Felejtsd el az X-et – Opel Crossland GS Line teszt

Elhagyták az X betűt a Crossland nevéből, de mi változott még?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnyugtató középszerűség. Elsőre ez egy kicsit lesajnálóan hangozhat, pedig nagyon is jó érzés, amikor mindenféle csicsa nélkül szolgál egy hűséges gép. A Crossland pont ilyen. Semmi kiemelkedőt nem nyújt, mégis kedvelhető.

Beleolvad környezetébe a Crossland, de nem csak a szürke, bocsánat kéttónusú, (azért többnyire szürke) fényezése miatt. Mintha még a névváltozással is ezt a szürke eminenciás szerepet próbálnák erősíteni. Hiszen az X egy kicsit feldobta az egyébként nem is annyira semleges nevet. A Crossland így is simán elmondja, hogy a SUV-mániát igyekszik meglovagolni az autó, igaz nevezzük inkább crossovernek. Eleinte tényleg sikeresnek is számított, ám a 2017-es bemutatása óta eltelt jónéhány év, beerősített a konkurencia is, így tényleg itt volt már ideje a frissítésnek. Képekről furcsának találtam a Crossland átrajzolását. Persze teljesen indokolt, hogy az Opel új formanyelvéhez passzoló nózit kapjon, ám valahogy mégis olyan felemás lett. Hangsúlyozom a képeken. A valóságban viszont sokkal jobban átjön a változás, de azért hozzá kell tennem, hogy egy kicsi még így is megmaradt a felemásságból. Talán azért, mert az eleje sokkal nagyobbat változott, mint a hátsója. Elöl megjelent a vizor, amivel először az új Mokkát próbálták dögösebbé tenni, de az új Astrán is találkozhatunk vele. A Crossland orrán sem áll rosszul, de személy szerint az embléma alatti kis domborítás fogott meg a legjobban. Bizony ilyen apróságokon is múlhat a szimpátia. Érdekes még, hogy a LED-es fényszórók formája sem változott, úgy alakítottak át mindent körülöttük, hogy maradhassanak. Az első lökhárító viszont látványosan változott, összességében jóval morcosabb tekintettel néz a világba a friss Crossland. Szintén nem változtak az autó oldalán a domborítások, ahogy a motorháztetőn sem, illetve hátul is nagyítóval kell keresni a változásokat. A leglátványosabb a típusfelirat középre költözése, valamint az új díszbetét a lökhárítóban. Ugyanakkor a méretek maradtak milliméterre az eddigiek.
Hirdetés
Egyébként ordít az autóról, hogy PSA platformra épül, nem nehéz belelátni a Peugeot 2008-ast (ám annak is az első generációját, hiszen a Crossland azzal rokon). Persze azért kellőképp egyedi az Opel formaterve, de beülve aztán tényleg nincs mese. Nekem az átlagosnál egy kicsit tovább kellett bíbelődnöm az üléshelyzet megfelelő beállításával. Érezhetően a Peugeot i-Cockpitjához szabták az autó paramétereit, ezért kellett szöszmötölnöm azzal, hogy megfelelő magasságban üljek, és a műszeregységet is jól lássam. Ám a hatfokozatú váltó karja így is furcsán hosszú úton jut el az egyes fokozatba. Onnantól, hogy ezt megszokjuk, már kényelmes kis crossover a Crossland. Bár elöl a szövet/műbőr üléseknek lehetne egy kicsit határozottabb az oldaltartása. Ugyanakkor üdítően „fizikai” a műszerfal. Gombokkal és tekerőkkel lehet állítani a legfontosabb dolgokat, például fényszórókat és a klímát, de azért érintőképernyőt is kapunk, természetesen okostelefonos kapcsolódási lehetőséggel. Viszont a műanyagok olcsó hatásúak, szerencsére erről gyorsan elterelik a figyelmet a hangulatos vörös díszbetétek. Dicséretes a hátsó lábtér, itt még felnőttek is kényelemben utazhatnak, hiszen a plafon is magasan húzódik. Csomagtere sem kicsi, alapból 410 literes, de 1255 literesre is bővíthető, viszont csak felár ellenében lehet teljesen sík, térelválasztó padlót használva. Az autó orrában is francia szív dobog, méghozzá a kínálat legerősebb darabja. Az 1,2 literes turbós háromhengeres 130 lóerőt tud, 230 Nm forgatónyomaték kíséretében. Utóbbi már 1750-es fordulattól jelen van, így képes hirtelen megugrani az üresen 1230 kilogrammos autó, ám nem kell tőle sportos viselkedést elvárni, annak ellenére sem, hogy a GS Line felszereltség annak mutatja. A már említett váltó hosszú úton jár, nem lehet vele elég fürgén pakolgatni a fokozatokat. De nem is baj, mert a magas kasztni jól érezhetően megdől tempós kanyarokban, szóval ez egy nyugis gép. Elöl McPherson hátul csatolt lengőkaros futóművét igyekeztek kényelmesre hangolni, ami sikerült is. A látványos, 16 colos felniken kellően magas oldalfalú téli gumik feszültek, így szépen elnyelte az úthibákat. Szerencsére a háromhengeresek jellemző hangjából sem sok szűrődik be az utastérbe, szépen hangszigetelték a Crosslandet, ami növeli az utasok komfortérzetét. Fogyasztása alakulhatott volna szebben is, ám mivel többnyire városban közlekedtem vele a 7,1 literes átlagfogyasztása sem annyira meglepő, a gyári adatok hat liternél nem mondanak többet. Ja, meg egy kis sárdagasztás is növelte a fogyasztást, hiszen ha már terepjárónak akarnak tűnni ezek a kis crossoverek, akkor kiruccantam vele a telekre, ahova bizony felázott földút vezetett. Csupán elsőkerékhajtással kalandosan alakult, de végül nem kellett traktort hívni a kimentéshez, a nagyobb hasmagasság pedig tényleg jól jön.
Hirdetés
Árazása érdekes, hiszen a „fapad” már 5 559 000 forinttól elvihető kedvezménnyel, ami versenyképes a kategóriában. Viszont a GS Line már 7,4 millió forintról indul (szintén kedvezménnyel) és az még csak a 110 lovas változat. Az erősebb - mint amilyen a tesztautó is - már 7,68 millió forintot kóstál, ám ez még ez is egy jó ajánlat a kategóriában, ami jól mutatja, mennyire elszálltak az árak. Többek között a 180 fokos tolatókamerával, körberadarozással, fűthető első ülésekkel és kormánykerékkel „hizlalt” felszereltséggel már pont bekukkant 8 millió forint fölé a tesztautó ára, és még így is megmarad legtöbb konkurens modellel szembeni árelőnye.
Értékelés
Pozitív
Árcédula, feltűnésmentes, kényelmes
Negatív
Háromhengeres motor járáskultúrája, sebességváltó kulisszája
Árak
Tesztmodell alapára
7 680 000 Ft (2021.12.23.)
Tesztautó ára
8 010 000 Ft (2021.12.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.9 s
Végsebesség:
201 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6.0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4217 mm
Szélesség:
1976 mm
Magasság:
1605 mm
Saját tömeg:
1230 kg
Össztömeg:
1805 kg
Tengelytáv:
2604 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
410-1255 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
900-1000 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-540 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
870 mm
Csomagtér hossza:
820 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1480 mm
Raktérnyílás szélessége:
1020 mm
Raktérnyílás magassága:
920 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
201 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.9 s
CO2-kibocsátás:
130-137 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6.0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7.1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?