Remek választás a kisautók között: Chevrolet Aveo teszt

Chevrolet Aveo 1.4 LTZ teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

100 lóerős benzinmotorral, gazdag felszereléssel indul harcba a Chevrolet Aveo 1.4 LTZ, amely 3,6 milliós árával a kisautópiac ígéretes ajánlata. Megnéztük, mit tud valójában.


Egyelőre nincs dízelmotor a Chevrolet Aveo kínálatában, így az érdeklődőknek jelenleg be kell érniük a négyféle benzines egyikével, de mint tesztünkből is kiderül, a Chevy kisautója nem félkarú óriás, a sikerre még így is megvan minden esélye. Az 1,6-os csúcsmodell, az automataváltós LTZ Plus próbája során már meggyőződhettünk az Aveo átgondoltságáról, praktikusságáról, és ebben szerencsére az 1,4-es sem mutatott eltérést. A divatos, jó érzékkel megrajzolt karosszéria erőltetettség nélkül hozza a márkaarculatra jellemző részleteket, amely elsősorban a hatalmas, középen vízszintesen osztott hűtőmaszkra épül, de ismét szólnunk kell a közös búra nélküli kettős fényszórókról, vagy éppen a fekete keretbe tett hátsó lámpákról. A kis Chevy tipikusan olyan autó, amelyre maximum négy szép felnit érdemes feltenni, másra nincs szükség a tökéletes esztétikai élmény érdekében, de máris jegyezzük meg, hogy a 16 colos alupapucs az LTZ esetében szériatartozék – és nem is mutat rosszul.
A Chevrolet a japán iskolára jellemzően, a csomagban kínált extrákra esküszik, ezért a 110 ezer forintos metálfényezésen, illetve az LS alapverzió esetén a 250 ezer forintos manuális klímán kívül nincsenek egyedileg rendelhető opciók. Az 1,4-es motorral az LTZ ellátmány a leggazdagabb, olyannyira, hogy az abszolút csúcs LTZ Plus-hoz képest csak az ülésfűtés, és a nyitható napfénytető hiányzik. Aki ezek nélkül nem tud élni, vállalnia kell az 1,6-os motort, hozzá pedig az automataváltót - hiába, az árukapcsolós stratégiának is megvannak a hátrányai. Ami viszont benne van a LTZ-ben, az bőven elegendő a hétköznapi élet kényelmessé tételéhez (tempomat, elektromos tükrök és ablakok, klíma, stb.), de mi elsősorban a biztonságot illetnénk dicsérettel. Minden Aveóban szériaadomány az ABS, az ESP menetstabilizáló, a front-, oldal- és függönylégzsák, és akár koccanásos károktól óvhat meg a HSA visszagurulás gátló, valamint az LTZ esetén a tolatóradar – mindez 3,6 millió forintért, amely a konkurenciánál adott esetben még jóval magasabb alapár esetén sem magától értetődő. És a Chevy nem azért olcsó, mert kívül látványos, de belül puritán és slendriánul összerakott.

Az utastérben kellemes légkör uralkodik, az első utasok előtti látvány tetszetős. A félig analóg, félig digitális műszerfal jópofa, a kettős, kontrasztos színvilág oldja a komorságot, és ugyan sok a műanyag, az anyagminőség a kisautós színvonalhoz mérten rendben van, a plasztikok tapintásra sem keltenek csalódást, és az összeszerelés is tisztességes. Egy-két pontatlan illesztést azért találtunk, de rossz úton sem zörgött a bútorzat, az Aveo általános kivitelezése bizalomgerjesztőnek tűnt. Jók az ülések, kellően hosszúak az ülőlapok, a vezetőnek lehajtható karfa is jutott, és nem lehet panasz a hátsó sor kényelmére sem – persze, itt három felnőttel azért nem ideálisak a viszonyok. Előnyös, hogy a vezetőülés magassága nagyon tág határok között állítható, a legalacsonyabb pozícióban mért 1040 milliméteres belmagasság kiugróan jó, mi több, nagyobb autókat megszégyenítő érték. Ahogyan azt az Opelekben megszokhattuk, a csomagtér padlója változtatható magasságú, sztenderd kapacitása 290 liter – ezzel sem vall szégyent a Chevy.

Az Aveo középső méretű motorja négyhengeressége ellenére érezhető rezonanciával, de legalább halk alapjárattal ketyeg. Az 1,4 literes, 100 lóerős benzinmotort pörgetni kell, hogy tisztességesen húzzon, és ilyenkor a hangja is felerősödik, a dinamika nem rossz, de a 12,2 másodperces százas gyorsulás azért érzékelteti, nem repülőgépen ülünk. Egyenletes tempóval haladva a zajosság mértéke átlagos, és ugyan a sebességváltó csak ötfokozatú, de autópályán, 130 km/óránál is 4 000 1/min alatt forog gép, így a menetzaj elviselhető szinten marad. A futómű, a kormányzás, a fék, és váltó nem illethető súlyos kritikával, a 16 colos felnikkel komfortosabb a suhanás, mint a korábban tapasztalt, opciós 17-esekkel, de azért az Aveo így sem puhult el teljesen, kemény rugóival feszesen fut, a döccenőknél pedig sokszor kellemetlenül felüt. Ami miatt azonban tintapaca került a végül is szépen összekomponált képre, az a fogyasztás, amely 8,3 literes átlaggal zárult – ez 2/3 arányú városi használattal bizony sok egy modern, két vezértengelyes, 1,4 literes motortól.

Mint azt a Chevrolet sajtótájékoztatókon hallani szoktuk, a márka elsősorban autói kiváló ár/érték arányára alapozza értékesítési stratégiáját, és ennek a módszernek valóban hiteles példája az Aveo 1.4 LTZ, amely ötcsillagos Euro NCAP biztonságával, jóformán teljes körű kényelmi és biztonsági felszerelésével, valamint vadonatúj, divatos karosszériájával keresi a még mindig csak önmaga árnyékát mutató hazai autópiacon a vásárlókat. Szerintünk, aki mellette dönt, nem fogja megbánni, sem az ára, sem a képességei miatt.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1398 cm3
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
Végsebesség:
177 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4039 mm
Szélesség:
1735 mm
Magasság:
1517 mm
Saját tömeg:
1083 kg
Össztömeg:
1566 kg
Tengelytáv:
2525 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
290 l
Belső szélesség elöl:
1390 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
950-1040 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
190 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
550-870 mm
Csomagtér hossza:
650 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1370 mm
Raktérnyílás szélessége:
850 mm
Raktérnyílás magassága:
690 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1398 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
177 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:22
    Permalink

    Szerintem a 8,3-as fogyasztás teljesen rendben van. Figyelembe véve az autó tömegét és a teljesítményét, ez a zömében városi hajtással korrekt! Aki meg elhiszi a gyári fogyasztási adatokat annak hiányzik néhány kereke!?

Vélemény, hozzászólás?