Nyugaton ilyen a rendes családi autó – BMW 530d Touring

BMW 530d xDrive Touring Luxury teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 5-ös BMW-t már megjárattuk néhány formában, ám a Touring legcsillogóbb kivitelét még nem. Ahogy hathengeres dízellel is csak szedánként láttuk eddig, most nézzünk egy ilyen variációt.


A G30-as sorozatú 5-ösnél úgy történt a modellváltás, ahogy az korábban is, és ahogy arra számítottunk.

Méretben ez a legtökéletesebb a kínálatban, de extrákban semmivel sem kevesebb a 7-esnél.

A bajoroknál háromféle vonalból választhatunk, a sima mellett ott a sport, ami mindenki kedvence és az M-es kiegészítőket később 15-20 évesen majd sokan fogják vadászni a bontott autókról és ott a Luxury. Kevésbé áll közel a luxus a BMW-hez, mint a sportos vonal, de valahogy sosem szerettem, ha egy ekkora autót sportosnak kell neveznünk akkor is, ha csak egy négyhengeres 20d hajtja. Hathengerrel persze már lehet emberkedni, a 30d bitang és a kifinomult luxus vonallal ötvözve igazi cirkálót csinál az 5-ös Touringból.
Külsőre több a króm kiegészítő, nagyjából ennyi, meg persze ott a Luxury felirat az oldalán. Ennél több nem is kell, hiszen bármennyire is hasonlít elődjére, továbbra is úgy tökéletesek a vonalai, ahogy vannak. A puttony általában csak teljessé teszi a formát egy autónál, ez a Touring esetén is így van. Hatalmas nagy tepsi, már csak méretéből adódóan is tiszteletet parancsol, nem kell hozzá villogni az autópályán, hogy észrevegyék. Továbbra is azon vásárlók mellé tudok állni, akik ilyet vesznek X6 helyett, hiszen ez sem foglal sokkal kevesebb négyzetmétert, mégsem a magamutogatásról szól. Így akiknek valóban a terjedelem kell és az, hogy bele tudják ültetni a családot és még a kutya is vígan ellegyen a csomagtartóban, míg a nagyiékhoz érnek vidékre, azok ezt választják.
Mint említettem, az 5-öshoz is szinte minden elérhető, ami a 7-eshez, kezdve a display kulccsal, tudják, az érintőkijelzős, okostelefon-szerűvel, amivel parkoltatni is lehet. Ez valójában egyetlen dologra alkalmas, de arra tökéletesen, ez pedig a távirányításról indítható klimatizálás. Ebben a kategóriában már szinte minden modellben programozható, ám egyiknél sem tehetjük meg azt, hogy akár este a tévé – már aki még tévézik – előtt ülve kényelmesen beállítsuk az időt. Esetleg reggel öltözködés közben azonnal elindítsuk a fűtést. Ebben a télire fordult időjárásban borzalmasan le tud hűlni az utastér, pláne a bőrhuzat. Az 5-ös pár perc alatt képes szoba-hőmérsékletet kialakítani odabent, így a fűtést gyártó balassagyarmati Mahle büszke lehet. Máskülönben nehéz és nagy ez a kulcs, de ezért a funkcióért megéri.
Hirdetés

Odabent a Luxury Line valódi kényeztető luxus. Ugyanazokat az első foteleket találjuk, mint a 7-esben és igen, itt is külön dönthető a háttámla felső része. Tud masszírozni is, de miután kipróbáljuk ezt egy Mercedesben, nem tudjuk értékelni a BMW-ét, hiába gyúrja a fenekünket is. Nem rossz, de lehet ezt jobban is csinálni hasonló technológiával. Az ülés persze alapvetően kényelmes fotel, de egészen szűkre, sportosra húzható az oldaltámaszokkal és a szintén hazai gyártású pneumatikus deréktámasszal.

Van ám benne egy csomó magyar alkatrész, a beltér jó hangulatáért is a helvéciai Grupo Antolin a felelős.

