Mesterlövész – Audi RS5

Audi RS5 2.9 TFSI quattro teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Döbbenetes megjelenésével azonnal állakat szakít, és bár a tűzijáték kicsit halvány, a számok akkor sem hazudnak. Az RS5-höz fel kell nőni, akkor is, ha nehéz, ez valami egészen más, mint amit várnánk.


Úgy tartják, az vesz Audit, aki kinőtt a BMW-ből és nincs szüksége olyasfajta villantásra, mint amit a Mercedesek adnak. Elképesztően színes a középkategóriás sportkupék kínálata, ha az alapverziók annyira nem is, a csúcskivitelek nagyon eltérő személyiségek. Egyiknek sincs olyan hangja, mint a Mercedes-AMG C-osztályának, mondjuk, az instant libabőr megvan a Lexus RC-F beindításakor is, de sima szívó mivoltából az egy kicsit más liga. Valamiért én az M4-et tartom arany középútnak, mert kellőképpen játékos, de még nem mutat annyit, hogy mágnesként szegezze magára a tekinteteket. Az Audi RS5 trükkös, mert ezt tudja, közben mégsem hangos,

puszta megjelenésével megállítja az időt, miközben nem csupán pozőr, de még mennyire, hogy nem!


Utoljára a Lexus LC okozott ekkora káoszt maga körül, valahogy az RS5 is be van vésve a legtöbb ember fejébe, mondjuk, ezeket a szélesítéseket nehéz bármivel összetéveszteni. Döbbenetesen mutat, centikkel lett szélesebb a karosszéria, és ha már így alakult, nem óvatoskodták el. Már az elődön is messziről látszott a trükk, itt még rá is játszottak a lámpák sarkainál. Mondjuk nekem az M-es BMW-k megoldása egyszerűségükből fakadóan jobban tetszik, az RS5 is olyan lenne, csak a hézagba itt behelyeztek némi kamu légbeömlőt. Nincs ezzel gond, nekem is bejön, ahogy az egész megjelenés, pláne a 20 colos felniken,

már álló helyzetben is olyan, mintha egy orbitális mágnes tapasztaná az aszfalthoz.

Az ezüst betétek helyére kérhető karbon, de így sem mondanám siralmasnak a lökhárítókat, amibe elöl jókora kikandikáló betűkkel került fel a quattro felirat, ha nem lenne egyértelmű.
Úgy, mint RS5, ez még csak a második generáció, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a történet 1994-ben kezdődött a 80-as kombiból faragott, Porsche fejlesztésű motorral megtámogatott RS2 Avanttal. A Porsche ismét beszállt a buliba, már ami a motort illeti, hisz az új 2,9 literes duplaturbós V6-os közel ugyanaz, ami a Panamerában a belépőmotor. A szívó V8-as hívők kicsit felszisszentek a hír hallatán, mikor kiderült, hogy az első RS5 imádnivaló pontját nagyon gyorsan ki is végezték. A feladat viszont adott volt, méghozzá gyorsabbnak kellett lennie, amit úgy is el tudtak érni, hogy az új motor nem erősebb a réginél, na jó, nyomatékosabb, ugyanis a 450 lóerő mellé 600 Nm nyomaték társul, és ehhez nem kell megvárni a 4000-es fordulatszámot, már 1900-tól megérkezik. A méneshez sem kell 8250-ig forgatni a fordulatszámmérőt, bár abban azért van némi kéjes élvezet. Az új V6-os viszont hatékonyabb, 5700-6700-ig teljesít, nyomatéka miatt pedig rendkívül rugalmasan használható.
Hirdetés

