Tényleg más, tényleg több – BMW 420d teszt

BMW 420d xDrive Steptronic Gran Coupé Luxury Line Individual teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha engem kérdeznek, minden négyajtós kupénak nevezett félszerzet stílusvétek. A BMW 4-es viszont tényleg jól néz ki, és szinte praktikus.


Hogy van ez a kupé dolog? A 2004-es Mercedes-Benz CLS kiszabadította a szellemet a palackból. Divat lett a négyajtós kupé, a gyártók elkezdték kihozni a saját variánsaikat több méretosztályban is. A 3-as sorozat háromtagú, a kupék és a kabrió a most futó szériában már négyes néven készülnek. A BMW-t sem kellett félteni, ők ugyanis a Gran Coupénak nevezett változatokat még megfejelték a ferdehátú 3-as és az 5-ös GT-vel. Azokat inkább hagyjuk, nem szépek, a 6-os Gran Coupé nekem nagyon nem jön be, sokkal inkább igazi kétajtós kupéként vagy kabrióban, de ez a 4-es Gran Coupé most be kell valljam, megfogott.
Hirdetés


Kis trükk az ajtókkal. Ha autóról van szó, akkor azt a nyílást nevezzük ajtónak, amin ablak is van. Butaságnak tűnhet ezt így leírva látni, de ettől lesz a szedán négyajtós, az oldalankét két ajtóval szerelt átlagos ferdehátú meg öt. Nem a BMW találta fel ezt a spanyol viaszt, mert míg az első fecskék, a Mercedes CLS és a VW Passat CC tényleg négyajtósak voltak, addig az Audi egy hatalmas, ablakostul kitáruló ólajtót tett az A5 Sportbackre és az A7-re. Ezt vette át a BMW a legfrissebb ilyen modelljén, azaz a 4-es Gran Coupén. Az eredmény egy kupésan jó stílusú, de limuzinosan kényelmes belterű, sőt ferdehátúsan formás csomagtartójú kocsi lett, ami a terminológia szerint ötajtós, a 3-as ötajtós limuzinja. Ezen a ponton be is fejezhetném a tesztet, hiszen a 4-es viselkedése kísértetiesen hasonlít az alapját adó 3-aséra, de az élet persze nem ilyen egyszerű. 19 millió forintért sem hibátlan, de egy hét alatt úgy megszerettem, hogy magamnak is alig akartam beismerni.


Milyen bent? Szép a narancssárga megvilágítású műszerfal, az Individial kormány sem rossz, karimája ennek sem vékony, talán van olyan vaskos, mint az M-es. Nagyon kényelmes a sportülés, ebben a kocsiban elektromos állítású és memóriás is. Kedvünkre döntögethetjük az ülőlap szögét, hogy kicsit retrósabb, régi BMW-sebb legyen az érzés, kihúzható combtámasszal tupírozhatjuk az ülőfelületet. Villanyosan mozog a gerinctámasz és az oldaltartást is húsunkra szoríthatjuk. Nem csak jól ülünk, de minden ergonomikus, jól kézre is esik, minden kezelőszerv finoman jár, és a műanyagok jó minőségűek. A fekete tetőkárpit is jót tesz a minőségérzetnek.


Hogy megy? Szolidnak hat, de nem az, érzésre is elég jól gyorsul és a számháborúban is jól áll a 420d. Így ahogy van összkerekesen és automatán 7,4 másodperc alatt van százon és 230 km/óra a végsebessége. Itt is megvan a hátulkaparós BMW jelleg, hiszen alapból hátra küldi az xDrive a több nyomatékot, cserébe a 20d motor minden ereje kiautózható és nincsenek tapadási gondok. A legtöbb dinamikai szituációban jobban viselkedik és ráadásnak komfortos és eco módban még kevésbé tolja így az orrát, mint a hátsókerekes BMW-k. Így van ez, már rég elmúlt a 80-as évek - bármennyire is fáj. A 420d-ben is zseniális a nyolcfokozatú automata váltó, már alapáron parádés a fékek hatásfoka és adagolhatósága. A futómű meg az elvárt módon feszes, határozott csillapítású, a 18 colos kerekekkel kicsit ráz, de erről útjaink tehetnek.


Mi nem tetszett? A 420d Gran Coupénak keresve is csak két hibaként említhető tulajdonsága van, a magas ára ellenére hiányos felszereltsége és a dízelmotor orgánuma. A gyorsításkor fület bántó kerregés meg ugye relatív, mert a zajmérő tanúsága szerint állandó sebességnél kifejezetten csöndes a kabin. De miután a start/stop újraindítja a négyhengerest vagy nagyobb gázt adunk, akkor azért nem jó a hangja. Közepes gázig megszokható, sőt szerethető, dunai tolóhajós a morgás. A kilátás hátrafelé a 3-as szedánból azért jobb. Nem kérdés, hogy a Touring kombi nagyobb csomagterű, jobban alakítható és ráadásként annak hátsó ablaktörlője is van.

Hiányzott valami? A BMW 420d Gran Coupé alapból egy nagyon finom és nem is olcsó autó, csak a konkrét tesztpéldány kicsit furcsán lett kistafírozva. Az ára már 19 millió fölött van, és akad benne több olyan tétel, amit én személy szerint nem rendeltem volna meg. Jutott bele Individual csomag steppelt bőr ajtókárpittal és díszvarrásos bőr műszerfallal, az elektromos kézifék viszont kimaradt. Nem slendriánságból, hanem mert a sorozathoz nem is elérhető. Így sajnos nincs auto hold funkciónk, azaz az automata kocsi jellegéből adódóan mindig kúszik, tehát a piros lámpánál állhatunk a féken. Talán ennél is arcpirítóbb, a racsnis kézifék, ami ebben a környezetben már kissé póriasnak hat. Ennyi pénzért bár van távolságtartós tempomatunk és ráfutásgátlónk, de nincs sávtartó asszisztens, sem holttérfigyelő. A tolótető persze itt is remek.

