Új motor, régi értékek – Kia Ceed 1.5 GT Line

Fekete gyöngyszem - legalábbis a fényezése ezt a nevet viseli a Kia Ceednek. Tényleg az volna?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kompaktok között még mindig a Kia Ceed az egyik legjobb választás, bár tény, hogy a sportos, GT Line változatnak már elszalad az ára. De a lényeg amúgy is az 1,5 literes motor, ami a kisebb felszereltségekhez is rendelhető.

Hamarosan érkezik a Kia Ceed fotón már látott frissített változata, amely a plasztikai műtét után sportosabb fizimiskát kap. Persze most is tud egy kicsit vadabb megjelenésű Ceedet választani, aki szeretne, illetve hajlandó tetemes felárat fizetni. Ugyanis ott a kínálatban a GT Line, ami tényleg vérpezsdítő megjelenésű. Az új, turbós négyhengeres, másfél literes Smartstream motorral pedig egy nagyon kellemes kompakt gép. De nem olyan sportos, mint amennyire annak mutatja magát. Arra ott a GT a 204 lovas 1,6-ossal. Szóval a teszt apropója a motor, de azért járjuk körbe röviden az autót. Bár most már tényleg a nyakunkon a modellfrissítés. Ugyanakkor szerintem még bőven ráért volna, mert a Ceed vonalai most sem tűnnek elöregedettnek. Sőt, szerintem kimondottan dögös így a GT Line felszereltséggel. Black Pearl, tehát „fekete gyöngy” fényezése tekintélyt parancsolóbbá teszi, ha lehet ilyet mondani a kompakt kategóriában. Meglátva először csak csóváltam a fejemet, hogyan mutatom majd meg a fotókon az autó vonalait. Aztán az első naplementekor jött a meglepetés, hogy a már vörösbe hajló fotonáramban milyen szépen látszanak a domborítások ezzel a színnel is. Az autó oldalán és a motorháztetőn a fekete sem rejti el a formatervezők gondos munkáját, viszont az tény, hogy a legkisebb porszemek is gyorsan meglátszanak ezen a fényezésen.
Hirdetés
Nem túl hivalkodó egyébként a sportosítás, a GT Line apró toldatokat ad a küszöbökön, az első lökhárítón, illetve egyedi, légbeömlőre hasonlító betéteket, de a vörös díszek megmaradtak a full GT-nek. Hátul elmaradhatatlanok a kamu kipufogóvégek, az igazi cső csak a jobb oldalon kukucskál alatta. Ja és a nagy felnikről majdnem megfeledkeztem. Illetve nem is olyan nagyok, 17 colosak, szerencsére a gumiabroncsok sem túl peresek rajtuk, úgyhogy nem dolgoznak a kényelem ellen. És a Ceed még mindig inkább kényelemre hangolt, de erről picit később. Előtte kukkantsunk be az utastérbe, ahol szintén nyomot hagyott a sportosítás. Tetszetős változást. Egyből szemet szúrnak a kicsit mélyített ülések, de inkább a kétszínű kárpitozás miatt. Pontosabban kétszínű és kétanyagú, hiszen fekete szövet és fehér műbőr teszi hangulatosabbá az egész utasteret. Mert hátul is ugyanez a kombó látható, illetve a sötét felületeket többfelé fehér cérnával varrták. Például a GT Line feliratos, alul enyhén lapított sportkormányon is. Ezüst díszbetétek és némi zongoralakk teszi teljessé az összképet, ami tényleg nagyon ízléses. Jó érzés beülni a GT Line Ceedbe!
Hirdetés
A műszerfalról nem szaporítanám sokat a szót. Valódi gombos klímakonzolt kapunk, az ülés és- a kormányfűtés gombjait is ezen a környéken kell keresni, míg a mindezek fölött ott a 10,25 colos, érintőképernyős infotainment rendszer. Ez a kategóriában az egyik legkönnyebben kezelhető, leginkább logikus menürendszerrel rendelkező darab. Gyorsan és könnyen kiigazodik rajta bárki. Hátul még mindig tágas, itt sem kényelmetlen utazni, a csomagtér pedig alaphelyzetben 357 literes a ferdehátú Ceedben, de egészen 1253 literesre növelhető az osztva dönthető hátsó üléseknek hála. Ez egy hangyányit szűkebb a lágy hibridség akksija miatt, mint a rásegítő rendszer nélküli modellekben, ahol 395 literes alapból a csomagtér. Térjünk át a lényegre, az 1,5 literes Smartstream motorra. Meggyőző a háromhengeres, egyliteres turbómotor a Ceed orrában, ami 100 és 120 lóerővel is elérhető, ám amikor beindul a négyhengeres T-GDi, azért érezhetően selymesebb járású. Papíron 158 lóerő a teljesítménye (innen az árlistán a 160 T-GDi elnevezés), amit 5500-as fordulatnál ad le. Emellé társul a 253 Nm nyomaték, ami viszont már 1500-as fordulatszámtól rendelkezésre áll egészen 3000-ig. A hétfkozatú, duplakuplungos sebességváltó nem is pörgeti nagyon, kivéve, ha sport módot választunk. De ezt nem erőltettem, valahogy nem illik a Ceed kényelemre hangolt rugózásához. Félreértés ne essék, nem túl lágy a futómű, de semmikép nem a kanyarvadászatra termett.