Van egy kis izgalom indításnál, de hirtelen be is zárja a szelepeket a kipufogóban, így némi dörmögésen kívül nincs a hangjában nagy élvezet. Ebben tud több mókát a többi résztvevő, az RS5 hangja sajnos gázadásra sem lesz jobb, na persze erre már van megoldása nem egy tuningműhelynek, és egy új kipufogórendszertől még nem dől össze a világ. Menet közben, gázelvételre és váltásokkor már van hangja ennek is, tud szólni, de akkor már biztos, hogy vállalhatatlanul gyorsan haladunk. Egy szempillantás alatt képes felgyorsítani és a hiányzó hangorkán miatt még észre se vesznek, csak egyszerűen elhagyjuk a helyszínt, mintha ott sem lettünk volna. A quattro hajtás 60%-ot hajt hátul alapból, mivel ez a klasszikus állandó összkerékhajtás, de a központi differenciálmű úgy osztja a nyomatékot, ahogy épp szükséges, akár 80% mehet hátra, más esetben akár 70% előre.

Az állórajtos gyorsítás szinte katapultálás, a 3,9 másodperces 0-100-at közel tudta hozni mérésünkkor, ami tisztességes.


Nem csak egyenesben, kanyarban is bombabiztos, ha nem lenne elég a quattro hajtás, nyomatékvektor szabályozással segít. Fékezgeti az ívbelső kerekeket a pengébb kanyarvételek érdekében, és a rendkívül precíz és keveset forduló kormányművel együtt olyat eredményez, amitől reggeltől estig csak szlalomozgatnánk a bóják között, vagy egy versenypályán. A Kakucs Ring szűk kanyarjai csak kis kóstolók a számára, de úgy lehet bármilyen utcai autónál jobb köröket futni vele, hogy meg sem érezzük. A váltó szerencsére bolygóműves tiptronic, 8 fokozatú és kellőképpen gyors is. A gázreakció szintén éles, és egy ekkora pályán, mint a Kakucs Ring, már a félgáz is sok, képzelhetik közúton. Éppen ez a jó az RS5-ben, hogy túl sok, annyira, hogy elveszi a kedvünket a minden zöldre rajtolástól, pláne, hogy nincs hangélmény, értelmét veszti a városi veretés. Ebben a legszebb, hogy cseppet sem fáj, ugyanis comfortban szinte ugyanúgy viselkedik, mint a 252 lóerős TFSI-vel. A mindennapi közlekedést óvatos gázadásokkal 9 liter körüli fogyasztással díjazza, volt pillanat, hogy elértem vele a 8-litert is, de a hétvégi esti nulla forgalom nem mérvadó. Taposva persze a határ a csillagos ég.
A látvány egy dolog, de bent nem csak a szem, hanem az érzékek is rendkívül sokat kapnak az RS5-től. Már ránézésre is kívánnivaló az Alcantara szövetkormány, mondjuk így egy évesen azért kitakarítottam a teszt kezdetén. Nemes anyag, akkor is, ha nem természetes, rendkívül vigyázni kell rá, mert sokkal jobban szívja magába a koszt, mint a bőrkormány. Ilyet kapott a lapos váltógomb és a két ajtókárpit, meg a középkonzol is, az ülések viszont bőrözöttek. Utóbbiból nagyon hiányzik a szellőztetés, cserébe kikezdhetetlenül jó tartásúak.

A vezetési pozíció hibátlan, alacsonyra került a sportülés, a kormány nagyon tág határok között mozog, határozottan sportautós.

