Akkor ezt most mi hajtja? Volvo XC60 B5 teszt

Bő 20 éve tolja a Toyota arcunkba a hibrideket, de igazán mostanság lett divat a modellpaletták hibridesítése. Persze kevés gyártó ad olyan full hybrid modelleket, amelyek valóban képesek indulni, mozogni is üzemanyagégetés nélkül. Viszont a ma oly’ divatos mild hybrid, azaz lágy hibrid modellek is spórolnak némi üzemanyagot, s ami ennél még sokkal fontosabb, olyan finom stop-startot adnak, hogy ezekben már aligha kapcsolná ki bárki is a motormegállítást, -újraindítást, így legalább a dugóban állva nem pöfögnek. Az XC60 árlistáján eligazodáshoz kell némi kitartás, B5 névre hallgat a középső benzines, 250 lóerős verzió és B5 Mild Hybrid a csakis összkerékhajtással és automata váltóval kapható, azaz alapból „AWD Aut” csúcsdízel is. A 2,0 literes dízelmotor nem csak két turbót kapott (amivel alapból 235 lóerőt és 480 Nm nyomatékot – már 1750/perces fordulattól – ad), hanem egy 10 kW-os, 40 Nm plusz nyomatékot adó indítógenerátort is. További érdekesség, hogy már itt is elektromosan vezérelt a fékrendszer (brake-by-wire), a fékpedál érintésére először ez az indítógenerátor termel áramot, majd erősebb fékezésnél harapnak az első-hátsó tárcsák is. A fékezési érzés ezért fura is, először úgy tűnik, nehezen lassul az amúgy nem szerény tömegű, csaknem 1,9 tonnás autó. Ha viszont erősebben tapossuk a pedált, az XC60 úgy megáll, hogy lesni kell a visszapillantóban: biztosan nem fog-e belénk csapódni hátulról senki sem. Az indítógenerátor leginkább villámgyors és észrevétlen motorindítást ad, de azért indulásnál segít is, a mild hybrid rendszerrel 0,1 másodperccel jobb, 7,1 másodperc a 100-as sprint. Jó hír amúgy, hogy a dízelmotor alapjárata mindenképp finom, szinte rezonanciamentes, hangja hidegen sem vészes, alapjáraton pláne nincs nagyon neki. Gyorsításkor, erőkifejtéskor viszont van, akkor kissé bántó is, és sajnos ez a hang melegen is megvan. Talán leginkább azért tűnik bántónak ez, mert amúgy az XC60 döbbenetesen jól szigetelt, csendes. Országúton, de egyenletes tempónál még autópályán is meglepően és kényeztetően halk. Leszámítva azt, ha épp legalább félgázzal gyorsítanánk. A nyolcfokozatú automata váltó korrektül teszi a dolgát, a 130 km/órás tempó kb 2000/perc fordulattal futható, így az XC60 nagyon kellemes utazóautó. Lehet ezzel az autóval gyorsan, dinamikusan is menni, de komfortos utasteréhez jobban illik a vonulás. Ülései nemcsak sokféle szabályzási lehetőséggel (elöl változtatható ülőlaphossz, szabályozható oldaltartás), hanem masszázssal is kényeztetnek, a futómű – az opciós légrugózásal – komfortos, de azért nagyon érezni az úthibákon, hogy kegyetlenül dolgozik a rendszer (nem is elsősorban a légrugók, hanem inkább a futóműelemek). A beltér a kényeztető üléseken túl is pont olyan, mint egy Volvótól elvárható: tágas, masszív, az anyagok finomak, az összeszerelés is korrekt. Az álló képernyős fedélzeti rendszer az elmúlt évek Volvóival még nem találkozottaknak megszokást igénylő, s bár Apple CarPlay támogatást is ad, azzal szokatlanul akadt, térképmegjelenítéskor és kihangosításkor is. A kissé kacifántos infotainment ugyanúgy biztonsági baki, mint például az, hogy a vaskos felárért mért Pilot Assist rendszer egy ideig helyettünk vezet, majd ha az audiovizuális figyelmeztetés ellenére sem vesszük vissza az irányítást, akkor akár egy autópályakanyarban elengedi a kezünket, ahelyett, hogy a sáv szélére kormányozva vészvillogóval megállítaná az autót. Utóbbi persze extrém eset, az pedig tulajdonképp jó, hogy a Pilot Assist, azaz a sávtartás és távolságtartós tempomat külön is kapcsolható, s ha valamelyest is észnél vagyunk, ezek a rendszerek ugyanúgy jelentősen egyszerűsítik az éjszakai vezetést, mint az alapáron adott LED-es, automatikus tompítású fényszórók. Igaz, a szemből érkezők az automata tompítás ellenére is tiltakoztak a reflektor fényereje ellen. Ha azt vesszük, hogy egy 7,1 másodperces százas sprintet, 220 km/órás végsebességet tudó és összkerékhajtású, csaknem 4,7 méteres SUV-ban ülünk, teljesen korrekt az XC60 B5 mild hybrid autópályás 7,5-8 literes fogyasztása, országúton tud hozni 6-6,5 literest is, a WLTP fogyasztási érték is 6,1-7,2 l/100 km. Viszont arra itt is készüljön fel mindenki, hogy városban művészet 10 liter alá vinni a „hibrid” fogyasztását is, de ez nem hiba, az XC60 mild hybrid nem a spórolásról, inkább a józan fényűzésről szól, azt pedig tökéletesen hozza is. A hibrid dízel csúcsverzió persze pláne nem olcsó, míg a legolcsóbb XC60, a 150 lóerős D3, amiben a motor alapja egyező az itteni dízellel, 12,195 millió forinttól kapható, a B5 Mild Hybrid 15,595, Inscripiton felszereltséggel már 17,445 millió forint. A tesztautóban pedig csak a mesésen szóló Bowers&Wilkins hifi csak további 1 milliós tétel, a gesztenyebarna bőr kárpittal, a dupla üvegezéssel és a többi kényeztető extrával pedig összesen 6,5 millió forintnyi extrát pakoltak bele, így lett közel 24 millió forintos példány. A prémium szegmensben ez persze nem kimagasló egy ilyen méretű és menetdinamikájú SUV-ért.