Egy kis luxus mindig csábító – Audi A1 teszt

Audi A1 30 TFSI S line teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szó szerint értendő a cím, hiszen az Audi A1 a kisautók táborát erősíti, közöttük viszont bőven kilóg az árával. Vajon mással is erősíti a luxus fogalmát?

Kettős érzést hagyott maga után az A1, ugyanis maximálisan megadja az Audi élményt, ugyanakkor mégis képes ebből kizökkenteni néhány aprósággal. Utóbbit főleg az utasterével teszi, sőt csak azzal, mert külsőre beleköthetetlen. Hiába kisautó, az MQB A0 padlólemezre épülve egy kisebb családnak is megfelelő méretű lehet. Én például sikeresen begyömöszöltem öt embert, az öt hatalmas bőröndjükkel együtt. Igaz, néhány bőrönd az ölükben utazott, de ez nem változtat a tényen, hogy célba jutottak. Szóval a forma: csinos az alap A1 is, de az S line csomaggal üt igazán, na meg a kéttónusú fényezéssel. A Q3-ról már ismerős turbó (BKV) kék fényezés a fekete tetővel megspékelve egyszerűen mágnesként vonzza a járókelők tekintetét. De a több mint 375 ezer forintos felárért kérhető LED-fényszórókról sem szabad lemondani, ha szeretnénk a 15 perc hírnévben fürdőzni, ahogy a 17 colos könnyűfém keréktárcsákról sem. Na, nézzük akkor azt a bizonyos utasteret. Első pillantásra elbűvölő! A vezető felé forduló műszerfal, a háromküllős, S-logós sportkormány, az alumínium hatású díszbetétek mind-mind kényeztetik a szemünket. Viszont az ajtóbehúzó karhoz érve, vagy az ajtóburkolat egyéb műanyagjait tapizva máris változik a helyzet és azonnal bevillan egy Skoda Fabia vagy egy Volkswagen Polo képe. Ez az az a pillanat, amiről fentebb írtam, ami kicsit kizökkent a luxus érzésből, persze, ha nem tapizzuk, nincs semmi baj.

Az ülések szuperkényelmesek és ízlésesek a kis világos Alcantara betétjükkel, illetve az S jelöléssel, a (szintén feláras) 10,25 colos digitális műszerfal pedig továbbra is szemet gyönyörködtető.

Bár jó lenne, ha bátran alkalmaznának rövidebb magyar szavakat a fordításnál, mert jelenleg szinte mindent furcsán, rövidítve ír ki a rendszer. Fontos kiemelnem a kristálytisztán megszólaló Bang & Olufsen hangrendszert is (288 ezer forintért), hiszen az autó leginkább az urbánus fiataloknak szól szerintem, nekik pedig ez nagyon is fontos részlet lehet. Az ergonómiára sem lehet panasz egyébként, a középkonzol érintőképernyős kijelzőjében egyszerű navigálni, a klímához pedig hagyományos tekerőgombok járnak picit lentebb. Hátul átlagos termetű felnőttek is elférnek, a csomagtér pedig alaphelyzetben 335 literes, ami kedvező érték, ráadásul tovább bővíthető, hiszen az ülések ledöntésével sík padló alakul ki.
Viszont minden utasnak összekoccannak a fogai, főleg terhelten, amikor átcaplat az autó a feszes futóművel a göröngyösebb utakon. Ugyanakkor ez előrevetíti, hogy élménydús vezetni. Bár hátul csupán csatolt lengőkarokat találni, öröm támadni vele a kanyarokat. A kormány pontos és közvetlen, megfelelő visszajelzéseket ad az örömautózáshoz. A tesztautóban az Audi drive select is jelen volt, amivel többféle üzemmód is válaszható attól függően, hogy a vezető épp spórolósan, vagy sportosan akar közlekedni. Kár, hogy az egyliteres, háromhengeres motor, a hétfokozatú DSG váltóval karöltve, nem feltétlenül társ az utóbbiban.

Persze félreértés ne essék, még ez a kis, 115 lóerős csöppség is dinamikusan tudja mozgatni az 1,1 tonnás masinát, ám a fő élettere a város. Ott brillírozik igazán.

