A Citroën Audija? DS4 THP teszt

Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lényegében német példát követ a Citroën, hiszen a tömegmodell C4 alapjaira épül a sportos és prémiumos DS4. Az Audi már évek óta hasonló elvből profitál. Vajon bejön ez a franciáknak is?


Lényegében régi trükköt vett elő a Citroën, az Audi például már évtizedek óta jól él a Volkswagen tömegmodelljeinek prémiumosításából és combos áron árulásából. A jelentősebb tradícióval rendelkező Citroën azonban csak két évvel ezelőtt alapította meg saját prémiummárkáját. Eltalált a DS név, hiszen mi más fejezhetné ki jobban a francia gyártó egyedi stílusát, mint az 1955-ben hidropneumatikus rugózással elsőként jelentkezett DS, mely 20 év alatt csaknem 1,5 millió példányban készült és 1999-ben az Évszázad Autója (Car of the Century) választáson harmadik lett, valamint temérdek egyéb cím mellett például a Classic & Sports Car magazin „Minden idők legszebb autója” címét is birtokolja.
A DS4-ben, azaz a DS sorozat második, a C3 alapú DS3 után következett tagjában azonban nyoma sincs a különleges futóműnek, ugyanúgy elöl MacPherson, hátul még a kompakt kategóriában is kissé primitívnek számító csatolt lengőkaros felfüggesztésen gurul, mint a C4. Lényegében utóbbi, 2,61 méter tengelytávú padlólemezét kapta meg a DS is és hiába tarkították új, DS emblémákkal, valamint egyedi részletekkel a karosszériát, azért erőteljesen felismerhetők a C4 főbb vonásai is.
Pedig a DS4 és a C4 jellemzőivel legalább annyira különbözik, mint a hasonló rokonságban álló Audi A3 és Volkswagen Golf. Kezdjük ott, hogy a futómű 3 cm-rel emelt, így a DS-be könnyebb a beszállás, de vele akár járdát mászni is egyszerűbb, kevésbé kell tartani a küszöbök lekoccanásától. Míg kívülről a közös alapok ellenére azért látványosan különbözik a C, illetve DS „négyes”, az utastérben nem feltűnő az eltérés, talán az itt mindenképp járó, a C4-hez pedig felárért sem kérhető „homlokos szélvédő” a leglátványosabb differencia. A berendezés természetesen prémiumosabb - bár a műszerfal lényegében egyező, itt opcióként bőrborítással is kérhető. A pedálok borítása és a váltókar gombjánk széle valódi fém. Az ülések formázása és tömése sportosabb, határozottabb. A csúcsmotorhoz feltétlenül választandó leggazdagabb, Sport felszereltséggel járó fekete bőrkárpit óhaj szerint különféle betétekkel kérhető. A Sport első ülései mindkét oldalt fűthetők, deréktámaszuk elektromos és masszázs funkciót is kínálnak. A helykínálat a C4-ből ismert: korrekt; átlagos méretű sofőr mögé 180 cm-es magassággal még gond nélkül be lehet ülni, helyhiánnyal csak a középső utasnak kell számolnia. Lényegében a C4-ből ismert a programozható tempomatnak is helyet adó, sőt a műszereket éjszakai vezetéshez egy gombnyomással a sebességmérőre minimalizáló kormánykerék is.
Hirdetés

