Nem csak focistáknak – Bentley Bentayga V8 First Edition teszt

Előhozza belőled az angol úriembert a friss Bentley Bentayga

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A brit luxusmárkák közül a Bentley az elsők között ült fel a SUV vonatra. Egyből sikeressé is vált a Bentayga, ám most nagyon jót tett neki, hogy a Continental GT formavilágát igyekeztek rászabni.

Sokszor emlegetik a focisták autójaként a korábbi Bentley Continental GT modellt, amit persze valamiféle gúnynévnek szán a köznyelv. Hasonló cipőben járt a Bentayga is, amikor a Bentley beállt a sorba, és SUV gyártására adta a fejét. Nem feltétlenül a kifinomult ízléssel párosították a nevét, talán azért is, mert egy kicsit otrombára sikerült a formaterv. A frissítés viszont nagy változást hozott ebben, pedig nem is forgatták olyan merészen a tollat a formatervezők. Mégis hatásosak az új vonalak és formák, amit jól mutat, hogy a járókelők szinte tátott szájjal fordultak utána. Bátorsága meghozta a Bentley számára a sikert, hiszen „veszik, mint a cukrot” a Bentaygát, talán azért is, mert ahogy említettem, a hiperdrága luxusjárművek csataterén az elsők között dobott piacra szabadidő-járművet. Kicsit később kapcsolt a Rolls, de a Cullinanről hadd ne mondjak semmit, ide kattintva elolvashatod róla Tomi véleményét. Az Aston Martin DBX-hez pedig még nem volt szerencsém, de már első pillantásra is teljesen más filozófiát követ, mint a Bentayga. Pedig a VW csoport kezében lévő márkának is ott a vérvonalában a versenysport. Szóval a név azért egy kicsit kötelezi a Bentley mérnökeit is. Míg a Rollsnál nyugodtan letojhatták a sportosságot, a Bentley nem teheti ugyanezt, aktív szereplője a GT versenyeknek még ma is, de sokan emlékeznek még valószínűleg a Le Mans-i prototípusra is. Érezni is a Bentaygán, hogy próbál megfelelni ezen a téren, de azért mértékkel szórták bele fűszerként a sportosságot.
Hirdetés
Szóval inkább egy igazi, úri hintó a Bentayga, amely megörökölte a Continental GT formai megoldásait. Nézzétek el nekem, de az új fényszórókról nekem a pókok szemei jutnak eszembe, ám ettől függetlenül csodásak a lámpatestek. Kristályokként csillognak benne az üvegfelületek, a hátsó, ovális lámaptestekben szintúgy.

Sokkal harmonikusabb velük az egész autó, egyszerűen kellemes ránézni.

Nagy szerepet játszik ebben a harmóniában a hátsó sárvédők domborítása is, ami szintén az atletikusabb Continental GT-re emlékeztet, de a Bentaygán nem annyira hangsúlyos. A ráncfelvarrással persze új lökhárítók is érkeztek, elöl látványosan kiszélesednek, a légbeömlőben helyet hagyva a ködfényszóróknak is. Hátul egyébként látványos légterelőben végződik a tető, egyedi formájúak a kipufogóvégek, és diffúzorra emlékeztető díszbetét is jár, de ezen érezni, hogy csak a kötelező köröket futották a dizájnerek. Szembeötlőek még a First Edition feliratok, amelyek arról árulkodnak, hogy különleges, bevezető szériával van dolgunk. Ugyanezek a feliratok az utastérben is felbukkannak, például a vajszínű bőrüléseken, bár helytállóbb lenne fotelnek nevezni őket. Még a nappalimban is szívesen ücsörögnék bennük, és ez nem csak az elsőkre igaz. Hátul is fejedelmi a tér, az anyaghasználat, minden. Elöl még masszázs is jár, természetesen a hűtés és a fűtés mellett. Egyelőre keresem a szavakat, hogyan jellemezhetném a legjobban az utasteret. Kifinomult? Á, az túl kommersz. Persze kifinomult, de igazából azt érzed benne, hogy érted van az egész, hogy a szaki, aki a bőrt varrta a kormányon, kimondottan a te kedvedben akart járni. Persze tuti nem rád gondolt, de az autó mégis elhiteti ezt veled. És ez el is várható közel 100 millió forintért. Állítólag bent minden az, aminek látszik. Ami fémesen csillog, az fém, amit bőrnek érzel, az valódi bőr. Ráadásul északi égtájak felé megboldogult bika bőre, mert az vastagabb. Mondjuk ez az állatvédőket biztos nem vigasztalja. Viszont a középkonzol tetején, a szárnyakat formázó légbeömlők közé ékelt Breitling óra, benne a kis ékszerekkel valami lenyűgöző. Alatta pedig az érintőképernyős kijelző vár a maga 10,9 colos méretével. Ahogy az elvárható, kristálytiszta képet ad, gyors a szoftvere, vezeték nélkül is kapcsolódhat okostelefonokkal és „világháló kompatibilis”. Emellett a vezető digitális műszeregységnek örülhet, de még inkább a HUD-nak, amit egyenesen a szélvédőre vetít a rendszer.

Ugyanakkor maradt még sok fizikai gomb, például a klímavezérléshez, amit lassan már klasszikus megoldásnak nevezhetünk, olyan iramban terjednek a digitális megoldások.

