Kétszer is meglepett! BMW 320d (F30) 215 ezer kilométerrel

Fizetett hirdetés

BMW 320d Touring automata, 2014 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy év alatt 215 ezer kilométert tekertek ebbe a 3-as BMW-be, ám ez nemigen látszik rajta.


Kezdik ellepni a használtpiacot az F30-as, idén már kifutó 3-as BMW-k. Ezt jelzi, hogy idén már ez a második 320d használttesztünk. Tavasszal szedán karosszériával és kézi váltóval, valamint 106 ezer kilométerrel írtunk egyről, de a mostanit is feltétlenül úgy éreztem, hogy meg kell írni, annak ellenére, hogy eredetileg nem is tesztre kértük el. Októberi, tehát nem a legfrissebb gumitesztünkhöz ugyanis szükségünk volt egy hátul hajtó, aktuális 320d BMW-re, s ezt dobta a gép. A hamisíthatatlanul egyedi hirdetési szövegeiről ismert Csonti (becsületes nevén Csontos Zoltán), aki nem csak a Csonti Car, hanem a "A becsületes kereskedés" tulajdonosa is, adott egyet kölcsön. Kívülről azt hittem sérülésmentes, pedig később észrevettem, van rajta egy tényleg alig látható horzsolás. Belülről sem lelakott, bizonyos részeivel még jobban egyben is volt, mint a tavaszi, egy évvel idősebb, de fele ennyit futott példány. Két konklúzió is levonható: az alap kormány tartósabb, mint a fogásban jobb M-es, továbbá vélhetően az ajtózsebek borításán is változtattak a gyáriak, itt ugyanis nem hámlik.
Hirdetés

És miért lepődtem meg? Mert az autóban 215 ezer kilométer van, ez volt az első meglepetés. A gyújtás ráadása után bambán számolgattam a karaktereket: ebben 21 vagy 215 ezer kilométer van? Ugyanis mindkettő reális lehetett volna. Utóbbi esetén tartósság mondható el a beltérről, s előbbi esetben is csak annyit mondanék, hogy nem túlzottan vigyáztak rá, ugyanis az üléseken látszott egy-két (tisztítással simán kijövő) folt, de kopás nem nagyon. Ha viszont mindez 215 ezer kilométer alatti, akkor már rögtön más a sztori, abszolút betudható a használat természetes nyomának.
A második óriási meglepetés pedig az, hogy műszakilag mennyire piszkosul egyben van az F30 215 ezer kilométer után is. A 2,0 literes dízel pont olyan hanggal jár, mint azt tette az újszerű tesztautók esetén, s a 8 fokozatú ZF automata is hibátlanul végzi a dolgát. Kopogásmentes a futó- és a kormánymű, s a teszt 75 vészfékezését is gond nélkül bírta az autó, ami eddigi gumitesztjeink legtöbbet futott példánya volt. Eleinte ugyebár volt rendőrségi Focusokkal végeztük a tesztet. Azok között bizony szerényebb futással is akadtak lógóbb belű példányok.
De igazából nem is a gumitesztes szereplés nyűgözött le, ott a kötelezőt hozta a 3-as, hanem inkább az, hogy az oda és az onnan visszavezető úton milyen kényelmesen vitt. Meg persze akár dinamikusan is, hiszen a 184 lóerős, 380 Nm nyomatékú motor a családi kombit is elég jól mozgatja, 100-ra akár 8 másodperc alatt. Végsebességből akár 230 km/órásat is adhat, miközben fogyasztása vegyes érték szerint 4,7 l/100 km, a Mogyoród-Óbuda távon pedig pont az országútinak megadott 4,4 l/100 km értéket hozta, ami 215 ezer kilométer után szép teljesítmény.
Szép teljesítmény az is, hogy nincs semmiféle hibaüzenet, ez a BMW a múltban - igazoltan - megkapott minden karbantartást, ezért is került Csonti "prémium" kereskedésébe, "A Becsületes Kereskedésbe". Árával éppen csak nem hozza a fő brandhez tartozó, Csonti Car, a legjobb ár szlogent, ugyanis van nála olcsóbb F30-as, kombiként pontosabban F31-es BMW a Használtautón. Viszont így is meglepetés, hogy 3,69 millió forintért már van - teljesen korrekt - ebből a szériából. Dízelmotorral, automata váltóval és egészen jónak is mondható ellátmánnyal. Utóbbi mondjuk pont az autó egyik legfurább része: a klíma csak hőfokszabályzós, nem teljesen automata, tempomat nincs, ám xenon fényszóró, kihangosító, navigáció és elektromos csomagtér-ajtó mozgatás viszont van. Meg persze automata fényszóróvezérlés, négy elektromos ablak, gombnyomásra zsebből indító, de az ajtózárakat csak távirányítósan vezérlő okoskulcs, valamint tolatáskor lebillenő, nem mindig hasznos külső tükör is.
Most 4 évesen, évi 50-55 ezer kilométer után is nagyon kívánatos tud lenni egy 3-as BMW, ami ráadásul már nem drágább, mint egy józanul felszerelt, de alapmotoros Dacia Duster. Fogyasztása kedvezőbb, fenntartása pedig szinte biztos, hogy költségesebb lesz, hiszen ilyen kilométerszámmal már a hazai példányokhoz se lenne gyári ingyenes karbantartás, de ezen példányra (hiszen az sem titok, hogy az autó külföldről származik) semmiképpen se lenne. Hogy jó vétel-e? Annak, aki a még szinte aktuálisnak mondható 3-ast szeretne, mindenképpen az, de fogadja el, a karbantartásokra és előbb-utóbb a javításokra nem az átlagautók átlagköltségeit kell majd elköltenie. A márkafanatikus és akár akár a teljes autós szubkultúra pedig elkönyvelheti, megindultak hazánkba a már nem is olyan nagyon fiatal, de persze korosnak sem mondható F30-as/F31-es BMW-k, ami a márkának csak kapóra jön. Hiszen az, aki ebből a körből kitűnne, de mégis 3-as BMW-t szeretne, jövő év elejétől már veheti is a Párizsi Autószalonon debütált G20-as szériát.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?