A 200 Nm forgatónyomaték 2000 és 3500-as fordulat között áll rendelkezésre, így a lámpától lámpáig tartó ugrálás inkább illik a karakteréhez, mint a kanyarok fűzögetése a hegyi szerpentineken, mivel emelkedőn például hamar kifogy a szuszból és quattro összkerékhajtás nem is rendelhető hozzá. Pedig a DSG villámgyorsan vált, miután az elindulás kezdeti sokkján túltette magát. Érdekes módon a kisebb nyomatékú motorokhoz társított (szárazkuplungos) DSG-ken mindig érezni ezt. Egy rántást, ahogy hátramenetbe, vagy hátramenetből D-be kapcsolunk. Aztán egy kis gondolkodás után indul csak meg igazán lendületesen, de utána már észrevétlenül pakolgatja a fokozatokat.
Ebben az Audiban is zavaró viszont, hogy a stop/start rendszer túl korán lép működésbe, magyarán túl hamar állítja le a motort, így például egy piros jelzéshez közeledve, ha épp csak lassan gurul az autó a sárga jelzésre várva, képes a legutolsó pillanatban leállni, hogy aztán egy fél tized másodperc múlva már induljon is újra, hiszen váltott a lámpa. És még sok helyzetet sorolhatnék, amikor ez kényelmetlenséget szül. Ugyanakkor tényleg hasznos a gazdaságosabb üzemhez. Habár lehet, hogy elsőre soknak tűnik a 7 literes átlagfogyasztás a háromhengeres motortól, azért mégiscsak 115 lóerőről beszélünk, ráadásul a teszthét során a városi használat dominált. Szóval ezt még lehet csökkenteni jobban odafigyelve a jobb lábra.
Hirdetés
Kényes pont az autó ára. Biztosan sok hitetlenkedő kommentet szül és valóban irreálisnak tűnik a tesztautó 11,6 millió forintos árcédulája. Persze a négy karikáért alapból is mélyen a zsebébe kell nyúlnia a vásárlónak, hiszen (felfelé kerekítve) 8 millió forintról indul az A1. Persze az alapváltozat felszereltsége sem gyenge, de azért ahhoz, hogy ne egy Fabiában vagy Polóban érezze magát az ügyfél, ki kell csengetni még rengeteg forintot. A tesztautóban már volt minden földi jó. A már említett tételeken kívül jelentős biztonsági arzenállal, távolságtartós tempomattal, sávtartó asszisztensel és holttérfigyelővel óvja az utasokat. Emellett ülésfűtés, automata fényszóró, esőérzékelős ablaktörlő és még néhány kényelmi extra is.

Viszont ugyanúgy fájó pont a tolatókamera hiánya, mint a Q3-ban, hiszen hiába kisautó, a nyolcszámjegyű összegbe illene beleférnie.

Szerencsére amúgy is egyszerű parkolni vele, jól érezni és látni a sarkait, szóval a radarral is bőven elboldogul bárki. De, azért na! 11 millió forintról beszélünk továbbra is. Ugyanakkor – ha nem is ennyire feltornázott árért – de megértem azt a vásárlóréteget, akinek az autó szól. Itthon tarol a népszerűséget tekintve a német hármas, az Audi, a BMW és a Mercedes, de mit tehet, aki kisautót akar ilyen emblémákkal. A Mercedesnél az A-osztály nagyobb, majdnem fél méterrel és a BMW 1-es is inkább másik szegmensben játszik. Ha elengedjük a németek kezét, akkor sincs igazán konkurencia, a Lexus nem kínál ilyen kicsi modellt, esetleg a Mini jöhet szóba (hiszen a BMW szárnyai alatt működik), de hiába élvezetes gép, mégsem BMW embléma csillog rajta. Szóval a prémium kisautóra vágyóknak marad az A1, az Audi legnagyobb örömére.
Értékelés
Pozitív
Dizájn, Audi hangulat, kormányzás közvetlensége, futómű hangolása
Negatív
A Stop/start rendszer és a DSG váltó furcsaságai, ár
Árak
Tesztmodell alapára
7 985 040 Ft (2019.08.21.)
Tesztautó ára
11 665 800 Ft (2019.08.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
2000 Nm 2000-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
Végsebesség:
203 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4029 mm
Szélesség:
1740 mm
Magasság:
1409 mm
Saját tömeg:
1125 kg
Össztömeg:
1680 kg
Tengelytáv:
2563 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
335-1090 l
Belső szélesség elöl:
1424 mm
Belső szélesség hátul:
1380 mm
Belmagasság elöl:
900-960 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
195 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
960 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
610 mm
Csomagtér hossza:
620 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1360 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
720 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
7 fokozatú DSG
Nyomaték:
2000 Nm 2000-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
203 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
CO2-kibocsátás:
108-111 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?