Ők készítik a mindenféle színben pompázó hangulatvilágítást. Ez itt még a hangszórókat is érinti, a Bowers & Wilkins hifi persze fantasztikusan szól, de valójában a székesfehérvári alap Harman/Kardon rendszer is tökéletes, a BMW-nél különösen jól értenek ahhoz, hogy a karosszériához igazítsák a hifit.
A beltér hangulata mondjuk egy kicsit túlmegy a jó ízlésen, tudom, hogy a faberakást nem fogadja be mindenkinek a gyomra, az enyém sem. Sok a fekete zongora lakk, amit minden egyes tesztben megemlítettünk már, de legalább van fém is, ami valóban az. Korábban valaki megkérdezte tőlem kommentben, hogy vezettem-e már új 5-öst? Mert hogy azt állítottam egy hírben, hogy a BMW továbbra sem puhítja el az autóit. Jó, lehet, hogy az új 5-ös már nem az a drabális, masszív érzetű limuzin/kombi, mint például egy E39, de egy E-osztálynál, vagy A6-nál még mindig masszívabbnak érződik és úgy mozog, mintha egybe olvadna az aszfalttal és nem akarná elengedni, kanyarban sem.

Kicsit könnyű ugyan a kormányrásegítés, Sportban is, de ilyet kanyarodni kevés kategóriatárs képes, téligumikon meg pláne.

Az alap hátsókerékhajtás persze megadja azt a bizonyos farból kormányozható karaktert, de az xDrive miatt nem hagyja kitörni a hátulját, torpanás nélkül húzza át a karosszériát a kanyaron. Mondjuk erről a motor is tehet.
A hathengeres dízel már a 4-es Gran Coupéban is kenyérre kent és itt bizonyított, hogy nagyobb karosszéria sem kottyan meg neki. 265 ló, 620 Nm nyomaték. Kimondott Launch Control nincs, de a féken és a gázon egyszerre állva ez is felpörgeti 3500-4000-ig a motort és leszállva a fékről csúzliként indítja meg a több mint 1,7 tonnás karosszériát. Bitang, így lehet egy dízelmotor sportos karakterű. Na tessék, hiába a luxusvonal, csak sportolás lett a vége. Valójában inkább ez a német autópályákon 200 felett krúzolók világa. Fogyasztás városban 10 liter alatt marad, városon kívül meg 6-7, teljesen vállalható.

Ennyit persze teljesen felesleges költeni egy 5-ös Touringra, ha ragaszkodunk is a 30d-hez, ahhoz azért nem rossz az xDrive sem, de se a nagy hifi, sem a színváltáson kívül másra nem képes digitális műszeregységet nem kell megvásárolnunk. A nagy navigáció persze jó dolog, de a gesztusvezérlésnek továbbra sincs értelme, a masszázs is kihagyható. Meglesz a külön nyitható hátsó szélvédő és a dupla csempészrekesz a csomagtér padlójában, a tisztességes méretű utastér és az elég jó minőségű anyagok. Ha költünk BMW-re, csak ésszel, lehet csilli-villi, csak fölösleges.

Ez alacsonyabb felszereltséggel is az egyik legjobb kombi, amit ma kapni lehet. Már persze a 20 milliós ársáv környékén.


Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
195 kW (265 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
620 Nm 2000-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,8 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4942 mm
Szélesség:
1868 mm
Magasság:
1498 mm
Saját tömeg:
1800 kg
Össztömeg:
2530 kg
Tengelytáv:
2975 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
560 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
620 Nm 2000-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
195 kW (265 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,8 s
CO2-kibocsátás:
124 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
11,1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.12.17. at 23:40
    Permalink

    A rendes nyugati családi kombitól mindenben csak apróságok fogják megkülönböztetni ezt a bimmert, de a lényeg az, hogy az ára kevesebb mint 2/3-a lesz, mint ez. Na akkor válik nyugaton is családi autóvá. Addig a jól szituált csúcsvezetők és cégtulajok privilégiuma marad.

    Az F10 volt a nagy ugrás előre, ez most nem fog akkorát gurítani, ráadásul a konkurencia (Merci, Volvo) is ráerősített, ráadásul ott van házon belül a modell ciklus vége felé járó és ezért akciózott X5, akár 7 üléssel. A közelmúltban három ismerős is vett X5-öst családi okokból.

Vélemény, hozzászólás?