Én mondjuk örülök ezeknek a fizikai gomboknak, ahogy a fémmel bélelt váltókar melletti tekerőgombnak is. Egy luxusautóban ezek mind olyan területek, ahol megcsillogtathatják a tudásukat a dizájnerek, és a Bentley nem okoz csalódást, minden részlet nagyon finoman kidolgozott. Mindjárt mondom, hogy mit is tud az a tekerőgomb, vagyis üzemmódválasztó. Előtte azonban gyorsan megemlítem a csomagteret is, hiszen szabadidő-jármű lévén fontos, hogy praktikum terén se maradjon szégyenfoltja a Bentaygának. Ehhez az alaphelyzetben 484 literes térfogat mellett a sportszerek szállításához rendelhető extrák széles köre is hozzájárul. Az autó külső méreteit tekintve talán kevésnek tűnhet a 484 liter, de ez természetesen bővíthető.
Hirdetés
Ha már klasszikusnak neveztem a sok fizikai gombot az utastérben, akkor lassan a szépen gurgulázó V8-as motorokat is így kell neveznem. A Bentayga orrában egy igazi mestermű dorombol, és bent ülve tényleg csak dorombolásnak hallani ezt.

Annyira vastag a hangszigetelés, hogy alig szűrődik be a négyliteres, biturbo V8-as hangja.

Ezt akkor sajnáltam igazán, amikor kintről meghallottam. Hiszen tud ám prüszkölni, csattogni és hörögni is, főként sport módban. Igen, az a bizonyos üzemmódválasztó, amit már említettem, 8 különböző állást kínál, ennek a fele terepjáráshoz való, amiben az állítható, légrugós futómű is segít. Igazi terepre nem vittem a Bentaygát, ellenben kanyargós hegyi utakon nyúztam kicsit, főleg a Comfort és a Sport mód közötti különbségekre fókuszálva. Számítottam rá, hogy fürge lesz az 550 lóerővel és a 770 Nm forgatónyomatékkal felvértezve, de azért elkerekedett a szemem, amikor a 2,4 tonnát kevesebb mint 5 másodperc alatt 100 km/h-ra tornázta ez az erő, illetve az állandó összkerékhajtás és a villámgyors, 8 fokozatú automata váltó. Mindazonáltal sokkal jobban áll az autónak a ringatózás, mint a bekeményített futómű és kormányzás. Tény, hogy a V8-as hangja Sport állásban a legszebb, ám jobb érzés inkább átlibegni a Bentaygával a néhol minősíthetetlen hazai utakon. Ha ésszel rúgjuk a gázpedált, akkor akár 635 kilométerre is elég egy tank üzemanyag, nálam 17,4 litert fogyasztott, ám ezt torzítja a sok megállás-elindulás a fotózáshoz. Végül, azon túl, hogy egy igazán kellemes luxusautó a Bentayga, sikerült megváltoztatnia a Bentley-ről bennem kialakult képet. Úriemberek autója ez, a saját viselkedésemen is észrevettem, hogy a körbeölelő luxusban eltűnt belőlem minden agresszió. Előzékenyebbé, türelmesebbé váltam, mint az angolok a sorbanállás közben. Remélhetőleg tényleg higgadt kezekbe kerül a hazai kereskedésből elvihető néhány darab, amelyekre érdemes lecsapni gyorsan, hiszen (a szállítási kapacitáshoz mérten...) óriási az érdeklődés a szárnyas B-betű iránt.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Új formaterv, tekintély, anyaghasználat, helykínálat, kulturált V8-as motor
Negatív
Bajuszkapcsoló a VW csoport polcáról
Árak
Tesztmodell alapára
56 331 000 Ft (2020.11.11.)
Tesztautó ára
99 000 000 Ft (2020.11.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
3996 cm3
Teljesítmény:
410 kW (558 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
770 Nm 2000-45000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,5 s
Végsebesség:
290 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
13,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5125 mm
Szélesség:
1998 mm
Magasság:
1728 mm
Saját tömeg:
2416 kg
Össztömeg:
3250 kg
Tengelytáv:
2995 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
484 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
3996 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/32
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
770 Nm 2000-45000 1/min-nél
Teljesítmény:
410 kW (558 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
290 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,5 s
CO2-kibocsátás:
302 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
13,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
17,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.11.12. at 20:39
    Permalink

    Az V. kerületben az Országháztól nem messze szokott állni egy ilyen, ma is láttam. Szép, szép, nem vitás, különösen a beltér….. főleg az a bőr ülés és a szép óra tetszik. Érdemben nyilatkozni nem tudok, mert biztosan másképp gondolkodik, aki ekkora pénzek fölött diszponál.
    Valószínűleg a Q7 (és a Touareg) alapjaira építkeztek. Mondhatnám, hogy fele pénzből olyan Audi Q7-est lehet venni, hogy megszólal, de ha valaki Bentley-t akar és megteheti, azt nem fogja érdekelni egy Audi. Én azért azt gondolom, hogy ez továbbra is “focista autó” lesz, vagy éppen üzletember autó. Csak éppen nem a német, svájci vagy svéd üzletemberre kell itt gondolni, hanem inkább az oroszra, az arabra és a kínaira.

    • 2020.11.13. at 14:35
      Permalink

      Az alapárat nettóban adtam meg az árlista alapján, a tesztautó ára viszont már bruttóban van, persze így is bő 20 millióval drágább az alapváltozatnál.

    • 2020.11.13. at 19:07
      Permalink

      Az árlista alapján ezt a legtöbb német prémiumautónál meg lehet csinálni (azonos motorral). Pont ez a lényege a prémiummodelleknek.

      És igazából a felszereltségnél válnak el az Alfahímek és a kevésbé kurrens, vagy épp öregedő konkurensek. Egy jól megvezetett promóció sokmilliós különbségeket hozhat (gyanítom a high end ligában még inkább igaz, mert nehezebb reprezentálni egy 8 éves modellel).

Vélemény, hozzászólás?