Az anyagok elég jók odabent, nem feltűnően rosszabbak, mint például az új A6-ban, a dizájn persze egészen más. A középen ágaskodó tablet pont annyira zavaró, amennyire egy TT-ben lenne, itt is bátran elhagyhatták volna, persze a virtual cockpit itt nem alapáras, de ha már van, kapott egy középre kerülő műszeres RS kijelzőt, de ilyenkor is láthatjuk még a navigációt is. Az RS5 vezetés közben könnyed, légies, ezért is pihentető élmény vele az egyszerű közlekedés, itt nincs küzdelem a kormányzással, vagy a túl kemény futóművel. A hétköznap öltönyben, hétvégén kesztyűben való vezetésnek persze megvan az ára, minimum 25 millió forint az, amibe egy RS5 kerül, ha pedig így néz ki és ennyi minden van benne, akkor már 35. Szívbe markoló, de az első métereken megértjük, miért kerül egy kisebb vagyonba.
Értékelés
Pozitív
Precíz kormányzás és futómű, gyors gázreakció, kiváló úttartás, erős motor, jó összhang, hétköznap is használható, rendkívül jó sportülések
Negatív
Kényes anyaghasználat, halk kipufogó
Árak
Tesztmodell alapára
25 714 910 Ft (2018.09.18.)
Tesztautó ára
35 116 720 Ft (2018.09.18.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2894 cm3
Teljesítmény:
331 kW (450 LE) 5700-6700 1/min-nél
Nyomaték:
600 Nm 1900-5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.90 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4723 mm
Szélesség:
1861 mm
Magasság:
1360 mm
Saját tömeg:
1730 kg
Össztömeg:
2195 kg
Terhelhetőség:
465 kg
Tengelytáv:
2766 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
465 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1410 mm
Belmagasság elöl:
920-1020 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
180 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
470 mm
Csomagtér hossza:
1100 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
300 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2894 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
600 Nm 1900-5000 1/min-nél
Teljesítmény:
331 kW (450 LE) 5700-6700 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.90 s
CO2-kibocsátás:
197 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
15,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.18. at 16:50
    Permalink

    “Kényes anyaghasználat”? No fene… A beltér-eminens Audi, aki az enteriőrök terén sosem hibázik? Lehet, hogy elsőre lehengerel a minőségérzetével, de a tartóssággal mi a helyzet? 🙂

    • 2018.09.18. at 20:12
      Permalink

      én nemigazán látok ebben semmi vérfagyasztót, egy a5-ös audi, semmi olyan nincs benne, amitől hanyatt kellene pörögnöm tőle rögtön. jó a piros, de az meg a szín 😀 az más sportgépeken is jól mutat.

      szal ettől még jól néz ki (mint, ahogy az a5 jól néz ki), nem azt mondom, de ez a kupéság nekem olyan erőltetett eredendően 4 ajtós platformra épülő kocsiknál. a 4ajtos jobban tetszik az a5-ből is. persze van eleve 2 ajtos kisautó (mx5,s2000,z4 stb) azok meg számomra nagyon wannabe kisautók, egy 2 ajtós SPORTGÉP legyen 2 üléses, hátsó v. közép motor, 500 + ló alapból és K. lapos. mondjuk egy huracán, esetleg bodykittel, na attól már megfagyna a vér bennem, ha még egy UG tuning is lenne hozzá 2000 lóval 😀 pl.
      http://modcarmag.com/wp-content/uploads/2015/12/lb_lamborghini_huracan_bodykit_06-925×600.jpg
      az ilyentől bármikor, bárhol lemennék hídba. persze elfogadnám az rs5-öt, de 4 ajtóval 😀 😀 😀 😀

  • 2018.09.18. at 23:20
    Permalink

    Ennek az elődjével volt egy igencsak élvezetes tesztutam soksok éve, ezért tartózkodnák attól hogy szapuljam, de azért egy kupénál fontos a show elem, amit itt a képek alapján nekem egyáltalán nem jön át (ha eltekintünk a vöröstől). Lehet hogy oda vissza veri a Lexus RC-t köridőkben, meg sinként fekszi az utat a Quattro, de az RC akkor is valahogy “dögösebb” ráadásul V8, a Merdzsó C kupé pláne egy jól sikerült darab, a BMW is szépen öregedett, ha pedig nem alfa hímként indul egy frissen bemutatott prémiumautó az egy kellemetlen (mondjuk nekünk vevőknek kellemes) kényszerpályára viszi.

  • 2018.09.21. at 08:58
    Permalink

    Nagyon jól néz ki mint mindegyik Audi pedig én nap mint nap látok hasonló szép Magyar Audikat 🙂 Én azon a “táblagépen” javítanék el lehet tüntetni, elrejteni? Kedves szerkesztő vagy cikkíró nem lehetne a képek alatti szöveg más színű?? Alig látni. Amúgy jó az Autónavigátor!!! 🙂

Vélemény, hozzászólás?