Premier előtti vetítés? Itthon próbáltuk az új Opel Corsát

Fizetett hirdetés

Első próba: Opel Corsa 1.2 Turbo GS Line

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg az Opel Corsa nemzetközi menetpróbája csak jövő héten lesz (a magyar újságírók számára), itthon már tesztvezethető az elektromosként is érkező újdonság. El is kértük egy körre!

Nem egy nemzetközi bemutató esetén tapasztaljuk, hogy amikor mi külföldön vezetjük az autót, akkor már van hazai példány is, jellemzően csak 1-1 darab. Most az új Opel Corsából már több is, ára is ismert már: az alapváltozat 3,99 millió forinttól érhető el (a bevezetési kedvezménnyel), míg a most először kapható elektromos Corsa, a Corsa-e a 1,5 millió forintos állami támogatással 9,86 millió forinttól csíphető meg. Mi viszont most, a nemzetközi menetpróba előtt egy héttel egy köztes, ám alighanem a legérdekesebb verziót kaparintottunk meg egy gyors tesztkörre a Schiller Opel tesztparkjából - ahol már hétfő óta vezethető az újdonság.
Vélhetően a vevők kedvence lesz a belépő turbómotoros, 1,2 literes és már csak háromhengeres Corsa, ami nem is elsősorban 100 lóerejével licitál nagyot a belépő szívómotor 75 lóerejére, hanem 205 Nm, már 1750-es fordulattól elérhető nyomatékával. Az alapverzió ugyanis csupán 118 Nm-t ad, azt is jóval magasabban, 2750-es fordulattól. Ha felvetődött a kérdés az új motorok eredete kapcsán, a válasz nem tagadható meg, ezek a motorok már a PSA-tól érkeztek, a turbós többszörös Év Motorja díjas, s 100 helyett 130 lóerővel is elérhető. Nem mellesleg a Corsa alapjait is az a CMP platform adja, ami például az új Peugeot 208-ast is hozta. Az új platform a költségmegfogás mellett tömegcsökkentést is hozott, az alap Corsa mindössze 980 kilogrammot, míg a turbós alapváltozat (már 6 fokozatú váltóval) 1090 kilogrammot nyom a mérlegen (sofőr nélkül). A szerényebb saját tömeggel a csakis 8 fokozatú automata váltóval elérhető 130 lóerős csúcsgép a korábbi 150 lóerőshöz hasonló menetdinamikát ígér, természetesen a többi verzióhoz hasonlóan csökkentett fogyasztással.
Hirdetés

Nem érdemes fanyalogni a PSA alapok kapcsán, ugyanis az új és már nem Opel fejlesztésű padlólemezen minden idők legvagányabb és legjobb vezethetőségű Corsája érkezett, méghozzá úgy, hogy az továbbra is jellegzetesen Opel maradt. Benne vannak a márka megszokott vonalai, a jól hangsúlyozott élek és a jellegzetes lámpák, nem mellesleg a fényszóró már itt is lehet LED-es. Egy olcsóbb "Eco LED" és IntelliLux LED mátrix adaptív fényszóró egyaránt elérhető, előbbi a GS Line esetén alapból jár, ahogyan a hátsó LED lámpa és a LED ködfényszóró is, az adaptív LED fény pedig 160 ezer forintos felárával abszolút vállalható tétel.
A külsőhöz hasonlóan modern és minőségi, a kisautók körében kellően tágas a beltér. Főként elöl, a műszerfal kialakítása trükkös: légiessé, széltében tágassá teszi a belteret, utóbbihoz persze az ajtók is hozzájárulnak. Elképesztően jó pont, hogy a GS Line sportos megjelenését nem hazudtolja meg a vezethetőség. Az 1,2 literes turbómotor a könnyű karosszériának köszönhetően élénknek mutatkozik, akár 10 másodperc alatti 100-as sprintet ad. Kellően élénk a kormány, a váltó meglepően jó, áttételezése is eltalált. Az alsóbb fokozatok nincsenek vészesen hosszúra véve, városban is használható a negyedik, míg a hatodik olyan elképesztően hosszú, hogy az autópályás 130 km/órás tempó még 2500/perc fordulat alatt futható. Ha már autópályázás: a tesztautó egyetlen érdekességet mutatott, visszapillantó tükrei felől már 100 km/óra felett halk fütyülés hallatszott. Kíváncsi vagyok, a jövő heti menetpróbán is tapasztalható lesz-e ez, ami persze dicséretként is felfogható: a Corsa halk is azon túl, hogy meglepően közvetlen és egyben nagyautós vezethetőséget adó. Autópályán higgadt vezetéssel 5 liter körül fogyaszt, a teljes tesztkör átlagfogyasztása is csupán 6,5 l/100 km lett, pedig volt benne egy csomó fotózási, nem épp fogyasztásbarát manőverezés is.
Tudom, egy kisautó kapcsán furcsa ezt hallani olvasni, de fejlődésükkel ma már egyértelműen kijelenthető:

két személy számára nem kell komolyabb utazóautó, városban tökéletesen el lehet vele férni, míg 309 literes csomagterével családi használatra is egészen alkalmas.