Autózás közben aligha keverhető össze a C4 és a DS4. Utóbbi ugyanis futóművének hangolásával eszünkbe sem juttatja a nagyon lágy, bólogatós, dülöngélős C4-et. A hangolás sokkal inkább németesen feszes, bár a csillapítási képességek még a Sport-verzió 225/45 R18-as abroncsaival sem rosszak. Igazán sportos karaktert azonban ne várjunk, annak ellenére nem valódi versenyautó a DS4, hogy motorjával akár az is lehetne. A gépházban ugyanis a (padlólemezével szintén nem túlzottan távoli rokon) Peugeot RCZ-ből ismert 200 lóerős, 1,6 literes turbós, THP nevű benzinmotor dolgozik. Ez nem csak higgadt és halk - 51 dB(A) - alapjáratával, hanem igen alacsonyról érkező nyomatékával is lenyűgöző. Komótosan vezetve nyugodtan lehet gurulni kevéssel 1500 1/perc alatti fordulaton is, ha pedig gyorsítani kívánunk, a 275 Newtonméteres nyomatékcsúcs 1700-4500 1/perc alatt áll rendelkezésre, a 200 lóerős csúcsteljesítmény pedig szintén széles, 5500-6800 1/perc tartományban élvezhető. Ezáltal igen jó gyorsításokra képes a DS4, álló helyzetből például a 100 km/órás tempó eléréséhez mindössze 7,9 s kell, a végsebesség pedig 235 km/óra lehet. Mindeközben kellemes, valódi kipufogóhang és a kesztyűtartó mögé vezetett speciális rezonátorból szándékosan az utasoknak kreált, imitált, de ízléses akusztikai élmény is jön. A váltó precízen, rövid úton tologatható és jól klattyan a fokozatokba, ám az elektrohidraulikus kormányszervó lehetne sportosabb karakterű.

Utóbbiért támadni azonban fölösleges lenne a DS4-est, hiszen nem sportkocsi, igazi egyediség, sportos, szabadidőautós és legfőképp prémiumos jegyekkel. Ennek megfelelően városban, országúton és autópályán is jól érzi magát. Még a 130 km/órás utazótempó is viszonylag halkan (3000/perc főtengelyfordulattal, 68 dB(A), kellemesen sportos karakterisztikájú zajszinttel) futható. Fenntartási költség alapján nem ígérkezik drágának a DS4, nem csak a zömében városi teszt 8,2 l/100 km fogyasztási értéke kedvező, az akár 100 ezer kilométerig is megvásárolható teljes karbantartási csomaggal a szervizelések sem okozhatnak fejfájást.

A vételár természetesen kicsit elrugaszkodott, alapkiszerelésben (persze tisztes ellátmánnyal) is 5,5 millió forinttól indul a DS4. A kínálat csúcsát képviselő, 200 lóerős, Sport verzió pedig már 7,89 millió Ft. Ne nyissa meg senki az akciós áron 3,69 millió forinttól kapható C4 árlistáját, nem vele, hanem a konkurens, prémiumos (Audi, BMW, Mercedes A-osztály) modellekkel kíván mérkőzni a DS. Márpedig közülük ennyiért 200 lóerős turbómotort és sok egyéb mellett bőrkárpitot, kétzónás automata klímát, kanyarkövető Xenon fényszórót, első-hátsó parkolóradat és parkolóhely-felmérő elektronikát, valamint 220 voltos csatlakozót senki más nem ad.
Értékelés
Pozitív
Menetdinamika, fogyasztás, hangélmény, egyedi megjelenés, kényelmes ülések
Negatív
Szűk hátsó középső hely, magas csomagtérküszöb, nyithatatlan hátsó ablak, ár
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500-6800 1/min-nél
Nyomaték:
275 Nm 1700-4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
235 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4275 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1523 mm
Saját tömeg:
1316 kg
Össztömeg:
1820 kg
Tengelytáv:
2612 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
359 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
940-960 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1050 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
950 mm
Csomagtér magassága:
510-750 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1560 mm
Raktérnyílás szélessége:
990 mm
Raktérnyílás magassága:
770 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
275 Nm 1700-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500-6800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
235 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
CO2-kibocsátás:
149 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:29
    Permalink

    Nekem tetszik,bár a Ds3 azért szebb szerintem.Az meg egy agyrém,hogy fix a hátsó ablak.Ki érti ezt?A fehér helyett praktikusabb lenne a felár nélküli barna,éppen amiatt,amit az előttem szóló írt,bár kétségtelenül szép ez a fehér betét.Tetszik,ahová a Citroen tart.

Vélemény, hozzászólás?