Látom magam előtt a célközönségét. A kupék szépségét valódi négyszemélyes használhatósággal (hivatalosan persze ötülésesen) adja a Gran Coupé. Családiasabb, pozitívabb, azaz kevésbé pazarló képet sugároz, mint a valódi kupé. Megvannak a keret nélküli ablakok is, persze a beszállás hátra egy sima 3-asba könnyebb, mivel itt elég széles és magas is a küszöb. Ezzel egy mozdulattal én meg kell kövessem a BMW-t és személyes tiltólistámról ünnepélyesen leveszem a 4-es Grand Coupét, hiszen sokkal filigránabb az eggyel nagyobb 6-os hasonló változatánál, és nem is lehet egy lapon említeni az amorf 3-as és 5-ös GT-kkel. Az én szememben ez a 3-as GT javított kiadása, mint lépcsőshátú ötajtós. A kupék felől nézve kifejezetten praktikus és stílusban a szedánt is lepipálja - nem is öszvér, inkább jó ötvözet.
Értékelés
Pozitív
Hibátlan hajtáslánc, jó üléshelyzet, kényelmes beltér, kedvező fogyasztás
Negatív
Kissé nehezen átlátható karosszéria, magas ár, csúnya orgánumú dízel
Árak
Tesztmodell alapára
12 587 000 Ft (2015.11.09.)
Tesztautó ára
19 821 700 Ft (2015.11.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1750–2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4638 mm
Szélesség:
1825 mm
Magasság:
1404 mm
Saját tömeg:
1670 kg
Össztömeg:
2175 kg
Terhelhetőség:
560 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Karosszéria-kivitel:
kupé
Csomagtér:
480 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
910-970 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1260 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
900 mm
Csomagtér magassága:
480 mm
Csomagtér hossza:
970 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1770 mm
Raktérnyílás szélessége:
990 mm
Raktérnyílás magassága:
670 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
400 Nm 1750–2500 1/min-nél
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
CO2-kibocsátás:
129 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Oldalról (mondom oldalról) néz úgy ki mint a Pobeda: hosszú motorháztető,púpos far… 🙂
    Szerintem nem nekem kellene elmenni szemészhez… 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Sürgősen menj el szemészhez. Nagyon nagy lehet a baj. 😀
    [url]https://www.google.hu/search?q=pobeda&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0CB0QsARqFQoTCNDywP3skMkCFQeKLAodcpAN4g&biw=1760&bih=864&dpr=1.09[/url]

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Oldalról úgy néz ki mint a Gaz M 20 (Pobeda) Műszerfal barna színe pedig a Lada Szamarákéra emlékeztet…
    De az nem is baj mert jó autók azok (Samarák)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Szia s3000!

    Latom, hogy töröltek a hozzaszolasodat. Nem gunyolodni akartam, komolyan kerdeztem, hogy probaltatok-e mar talalkozot szervezni? Lehet, hogy lenne ertelme szemelyesen beszelgetni egymassal, nem biztos, hogy rossz lenne az.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    🙂 . Barátom azt tanuld meg, hogy a gyúrásra fordított idő sosem felesleges! Nekem elég az a heti 5 amit letolok, többre nincs szükségem. Dehogy ezt a tolószékes megverést honnan álmodtad össze??? Ez magas nekem! Nem bántottam itt még senkit sem, s nem is tervezem. Legyünk a realitás talaján s300 komám, valószínűleg nem fogunk egy-egy sör mellett összefutni, tehát alaptalan a vele szembeni félelmed! 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Feleslegesen pazarolná az idejét azzal a gyúrással, Tudod vannak reménytelen esetek is akik életük végéig is gyúrhatnának ilyenre akkor sem tudnának változtatni rajta. Ő pont ilyen, ezt ezerszer bebizonyította már.
    Hagyjuk meg neki azt a néhány dolgot amit képes csinálni, a tolószékes emberek brutális megverését és a mega-pofáraesést! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Mondasz valamit. Igaz eddig nem éreztem ingerenciát arra hogy olyan mindennel ezerszeresen beukott mongolidiótákkal töltsem a szabadidőmet akik alapállásból képesek tarkón rúgni sajátmagukat és még arra is képtelenek hogy azt felfogják amit kérdezni akarnak nemhogy amit a másik mond. Az egy gyakori eset, hogy ha valaki írásban képtelen a betonhülyeségnél jobbat kiadni magából az élőben megtáltosodik és még az agyát is kinöveszti. 🙂 Valószínűleg így remek életre szóló barátságot lehetne kötni velük.
    De tudod mit, nézzük tudományosan a dolgot, próbáljuk ki rajtad az ötletedet! Szedj össze néhány kavicsot, faéket, hangyát meg papucsállatkát és tartsatok közösen egy brutális nagy dzsemborit és ismerjétek meg egymás kultúráját! Ha sikerül ott legalább egy db életre szóló barátságot kialakítanod valamelyikkel akkor megfontolom az elképzelésedet. ROFLMAO! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Hát igen, manónk a Don Quijote de la Mancha kategóriát képviseli, ezt el se lehet vitatni tőle! Ez a mondat tényleg mindent elmond róla, és a szintről amit képvisel. Engem már csak az egyetlenegy kedvese – Dulcinea del Tobosa- személyének a kiléte érdekelne!? Még a végén kiderül, hogy ő is napi rendszerességgel írogat itt szeretett manója védelmében! 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    [i]“Az én autóm még 10 évesen is gyorsabb ennél a többi meg nem érdekel.”[/i]

