Üléskirály – Opel Insignia GSi 2.0 BiTurbo D teszt

Dízelmotorral tálalta sportos Insigniáját az Opel. Na, de mennyire ízletes?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megmondom őszintén, hogy számomra mindig is összeegyeztethetetlen volt a dízelmotor a sportossággal. Hiába indultak a túraautó versenyeken és Le Mans-ban is dízelmotoros, komoly versenyautók. Az Insignia GSi szintén más téren domborít.

Amolyan utolsó mohikán féleség az Opel palettáján az Insignia. Egyike azoknak a típusoknak, amelyek még a General Motors fennhatósága alatt születtek meg. Arról nem is beszélve, hogy egy klasszikus limuzin, még úgy is, hogy a tetővonala már-már kupésan lejt, illetve nincs kimondottan hosszú popsija. Széles, masszív, sugárzik belőle a tekintély akkor is, ha nem a kimondottan sportosra hangolt GSi-vel van dolgunk. Lám-lám, nem kell ahhoz SUV-nak lenni, nem kell magasnak lenni, hogy kitűnjünk a tömegből. Ha az eleve szép formaterv nem lenne elég, akkor ott az Exclusive felszereltséghez járó szín. Pontosabban a színek, hiszen a vásárló – már amennyiben hajlandó megfizetni az 1,2 millió forintos felárat – akár maga is kikeverheti a kívánt árnyalatot egy alkalmazás segítségével, így tényleg teljesen egyedi Insigniát kap. Először a színkirály címben gondolkodtam, látva ezt a „Haribo-zöld” árnyalatot, ám bevillant, hogy korábban ugyanezzel a címmel jelent meg egy teszt az 1,6-os, benzines modellről, hiszen az is egyedi fényezést kapott. Ezért a második legkedvesebb részlet adott ihletet, ugyanis a GSi egyszerűen zseniális üléseket kapott. Persze most sokan pisloghatnak értetlenül, hogy hát nem is a sportautóság fogott meg?
Hirdetés
Hát nem, mert bár nagyon dögös a körítés, a dízelmotor nem passzolt az élményautózáshoz. Pedig néhány légterelővel szinte úgy nézne ki az Insignia, mint az ausztrál Supercars sorozatban futó Holdenek, amik persze ikertesói. Ám ott V8-as benzinfalók dübörögnek az orrukban, ebben meg négy hengerben folyik az „öngyulladás”. Egyedi lökhárítókat kap a GSi, elöl légbeömlőnek álcázott zongoralakk díszekkel, hátul pedig diffúzort imitáló és a kipufogóvégeket nagyobbnak láttató műanyag elemekkel. Ja és persze itt sem maradhattak el a szellőzőnyílásokat utánzó díszek, bár ezek fényvisszaverő funkciót is kaptak. Még egy nagyon diszkrét légterelő is jutott a csomagtérfedél peremére, de a hab a tortán a 20 colos felnik megléte, amelyek mögött vörös Brembo féknyergek díszelegnek, valamint a Michelin kiváló sportpapucsait kapta az autó. Bent is egyértelműen érezni, hogy a GSi megrekedt félúton a sportosság felé, miközben az eleganciát sem akarta levetkőzni. Perforált bőrrel bevont sportkormány fogad, fehér varrással. Ugyanígy a váltószoknya is fehér cérnával varrt, emellett a fém pedálok is látványosak. A kagylóülések meg aztán végképp, belehuppanni az egyikbe pedig mennyei. Könnyen személyre szabható, hiszen a deréktámasz állítható, akárcsak az ülőlap hossza.

Átlagos termetűek egyből úgy érzik, hogy egy úri szabó egyenesen az ő méretükre formázta. Körbeölel, mindig megtart, ha kéred masszíroz, hűt vagy fűt, ám a legnagyobb erénye, hogy hosszabb távon is kényelmes marad.

Pedig sokan szoktak panaszkodni a kagyló vagy kagylósított ülésekre, hogy egy idő után nyomnak, vagy épp deréktáji kényelmetlenséget okoznak. De az Opel üléseiben a világból ki lehet menni! Ami már csak azért is jó, mert a biturbó dízelmotor pont erre való benne. Szóval igazi utazóautó ez az Insignia, hátul is fejedelmi lábtérrel, szintén mélyített bőrfotelekkel, alaphelyzetben 490 literes csomagtérrel, ami a szélvédővel együtt nyíló csomagtér-ajtónak hála könnyen megtölthető cókmókkal. Kicsit visszatérve még előre dicséretet érdemel a gyorsan reagáló infotainment rendszer, amiben könnyű navigálni. Bár a klímavezérlés bizonyos pontjait, például a befúvás helyét jobb lett volna külön gombokkal megoldani.

A vezető kap még félig digitális műszeregységet, valamint HUD-ot. Aztán ott van még két gomb a nyolcfokozatú automata választókarja felett. Tour és Sport. Bizony, adaptív futóművet is kapott a GSi.

