Ennyiért? Több mint jó! Chevrolet Orlando teszt

Chevrolet Orlando 2.0 D LTZ teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Járt már nálunk dízelként, automata váltóval a Chevrolet Orlando, most azonban a legnépszerűbb, manuális váltós öngyújtóst vallattuk több mint 1500 kilométeren át. Nem untuk meg, jól szolgált, és még az ára is kedvező.



Manuális váltós benzines, automata dízel - Orlandót két alkalommal is teszteltünk tavaly, ám a Chevrolet divatos, már-már szabadidő-autós megjelenésű egyterűje ismét kezünk közé került. 2,0 literes, manuális váltós dízelként - itthon az egyterűek vásárlói leginkább ilyen konfigurációt szoktak választani. Teszttávunk nem volt hétköznapi, ezen autóval mehettünk a horvátországi Pag szigetére Captivát próbálni, azaz két napnyi budapesti átlaghasználat után mintegy 1400 kilométernyi autópályázás várt ránk és az Orlandóra, melyet végül bő 1500 kilométernyi teszttapasztalattal adhattunk vissza.

Azt már a bevezetőnkben elárultuk, hogy alapvetően elégedetten, de a teszt azért ennyivel nem úszható meg. A 4,65 méter hosszú, kellően karakteres, de sok izgalmat nem rejtő karosszéria a küszöbökön és a kerékjárati íveken végigfuttatott fényezetlen műanyaggal ügyesen hiteti el sokakkal, hogy nem is egyterű, hanem még divatosabb SUV lenne az Orlando, rátesznek még erre a lökhárítók fémszínű alsó betétjei, a járókelők többségének szeme tapad az Orlandóra, mint a repülő rovar a légypapírra. A feltűnés tehát megvan, s a legjobb tulajdonságot zömük még nem is sejti: nincsen Orlando 7 ülés nélkül. Nem csak, hogy nem kapható, a hatodik, hetedik ülés ki sem szerelhető, mindig kéznél van, lehajtva a csomagtér síkjában fekszik. És nem csak van, hanem még 180 centiméteres magassággal is jól használható, tisztességes ülőlap-hosszúságú. Nagy érdem ez, ugyanis nem mindegyik kompakt egyterűről mondható ugyanez el.

Helyhiány az első két sorban sincs, a második sor előtti padló csaknem sík, van rajta légbeömlő és 12 V-os csatlakozót kínáló - de a lábteret nem csonkoló - konzol is. A kevéssé formázott üléseknek a második sorban is szabályozható a háttámla-dőlésük, de a 2/1 arányban osztott pad nem tologatható. Nem is kellene, hogy az legyen, hiszen bőven van hely a térdeknek, ahogyan minden másnak is, akár három felnőtt is elférhet egymás mellett. A helykínálat elöl még egy kicsivel jobb, sajnos az ülésformázás is csak kevéssel komolyabb, a vállakat például semmi sem tartja, mégsem kellett belőle elgyötörten kikászálódni, még 8 órás vezetést követően sem.

A berendezés többi eleme is korrekt, a műszerfal és az ajtók felső részét puhább fajta műanyag borítja, az első és a hátsó ajtók zsebei is elbírnak a 0,5 literes palackokkal, ugyanilyen a kézifék mögé is tehető, 1,5 literesekből csak a keskenyebb fazonúak férnek el ott. Van gyerekfelügyelő-tükör és temérdek egyéb mellett 6 légzsák, ESP, valamint MP3-olvasós, kormányról vezérelhető CD-rádió már alapáron is. A 270 ezer forintos navigáció korrekt, magyarul beszél, ismeri is az országot, megéri rá költeni. Különleges extrák opcióként és alapáron sincsenek, az Orlando egyértelműen azoknak szól, akik csak egy kicsit szeretnének az átlagostól eltérő autót, nem fényűző, de azért jó ellátmánnyal, nem vészes árért.
Hirdetés
Komoly választási lehetőség motorból sincs. Benzines vagy dízel – ennyit tud az Orlandót eladó Chevrolet-kereskedő ajánlani. Utóbbi 6 fokozatú váltós, felára 640 ezer forint, de 163 lóerős teljesítményével és 360 Newtonméteres nyomatékával is többet tud a benzinesnél. Aki időnként kihasználná a hét ülést, annak ez, a benzines nyomatékának több mint kétszeresét teljesítő egység ajánlható. Felárát gyári, 1,3 literes fogyasztáskülönbségével – a felár kamatait figyelmen kívül is hagyva – 125 ezer kilométer alatt hozná be. Viszont hosszúra áttételezett, átlagosan kapcsolható váltójával érezhetően jobb autópályázó és gyorsítani is jobban tudja a nem szerény tömegű, üresen is 1,655 tonnás, közel 2,3 tonnáig terhelhető egyterűt. A kereken 10 másodperces 100 km/órára gyorsulási érték, például előzéskor, ebben az osztályban több mint jó, a 195 km/órás – nem próbált – végsebesség szintúgy. A 130-es utazótempó kényelmesen (tempomattal), 2300 1/perc főtengelyfordulattal tartható, a zajszigetelés meggyőző. Még a tükrök is alig hallhatóan kavarják a levegőt, az LTZ szinthez adott 17 colos abroncsok gördülése rossz úton hallható, de jó minőségű aszfalton feltűnően csendes az Orlando.

