Nem hagy kérdést válasz nélkül – Audi Q3 teszt

Audi Q3 2.0 TDI quattro S Tronic teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi legkisebb SUV-ja a legerősebb dízelmotorral, összkerékhajtással és automataváltóval lehengerlő egyéniség. Emiatt megkérik az árát.


Mi audisok tartsunk össze! Az Audi Magyarországon egészen biztosan hívószó. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseivel a Volkswagen-csoport prémiummárkája nem csak globális tömeggyártóvá nőtte ki magát, de ezen felül a cégcsoport egyik legsikeresebb vállalkozása is lett. Az Audi ma mindent kínál az egészen kicsi A1-estől az egészen batár Q7-esig. Egy ekkora termékpalettára ráfér pár RS sportmodell, a TT és még az R8 is. Valahol középen meg ott van a márka legkisebb szabadidő-autója, a kompakt Q3-as. Árából bőven kapni már A4-est vagy A6-ost is, de azok nem ennyire divatos életmódautók.
Hirdetés


Kun hányas is ez? Persze, a szivar 100-as is nagyon jó kocsi volt, de azok az idők (sajnos) már elmúltak. A világnak másra van szüksége, a korszellem pedig kevésbé kedvez a klasszikus felépítésű autóknak. A szedán, a kombi már nem menő, nem úgy a messziről terepjárónak látszó, magasról a forgalomra tornyosuló SUV-ok. A Q3 ebben a mezőnyben eléggé furcsa kettősséget hordoz. Egyrészt nem olyan bántóan hatalmas, másrészt pont így fehérben, LED fényszórókkal és a legújabb stílusú Audi hűtőmaszkkal már eléggé ott van az úton. A megjelenésre így tulajdonképpen kaphat is egy szép ötöst. Nyilván, aki nem akar feltűnősködni, az inkább szürke Volvót vesz, mintsem fehér Audit, mint ahogy azt A szikla című filmben hallottuk Nicholas Cage-től.

Változott rajta bármi? A tavaly novemberben bemutatott és idén februártól kapható, átdolgozott Q3-ason csak alig lehet észrevenni a különbségeket. A hűtőmaszk fémes szegélye vastagabb lett és trapézformájú. LED-es lett a nappali menetfény, és a jól felszerelt kiviteleknél, mint ez is, a teljes első és hátsó lámpa diódás. Ennek köszönhetően az irányjelzők futófényszerűen villannak fel, ami nem rossz show-elem. A belső tér érintetlen maradt, ez persze nem gond. Az MMI fedélzeti rendszer egy kicsit fapadosabb, mint az A6-osban, de a kezelhetősége hibátlan. Az meg nagyon szimpatikus, hogy bár csak kézzel, viszont bármikor lecsukhatjuk a kijelzőt. A ráncfelvarrással - amellett, hogy minden motor már Euro 6-os - erősebb lett az RS Q3-as csúcsmodell, ami így már 340 lóerős. Persze a polgáribb benzinesek és dízelek is többet tudnak és kevesebbet fogyasztanak. Ez az erősebb kétliteres TDI például 177 helyett már 184 lóerős, és szélesebb tartományban képes a legnagyobb, 380 newtonméteres nyomatékkal dolgozni.


Elég kényelmes? Érdekes, hogy más újságnál kátyúharcosnak nevezték a konkrét tesztautót, de azóta már kitavaszodott, sőt nyár lett, így a Cortina fehér színű Q3-as visszakapta a ballonos téliek helyett a saját 19 colos kerekeit (695 ezer forintos felár), amikkel sajnos már ráz. Bár a tesztautóban az Audi drive select menetmód-kapcsoló (359 ezer forintos felár) a felfüggesztésre is hat, a fokozatokból viszont nem sokat érezni. A kormány áttételezése nem változik, marad mindig volkswagenesen audisan túlszervózott, emiatt összességében bár nem is elég lágy a magyar utakra, de nem is csábít különösebb száguldozásra. Pedig tud ám vicceset, a menetstabilizáló orrtolást akar kicsikarni belőle, de az összkerékhajtásával még comfort módban is ki tudja tenni a fenekét. Persze csakis a teszt kedvéért provokálva.

Simán letol mindenkit? A Q3-as legerősebb dízelének 184 lóereje kissé elveszik az alapból is 17 mázsás karosszéria súlya alatt. A hétfokozatú, az Audikban S Tronicnak nevezett duplakuplungos automataváltó viszont tesz róla, hogy mégis 7,9 másodperc alatt elérje a százas tempót, ráadásul mindezt az itt Haldex rendszerű, de quattrónak márkázott összkerékhajtással sokkal intenzívebbnek érzeni. Apropó, a váltó. A motor ereje és a hajtáslánc összetettsége már indokolja, hogy száraz helyett nedves legyen az a dupla kuplung. A Q3 vele nagyon kellemes, a sofőrnek nincs is más dolga, mint a méretes busz gázpedállal meghatározni a nyomulás mértékét. Vicces, de "német jóautóságban" nagyjából ezzel veri az Audi a Volkswageneket, mert a konszerntárs legdrágább autóiba is csak egy ócska kis gázpedál jut, amit a cipő élével lehet nyomni. Bezzeg a Q3-aséra rendesen rá lehet taposni.

