Akkor ezt most mi hajtja? Volvo XC60 B5 teszt

Ez a hibrid nem olyan! Volvo XC60 B5 Mild Hybrid AWD Aut Inscription teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az XC60 dízel csúcsverziója már mindenképp mild hybrid. Ez persze ne tévesszen meg senkit sem, ez a hibrid nem arról szól, amit a hibridektől megszoktunk.

Bő 20 éve tolja a Toyota arcunkba a hibrideket, de igazán mostanság lett divat a modellpaletták hibridesítése. Persze kevés gyártó ad olyan full hybrid modelleket, amelyek valóban képesek indulni, mozogni is üzemanyagégetés nélkül. Viszont a ma oly’ divatos mild hybrid, azaz lágy hibrid modellek is spórolnak némi üzemanyagot, s ami ennél még sokkal fontosabb, olyan finom stop-startot adnak, hogy ezekben már aligha kapcsolná ki bárki is a motormegállítást, -újraindítást, így legalább a dugóban állva nem pöfögnek. Az XC60 árlistáján eligazodáshoz kell némi kitartás, B5 névre hallgat a középső benzines, 250 lóerős verzió és B5 Mild Hybrid a csakis összkerékhajtással és automata váltóval kapható, azaz alapból „AWD Aut” csúcsdízel is. A 2,0 literes dízelmotor nem csak két turbót kapott (amivel alapból 235 lóerőt és 480 Nm nyomatékot – már 1750/perces fordulattól – ad), hanem egy 10 kW-os, 40 Nm plusz nyomatékot adó indítógenerátort is. További érdekesség, hogy már itt is elektromosan vezérelt a fékrendszer (brake-by-wire), a fékpedál érintésére először ez az indítógenerátor termel áramot, majd erősebb fékezésnél harapnak az első-hátsó tárcsák is. A fékezési érzés ezért fura is, először úgy tűnik, nehezen lassul az amúgy nem szerény tömegű, csaknem 1,9 tonnás autó. Ha viszont erősebben tapossuk a pedált, az XC60 úgy megáll, hogy lesni kell a visszapillantóban: biztosan nem fog-e belénk csapódni hátulról senki sem. Az indítógenerátor leginkább villámgyors és észrevétlen motorindítást ad, de azért indulásnál segít is, a mild hybrid rendszerrel 0,1 másodperccel jobb, 7,1 másodperc a 100-as sprint. Jó hír amúgy, hogy a dízelmotor alapjárata mindenképp finom, szinte rezonanciamentes, hangja hidegen sem vészes, alapjáraton pláne nincs nagyon neki. Gyorsításkor, erőkifejtéskor viszont van, akkor kissé bántó is, és sajnos ez a hang melegen is megvan. Talán leginkább azért tűnik bántónak ez, mert amúgy az XC60 döbbenetesen jól szigetelt, csendes. Országúton, de egyenletes tempónál még autópályán is meglepően és kényeztetően halk. Leszámítva azt, ha épp legalább félgázzal gyorsítanánk. A nyolcfokozatú automata váltó korrektül teszi a dolgát, a 130 km/órás tempó kb 2000/perc fordulattal futható, így az XC60 nagyon kellemes utazóautó.
Hirdetés
Lehet ezzel az autóval gyorsan, dinamikusan is menni, de komfortos utasteréhez jobban illik a vonulás. Ülései nemcsak sokféle szabályzási lehetőséggel (elöl változtatható ülőlaphossz, szabályozható oldaltartás), hanem masszázssal is kényeztetnek, a futómű – az opciós légrugózásal – komfortos, de azért nagyon érezni az úthibákon, hogy kegyetlenül dolgozik a rendszer (nem is elsősorban a légrugók, hanem inkább a futóműelemek). A beltér a kényeztető üléseken túl is pont olyan, mint egy Volvótól elvárható: tágas, masszív, az anyagok finomak, az összeszerelés is korrekt. Az álló képernyős fedélzeti rendszer az elmúlt évek Volvóival még nem találkozottaknak megszokást igénylő, s bár Apple CarPlay támogatást is ad, azzal szokatlanul akadt, térképmegjelenítéskor és kihangosításkor is. A kissé kacifántos infotainment ugyanúgy biztonsági baki, mint például az, hogy a vaskos felárért mért Pilot Assist rendszer egy ideig helyettünk vezet, majd ha az audiovizuális figyelmeztetés ellenére sem vesszük vissza az irányítást, akkor akár egy autópályakanyarban elengedi a kezünket, ahelyett, hogy a sáv szélére kormányozva vészvillogóval megállítaná az autót. Utóbbi persze extrém eset, az pedig tulajdonképp jó, hogy a Pilot Assist, azaz a sávtartás és távolságtartós tempomat külön is kapcsolható, s ha valamelyest is észnél vagyunk, ezek a rendszerek ugyanúgy jelentősen egyszerűsítik az éjszakai vezetést, mint az alapáron adott LED-es, automatikus tompítású fényszórók. Igaz, a szemből érkezők az automata tompítás ellenére is tiltakoztak a reflektor fényereje ellen. Ha azt vesszük, hogy egy 7,1 másodperces százas sprintet, 220 km/órás végsebességet tudó és összkerékhajtású, csaknem 4,7 méteres SUV-ban ülünk, teljesen korrekt az XC60 B5 mild hybrid autópályás 7,5-8 literes fogyasztása, országúton tud hozni 6-6,5 literest is, a WLTP fogyasztási érték is 6,1-7,2 l/100 km. Viszont arra itt is készüljön fel mindenki, hogy városban művészet 10 liter alá vinni a „hibrid” fogyasztását is, de ez nem hiba, az XC60 mild hybrid nem a spórolásról, inkább a józan fényűzésről szól, azt pedig tökéletesen hozza is. A hibrid dízel csúcsverzió persze pláne nem olcsó, míg a legolcsóbb XC60, a 150 lóerős D3, amiben a motor alapja egyező az itteni dízellel, 12,195 millió forinttól kapható, a B5 Mild Hybrid 15,595, Inscripiton felszereltséggel már 17,445 millió forint. A tesztautóban pedig csak a mesésen szóló Bowers&Wilkins hifi csak további 1 milliós tétel, a gesztenyebarna bőr kárpittal, a dupla üvegezéssel és a többi kényeztető extrával pedig összesen 6,5 millió forintnyi extrát pakoltak bele, így lett közel 24 millió forintos példány. A prémium szegmensben ez persze nem kimagasló egy ilyen méretű és menetdinamikájú SUV-ért.
Értékelés
Pozitív
Jó zajszigetelés (feláras dupla üvegezéssel), erős motor, jó menetdinamika, korrekt váltó, kényelmes futás
Negatív
Gyorsításkor érces motorhang, prémium ár
Árak
Tesztmodell alapára
17 445 000 Ft (2020.02.08.)
Tesztautó ára
23 982 000 Ft (2020.02.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Teljesítmény:
173 kW (235 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 1750-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,1 s
Végsebesség:
220 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1-7,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4688 mm
Szélesség:
1902 mm
Magasság:
1658 mm
Saját tömeg:
1881 kg
Össztömeg:
2660 kg
Tengelytáv:
2865 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
505 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1520 mm
Belmagasság elöl:
890-970 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
480-520 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1110 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1730 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
910 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
480 Nm 1750-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
173 kW (235 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
220 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,1 s
CO2-kibocsátás:
142-151 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1-7,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.10. at 12:11
    Permalink