Futóműve átlagos – amúgy sablonos, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros. Az úthibákat talán kevéssel jobban is csillapíthatná, 16 colos abroncsokkal vélhetően tenné is, hirtelen kormánymozdulatoknál pedig lehetne picivel stabilabb. Kitörési hajlam nem jellemző, még az ESP-t sem igen láttuk, illetve éreztük dolgozni. Az utóbbi által vezérelt, elöl-hátul tárcsás fékrendszer korrekt: hatásos és finoman adagolható; a csak közepesen magas építésmód miatt az autópályás szélérzékenység nem feltűnő.
A korrekt családi autó jelleget koronázhatná a csomagtér, ha a kalaptartót nem értelmetlenül alacsonyra kellene tenni. Így viszont alatta „mindössze” 454 liternyi tér jut a poggyászoknak, bezzeg nélküle, még az 5 ülés mögött is 852, a hátsó ülések lehajtásával pedig 1499 liter tölthető meg. Könnyedén, hiszen a csomagtérajtó teljes szélességben, küszöb nélkül nyílik, az üreg oldalfal is sík. Ha csomagok helyett utasok mennének hátra, a két külön felhajtható szék egy-egy húzással állítható be, ledöntésükhöz pedig elegendő a hátlapjukra szerelt kart meghúzni, már dőlnek is síkba. Megközelítésükhöz a középős sor mindkét fele előrebillenthető, a bekászálódás tornát kíván, de azért nem reménytelen. Hét ülés mögött 101 liternyi csomagnak jut hely, egy-egy családi nyaraláshoz érdemes lehet tetőboxot beszerezni.
Viszonylag korrektnek tehát nyugodtan elkönyvelhető az Orlando, s aki még árára is rákérdez, az könnyedén lehet már meggyőzve is. A 7 üléses, 6 légzsákos, ESP-s, központi záras, elektromos első ablakos és külső tükrös, MP3-olvasós alapváltozat (tartósan akciós) ára 4 100 000 forint. Az értékelhető, légkondis mondjuk már 4 610 000 forint, s a legolcsóbb dízel 5,25 millió, de a majdnem csúcs, LTZ tempomattal, fény- és esőszenzorral, ködfényszóróval, tolatóradarral, hátsó elektromos ablakokkal és automata légkondival is emészthető, 5,67 millió forintos tétel. Ezzel az Orlando, ha nem is szegmense legolcsóbbja, de mindenképp egyik kedvezőbb árú tagja nem is szegényes megjelenéssel, korrekt kialakítással. Vevőit 5 év/150 ezer kilométeres garancia is segít meggyőzni, akik minden bizonnyal többen is lennének, ha lenne vásárló ebben, a családi szegmensben a hazai piacon.
Árak
Tesztmodell alapára
5 670 000 Ft (2012.07.15.)
Tesztautó ára
6 070 000 Ft (2012.07.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 3800 1/min-nél
Nyomaték:
360 Nm 1750-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,0 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4652 mm
Szélesség:
1836 mm
Magasság:
1633 mm
Saját tömeg:
1655 kg
Össztömeg:
2287 kg
Tengelytáv:
2760 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
458 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
960-1030 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1120 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
800 mm
Csomagtér hossza:
26-1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1910 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
735 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
360 Nm 1750-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 3800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,0 s
CO2-kibocsátás:
159 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,7 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:19
    Permalink

    Azért a navigáció nem fenékig tejfel, mivel csak néhány európai ország van a hozzáadott CD lemezen, ami mára kissé elavult. Az ujabb CD vásárlása drága kb.100 Euró, amiért egy teljes Európa tartalmú navigációt is lehet venni. Ezt igazán korrigálhatnák.

Vélemény, hozzászólás?