Mit ad 19 millióért? Kicsit magyarázkodnom kellett, amikor saját, nagyjából 200 ezer forintot érő, 19 éves Peugeot-nk kapcsán a Q3-assal érkeztem egy szerelőhöz. Kértem a mestert, hogy ne alkalmi transzportom, a budai öröklakás árában lévő Audi tesztautó alapján kalkulálja ki a motorgenerál díját. Ez a hajtáslánc (erős dízel, automata, quattro) már alapáron sem olcsó; 11,29 millió forint, de a csinosabb Sport, vagy a tesztautó Design kivitelében már 11,91-től indul. Ennyiért még manuális a légkondicionáló és szövet az ülés. A 19 milliós végösszegben viszont benne van a barna, díszvarrásos bőrbelső, a holttér- és sávelhagyás-figyelő és az elektromos csomagtérajtó is. Fülünket a Bang & Olufsen audiorendszer kényezteti és nyitható üvegetetőn át kémlelhetünk felfelé. Bár a fényszórók LED-ekkel csinálják a fényárt, de távolságtartós, adaptív tempomat felárért sem elérhető a Q3-hoz.

Kik a konkurensei? Ha a Q3-ast elfogadjuk a maga közegében, és nem állunk le azon filozofálni, hogy műszaki alapjai nem a legújabbak, ráadásul a ráncfelvarrással sem sokat változott, akkor már csak az ára lehet riasztó. Nyeljünk egy nagyot, és nézzünk át a szomszédokhoz! A BMW vadonatúj X1-eséből a 190 lóerős, 2,0 literes és összkerekes dízel, az xDrive20d alapára 11,93 millió forintnál kezdődik. A csak 170 lóerős Mercedes-Benz GLA 220 CDI 4Matic konfigurálása meg 11,43 millió forinttól indul. A Q3 mindkét hasonló tudású ellenfele csak automata lehet, ha összkerékhajtású. Méretre a Q3 a legrövidebb, de a legszélesebb, ám neki a legrövidebb a tengelytávja. Mindezek igazándiból ebben az összehasonlításban csak másodlagos szempontok, sokkal többet jelent az egyéni szimpátia és a márkapreferencia. Az Audisok biztosan nem fognak csalódni, mert a Q3 bár igazából semmiben nem kiemelkedő, átfogó minőségérzete miatt több mint megnyerő. Könnyen beszippant a saját világába.
Értékelés
Pozitív
Dögös forma, kifinomult hajtáslánc, kiváló minőség
Negatív
Magas ár, nem kellően finom start-stop rendszer, sekély csomagtartó
Árak
Tesztmodell alapára
11 291 950 Ft (2015.07.20.)
Tesztautó ára
19 015 530 Ft (2015.07.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
380 Nm 1750-3250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
219 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4388 mm
Szélesség:
1831 mm
Magasság:
1608 mm
Saját tömeg:
1700 kg
Össztömeg:
2225 kg
Terhelhetőség:
525 kg
Tengelytáv:
2603 mm
Karosszéria-kivitel:
szabadidő-autó
Csomagtér:
460 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
910-990 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
225 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1060 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
850 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1620 mm
Raktérnyílás szélessége:
1090 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
duplakuplungos automata - 7 fokozatú
Nyomaték:
380 Nm 1750-3250 1/min-nél
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
219 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    amíg lesznek olyan balekok Ny -Eu-ban, hogy 20 misit adnak az ilyen és ehhez hasonló gépekért, addig jó lesz nekünk (is) MO-on (Győrben) mert lesz munkahelye a az embereknek még válság idején is. Amíg a Suziban leállítják a termelést az alacsonyabb keresetűek kereslet hanyatlása miatt, addig ezeket még mindig veszik mint a “cukrot” nyugaton…

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Tudom tudom, megint a nem tudunk háromnál tovább számolni faktor, de ennek az autónak nem annyira a GLA az ellenefe (az egy emelt hasmagasságú A klasse, lásd V40XC, más nem is nagyon próbálkozott ilyesmivel), nincs a mercedes szorzó ami megféltetné a A Q3 ellenfelének a GLA-t, sokkal inkább a GLK-t tenném ide (csak lehet árban már gondban leszünk). Na meg az Evoqu-ot, ami viszont minden szempontból ide kívánkozik.

    A 19 millás ár pedig megint vicc, ezzel a hülyeséggel csak magatokat teszitek nevetségessé, szorri. Nem az a májer aki 19 misiért vesz Q3ast hanem aki 10-ből kihoz egy korrekt darabot…

Vélemény, hozzászólás?