    A volvónál sokévtizedes hagyománya van az inkonzekvens motorelnevezéseknek 🙂
    Kiváncsi leszek hogy mikor csorog ez le a D3-hoz, a meg arra is hogy a fékenergiavisszacsatolással hogy állnak (mild-mild hibrid 🙂 ).
    Bár aligha ezen áll vagy bukik a tárgyalás 🙂
    És ha már bosszantó apróságoknál tartunk, furcsálom sok-sok volvo után a az első ülés háttmlájának a műanyagborítását.
    Biztos letesztelték tulajokon, de beülve nagyon furcsa érzés ezt kapni a lábunk elé.

      • 2020.02.13. at 15:52
        Permalink

        De én a D3 változatra gondoltam.
        Fékenergia visszatáplálás alap a hibrideknél, de pl az X3-asban és a GLC-ben van a nem- hibrid dízelekben is.
        Amennyire én emlékszem az XC60 II-ben nem volt a D3ashoz.

          • 2020.02.13. at 20:13
            Permalink

            Tudtommal a B jelölés most Volvóéknál a 48 voltos rendszert jelöli, és ez a rendszer hajtja is a kocsit, így szerintem jogos a hibrid elnevezés.
            A BMW nél a fékenergiavisszatáplálást csak a generátor végzi (vagyis inkább, nem fékezi a kocsit ha nem kell), itt a generátor nem is dolgozik be a hajtásba mozgatási energiával.
            Viszont kétségtelenül “öntöltő” 😛

Vélemény, hozzászólás?