    Kopasz! Tényleg kár vitatkoznod. Nincs is miről. Akinél ez a szempont, annál te nem nyerhetsz.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “bevállaltam” , csak az a kár, hogy erről én lemaradtam -nem olvastam-. Megtennéd légyszíves, hogy ismét begépeled! Köszönöm. A véleményt illeti, én is hasonlóan vélekedek rólad, persze én még egy marék szamócát se adnék érted! 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Persze, hogy drága, a prémium kategória (Audi, Merci, BMW) mind drága. De azért a kategóriák nagyon különbözőek. Ez a 4-es gran coupe 10,8 milliótól indul (418d), míg a 6-os gran coupe esetében 25,5 millió a kezdő ár (640i). Ez azért óriási különbség. Az egy dolog, hogy a 4-es majdnem 20 millióig extrázható, de a 6-os meg gondolom 40-ig. Az pedig egy újabb téma lenne, hogy egy új 4-es, vagy egy pár éves 6-os……

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Az, hogy kinek mi tetszik, az ízlések és pofonok kérdése. A BMW 5 GT nekem sem tetszik. Ellenben az R Merci nekem is nagy kedvencem. És nekem is az első kerek lámpás széria. Emlékszem, amikor megjelent, nem tudtam, hogy van ilyen kocsi. Teljesen véletlenül megláttam egyet egy nyugati városunkban, persze osztrák rendszámmal. Csak néztem, hogy mi ez. Első blikkre megtetszett 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “az elektromos kézifék viszont kimaradt. Így sajnos nincs auto hold funkciónk, azaz az automata kocsi jellegéből adódóan mindig kúszik, tehát a piros lámpánál állhatunk a féken. Talán ennél is arcpirítóbb, a racsnis kézifék”

    Ez a szezon keverése a fazonnal. Automata váltós autót nem kézifékkel állítunk meg D-ben (facepalm), vagy P-be teszed, vagy nyomod a féket. A racsnis kézifék pedig jó dolog, sokkal megbízhatóbb mint a villany. Az auto hold a mi autóinkban csak a visszagurulást fogja meg emelkedőn és nem a kúszást…

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Manókám “Mondjuk a gondolkodásra és a szöveg értelmezésre alapból gyúrhatnál.” ez az én szövegem! Vagy fizess “copyright” díjat, vagy legyél egy picit kreatívabb! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    A legnagyobb problémád, hogy nagyon sok mindenben szenvedsz hiányt.
    Mondjuk a gondolkodásra és a szöveg értelmezésre alapból gyúrhatnál.
    Hidd el, türelem a legkevesebb. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Roreno, arra vigyázz, hogy ne indulatból írj! Akkor könnyen bele lehet szaladni egy ilyenbe(moderálás). Csak higgadtan, az lehet, hogy méginkább eléri a kívánt hatást:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Nincs meg egy ilyen forum az orszagban szerintem ahol ennyit “ölitek” egymast.
    Komolyan kerdezem, nem gondoltatok ra meg, hogy talalkozzatok egymassal es ott folytassatok a diskurzust?
    (Kempelen, Csalfa, Roreno, Kopasz, s3000, Irob, Menömano, Kaller, Bezzenev, Vipo, es a többiek…)
    Egy nagy jamboree, ahol megsimerhetitek egymas kulturajat es eletre szolo baratsagok köttethetnek!

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Erre próbáltam már az elején rávilágítani, ám sajnos ez túlságosan nagy kérésnek bizonyult Az R osztály nekem is nagy szerelmem, bizonyára velünk van a baj! 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “Mi van te kopasz p.cs,” legyen már benned némi vér kedves nem idén barnult barátom, s írd már ki a jelzőt amit gondolsz! Ha ez neked sírás barátom, akkor hát mit is mondjak, első osztályú k@cs@g lenne belőled oda bent a férfiak házában… 😀 A Renault -om köszi jól van, mind a kettő. 😀 Ja és imádom őket. 🙂
    Viszont ez a BMW tényleg csodálatos, ebben egyetértek veled! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Javaslom hogy egyszer vezess le 20-22 órát egybe, s akkor majd megtanulod értékelni a technika fejlődését. Az általad felsorolt extrák pontosan azért vannak, hogy megkönnyítsék a vezető munkáját. Tudod ilyen a szervokormány is. 😀

    “Velem szemben pedig nincs szükséged semmire, mert mire felfognád, hogy valaki utolért már ott sem vagyok. :)”

    Gratula menőkém, ezt már nem kell magyarázni! Tehát amikor én a KRESZ szabályait betartva haladók, akkor te leszel a Schumacher aki elhúz mellettem! Ez igen! TKO.
    A te megértésedhez végtelen türelem kellene, ami nekem nincs. 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Kicsit unalmas már a BMW 5 GT fikázása. Minden BMW cikknél meg kell említeni? Szerintem meg rohadtul jól néz ki, és nekem még tetszik a Mercedes R osztály is. Még a dupla kerek lámpás kivitel. Gondolom beteg vagyok.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ezt csalfának címeztem “te ökör!” Akkor most te vagy csalfa…..tudtam én, vagy te lennél a rejtélyes barátnője, te kis huncut. 🙂
    Ha már ekkora a szerelem javaslom menjetek szobára!

