Öröm és boldogság – BMW M3 teszt

BMW M3 DKG teszt 

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teszteltük a bajorok fenevadját, a 431 lóerős BMW M3-at, amely családi autóként is megállja a helyét, de akkor az igazi, amikor toljuk neki.

Hamarabb jött a karácsony. Nyár közepén egy felhős, hideg és esős nap nem igazán kellemes, pláne akkor, ha pont szabadság után megy az ember dolgozni. A legtöbbeknél ilyenkor már-már depresszió közeli állapot uralkodik, számomra viszont örömteli volt ez a nap, hiszen egy olyan autó érkezett a szerkesztőségbe, amely régóta a szívem csücske. A BMW M3 az E46 szériával hódított meg, melyet eddig nem volt szerencsém kipróbálni, a mostani F80 előtti E92 kivitellel viszont volt egy-két randim még 2008-ban. Az előzetes várakozások nem keltettek égő vágyat bennem, nem úgy, amikor az importőr udvarán végre megláttam a szürke fenevadat. Ekkor előbújt belőlem a gyerek, és úgy vártam az indulást, mint régen a karácsonyi ajándékot. Tudtam, hogy az elkövetkező három nap piros betűs ünnep lesz az életemben.
Hirdetés

Miből lesz a cserebogár? A bajorok sportos modellje kereken 30 éve került piacra. Az E30 szériát követte az E36 majd az E46. Ezek közül szinte mindegyik kupé volt, először az E36-ból készült négyajtós M3-as, ezután pedig két generációval később találkozhattunk vele ismét. A most piacon lévő 3-as sorozatnál ketté vált a limuzin és a kupé számozása, utóbbi immáron 4-es sorozatként fut. A tavaly debütált ötödik generációs F80 M3 szintén négyajtós kivitelű lett, egy igen fontos dolog azonban jelentősen megváltozott benne. A motor.

Megfázott. Meg bizony, mert gázelvételnél szépen tüsszög, szuszog a turbó, amelyből kettő is jutott a motortérbe. Az E30 sornégyes és az E36 valamint E46 sorhatos szívó blokkja után az E92-be 4,0 literes V8-as, szintén szívó került. A downsizing sajnos (?) elérte a sportos kategóriát is, a legújabb M3-as 3,0 literes sorhatost kapott, dupla turbóval. A márka nagy fanatikusai bizonyára húzzák most a szájukat, hogy feltöltő került az M3-ba, és ez nagyon nem illik az eddig M-es BMW-k imázsába. Részben igazuk van, de az első néhány gázadás után nem igazán fog ezen rágódni az ember.

Csak ésszel! A 431 lóerő és 550 Nm nyomaték hátsó keréken nem gyerekjáték. Vizes úton még 4. fokozatban is járt a feneke, a kipörgésgátló nagy hasznunkra volt. Közúton semmilyen körülmények között sem ajánlott azt kikapcsolni, különben könnyen az árokban, majd a mentőben vagy egy tepsiben találhatjuk magunkat. Nagy önkontroll kell az autóhoz ezt leszögezhetjük. Olyan dinamikával indul meg, hogy hipp-hopp elmosódik a perifériás látómező, és már az úton megengedett tempó akár kétszeresével megyünk. A megállásban a 2,4 millió forint felárú karbon-kerámia fékek segítenek, melyek valóban komolyan harapnak és határozottan lassítják az 1,6 tonnás karosszériát.

