Hagyj neki időt! Dacia Sandero – robotváltóval

Dacia Sandero Stepway TCe 90 "robotizált" teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olyan szinten jól felszerelt Dacia Sandero Stepway járt nálunk, hogy még egy robotot is elrejtettek benne. A kuplungot és a váltót kezeli, olykor kicsit lassan, de alapvetően hibátlanul.


Nem helyezi magasra a lécet az ember, ha tudja, a piac legolcsóbb olyan "crossoverét" veszi át, ami kuplungmentes kényelmet ad. Meg aztán direkt edzettem is a Sandero Stepway-re, nem kényelmesen saját autóval, hanem busszal mentem érte. Mondjuk kicsit pechje volt, hiszen épp szép volt az idő, nem is volt tömeg a járaton, így az átlagosnál kevésbé fájt a közösségi közlekedés használata. Az olcsó autó így egy kicsit hátrányból indult, s a napok óta parkoltatott gép első indításakor nem is volt túl meggyőző, egyenetlenül járt a háromhengeres turbómotor, lassan kapcsolt fokozatot az ötfokozatú robotizált váltó, tehát a belépő nem volt fényesen jó.
Aztán már néhány kilométerrel odébb azon ocsúdtam, hogy voltaképp teljesen jól viszi a városi 50 km/órás tempót, óra szerinti 55 km/óránál már simán kapcsolja az ötödiket, s ott is egészen normálisan, 1500/perc fordulattal ketyeg. Innen is képes gyorsítani, de 140 Nm csúcsnyomatékát 2250/perc fordulattól hozza a 90 lóerős (azt 5000/percnél adó) háromhengeres turbómotor. Ha mélyebbre nyomjuk a gázpedált, akkor némi gondolkodás után visszakapcsol a váltó. Van kézi kapcsolhatóság is, de az eléggé fölösleges, kézi pöccintéssel sem gyorsabb a szerkezet. Hagyni kell neki némi időt, de nagyobb gázra ráadásul több fokozatot is képes visszakapcsolni, a motor pedig egészen élénken tud pörögni és meglepetést okozóan húzni is. Nem mondom, hogy a 11,1 másodperces 100-as sprint sportautós, mert a Sandero sem az, de egyáltalán nem is rossz érték, miként a 168 km/órás tempó is bőven több annál, mint amit a Sanderóval futni szeretnénk.
Én őszintén szólva a 130-at is kissé soknak érzem vele, elsősorban a zajkomfort okán, de rövidebb távon nyilván megteszi, az év zömében pedig vélhetően úgyis városban jár az, aki robotváltós Sanderót vesz. Ott pedig bemelegedve egészen kellemes, alapjárati rezonanciája sem vészes, de van hozzá stop-start elektronika, így legtöbbször egyáltalán nincs. Ami az összeszokást illeti: már az első kiszállás után sem mondtam rosszakat az autóról, de a teszthét alatt folyamatosan okozott kellemes meglepetéseket, azok után, hogy szintetikus, visszajelzés nélküli és mai mércével a Stepway 205/55 R16 abroncsaival kissé nehezen is tekerhető kormánya tagadhatatlan. De például lejtőn meglepően okosan kapcsolgat vissza és ad valódi motorféket a robotváltó. Ezt sok jóval drágább autó sem tudja. A futómű úthiba-elnyelő képessége pedig daciásan remek. Nem jön zavarba az autó sem a macskaköves utakon, sem a villamossínek keresztezésekor, illetve a Stepway szabadidő-autókat is megszégyenítő 17,3 centis hasmagasságával akkor sem, ha egy járdára fel kell állni.
Hirdetés


Ha már centik, a Sandero 7 centivel nyúlik túl a 4 méteren, 176 centi széles és 161,5 magas, tehát egy nagyra nőtt kisautó. Az átlagosnál magasabb üléspozíciója kényelmes ki- és beszállást ad, az üléseknek azonban nincs sok oldaltartásuk. Városi távokon viszont nem fogunk rájuk panaszkodni. A helykínálat főként széltében kisautós, a hosszanti helykínálat, vagy főként a csomagtér 320 literes alapmérete már-már kompakt kategóriát idéző. A kidolgozás minősége alapvetően korrekt, a beltéri anyagminőség pedig nyilvánvalóan ahhoz illő, hogy a Sandero 2 259 000 forintos alapárával a piac egyik legolcsóbb autója. A Stepway már 3 259 000 forintba kerül - igen jó felszereltséggel, s nem 1,0 literes (szintén háromhengeres) szívó, hanem 0,9 literes turbómotorral. Valamint sok más mellett légkondicionálóval, elektromos első ablakokkal és fűtést is adó tükrökkel, távirányítós központi zárral, 15 helyett 16 colos kerekekkel, bőrbe húzott kormánykerékkel és váltógombbal, tempomattal, továbbá Bluetooth kapcsolatos hifivel.
Külön mókás, hogy milyen árakon ad extrákat a Dacia: tolatókamera és tolatóradar együtt 75 ezer forintért, Kelet-Európa térképes navigáció ugyanennyiért választható. Maga a robotizált váltó pedig 260 000 forint lenne, ha jelenleg elérhető lenne. De a WLTP átállásnak ez a verzió is áldozatul esett, visszatérése jövő ősszel várható. Ritka rétegmodell, de voltaképp józan választás a robotváltós Sandero Stepway. Az átlagosnál magasabb futóművel földutakra is bátran ki lehet vele merészkedni, városban elvégzi helyettünk a váltást és a kuplungolást, motorja meglepően élénk, és nem is vészesen torkos. Katalógus szerint 6 liter alatti a vegyes érték, a téli, zömében városi teszt átlaga pedig 7,5 l/100 km lett. Ez nem kirívó, de persze nem is vészesen szerény. Inkább korrekt, mint rossz, miként az 50 literes üzemanyagtartállyal adódó 650 kilométer körüli hatótáv is teljesen jó. A 3 év/100 ezer kilométer garancia alapból jár, de szerény összegért nyújtható 5 évre is. Aki Daciát vesz, az egyértelműen a meglepetés nélküli autót keresi, ezt a robotváltós Sandero Stepway is megadja, a kényelemhez hasonlóan meglepően jó értéktartással, ami szintén a márka sajátja lett. Durva, de a 14 éve indított budget Renault az anyamárkát is megelőzte, hazánkban éves szinten a hetedik legkelendőbb, novemberben pedig negyedik lett a népszerűségi listán.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes rugózás, nagy csomagtér, kétpedálos kényelem
Negatív
Lassú váltó, csekély tartású ülések, gyenge zajkomfort
Árak
Tesztmodell alapára
3 509 000 Ft (2018.12.06.)
Tesztautó ára
3 743 000 Ft (2018.12.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
898 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 2250 1/min-nél
Nyomaték:
140 Nm 5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.10 s
Végsebesség:
168 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4069 mm
Szélesség:
1761 mm
Magasság:
1615 mm
Saját tömeg:
1122 kg
Össztömeg:
1633 kg
Tengelytáv:
2589 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
320-1200 l
Belső szélesség elöl:
1360 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
940-970 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
180 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1020 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
500-830 mm
Csomagtér hossza:
730 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1350 mm
Raktérnyílás szélessége:
970 mm
Raktérnyílás magassága:
690 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
898 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
140 Nm 5000 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 2250 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
168 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.10 s
CO2-kibocsátás:
127 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?