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Jaj barátom a mocskosul hazudsz kategóriát némi finom demagógiával fűszerezve csak te képviseled itt. A buta demagógiát pedig manó és társai. Megígérted hogy megkeresel, ez így ebbe a formában nem igaz! Felajánlottam neked hogy találkozzunk s 2 sör mellett folytassuk a beszélgetést -ez így igaz-! Bántalmazásról tettlegességről szó sem volt, s nem is lesz -ne nézz ennyire hülyének=ezt fel használhatnád ellenem jogilag- , s ne is magadból indulj ki! 😀
    Nem bántanálak én téged s300 , elvégre bántod te magadat bőven, s bánt téged az élet is! 😀 nálam alapelv hogy a beteg sérült embereket nem bántjuk, szóval megnyugodhatsz. De a sör felajánlás az neked most is áll -csak neked :-)- !
    ” de hát mi mást várjon az ember….” hát ha sörön és a jó szón (életviteli tanácsadás) kívül mást is szeretnél, akkor a céges 2.0 dCi -ből egy kis füstöt inhalálásra fel tudok ajánlani neked. 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Én is szeretem az ilyeneket! Pedig bizonyára tudtunk volna értelmesen beszélgetni egymással élőben is. Tudod olyankor az s300 féle manók is másképp kommunikálnak…. 😀 . Pedig istenemre mondom hogy nem bántanám, sőt még a sörét is fizetném. 🙂 Sőt ha élőben is így viselkedne még meg is dicsérném érte, hogy tökös, s van benne vér.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Cavington forte szedését javasolnám neked! Egyébként az a bizonyos beszélgetés az “egyszer volt Budán kutyavásár” kategóriát képviselte. A fika nick kapcsán ne is próbálj meggyőzni, felesleges! 🙁

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Semmiféle fikanickem nincs, ezt megint bebuktad. Ha valaki egyetért velem, akkor az csak én lehetek?:) Én és én meg az Irén…
    Mi tényleg jól elbeszélgettünk nem is olyan régen? Fura…nem emlékszem rá:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Megint mocskosul hazudsz! Megígérted hogy megkeresel, meg is kerestél és vézna, tolószékben senyvedő, 20 dioptriás, nyúlszájú testemet brutálisan össze is verted a hatalmas, izmosra kigyúrt termeted segítségével pontosan úgy ahogy megígérted ezt írásban. Legalábbis te így szoktál visszaemlékezni mindenre, dehát mi mást várjon az ember egy mindennel pofáraesett g.cibuta fehérjehalmaztól. ROFLMAO! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Sávelhagyás, távolságtartás, automatikus fékezés holttérfigyelés stb. nem igazán szükséges egy figyelmes vezetőnek.
    Nekem eddig még nem volt rá szükségem, pedig tolom keményen.
    Persze van akinek kell.
    Megsúgom, hátha hasznát veszed. A felsorolt támogatások nem igazán védenek az őrültek és a mazsolák ellen. Ahhoz te magad is kellenél, hogy kivédd a hülyeségüket. Velem szemben pedig nincs szükséged semmire, mert mire felfognád, hogy valaki utolért már ott sem vagyok. 🙂
    Menetstabilizáló, fékerőelosztó, kipörgésgátló, 8 légzsák már 10 éve alapból volt az autómban, amikor a BMW-ben milliókat kellett pluszban fizetni érte.
    A téli-nyári guminál tett állításomat, meg az itt lévő teszt is alátámasztotta, de a megértéséhez kéne gy kis ész is. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “Tehát akkor ezzel is bebuktál mint mindennel amivel valaha is próbálkoztál….” elismerem, hogy egyvalamibe tényleg belebuktam! Az pedig az volt megkeresselek, hogy személyesen tudjuk két korsó sör mellett szemtől-szembe elbeszélgetni egymással! 😀 . Sajnálom hogy nem tudtam összehozni, ebbe az egy dologba tényleg belebuktam! Viszont mint mondtad, minden más témában stratégiai győzelmeket értem el! Igen, ez így történt.
    [u]Az ömlengésed érdemjegye pedig 4-es alá.[/u] Legközelebb szedd össze magad, tanulj többet, s meglesz az 5-ös! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ezzel mindent elmondtál magadról manó! 😀 Ez szép volt! S igen inkább a boxzsákot ütöm, tudod azért nem ültetnek le! 🙂 . A vezetéstámogató rendszerek pedig a biztonságot szolgálják, az olyan örültekkel szemben mint te. Persze nem várom el tőled azt hogy megértsd, mivel már a téli/nyári gumi témakör kontextusát se értetted. 😀 . Szóval tekerd fel a nyári gumit, s csapasd a verdát!