A szürke 50 árnyalata. Pontosabban 243, hiszen ennyi beállítás közül választhatunk. A váltó környékén öt darab gomb áll rendelkezésre, mindegyik három-három üzemmódot kínál. Állíthatjuk a motor és ezzel a gázpedál reakcióját, amely beállítás komoly hatással van az autó hangjára is. A futómű komfort módban is elég feszes, a Ferihegyi gyorsforgalmi út külső úttestjén haladva versenyautós érzés uralkodott az utastérben, ami nem volt túl kellemes. A kormányzást szintén egy külön gombbal hangolhatjuk, akárcsak a váltások gyorsaságát és keménységét. Ötödik gomb a DSC, amely az életünkért felel. Bekapcsolt állapotban nagyobb hülyeségek esetén is megment minket, részben kikapcsolva már egész sokáig engedi csúszni az autó hátulját, de a megpörgések ellen még véd. Teljesen kikapcsolva pedig minden segítség megszűnik. Utóbbit közúton még száraz körülmények között sem ajánlott használni, mert könnyen csúnya vége lehet. Ez az autó egyébként is versenypályára termett, érdemes vele kimenni egy-egy pályanapra, ott kiélni magunkat, a közúton pedig nyugisan, ésszel kell vele közlekedni.

Változó az étvágya. Nyugodtan, 110-120 km/órás tempóban mentem át Vecsésről Zsámbékra, amely során 8,8 l/100 km átlagfogyasztás adódott. 431 lóerőtől ez közel sem olyan vészes, igaz itt nem is használtam belőle csak kb. 100-at vagy még annyit se. Nem úgy a drivingcampen, ahol kereken 10 literrel magasabb értékkel, 18,8 l/100 km átlaggal sikerült zárni a napot. Mindezt esős körülmények között, ahol csak óvatosan, a gázpedállal hímes tojásként bánva lehetett kijönni a kanyarokból. Városban ez az étvágy nem sokat apadt, 16,9 l/100 km lett a tesztfogyasztás, mellyel kb. 350 km hatótáv adódik egy tankkal.

Beleköptek a levesbe. Pontosabban a kerékbe. Az első esős tesztnap után két száraz várt rám az autóval, ám a második nap reggelén a fotózást követően valami irdatlan idegesítő hang ütötte fel a fejét a kerekek felől. Először a fékre gyanakodtam, mert fémes, karistoló hang jött jobb oldalról. Alacsony tempónál volt hallható főleg, 60 km/h felett eltűnt. Kicsit utánajárva rájöttem, hogy nem a 2,4 millás karbon-kerámia fékekkel van a gond, - szép is lenne - hanem a jobb hátsó féktárcsa mögötti lemez környékén nincs valami rendben. Talán beleér a féktárcsa belső oldalába. Mivel nem akartam, hogy komolyabb baja legyen a keréknek vagy fékeknek, emiatt kimaradt pár órányi élmény az életemből. Az importőr javaslatára elvittem a legközelebbi márkaszervizbe, ahol megemelték, megrángatták a tárcsa mögötti lemezt, majd a kereket megforgatva ki is esett egy kb. 3 mm átmérőjű kavics, a hang ezt követően megszűnt. Alig hittem el, egy borsszemnyi kis kavics szívatott meg.