Az új Corsa sikervárományos, hiszen hatalmas előrelépés az előd E-hez képest, pláne ha tudjuk, az lényegében egy erősen frissített D volt. Most a Corsa F egy teljesen új modell, az első 50, de már hazai kilométer tapasztalata szerint kényelmes és stabil futóművel és mindenképp komoly biztonsági alapellátmánnyal. Többek között felármentes a táblafelismerő, a sávtartó, a fáradtságfigyelő és az automatikus vészfékrendszer is, de a GS Line (és az Elegance) esetén mindössze 150 ezer forintért kérhető távolságtartós (automata váltó esetén stop&go funkciós) tempomat is. A menően sportos GS Line szinttől a 7 colos érintőképernyős, Apple CarPlay/Android Auto opciós középkonzol is mindenképp jár, de kérhető 10 colos és sok-sok más mellett okosautó rendszer is.
Az új Corsával összességében egy nagyon érdekes és értékes modellel bővült az idén más modellek által is sokat fejlődött kisautó-szegmens. Ha legfőbb ütőkártyáit kellene megnevezni: a minőségre és a vezethetőségre helyezi a hangsúlyt. A szegmensből vásárlók számára mindenképp ajánlott a próbája, de még azoknak is, akik a kompakt modellekből választanának: 4,06 méteres hosszával csaknem akkora, mint egy ötajtós Astra G, csomagterével alig van csupán lemaradva, s minden egyéb jellemzőével magasan veri. A próbált tesztautó már e héttől elérhető a Schiller Opel tesztparkjában!
Árak
Tesztmodell alapára
5 620 000 Ft (2019.11.21.)
Tesztautó ára
5 931 875 Ft (2019.11.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
Végsebesség:
188 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2-4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4060 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1433 mm
Saját tömeg:
1090 kg
Össztömeg:
1620 kg
Terhelhetőség:
530 kg
Tengelytáv:
2538 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
309 l
Belső szélesség elöl:
1390 mm
Belső szélesség hátul:
1350 mm
Belmagasság elöl:
900--980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
215 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1070 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
490-760 mm
Csomagtér hossza:
600 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1450 mm
Raktérnyílás szélessége:
890 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
6 fokozatú kézi
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
188 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
CO2-kibocsátás:
96-99 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2-4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.21. at 21:57
    Permalink

    Tudom, manapság már drágák a kisautók, de egy Swift még mindig 4 körül megáll full felszereltséggel, és az is kb ezt tudja. Elég kényelmes 4 személynek, kb. ekkora a csomagtartója, és szívó benzinmotorral is bőven megfelelően motorizált. Nem mellékesen 5 alatt / körül tartható a fogyasztása.

  • 2019.11.21. at 22:14
    Permalink

    “4,06 méteres hosszával 1 centivel hosszabb az új Corsa, mint egy ötajtós Astra G, csomagterével alig (21 literrel) van csupán lemaradva,”

    Hát, akárhogy nézegettem, az Astra G 4110 mm hosszú volt, ez azért 5 cm pluszban, és nem 1 mínuszban, a csomagtartó meg 370 literesnek volt megadva, az meg 61 liter. És a 61 liter a rengeteg, ha pakolni kell, több, mint 20%

  • 2019.11.21. at 23:04
    Permalink

    Szerintem jó lett. Az árát/felszereltségét, egyéb paramétereit leginkább a most megjelent új Cliohoz érdemes hasonlítani. Az mondjuk érdekessé teszik a helyzetet, hogy az Astra K 1,4 T 125 LE-vel 5,2 millió körül elhozható, ugyanez 150 LE-s motorral 5,5 millió körül van, és olyan felszereltséggel, ami kb. mindenkinek jó.

    • 2019.11.22. at 09:22
      Permalink

      meg kell fizetni az újdonságot…már aki akarja
      A kettő között (ha eltekintünk facelifttől, meg padlólemeztől, hajtástól) a kettő között vagy 4 év különbség van.
      Egyébként én is inkább egy Astra K Best modellt vinnék haza és még marad fél milka benzinre

  • 2019.11.23. at 17:28
    Permalink

    Most nem azért, de jó helykínálat? 172 cm vagyok, ami nem egy nagy magasság. Amikor saját magamra állítom a vezető oldali ülést, akkor is alig tudom magam hátra behajtogatni. Amiben persze az is gátol, hogy az ajtót, ha kinyitom, a B oszlophoz nagyon közel van a hátsó doblemez, plusz a C oszlop.
    A C oszlopról még annyit: Aki beül hátra, kényelmesen hátraül, és elfordítja a fejét, hogy gyönyörködjön a tájban, nézegetheti az oszlopot. Ugyanis a háttámla jóval háttrébb van, mint egy normális autóban.
    Viszont nem kell aggódni, hogy francia tulajdonban van az Opel. A Corsa hozza a jól megszokott minőséget. Tele van a fényezése szeméttel, a sík elemeken csak úgy világítanak a lefújt porszemek. Az illesztési hézagok is a régiek. Néha egy kisebb egérke beférne az elálló ajtólemezek mellett.

    Szóval ez a Corsa nagyon hitvány kis autó lett.

Vélemény, hozzászólás?