kiadást, sőt, a listaáron 5,59 millió forintba kerülő QV gyakorlatilag egy szinten van a TCT duplakuplungos váltóval szerelt, de csak Distinctive stafírunggal bíró, és 170 helyett 135 lóerős MultiAir szívvel rendelkező öcskössel, a 120 lovas 1.6 MJet Distinctive dízel pedig rá is ver cirka kétszázezret. Mindezek ismeretében dicséretes, hogy a QV alapáron kapja a 17 colos Sport2 felnit - ezt a 8C Competizione „patkómintás” felnije ihlette -, a ködfényszórót, a sportos lökhárítót, a hátsó légterelőt, továbbá a QV jelzésértékű apróságait, mint a titánszínű tükröket és lámpakereteket, illetve a fényszóró belső fekete betétjét. A relatíve olcsóságnak azonban máshol fizetjük meg az árát, mert annyi az extra, mint égen a csillag – engem kifejezetten bosszantott, hogy abba az Alfába, ami gyári üzenettel, négylevelű lóherével díszítve kürtöli világgá a sportosságát, utólag kell rendelni 25 ezer forintért a hangulathoz illő fémpedálokat…

Mivel a MiTo esetében fontos a perszonalitás, a személyre szabhatóság, az Alfa tartozékkatalógusa többféle dekorációt, illetve karosszériára ragasztható matricát kínál a típushoz. A tesztautó megjelenése azonban egyedi, és mint ilyen, ez a látványos matricázás egyik Alfa Romeo kereskedésben sem rendelhető meg opcióként. Az importőr a márka 100 éves jubileumának tiszteletére alkotta meg ezt a stílusosan feltűnő mintázatot, és a kivitelezéssel megbízott műhely gyakorlatilag az egész karosszériát beborította a hófehér alapon színes motívumokat felvonultató fóliával.


Bosszankodás helyett inkább a vadonatúj, többszörösen díjnyertes, fojtószelep nélküli MultiAir erőforrása koncentrálnék, amely 1,4 literes hengerűrtartalomból 170 lóerőt és 250 Nm forgatónyomatékot tud felmutatni. Mindez nagyon jól hangzik, pláne akkor, ha megnézzük a forgalmiban, hogy a MiTo menetkész tömege csak 1220 kg.
Bevallom, többet vártam. A számokat, a statisztikákat szándékosan kerülöm, mert a fene megette, ha már egy Alfa Romeót is katalógusadatok, és nem pusztán igazi élmény alapján kell megítélni. A papírforma a QV oldalán áll, ez kétségtelen, a valóság viszont egyáltalán nem megdöbbentő. A DNA továbbra is dicsérhető, a változások tényleg érezhetők, de a baj ott kezdődik, hogy a MiTo „dynamic” állásban mutatja azt a formáját, amire alaphelyzetben számítana az ember, és már nincs hová tolni a kis fület, így voltaképpen elmarad a nagy durranás. Indítás után „normal” üzemmódban startolunk, amit én páncélautósnak neveztem el, mert az elvileg könnyű, robbanékony QV a gázpedál lenyomására kimondottan lustán, nehézkesen lódult neki – persze, az éremnek másik oldala is van, nem kell mindig rohanni. Naivan azt hittem, a volán mögött ülve visszaköszönnek a régi szép idők, a Giulia Coupe-k, a korai GTV-k, amikkel az Alfa anno megmutatta a világnak, hogy nem kell méregdrága Ferrari az önfeledt autós boldogsághoz. Az „öregek” ugyanazon recept szerint készültek, mint mostanság a MiTo - pompás DOHC motorok, könnyű felépítmény -, csakhogy a modern kis Alfa hírből sem ismeri azt a könnyed vezethetőséget, és beleülve nem nyújtja azt a leírhatatlan érzést, amit idestova negyven éve még az 1300-as GT Junior is zsigerből tudott. Hja, hogy ebben Euro 5-ös motor dolgozik, és ötcsillagos az EuroNCAP töréstesztje? Igen, ez igaz, és mindkettőért jár a piros pont.

Naivan azt hittem, a volán mögött ülve visszaköszönnek a régi szép idők, a Giulia Coupe-k, a korai GTV-k...


