Dögös vörös bömös – BMW X4 30d teszt

BMW X4 xDrive 30d teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év egyik nagy dobása a BMW-nél az X4 megjelenése volt. Az X6 kistestvérét M csomaggal és háromliteres, 258 lóerős dízelmotorral teszteltük. Nagyon vaddisznó!


Megszületett. A 2014-es év részben a 4-es szám jegyében telt a BMW-nél. A 4-es kupé, valamint kabrió után megérkezett a Gran Coupé, és itt a vadonatúj modell, az X4 is. Ezzel eggyel nőtt az X-paletta kínálata, az X1-től az X6-ig minden szám elérhető, kivéve a 2-est. Erre sem kell már sokat várni, hiszen a jelenlegi információk szerint 2016-ban érkezik az X2-es BMW, ezzel pedig valóban az 1-estől a 6-osig megtalálható lesz minden az X-palettán. Közvetlenül a 428i Gran Coupé után sikerült tesztelni a X4-et, ezzel két négyest ütöttem szinte egy csapásra. A két autó már csak azért is hasonlít egymáshoz, mert feltehetően mindkettőt hasonló ihlet szülte. Ha van 6-os Gran Coupé, akkor legyen a 4-esben is. Ha van X6-os, akkor miért ne legyen X4-es? - gondolták a müncheniek.

Miben más? Ha a száraz adatokat nézzük, akkor mindössze két helyen találunk eltérést az X3-hoz képest. Ez pedig az autó hossza és magassága. Előbbi 14 mm-rel több, utóbbi pedig 54 mm-rel kevesebb, mint az X3 esetében. A szélesség, nyomtáv és tengelytáv mm-re pontosan egyezik. Akárcsak a 3-asnál és 4-esnél, itt is igaz, hogy lényegében ugyanaz az autó, csak az egyik kupé. Az X4 valójában egy X3 Coupé.

Passzol hozzá. A tesztautó a katalógusokból jól ismert dizájnt kapta meg. M sportcsomag, piros külsővel és elefántcsontszínű bőrbelsővel. Tökéletes kombináció. Véleményem szerint két véglet van: az autó ebben a köntösben vagy nagyon bejön valakinek, vagy nagyon nem. A ma többnyire szürke skálában (fehértől a feketéig) futó hazai autópark színvilágából mindenképpen kitűnik a piros, ráadásul nagy mérete miatt fel is figyelnek rá. Az M csomag óriás légbeömlői és az M-es felnik pedig még tovább fokozzák a látványt. Ha valaki szeret különcködni és ki akar tűnni a tömegből, akkor vegyen egy ilyen autót. Nagy valószínűséggel nem sok fog belőle szembe jönni a magyar utakon.

Mi van benne? Van itt minden kérem szépen, elvégre egy BMW-ről van szó. A X4-ben az összes motorváltozathoz szériafelszereltségként jár az xDrive összkerékmeghajtás, a Xenon fényszóró, a változó áttételű sportkormány, a 8-sebességes Steptronic váltó, az automata klíma, az elektromos csomagtérajtó-mozgatás, a Bluetooth-os telefonkihangosító, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Az autó alapára ötezer forint híján 16 millió Ft. Ehhez mindössze elég pár extrát hozzáadni és máris súroljuk alulról a 20 milliót. Az M sportcsomag 1,464 millió, a LED-es, adaptív fényszórók 830 ezret kóstálnak, a profi navigáció kb. szintén ugyanennyit, a Head Up Display pedig 366 ezret. Még néhány apróságot beledobálva máris megvan a tesztautó 22,7 milliós ára. Tátva maradhat a szánk, egy BMW esetében azonban nem nehéz összeállítani egy ilyen árkategóriájú autót.
Hirdetés