És az üzemmódválasztó mögött sincs adaptív futómű, csupán a gázreakciók, illetve a kormányrásegítés mértéke változik. Így a Sport módnak sincs túl sok értelme, legyen elég az, hogy a GT Line felszereltséggel sportosabbnak látszik az autó.

Az automataváltóval ráadásul végtelenül kényelmes is. A Kia DCT váltója ügyes szerkezet. Észrevétlenül pakolgatja a fokozatokat, nem torpan meg akkor sem, amikor hátramenetbe parancsoljuk. Bárcsak ez járna szériában, de sajnos 500 ezer forintos extra, viszont vele együtt érkezik a 48 voltos lágy hibrid rendszer is, ami simább működésű start/stop rendszerrel kecsegtet, illetve kisebb fogyasztással. Ez utóbbi nálam vegyes használatban 6,4 literre alakult 100 kilométeren, amit elfogadhatónak tartok, mivel a gyári adat 5,9-6,4 liter közé „saccolja”. Egészen jó árat szabtak ezzel a motorral a Ceednek, ha napjaink elszálló számait figyelembe vesszük. A 160 T-GDi ugyanis 6,55 millió (kedvezménnyel 6,3 millió) forintról indul, már eleve Silver felszereltséggel. A tesztautó Platinum GT Line felszereltséggel már 7,85 millió (kedvezménnyel 7,6 millió) forintot kóstál, de ez tényleg nagyon gazdag ellátmányú, bár jó lenne, ha több biztonsági rendszer férne bele ebbe az árba. Ugyanis az úgynevezett ADA csomaggal bővíthető ezeknek a száma, ám ez 600 ezer forintba kerül. Viszont a megrendelésével már, holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, adaptív tempomat, sávkövető rendszer és full LED fényszórók is lesznek az autóban az alapból járó vészfékezésre figyelmeztető, visszagurulásgátló és sávtartó, illetve gyalogosfelismeréssel rendelkező, ráfutásos ütközéselkerülő rendszer mellé. Ráadásul még mindig egy jó ütőkártya a Kia kezében a 7 éves garancia (150 ezer kilométeres korláttal), illetve a márka saját finanszírozási megoldásait választva akár 3 évig ingyenes kötelező szervizeket is kaphatnak az ügyfelek.
Értékelés
Pozitív
Sportos köntös, kényelem, 4 hengeres benzinmotor
Negatív
Kényes fekete fényezés, alapáron kevés biztonsági rendszer
Árak
Tesztmodell alapára
6 549 000 Ft (2021.07.26.)
Tesztautó ára
8 889 000 Ft (2021.07.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1482 cm3
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
253 Nm 1500-3200 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
Végsebesség:
210 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4310 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1447 mm
Saját tömeg:
1315 kg
Össztömeg:
1860 kg
Tengelytáv:
2650 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
357-1253 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
450-760 mm
Csomagtér hossza:
780 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1140 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1482 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú DCT
Nyomaték:
253 Nm 1500-3200 1/min-nél
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
210 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
CO2-kibocsátás:
131-138 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?