Egyébként azon gondolkodom, hogy döntően nem is MiTo QV-ben van a hiba, hanem a kedvezőtlen körülményekben. Ez akkor ütött szöget a fejemben, mikor hosszabb szakaszon jó minőségű útra tévedtem, és lássak csodát, mintha kicserélték volna az autót! A vacak budapesti utakon kínszenvedés a velőt rázó futómű, az ember beleőrül az örökös elpattogásba, rázkódásba, zökkenésbe, a felnik minden fogtömésrengető koppanás után darabokra hullva jelennek meg a lelki szemek előtt, ellenben, ha sima a pálya, a QV kanyarban remekel. Elhiszem, hogy a gyár tesztpályáján, hivatásos profikkal jól vizsgázott a modell, ám Budapest nem Balocco, és ahogy a dolgok jelenleg állnak, belátható időn belül nem is lesz – viszont a legerősebb, leggyorsabb MiTo itt van, megvásárolható, tetszés szerint cicomázható, és akinek ez lesz élete első Alfa Romeója, bele is szerethet. Aki azonban a régi, hagyományokra épülő Alfa-érzés rabja, az aligha. Hogy a szívem merre húz, felesleges ecsetelni, engem a végén már az sem igazán érdekelt, mennyit fogyaszt a turbóval hergelt gép. A prospektus szerint kereken 6 literre jön ki a vegyes, amit azért kötve hittem, ezért kötelességből lenyomtam egy százast, felét városban, felét országúton, szigorúan normál DNA állásában, a szabályokat betartva. 6,8 lett a vége.

Nem sok Alfa Romeón látható gyárilag a zöld színű lóhere embléma. E jelenség magyarázata, hogy ilyen díszítéssel csak a leggyorsabb, legerősebb modelleket szokták felvértezni, és ameddig a MiTo GTA nem válik valósággá, a 170 lóerős változat teljes joggal viselheti a szép plakettet. A négylevelű lóhere - hivatalosan Quadrifoglio Verde, azaz QV - igaz története meglehetősen szomorú. Az 1920-as évek elején, amikor még Enzo Ferrari is az Alfa Romeo versenycsapatát erősítette, többek között egy tehetséges pilóta, Ugo Sivocci terelgette a tűzpiros gépeket. 1923-ban, az akkor 38 éves versenyző megnyerte a híres Targa Florio futamot egy RL TF volánja mögött ülve, lerakva ezzel a márka sportos hagyományainak alapjait, és az ő Alfáját díszítette a szerencsehozó négylevelű lóhere, ugyanis Sivocci meglehetősen babonás ember volt. Ugyanebben az évben került sor Monzában az új P1 típus tesztelésére, és Sivocci hiába kérte, hogy a 17-es rajtszámot viselő kocsira fessék fel az emblémáját – a díszítés elmaradt, így lóhere nélkül száguldott végig a királyi vadasparkban található pályán. Hogy tényleg varázsereje lett volna, nem tudhatjuk, a tragédia azonban bekövetkezett: Sivocci az Ascari-kanyarban elvesztette uralmát a P1-es torpedó felett, és a balesetben szörnyethalt. Az eset óta a 17-es rajtszámot soha nem adták ki olasz versenyautónak.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1368 cm3
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
Végsebesség:
219 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4063 mm
Szélesség:
1720 mm
Magasság:
1446 mm
Saját tömeg:
1220 kg
Össztömeg:
1625 kg
Tengelytáv:
2511 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
270 l
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1368 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
mechanikus - 6 fokozatú
Nyomaték:
250 Nm 2500 1/min-nél
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
219 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Szerintem meg jó irányba megy az Alfa. Ha tetszik, ha nem az Alfa is Fiat, benne is van a rövidítésben, hogy olasz autógyár Torino, amely nem csak a Fiatot foglalja magába, hanem Lancia, Alfa stb. A Ferrari is Fiat, csak az más rétegnek szól. Nyílván a költség hatékonyság miatt építenek bele olyan alkatrészt, ami a Puntoban is van, de nincs ezzel semmi gond, legalább kipróbált alkatrlészek vannak benne és olcsóbb is a szervizelése is. Maga az autó nagyon tetszik, ahogy a 159-es és a Giulietta is, bevallom nekem a régebbi Alfák nem jönnek be igazán, de ezek az újak mindent visznek, vettem is egy Mito-t, és nagyon szuper autó. Ha egy német fos kerül ennyibe senki nem szól egy szót sem, pedig azok sem jobbak semmivel, ráadásul külsőre a legszebbek az olasz autók. Egy golf sem annyiba kerül, mint a fabia, pedig ugyanannyi közös van benne, mint a Mitoban meg a Puntoban, ott mégsem szól senki az árcéduláért, ráadásul itt a pénzedért olyant kapsz, ami tényleg egyedi külsőt ad, amire mindenki felfigyel, nem egy átlagos szürke német külső, és nem az ára miatt nem lesz tömeg cikk, hanem mert sokan még mindig azt hiszik, hogy olasz szar. Nekünk 16 éve vannak olasz autóink, szervizben csak akkor voltak, mikor vezérműszíjat cseréltek rajta, az olajat otthon cseréljük, úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy megbízhatatlanok, normális használat mellett semmi bajuk nem lesz, max ha a szar bosch elektronika elromlik, ami ugye meg német, szerencsére a mieinkben nem bosch volt.
    A lényeg, hogy jó autó, nekem a 155 lóerős van, megy mint a vadállat, megbízható, nagyon imádom!