Megy, mint az állat. A 30d motor és a 8 sebességes automata váltó párosítás bármelyik BMW-ben tökéletes. A 258 lóerős blokk nem a csúcsdízel, van még ennél erősebb, a 35d 313 lóerővel. Utóbbi azt gondolom, hogy hétköznapi használat mellett már-már felesleges, hiszen ez a 30d is brutálisan megy. 1500 1/perc fordulattól áll rendelkezésre a 560 Nm forgatónyomaték, amely hihetetlen módon mozgatja a közel 1,9 tonnás autót. Városi tempónál komfort módban autózva elég csak rálegyezni a gázpedálra egy kicsit, a váltó még vissza sem vált, mégis úgy meglódul az X4, hogy csak pislog az ember. Közúton egy előzés nem telik semmibe, autópályán 130 km/h körüli tempónál viszont jön az újabb meglepetés. A szélzaj igen jelentős mértékben jelen van. Értem én, hogy nagy, magas az autó és a tükrök is méretesek, egy prémium autótól azonban elvárná az ember, hogy a hosszú autópályás utazások során is megfelelő legyen a komfort zaj szempontjából.

Vannak gyengéi. Összességében nagyon rendben van az X4, akad azonban néhány kevésbé kellemes tulajdonsága. Az M csomaghoz járó M futómű meglehetősen kemény lenne, éppen ezért adaptív futómű is került az extrák közé, ami jót tett az autó karakterének. Segítségével komfort módba tudjuk hangolni a rugózást, ami a budapesti utakon igen előnyös. Viszont ebben az üzemmódban városi tempónál is lehet érzékelni, hogy bizony kemény ez a futómű. Nagyobb, országúti tempónál viszont már jól elnyeli az úthibákat, nem kényelmetlen az sem, ha agyonfoltozott úton haladunk. A LED-es fényszórók hasznát főként távolsági fény használatakor élvezhetjük, egyébként ahogy a 4-es Gran Coupéban, itt is az tűnt fel, hogy a tompított fény nem világít kellően távolra. Végül pedig a világos bőr az, ami folyamatos odafigyelést és tisztítást igényel. Ezen viszonylag könnyen lehet változtatni, szövet vagy sötét színű bőrüléssel kell rendelni az autót.

Hogy fogyaszt? Méretéhez, tömegéhez és teljesítményéhez képest nagyon jól. Igaz, a gyári 6,1 liter/100 km átlagot elérni szinte lehetetlen, a tesztút végén 7,5 l/100 km-t írt a központi kijelző. Ebben volt város, országút, autópálya, a fotózás miatti hosszabb, egy helyben állás, járó, hideg motorral. A tankolást követő számítások szerint pedig 8,6 l/100 km lett az étvágy. Még ez sem olyan vészes, azonban az 1,1 literes csalást már sokallom (igaz, a teszt előtti tankolást nem magam végeztem, így az is lehet, hogy nem az autó, hanem a korábbi tesztelő "csalt").

Kinek lesz jó? Főként azok fogják élvezni az X4-es BMW-t, akik alapvetően is szeretik a nagy, magas autókat. A vezetési élmény mindenkinek páratlan élményt fog nyújtani, ez nem kérdés. Engem is lenyűgözött, hosszú távon, mindennapi használatra viszont ez az autó nekem sok lenne. Városi használatra irreálisan erős, a méretei miatt a parkolóhelyek száma is lecsökken, hiszen nem tudunk vele egy szűkebb helyre beállni. Kettő- illetve háromgyerekes családoknak viszont jó választás lehet (persze csak két isofixes gyerekülés rögzíthető hátul, de a hely elég széles, hogy isofix nélkül három is elférjen). Az X4 kellően nagy ahhoz, hogy ne csak gyereksereg, hanem akár 3 felnőtt is kényelmesen elférjen a hátsó üléssorban (a középső hely természetesen korlátozottabb a szélsőknél, de abszolút értékben azért átlag feletti). Családi autóként szabadidős kiruccanásokhoz, nyaralásokhoz tökéletes társ lesz az X4.
Értékelés
Pozitív
Erős motor, jó fogású a kormány, kedvező fogyaszás, tágas belső és csomagtér
Negatív
Autópályán nagy szélzaj, városi tempónál időnként kemény a futómű, a LED-es tompított fény nem világít kellően távolra nagyobb tempónál
Árak
Tesztmodell alapára
15 995 000 Ft (2014.12.17.)
Tesztautó ára
22 700 000 Ft (2014.12.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
190 kW (258 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
560 Nm 1500-300 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.80 s
Végsebesség:
234 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4671 mm
Szélesség:
1881 mm
Magasság:
1624 mm
Saját tömeg:
1820 kg
Össztömeg:
2410 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
500 l
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
910-970 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1230 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
510 mm
Csomagtér hossza:
920 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1780 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
1040 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
560 Nm 1500-300 1/min-nél
Teljesítmény:
190 kW (258 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
234 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.80 s
CO2-kibocsátás:
149 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
53 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
64 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Évekig azt mondtam én is, akinek van pénze erre a kategóriára, az fizesse meg a benzin árát is. Azután hosszú fontolgatás után megvettem az első dízel motoros autómat. Sajnos csak 9 hónapig élvezetem a tulajdonjogát, mert bejöttek az irodámba a kulcsaiért és ellopták. Három hónapot vártam az újra, és közben egy papíron erősebb benzines változatot vezettem. Azt hittem, kilopták a motorból a “lovakat”. Miért nem húz, miért nem gyorsul? Azóta csak dízelt veszek, az alacsony fordulatszámon is nagy nyomaték számomra nagyon élvezetes vezetést biztosit.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    . Fura szokás ez nálunk és nyugatabbra hogy egy majdnem 40 milliós autóból csak azért vesznek dieselt , hogy spóroljanak ,az amúgy évenkénti kb 6-7-10 milliós értékvesztéssel nem foglalkoznak .