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “Jó lenne, ha a vitakészséged nem abból állna folyton,..” na látod barátom ebben teljes mértékben egyet értek veled! Jó lenne ha nem fikáznátok teli szájból degradáló módon a nektek nem tetsző európai márkákat. Jó lenne nem fikáznátók dehonesztáló módon ezen márkák szimpatizánsait! Jó lenne ha tényleg csak a neked tetsző témákhoz tudnál/tudnátok -ez a fika nickedre rorenó-ra is vonatkozik!- hozzászólni. Ha nem szereted a német/francia/olasz autókat akkor ne szólj hozzá, vagy ha mégis akkor tedd azt kulturált hangnemben és stílusban. Ameddig azonban ez nem megy, addig ne sírj azon hogy rendszeresen bebunkóznak!?! Tudod csalfa, amilyen a mosdó, olyan a törülköző.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Jó lenne, ha a vitakészséged nem abból állna folyton, hogy “én vagyok Dagobert bácsi, te meg a templom egere”. Azt már láttuk számtalanszor, hogy rendkívül nagy a szátok, messziről jött ember meg azt mond, amit akar. Tényleg elképzelhetetlen, hogy valaki netalán tán Lexust venne ennyi pénzért – valóban: miféle UFO az ilyen, nem igaz? Tényleg nem tudom már, hogy Berkihez vagy Győzikéhez hasonlítsalak…osszátok ki Kempelennel a szerepeket magatok között, úgy a legjobb:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ki ácsingózik te szerencsétlen?
    Az én autóm még 10 évesen is gyorsabb ennél a többi meg nem érdekel.
    A sok hülye extra az olyan balfékeknek kell amilyen te vagy, hogy az úton tudjon maradni.
    Inkább üsd a boxzsákot, ahhoz nem kell ész, bár háj sem, de legalább leadsz belőle. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Gondolom azt el sem tudod képzelni, hogyha lenne, akkor sem adnék érte annyit, hiszen ennyi pénzért már sokkal jobb autókat lehet venni.
    Szinte kizártnak tartom, hogy valaki közel 20 milliót adjon egy ilyenért. Elég hülyének kellene lennie.
    Egy cég már más kérdés.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Tehát akkor ezzel is bebuktál mint mindennel amivel valaha is próbálkoztál. De legközelebb már szokásod szerint hatalmas sikerként és zseniális taktikai húzásként fogsz hivatkozni erre a legújabb mega-pofára esésedre is. Mondtam előre, hogy nem leszel képes felfogni, de már arra sem voltál képes hogy azt felfogd, hogy nem fogod felfogni. ROFLMAO! 🙂
    Köszönjük, leülhetsz, ismét elégtelen alá.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Pontosan erről van itt szó! Ácsingózik egy ilyen autóra, ám még használtan sem engedheti meg magának…. . Ezért a legegyszerűbb utat választotta a manónk, fikázza teli szájból! Ez a klasszikus lúzer magyar hozzá állás, amit a társainál is megfigyelhetünk, lásd például csalfaromeo és a fika nickje roreno esetében. 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Nincs ezzel az autóval semmi gond, csak az árával.
    Egy ilyen autó egyszerűen nem kerülhetne közel 20 millióba a létező összes extrával sem.
    Viszont, ha az árához viszonyítjuk, akkor ez az autó egy rakás sz.r.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Szép ez a 4-es, mint általában a BMW-k. Műszakilag meg egyértelmű, hogy kiváló, hiszen – mint mondtam – ez egy BMW. A cikket olvasva megint kiderült, hogy a formák mennyire ízlések és pofonok kérdése. Az rendben van, hogy nem tetszik a 3 GT és az 5 GT, ezek nekem sem. De azt nem gondoltam, hogy van olyan ember, akinek a 6-os gran coupe nem tetszik. Nekem nagyon tetszik a 6-os 4 ajtós.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Igen…………..ac schnitzer a magyar képviselet ..premium….
    10000 km-t várni kel,valahogy csak kibírom.
    Egy M6 grandcoupéban ültem,iszonyat egy állat….tényleg féltem ott elöl jobb oldalt

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ahhh már megint egy BMW néha azért kellene alibiből vagy csak a hecc kedvéért más márkát is tesztelni mert így erősen látszik melyik márka szponzorálja az oldalt …

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “Veyron nem volt, de még lehet. Kíváncsi lennék rá nagyon.”

    De még lehet…ne haragudj, de :):):) Egyszerűen nem tehetek róla:):):)

    :):):)

    A medzsógyűjteményedet meg mutogasd másoknak. Főleg hölgyeknek, akik érett férfiakat keresnek. Nekik te vagy a főnyeremény:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Jaj kisgyerek, megint mellébeszélsz!

    Amikor alulmaradsz a hülyeségeiddel akkor kezded az ilyen stílusú bla-bla dumát. Vízről is volt szó csak azt már elfelejtetted!

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Nem értem miért erőlködsz olyan témában amiben hü..e vagy!
    A kertel szellőző nem az üzemanyag rendszer része hanem a motor, amiben az olaj van.

    “Sokan mondják, hogy ez nem így van, mert az üzemanyag elpárolog a meleg hengerfalról. Természetesen párolog, de sajnos nincs neki sok ideje.”

    Nem a meleg hengerfalról párolog el hanem a forró olajból ami keni a motor alkatrészeit.
    A karter szellőző vissza van vezetve a szívó csőbe!

    Szeretnél még tudni valamit?

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Kegyelemdöfés következik:

    [i]“…szóval sohasem találtam vizet az olajban!”[/i]-írod
    Benzinről volt szó, nem vízről. Ennyire figyeled a témát, amiről vitatkozol.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Pedig arra válaszoltál. 😀

    Tudod miért nem találtál vizet az olajban? Mert nem pohárban van benne.
    0 olajat nem fogyaszt semelyik. Fizika.

    De tudod mit, keresd a palackos vizet az olajteknőben, ha elég ügyes vagy, megtalálod. Hajrá!
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Veyron nem volt, de még lehet. Kíváncsi lennék rá nagyon.
    Dehogy vezettem a világ összes autóját, de veled ellentétben igyekszem sokat vezetni közülük. Jeremy Clarkson szeretnék a legkevésbé lenni, annál ostobább hólyagot csak itt látok e fórumon, ha néhányatokat olvaslak.
    Ha jóba lennénk, akár még el is vihetnélek téged pár izgalmas autót kipróbálni. Ha hozol magadnak gyerekülést.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Maradj a személyes tapasztalatoknál. A számos típushibáról és gyermekbetegségről gentleman-módjára hallgass(mert szinte sértésnek veszed, ha ezzel bárki előhozakodik), hülyézd le a szakértőket, a megbízhatósági listák készítőit, és egyáltalán az egész bolygót. Élj a Kempelen nevű bolygón boldogan, ahol mindig a német győz, a távol-keleti pedig csak utolsó lehet.:)

    Már csak egy valami nem fér a fejembe: ha te a világ összes autóját vezetted már, hogyhogy nem hallottunk még rólad? Minimum világsztárnak kéne lenned, mint Jeremy Clarksonnak.:)

    A Veyront milyen volt vezetni? Jól tapad az úton? Milyen a váltója? Harap a motorja?:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Megint összekeversz valakivel! Egy szót sem mondtam a VW-vel kapcsolatban. Sokat szívtál?