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Üdv Zoltán!Tény ami tény,rétegmodell soha nem volt igazán kifizetődő,és hát az Alfa soha nem volt tucatautó.De szerintem nem is lesz.Csak nehogy a márka hívei elforduljanak más irányba,mert akkor hiába a költséghatékony gyártás.Na mindegy,majd meglátjuk,mi lesz.Én most keresek Alfát,benzinest,kb 3 milliós árban,hát,nem sok sikerrel.Vagy dízel van a piacon,ami elfogadható,vagy kicsi benzines,vagy nagy benzines,de leharcolva.És hát szerintem az Alfánál hatványozódik az a dolog,hogy vagy megkíméltet,vagy semmit.

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Üdv Tamás! Sírhatunk mi, de inkább izguljunk, hogy mi lesz ebből az óriási FIAT-féle lendületből… Őszintén szólva nekem nincs ínyemre ez a Chryslerből Lancia és vissza taktika sem, bár a módszer költséghatékonyságához nem férhet kétség. A Giulia sem igazi olasz csúcsmotorral fog jönni, most a GM helyett a Pentastar V6 jut nekünk, hát ez van – persze, lehet jó, de itt a szívben dőlnek el a dolgok, nem a fejben. 2009-ben kerestem magamnak hétköznapi autót, Alfa 145-öst néztem, de épkézláb példány nem akadt. Már a dízelt is megemésztettem, aztán amikor találtam egyet, azonnal kitaláltam valami indokot magamnak, hogy ne kelljen megvenni 🙂

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Üdv Zoltán!Remélem,még egyszer erre téved és olvassa ezt:-).Igaz,számomra sem Alfa a dízel,emiatt nem is találok nekem megfelelőt.A 159-esben nincs benzines Alfa motor,kivéve az 1750 tbi-t,de az nem az én pénztárcámhoz van mérve….A Gt-k többsége dízel,ami vicc,hiszen állítólag sportkocsi lenne.Az Alfákat az üvöltő és pörgős benzinmotorokért szerettük,legyen az Nord,boxer vagy ts .De Fiatokból gyártani Alfát…És miért nem gyártanak nagyobb motorokat????Sajátot,nem Gm motort.Méd a Vw is készít 5-6 literes motorokat,pedig azoknak hol a sportos múlt?Mindent összevetve én visszasírom a régi Alfákat.

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Üdv Tamás! Örülök, végre vagyunk legalább ketten, akik aggódunk a márkáért 🙂 Komolyra fordítva a szót, a legnagyobb baj, hogy nincs komoly program az Alfánál. A MiTo rétegautó, ráadásul komoly összegért egy Punto-alapú vakarcs, rangon aluli belsővel, ami az anyagminőséget illeti. A GT jó lett volna, meseszép, de a piac elvitte a dízel irányába, ami igazi alfásoknak – enyhén szólva – furcsa. A 159-es álomszép, de nem tudott gyökeret verni a németek uralta szegmensben, a Brerához nincs egy tisztességes motor, uram bocsánat, nekem a 2.4 JTD Mjet nem alternatíva, és a kidolgozással is bajok vannak. A 166-os utód nélkül ment el, de amíg volt, nem sok vizet zavart. Egyszerűen nincsenek alapok, amire építeni lehet, viszont fejlesztés, bővítés, javulás nélkül nincs jövő. Nagyon-nagyon várom, mit kezd a FIAT a márkával. Talán a Giulietta az első lépés lehet, majd a piac eldönti. Ez a QV sem lenne rossz, de aki ült már valaha igazi Alfában, annak halvány az élmény, és úgy tesz, mint én: visszasírja a régi, szép időket… Üdv: Krepsz Zoltán

  • 2017.11.01. at 03:00
    Permalink

    Az egyetlen gond szerintem az Alfákkal,hogy átlagautónak luxus,mert nem túl praktikus,viszonylag szervizigényes,a fenntartása egy kis fanatizmust igényel.Viszont komolyabb márkák mellett nemigen rúg labdába.Ezért kevesen vásárolják,és sokan egyébként nagyon rossz hírét keltik,annyira viszont közel sem rossz autók.Sőt.Olyan élményt ad,amit nagyon kevés más autó.Remélem sikerül fennmaradni a márkának,nagy kár lenne érte.

Vélemény, hozzászólás?