    Huuu vazzze.ha mondjuk 7 millióval számoljuk évenként az értékvesztést,ahogyan ezt állítod,akkor ha eléri a 6 éves kort az autó és el adom,az 42 millió értékvesztés,én fizetek 2 milliót a vevőnek!Jó hogy ezt jelezted előre,így tényleg benzinest kell venni,azzal 7 évet is lehet furikázni!

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Ostobaságokat írtok, azt feltételezitek, hogy akinek van 15 vagy 40 milliója autóra annak már minden mindegy, meg kapja a pénzt és semmi nem számít. Hidd el, nem abból lett 15/40 millió autóra, hogy szórja valaki a pénzt. Nem csak adócsalók vesznek ilyen autókat, még mo-n sem, világviszonylatban pedig még kevésbé, sok helyen ilyen autót fizetésből is meg lehet venni (a magyar eladás meg elveszik a kerekítésben).
    Én megdolgoztam mindenért keményen és nem mindegy, hogy évi 8-9 vagy 7 millióba kerül az autó. Arról nem beszélve, hogy el is kell majd adni. Szerinted mit vesznek meg könnyebben?
    Ha nekem nem hiszel, nézd át a világ használt autó kínálatát, szerinted miért dízelből van több mindenhol? Ja már tudom, a világon csak gazdag szarrágók vannak. lolbazmeg.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    neked is mondom ha van több tíz miliód autóra mit számít az üzamanyag ár? Jól vagy? . Leírod az adódból mi? adócsalásból könnyű autót venni.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Ez egy drága semmire való gép és még nem is szép. 15 milláért meg egyszerűen érvágás, inkább veszek egy jó kis hajót aminek az értéke is sokáig marad. Ez az autó nem szép.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Ez hitvita. Teljesen értelmetlen. Kb. olyan, mint azon vitatkozni, hogy mekkora az ideális női segg vagy mellméret? Ember nincs, aki meg tudná győzni a vitapartnerét.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Történetesen a benzines autó is ” leírható ” , de ebbe ne menjünk bele . Annyi különbség , hogy a dieselnél az áfát vissza lehet igényelni akkor ha tehergépjárműnek van nyilvánítva de egy X5 esetén ez nem játszik . Számolok neked , hogy lásd mennyire elenyésző a különbség a többi költséghez képest 100.000 km-et veszek alapul és ezt 3 évre vetítem le : desel 13 liter / 100 km benzines 23 liter /100 km . Ha évente 33.333 km et mennek az autóval akkor Diesel éves üzemanyag költsége 1.560.000 Forint Benzines éves üzemanyag költsége 2.63.334 Forint . A különbség tehát 1.123.334 forint egy olyan autónál ami évente testvérek között is minimum 7 milliót veszít az értékéből !! Ez enyhén szólva is ciki kategória ezen spórolni , úgy néz ki az illető hogy menőzni szeretne de nincs pénze normális motorra . De ne menjünk bele abba hogy hogy szól egy sor 6 diesel és hogy szól egy V8 benzines mert a kettő nem egy kategória és szerintem azt ez elenyésző + felárat bőven megéri a V8 as hangja és járás kultúrája . Nem mellesleg kb 11-12 litert fogyaszt normális használat mellett a M50D és nagyjából 15-18 litert egy M es V8 as motor . Hozzávetőlegesen a fent említett üzemanyag ár különbséget lefelezheted úgy meg még bagatelebb a különbség . És hangsúlyozom aki ebben a fent említett 40 milliós kategóriában ezen szarakodik az egy igazi szarrágó !