    Képzeld Kb. 10 autó van a tulajdonomban amiket magam szervizelek és javítok, szóval sohasem találtam vizet az olajban!
    Van köztük olaj zabáló és van olyan amelyik 0 olajat fogyaszt!

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    El sem olvasod a cikket csak hőbörögsz:
    [i]“Sokan mondják, hogy ez nem így van, mert az üzemanyag elpárolog a meleg hengerfalról. Természetesen párolog, de sajnos nincs neki sok ideje. Javaslom a következő kísérlet elvégzését: melegítsünk fel egy vasdarabot közel 100 °C-ra, majd pumpás ablakmosóval nedvesítsük be. Mérjük meg, hogy mennyi idő alatt párolog el. Több, mint 10 ms (magyarul egy századmásodperc)? Akkor a víz (benzin) nyert. Ugyanis a dugattyú ennyi idő alatt még egy kis fordulatú motor esetében is átrobog a felületen.”[/i]

    Kartel szellőző pedig nincs. Több, mint 20 éve teljesen zárt rendszerűek az üzemanyag rendszerek. Ami kiszellőzik, az is egy aktív szén tartályba kerül, ahonnan visszaszívja a motor.

    Szerintem ezt a témát ne feszegesd tovább. 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    A cikk nem csak léghűtéses motorokról szól, ráadásul az említett boxerek nem is lég, hanem lég-folyadék hűtésűek.
    Azt az elpárolgás dolgot sokan bekaptál már, nem te vagy az első. Az olajból mégis kimutatható. 😀
    Az a buta ember, aki egyébként ebből él, hogy szerel, tényleg nem ért hozzá. te bezzeg kened vágod ezt is! 😀

    A VW üzemeltetési költsége pedig azt érdekli, aki használja és nem beszél olyan butaságokat, nem állít olyan sületlenségeket, mint te. Én pl. látom ezeket az adatokat, nyugodtan képzeld hát, hogy te vagy a villamos!
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Nem értem a mellébeszélésedet. Kit érdekel a VW üzemeltetési költsége.

    Az olajfogyasztásról volt szó! A buta cikked amit felhoztál megint egy hozzád hasonló, hozzá nemértő ember találta ki.
    Kb. olyan mint a padlógáz vs. alapjárat,és nincs köztes átmenet.

    Egy léghűtéses motorban az olajhőfok 100celzius felett van, ami azt jelenti, hogy a víz is és a benzin is elpárolog a karterszellőzőn keresztül.
    Ha nem hiszed tegyél fel vizet a tűzhelyre és figyeld meg mit történik 100 fokon.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    zeken azért szoktam röhögni mert a tipikus jól informált majdnem tini, aki kinézett egy szép formájú és/vagy dögös autót, és az autókat közelről szintén nem látó de ugyanúgy olvasott fater / haverok megmondták, hogy a Japán meg a német autó a jó. Szóval Bimmer meg Mazda.

    Egyik isemrős vett nemrég ilyen korú Mazda 6-ost és azért nem kevés szívásban volt része. Egyrészt a látszat ellenére a 6os igen öreg már, másrészt alapból van pár durva típushibája (leginkább korrózió).

    Szóval sok-sok hiábavaló utazással telt amíg talált egy elfogadható darabot. Mármitn ami elve nem bontóba való volt szerkezeti korrózió miatt. Kiváncsi leszek mennyire lesz műszakilag megbízható ezek után…

    A Bimmereknél meg érdemes a német fórumokat bújni, motorgenerációnként változhat a megbízhatóság.

    Olyan brutális mennyiségben fogyott a 20d motor, hogyha valami igazán komoly gixer lenne velük, az már sajótban is olvasható lenne…

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Igen szomorú, amikor nulla személyes tapasztalatod lévén mások tollaival kell ékeskedj. Tényleg tré egy élet lehet! Én maradok a személyes tapasztalatoknál. Eszem a rántott húst, te meg olvass róla sokat! :-DDD

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    S ki k@rva anyád szólt hozzád te szerencsétlen??? “10 éve az esetem volt”, inkább valld csak be bátran hogy akkor még volt rávaló. Ne sírj azért mert most már nem telik rá. 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ezért figyelj oda mindig, hogy miket írogatsz, mert én résen vagyok, és kíméletlenül lecsapok, mint egy héja:)

    Mondtam, hogy megtaláltam a gyenge pontjaidat. Már szinte olyan vagy, mint egy marionett-figura – hol egyikünk, hol másikunk “ugráltat”. És hidd el, remekül szórakozunk.:)

    Már csak idő kérdése, és követni fogod a cimborádat. Jól haladsz az általad kikövezett úton:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    [i] “…VW PD TDI-jei talán az egyik abszolút mélypont (pl eszik az olajat, amellett, hogy az adatokat hozták)”[/i]

    Miért vagy ennyire pontatlan? Az 1,9-esek semennyi olajat nem fogyasztanak. A 2 literes meg egy másik brigád.
    Te is olvass, érdemes, ha normál blogger akarsz lenni. A gondolatok kivétel nélkül alkalmazhatók autók esetében is.
    [url]http://bmwmotorkerekparszerviz.hu/nehany-szo-az-olajfogyasztasrol/[/url]

    Választ kapsz az olajgyarapodásra is.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Figy! Úgy nehéz lesz vitatkoznunk de még beszélgetnünk is, hogy te csípőből utasítasz el minden választ és mindent, amit a beszélgető partnered mond. Ebben az esetben akadj le rólam.

    Kérdés: hány VW üzemeltetési költségeit látod? Csak akkor válaszolj, ha beszélgetni akarsz.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Az összefoglaló nagyon igaz. Egy dögösebb és kevésbé praktikus 3er limuzin, ami kijavítja a 3GT formai bakijait.