Kéne? Még szép. Ez az M3 az előzetes várakozásaimat jócskán felülmúlta. Ahogy írtam, volt már szerencsém a korábbi modellhez. Ahhoz viszonyítva nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény lesz a mostani. Ezt teszi a két turbó. Semmi késlekedés a gázadásnál, egyszerűen csak meglódul és tol, tol, TOL! Te jó ég! Ez az autó tényleg brutális, és olyan nyomot hagyott bennem, hogy azt érzem, egy ilyet vennem kell majd valamikor. A 21 milliós alapára miatt persze ez most még lehetetlen, ráadásul a tesztautó 32 milliót kóstál. Nem kevés, ez tény, de a versenytársak hasonló teljesítményű gépei is ennyibe kerülnek. Akinek megvan rá a keret és ilyenre vágyik, vegye meg, garantálom, hogy mindig széles mosollyal indul majd vele útnak és remélhetőleg érkezik meg. Két dolog viszont feltétlen kell, hogy meglegyen az emberben, ha ilyen autóba ül. Önkontroll és alázat.
Értékelés
Pozitív
Erős motor, durva menetdinamika, hátsókerék hajtás, négyajtós, kellő helykínálat, DKG váltó, karbon fékek
Negatív
Kemény futómű, 30 perc után nem kényelmes vezetőülés
Árak
Tesztmodell alapára
22 490 800 Ft (2015.07.06.)
Tesztautó ára
32 095 000 Ft (2015.07.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2979 cm3
Teljesítmény:
317 kW (431 LE) 5500-7300 1/min-nél
Nyomaték:
550 Nm 1850-5500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4671 mm
Szélesség:
1877 mm
Magasság:
1424 mm
Saját tömeg:
1595 kg
Össztömeg:
2100 kg
Terhelhetőség:
580 kg
Tengelytáv:
2812 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
480 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
500 mm
Csomagtér hossza:
980 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1820 mm
Raktérnyílás szélessége:
1010 mm
Raktérnyílás magassága:
440 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2979 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
7 sebességes duplakuplungso
Nyomaték:
550 Nm 1850-5500 1/min-nél
Teljesítmény:
317 kW (431 LE) 5500-7300 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
CO2-kibocsátás:
194 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
16,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
68 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    az se rossz, az a5 sportback hasonló, bár az orra szebb az a7nek szerintem, én személy szerint azt mondom, h picit furcsa a csótánysegg/hát 😀 de azt is megszoknám..hehe

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Biztosan én vagyok izgága, de utáltam amikor ilyen gyenge autóm volt. Állandóan gondban voltam, hogy merjek-e előzni. Aki nyugis, és elporoszkál egy kamion mögött nyolcvannal, annak jó. Az biztos, hogy a mai autók sokkal nehezebbek is mint húsz éve, akkor más volt a súly-lóerő arány.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Csak áttételezés kérdése. 15-20 éve ilyen teljesítményhez, de gyengébbhez is rendelhető volt már klíma. És elboldogultak azok az autók is. Viszonylag rövid váltók és huss…..

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Azért a hatvan lóerő gyenge, szenvedés vele közlekedni. Nem a végsebessége miatt, hanem a gyatra rugalmasság miatt, előzni is veszélyes hatvan lóerős autóval, vidékre, sík útra jó esetleg. Ez a BMW a másik véglet, nem lehet kihasználni a tudását, talán profi sofőr versenypályán elboldogul vele. A 32 m vételár horror.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Mindegy, hogy én mit hiszek, az az én dolgom. Azt hiszek, amit akarok, arról nem beszélgetünk most.

    Én azt kérdezem, hogy amit te állítasz, azt mire alapozod? Várnám nagyon. A tényeket Dimitri.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Minden nagyon OK ezzel a csodával, csak azt írják már valahol le, hogy versenypályán kívül hol lehet az ilyen autókat érdemben kihasználni Hacsak nem záróvonalon keresztül előzni a sort?!

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    szedánból nem akarnak rs3-at csinálni? pedig kb az az egyetlen audi, ami tetszik, vagyis KÉNE! 😀 a többi olyan semleges, nem rosszak, de a kis s3 sedan mókány. mondjuk a kűszöböket lerúgnám róla.

    http://4.bp.blogspot.com/-k-aq-6F38l0/VBHU228coeI/AAAAAAAAIC8/-eAq5zXMry0/s1600/Vossen-Audi-S3-2015-4.jpg
    https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/ba/0f/c5/ba0fc5e1e313b6f883361dc7695f42ec.jpg
    http://blog.vividracing.com/wp-content/uploads/HR-Sport-Springs-Audi-S3-2015-1-573×375.jpg

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Hát, ha te elhiszed, hogy az embereknek jobban tetszett, mint egy német prémium és nem azért vették, mert olcsó volt, akkor ott valami baj van 😀 Te is nagyon jól tudod, hogy az az autó a legalja kb

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Honnan tudod, hogy nem tetszett az embereknek?
    Hány embert kérdeztél meg akkor, amikor az az autó sikeres volt, hogy tetszik-e neki?