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    M50D 250nél szabályoz, igen, de 230tól kb. megállt a gyorsulása a légellenállás miatt.
    Azért vesznek dieselt, mert ugyanekkora erővel és dinamikával a benzines 20-24 litert enne, és nem 13-15 litert, ami kútrajárásoknál elég fontos tényező, nem mind1, hogy 400 vagy 600-700km-enként kell tankolni.
    Üzemanyagköltségről még akkor nem is beszéltem, ami milliós különbözet évekre bontva is. Attól h volt pénze 40 millás autóra, attól még nem hülye az ember és szórja a pénzt feltétlen.
    Dieseles autó üzemanyaga leírható cégeknél költségként, máris fele annyi az üzemanyag ára, hoppá.
    Benzinest venni 3literes motor felett anyagi elszegényedés kb.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Gondolom az fel sem merült benned , hogy M50D le van szabályozva . Direkt azért , hogy a hozzád hasonló elmebetegek csak részben legyenek potenciális gyilkosok a közutakon . Fura szokás ez nálunk és nyugatabbra hogy egy majdnem 40 milliós autóból csak azért vesznek dieselt , hogy spóroljanak ,az amúgy évenkénti kb 6-7-10 milliós értékvesztéssel nem foglalkoznak . De azzal igen , hogy 16 liter helyett csak 13 egyen és azt is a szarszóró traktorok üzemanyagából . Ha már valaki kiad ennyi pénzt egy ilyen szinte semmire nem használható 4 kerekűért akkor vegyen bele rendes benzin motort .

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Érdekes kis autó lett, akit zavar a sok x3-as, mégis hasonlót szeretne, az biztos ilyet vesz.
    A nagyobb légellenállás miatt el is hal a kocsi 234-nél, ugyanilyen motorral 3as-4es bmw 260at megy, ha valakinek ez fontos.
    Anno volt szerencsém új X5-öst vezetni ugyanezzel a 30d variánssal, és az én E93 330D-mhez képest (231 lóerő, 1815kg mert cabrio) lomhának éreztem. Aztán rá pár hétre autópályára felhajtáskor eltűzött mellettem egy új X5 M50D. A tesztvezetés során az fogalmazódott meg bennem, hogy legalább a 313 lóerős diesel kell az azonos dinamikáért cserébe, DE mint kiderült, M50D kell 381 lóerővel, mert ugyan állórajtnál lehagyna (6.4 alá nem tudok menni, manuális váltó), de autópályán 110 km/h-ról gyorsulva 190 km/h-ig össz-vissz max. negyed autónyit tudott közeledni, 190-210 között tartani tudta csak a különbséget, majd szépen fokozatosan eltávolodtam, de 230-240 környékén mintha megállt volna a kocsija, annyira nagyon nem tudott már hova gyorsulni (160km-eren keresztül mentünk padlógázzal egymás után, párszor lejátszottuk ezt a meccset, és a kopasz szlováknak nem éppen tetszett a dolog a zsír új autóban ülve :D)
    Na ez az X4-es egy 35d motorral szerintem simán hozza majd egy 3as-4es 30d, és egy X5-X6 M50d dinamikáját.
    Természetesen csak érdekességnek szántam a fenti sorokat, tudom jól, hogy praktikumban, használhatóságban egy X-es bmw fényévekkel messzebb jár, na meg árban is 1,5-2x.

Vélemény, hozzászólás?