Sport módban a lelket is kirázza az emberből, ellenben mindent megtudunk az útról, ami fontos a sportos kanyargásnál, a Tour módban pedig szépen ringatózna az Insignia, ha nem 20 colos felniken és veszettül peres gumikon gurulna. Végtére is szerettem a futóművét, az összkerékhajtás pedig mondhatni bolondbiztossá teszi, de azért így is érezni, hogy a nehéz orrát tolja le az ívről tempós kanyarokban. Az orra pedig azért nehéz, mert a kétliteres, négyhengeres, biturbó dízelt cipeli. Ez 210 lóerőt és 480 Nm forgatónyomatékot tud, ami határozottan mozgatja az üresen 1,7 tonnás vasat. Gyorsulása is 7,9 másodperc „nullaszázon”, de mégsem érezni olyan ülésbe préselőnek ezt az erőt. Pedig a váltó is szépen teszi a dolgát, Sport módban szépen kihúzatja a dízelt, hiszen 4000-nél jön mind a 210 ló, míg a nyomaték már 1500-nál. Ebben a módban a kormány is felkeményedik picit, a közvetlensége is sportos attitűd. És mégsem. Mégsem a kanyargós hegyi utakat kívánom vele. Minden porcikájával inkább utazóautó, de annak nagyon jó az Insignia. Tour módban képes országúton 5-6 liter gázolajjal beérni, legalábbis kijelző szerint. Sportosan használva, tempósan kanyarogva vele viszont nem megy 8 liter alá. Úgyhogy GSi-ként azoknak ajánlott, akik kifelé sportosságot szeretnének mutatni, de amúgy hidegen hagyják a kanyarcsúcspontok.
Hirdetés
Viszont rendesen megkérik az árát annak, ha valaki sportosabbnak szeretné láttatni magát. Pillanatnyilag csak a dízelmotorral szerepel az árlistán a GSi 13,56 millió forintért. Ám valójában már debütált a friss GSi, a hozzá jobban passzoló 230 lovas, négyhengeres benzinmotorral, úgyhogy a dízel talán már nem is elérhető, de viszonyításképpen azért elárulom, hogy gazdagon felextrázva, 17,5 millióig kúszott a tesztautó ára.
Értékelés
Pozitív
Sportos külső, fergetegesen kényelmes ülések,
Negatív
Nem illik a dízelmotor a sportos karakterhez
Árak
Tesztmodell alapára
13 560 000 Ft (2020.10.18.)
Tesztautó ára
17 500 000 Ft (2020.10.18.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 1500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
233 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4897 mm
Szélesség:
1863 mm
Magasság:
1455 mm
Saját tömeg:
1697 kg
Össztömeg:
2315 kg
Tengelytáv:
2829 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
490-1450 l
Belső szélesség elöl:
1540 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
910-1020 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
320 mm
Ülőlap hossza elöl:
490-530 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1440 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
450 mm
Csomagtér hossza:
1080 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1980 mm
Raktérnyílás szélessége:
970 mm
Raktérnyílás magassága:
870 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
480 Nm 1500 1/min-nél
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
233 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
CO2-kibocsátás:
170 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.18. at 11:39
    Permalink

    Ha úgy vesszük a GM utolsó Opeles dobásával tényleg maradandót alkotott – értékvesztésben az Insignia ver bármi mást a piacon (még az Alfákat is). Az a baj, hogy mikor a cégek sok ezer példányos Insignia-flottái a piacra kerülnek az a magánvásárlók szép színes egyedi autóit sem kíméli. Márpedig 10 Insigniából 9 egy vállalati menedzser feneke alá kerül.

  • 2020.10.18. at 15:40
    Permalink

    Egy “szaros ” opelon mi a bánatos f.sz.m van 18 millió forint. KOMOLYAN MONDOM EZ NEMNORMÁLIS,ÉS AKKOR FINOMAN FEJEZTEM KI MAGAM. ENNYI PÉNZÉRT VEHETSZ EGY KIA STINGERT” ÉS MÉG BENZINRE IS MARAD”.

  • 2020.10.19. at 10:15
    Permalink

    Azt ne felejtsük, hogy ezzel párhuzamosan a legolcsóbb felső-középkategóriás is egyben az Insignia, 7.49 m-ért hirdetik a készleten lévő autókat. Ha különlegesebb, drága extrákat kérsz, az mindenhol sok, ill. ezt a GSI-t talán el akarták választani a simától, mint a Mondeonál a Vignale-t.

    17.5-ért nyilván értelmezhetetlen egy Insignia, de 27-ért egy 3-as BMW, és 13,5-ért egy Octavia is. (utóbbiak is tesztelt tesztautók voltak)

          • 2020.10.20. at 10:36
            Permalink

            nem hibrid, csak amúgy 2x akkora autó 🙂

            Ennyire egyébként nem fontos autó a Jazz, hogy ennyiszer emlegessük, kategóriájában, az európai eladásokban a 23-ik volt tavaly, mondhatjuk hogy marginális szereplő, csak a magyar autós sajtónak köszönhetően kapott ekkora “hátszelet” mint használtautó választási “nonplusultra”

        • 2020.10.20. at 19:07
          Permalink

          Persze, a magyar autós sajtó szellenti az európai használtpiacon érvényesíthető árakat, nyilván.
          Én azért inkább arra gondolok, hogy adott egy rendkívül megbízható és praktikus kisautó, amelyik az újkori jóságából sokkal többet őriz meg, mint a kérdéses Opel.

Vélemény, hozzászólás?