    Hülyeséget beszélsz Dimitri. Számokat írj, tényeket, bizonyíthatóakat. Eddig csak a saját feltételezéseidet írtad.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Te tényleg ilyen IQ light vagy? 1. Ami a legtöbb embernek tetszik. 2. Amit sokan visznek. Nem vagy-vagy, hanem a kettő együtt. A swiftből sokat vittek, de nem tetszett az emberek többségének. Felfogtad???

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Na, akkor most az a szép, amit sokan “visznek”?
    Vagy mi a szép? Az, amit sokan visznek? Akkor a Swift szép?

    Ebből már nem jössz ki csipa. :-DDD

    Na, mi a szép?
    Mitől szép?
    Kinek mi a szép?

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Ha megkérdeznénk az utcán az embereket 100% , hogy a swift nem tetszene a legtöbb embernek. Azt azért vitték, mert olcsó volt és nem azért, mert a legtöbb embernek tetszett ez nagy különbség.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    [i]“Általában ami a legtöbb embernek tetszik és amit visznek az szép”[/i]
    Mindkét állításodnak megfelelő autó formaterv:

    [url]http://www.jofogas.hu/nograd/Suzuki_Swift_1_3_Sport_4_5L_100km_25364916.htm[/url]
    Rengeteget vettek belőle, tehát szép.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Ki a legtöbb ember?
    Mennyi a legtöbb ember?
    Hánnyal beszéltél?
    Milyen kutatásokra alapozod, amit állítasz?

    nekem tetszik a SAAB és nem zavar, ha neked nem. Mert én nem csajozni veszem, nekem ahhoz nem kell kocsi. :-DDD

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Ha már a gyermek nem szép legalább a kocsi legyen az 🙂
    Pedig a legújabb gen. BMW esetén bízom benne, hogy a normálisabb fajtája vesz. valahogy már nincs olyan agresszív kisugárzása pl az új 5-s nek mint a régebbinek.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Képzeld nekem is az a fontos, hogy tetsszen, de nem mellékes, ha vezetési élmény is van és azért a német autókat mindig is jobban megnézték, mert szépek. BMW, Mercedes, Audi a kategóriájukban minőségben senki nem tud velük versenyezni. Ilyen minőségi beltereket csak ők tudnak csinálni.

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Mi a menő?
    Mi a jól kinéző?
    Mi az okádék?
    Definíciókat légy szíves, általánosakat, egyetemeseket.

    Elég jó (erős) autóm van, szerintem ne számháborúzzunk. Én már kinőttem ebből nagyon régen, valaki nem attól nagyobb jampi, hogy milyen a kocsija. 1,1-es Suzuki? Az milyen? :-DDD

    Tudod nekem mi a fontos? Hogy nekem tetsszen az autó. Magamnak veszem, magam örömét lelem benne, pont lesz….om, hogy ki szerint menő?

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Szerinted nem fontos, hogy jól nézzen ki és menő legyen? Ha nem az lenne szerinted megvenné őket bárki is? Kérdezz már meg egy autógyárat, hogy miért nem okádék kinézetű autókat gyártanak 😀 Nem mindenki olyan, mint te akinek elég az 1.1 es suzuki, mert keveset eszik 😀

  • 2017.10.28. at 16:19
    Permalink

    Tetszik ez az autó, de múltkor felfigyeltem az Audi RS3-ra, ami szerintem közúton általánosságban véve gyorsabb (katalógus adatok igen csak becsapósak) a garancia is több rá, sőt még jóval olcsóbb is.
    Nem sokat hezitálnék, ha választanom kéne a kettő között.
    Ennek ellenére elismerem az M3 erényeit, de az Audi számomra jobb autó: kisebb, dögösebb, gyorsabb, bizalomgerjesztőbb a garanciát tekintve. Német “prémium” autónál ez nem kis előny. 🙂

Vélemény, hozzászólás?