    És tényleg impozáns, mondjuk aki ennyi pénzért vesz autót el is várhatja. Sokkal kevesebbért sokkal több autót kaphat az ember akár a bajoroktól is.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    @ sheppard: “minden teljesítményparaméterben, fogyasztásban nagyon jók, de a hangjuk általában elég traktoros”. Ez így szerintem nem állja meg a helyét, a BMW euro5 négyhengeresei eléggé kulturálatlanok, és a VW PD TDI-jei talán az egyik abszolút mélypont (pl eszik az olajat, amellett, hogy az adatokat hozták) , a 20d esetében az euro5 volt igazán kerregős, ez egy új motorgeneráció.

    Általánosságban szerintem elmondható, hogy a dízelek valamikor 2010 utántól egyre inkább kellemes hangúak belül, függetlenül attól, hogy valójában (kívül állva, felnyitott motorháztetővel pl) pláne hidegen nem változtak akkorát.

    A másik apró gondolat az olajfoygasztással. Igen, rém gagyi hogy pont a németként fetisizált PD TDI-k zabálják az olajat (1L utántöltés /1000km is előfordul).

    Én ugyan személy szerinte sosem töltöttem utána olajat Alfába vagy Volvóba, de a svédeknél az érem másik oldala épp az, hogy valamilyen műszaki okokból gyakori az “olajgyarapodás”, ami extrém esetekben motorhibához is vezethet. Szóval simán az hogy “eszi” az olajat az nem feltétlenül baj, legfeljebb hozzá nem értő ember nem gondolná, hogy épp a németeké ilyen, és a franciáké nem…

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Azt most nem írták le, hogy a víz belefagy az olaj leeresztő csavarba. Hiányoltam. 🙂

    Amúgy kit érdekel hány VW láttál már képen. Nem arról beszélek!
    Arról hallottál, hogy két olajcsere közt nem változik az olajszint? És nem víz van helyette, csak egyszerűen nem fogy.

    Aki VW-ket üzemeltet annak ez ismeretlen.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Mondja ezt egy olyan jó képességű nárcisztikus buta f@sz, aki mindenkit akinek más a véleménye, azt nyugodt szívvel “a Dunába lövetne”. Köszönjük szépen s300 fiam, s hogy a te szavaiddal éljek, “leülhetsz ismét elégtelen” Rolfmao 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    A dízelt úgy szeretjük ha kerreg. Ha csöndes autót akarsz akkor vegyél benzinest. 😀 Az olajfogyasztással sem értem, hogy mi a gondod? Nem telik olajra? Akkor ne vegyél olyan autót amit töltögetni kell. 🙂
    Ja és a Tdi c szám s300 fiam kedvenc zenéje, tudod aki a ződségek igéjét hirdeti, miközben egy Tdiovel csapat.
    Rolfmao 🙂 Megnyugtatlak csalfa, ki nem állom a rap zenét. Az a szám csupán s300 fiam felhergelésére volt jó, arra viszont tökéletesen bevált (tudod a pokrócra rögtön ráharapott a blöki)! 😀
    S hogy ne legyek teljes mértékben témaromboló, a cikkhez is szólnék néhány szót. Nagyon szép ez autó -álom kategória- ám jó lenne egy -ilyen- nagy benzinmotoros teszt is.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ez a motor nem új, elérhető más modellekben egy ideje. Szerencsére eljut hozzánk sokféle autó. Neked is kipróbálható, ha van jogsid és vagy legalább 20 éves (fiatalabbaknak nehéz szívvel adják oda) és nem zavar egy értékesítő jelenléte. Látod mennyivel könnyebb dolgod lenne, ha nem lennél undok? 😀

    Azt utálsz, amit, akit akarsz. Az értelmetlen és megalapozatlan fikázást fejezd be, sokat fog nőni az értéked itt a fórumon. A kép árnyalás és a tőled megszokott süket fikázás nagyon messze van egymástól, azért azt tudd.

    A bűnöző encore volt, el is húzott, amit csinálsz, az sértegetés. Kérlek fejezd be.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Rendkívül érdekes, hogy bármilyen új típus jön ki, bármelyik gyártótól, azt te már egyből vezetted is. Gondolom, kiegészítőnek ott volt az anyósülésen egy nő is(mert neked a hölgyek azok, pont, mint egy óra:). Továbbra is fenntartom (ha nem tetszik, keress fel és verj meg, tőled a bűnözői mentalitás amúgy sem idegen), hogy bottal nem piszkálnám a BMW egyik típusát sem, kivétel a Z-s roadsterek. Ha ömlengést vársz tőlem egy Bömbi kapcsán, ott majd megkapod. Addig pedig mindig itt leszek, hogy árnyaljam a képet és megtörjem az unalmas nyáladzásotokat:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Minden dizel kelepel, föleg a negyhengeresek. De volt alkalmam ülni 2.0 literes dizel BMW-ben, azt hiszem az talan a 163 vagy a 180 LE körüli teljesitmenyü volt, az utasterben azert csendesen tette a dolgat.
    Volt alkalmam vezetni Passatot is, ket heten keresztül, kivülröl iszonyat hangja volt, de az utasterben alig lehetett hallani, nagyon szimpatikus volt ( a most kifuto generaciot)
    A volt munkahelyemen vannak ceges Avensisek, normalisan vezetik öket,, szervizelve vannak, most jarnak kb. 100.000 km-nel 3 ev alatt, mit ne mondjak, nem vagy elajulva. Utasterben sem neveznem halknak, raadasul igencsak zörög belül itt-ott…nem kellene.
    Azonban a kettövel elötte levö generacio nagyon össze volt rakva szerintem. Azokat a cegnel a futar sracok hajtottak, nem volt kimelve, de meg 250 000 km környeken is jobben egyben volt mint a mostani 3 eves Avensisek. de ez az en tapasztalatom, nem istenitem sem a BMW, sem a VW-t.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Szokásos mellébeszélés. Nem tetszik, oké, de megint hozod a toyotát, az elképzelt kis világodban lévő halkabb járással amit képről meg tudsz mondani. Érted, képről! Éspedig azért mert német, ez egy szar, és a japánoktól még a fénykép is halkabb. Ennyi vagy 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Egyébként miért ne lehetne egy ilyen autó kapcsán akár még ömlengeni is?
    Te mennyit mentél vele, hogy erőből fikázod és azt gondolod, hogy azt lehet? Érzed az ellentmondást ugye?

    Ezzel a motorral próbáltam más karosszériát, engem nem zavart. Azt javaslom, hogy menj el s próbáld ki te is. Nem kétséges, hogy “zetorhangozni” fogsz, de legalább elmondhatod, hogy valamit tettél az ügyért.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Mo.-on mindenképpen végtelen ömlengésáradatnak kell követnie egy BMW-s cikket? Ha véletlenül képbe kerül egy BMW-ket lehúzó csóka a virtuális térben, akkor meg kell kérdőjelezni az elmeállapotát? Nekem ez a rendkívül unalmas. Teccikérteni?:)
    Rendes hangszigetelést meg lehet csinálni, ebben sem a VW, sem az Audi, sem a BMW nem jeleskednek, a Zetor-hang imitálásában viszont annál inkább. Az a cseh gyár remek traktorokat gyárt, viszont azt a fülkárosító hangot én egy prémiumnak csúfolt autóban rosszul viselném.
    Most, hogy kissé árnyaltam a képet, folytathatjátok az ömlengést. Rajta!:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Emlékszel még mikor arról beszéltünk, hogy mennyire primitív folyton ugyanazt ismételgetni és japó vs. német vitát generálni minden német cikk alatt? Eléggé!:D Amúgy meg soha nem lesz szép “orgánumú” egy négyhengeres dízel, akkor sem ha öt iskolányi ferdeszemű mérnők dolgozik rajta és toyota jeleket puffog ki magából. Egyszerűen azért mert a fizika keleten is érvényes. Teccikérteni’?:D
    On: a kézifék tényleg gáz, mármint az, hogy ilyet lehet rendelni.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    [i]“…mint a VW dízeleinél az olajfogyasztás.”[/i]

    1. konkrétan nem igaz
    2. Pár szakmai gondolat az olajfogyasztásról, ami meg fog lepni téged szerintem [url]http://bmwmotorkerekparszerviz.hu/nehany-szo-az-olajfogyasztasrol/[/url]

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Tetszik ez a színkombináció a beltérben, meg ez a kupé-forma is jól eltalált. Ezt a dízelmotort annyira nem ismerem.

    De a német dízelmotorokról általában kijelenthető, hogy minden teljesítményparaméterben, fogyasztásban nagyon jók, de a hangjuk általában elég traktoros.

    Ilyen szempontból a toyota régi 2.0 d4d-je és a peugeot 2.0 HDI-je etalon. Iszonyat csendesek kívül-belül. A toyota 2 literes dízele valami nevetségesen kellemes

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ezek az igazi 5ajtósok 🙂 (mint az A5sportback) sokkal szebbek mint a kombi, mégis jóval praktikusabbak egy szedánnál.
    Ebbe a kocsiba belefér a kerregés szerintem. Mondjuk egy TT-be vagy vmi 2ajtós kabrióba már nem igazán értem, oda jóval inkább egy finom-járású benzines.
    Az utcán hallom, ahogy beindít egy hófehér TT-t ….. ahogy beleremeg az egész kocsi.. 😀 kiábrándító

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “Ja és még valami, nem csak a japók szeretnek dolgozni! :-D”

    Igazad van. Koreát kifelejtettem. Sorry, my friend:)

    A BMW-nél a csúnya orgánumú dízelmotor olyan állandósult, konstans fogalom, mint a VW dízeleinél az olajfogyasztás. Mindegy, hogy 1-es Golf vagy 7-es, ezen a téren fejlődés nincs. Nem baj, a Toyota majd befejezi, amit a BMW elkezdett:)

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Minden normális, értelmes, intelligens ember. De te ezt nyilván nem értheted, mivel nem tartozol ebbe a halmazba, kisfiam. 🙂

    Hogyhogy ma nem a görényes nickeddel jössz, ezzel is bebuktál? LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Látod na ez az, amit nemfog megcsinálni a Toyota semennyire sem! Ha kicsit utána olvasgattál volna a témának, akkor tudnád hogy 2 literes dízelnek csak a 143 lóerős verzióját kapják meg a japók. Ja és még valami, nem csak a japók szeretnek dolgozni! 😀

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    Ki nem sz@rja le az emissziós értékeket kis fiam?!? Szerinted a bajorokat -most őszintén- mennyire érdekli ez? Kb: annyira mint a vásárlóik zömét…., különben is akit érdekelnek a határértékek, azon kevesek majd megveszik a benzinessel.

  • 2017.10.28. at 11:57
    Permalink

    “csúnya orgánumú dízel”

    Na ez az, amit a Toyotákban majd rendesen megcsinálnak, és nem lesz zavaró…Lesz vele meló, de a japók ugyebár szeretnek dolgozni:)

  • 2018.11.26. at 19:36
    Permalink

    No, most vettem egy ilyet potom, harmadannyiért, mint amit a teszt ír. Lehet ilyet kapni már 6-7 milkáért is, mi a fasznak költsek feleslegesen rá 20-at? Arra a pár hónapra, max.1-2 évre, ameddig használom, felesleges egy budai villa árát rákölteni.

Vélemény, hozzászólás?