A család csinos cukisága?

Fiat 500L 1.6 Mjet 16V Cross teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyári katalógus szerint a felnőtt 500-as az 500L, a Cross pedig az annál is nagyobb, némileg emelt futóművű, szélesített, crossoveres verzió. Mit tud ez valójában?


Már két évvel ezelőtt is gondban voltam a Fiat 500L Trekking tesztjének írásakor, hiszen a 2007-ben, az eredeti 500-as érkezésének 50. évfordulóján érkezett mai 500-as alapjaira, pontosabban a Fiat kisautó platformjára épített egyterű ugyanúgy koros, mint maga az 500-as. A tavaly frissített autóval most pedig még inkább bajban vagyok, bár azt el kell ismerni, hogy a plasztikai sebészet nagyon hatásos volt. Formára az új lökhárítókkal határozottan jobb lett az 500L, pontosabban az 500L Cross megjelenése. Ez ugyanis a crossoveres változat, bő 1 centis futómű-emeléssel, körbeműanyagozással, hangolható ESP-vel, ami korábban Trekking névre hallgatott, ma Cross, terepre persze nemigen való.
Bent az utastérben is határozottan jobb lett, a korábban bőségesen alkalmazott zongoralakkot száműzték, ami akkora plusz pont, hogy simán el is nézem azt, hogy a műanyagok mind kemények. A ráncfelvarrás amúgy nem merült ki az anyagok variálásában, a váltógombot hajszálnyit feljebb tették, a kormánykerék pedig a korábbi tojásdad helyett teljesen kerek, jó fogású és persze City funkciót, azaz extra könnyítést is kínáló. Jobb tartásúak lettek az első ülések is, hátul pedig továbbra is tologatható, szabályozható támladőlésű, 2/1 arányban osztott ülést kapunk. Azok hajthatósága mondjuk ódivatú, a támlákat lebillentve hajthatjuk előre az üléseket, de sík raktérpadlót csak úgy kapunk, ha a csomagtérből az álpadlót és a szeparálót is kiemeljük, így aztán az első üléstámla ledönthetőségét csak korlátozottan tudjuk kihasználni.
Pakolóhelyekből nincs hiány az utastérben, az első ülések háttámlájára asztalkákat is kapunk, azaz megvan az egyterűs hangulat, amire rátesz a jó kilátás is. Családi autónak ilyen szempontból nagyon jó az 500L, ami futóművével is egészen jól kiszolgálja az átlagos igényeket, tart, csillapít, még a feláras 17 colos kerekekkel is, szóval teszi a dolgát. Ami viszont városi használathoz nemigen jó, az az 1,6 literes Multijet turbódízel. Nyilván érthetetlennek tűnik ez elsőre, hiszen 120 lóerő és 320 Nm nyomaték nagyjából mindenhez elegendő kellene legyen, ám 1500-as fordulat alatt ne számítsunk semmire, 1700-ig ásítozik, majd onnan olyat tol, hogy ülésbe préselődünk. Ez viszont nem olyan nagyon jó. Ha viszont országúton, vagy autópályán megyünk, egy rossz szavunk nem lehet.
Hirdetés

Főként autópályán, mert országúton amint 90 alá csökken a tempó, kapcsolhatunk vissza ötödikbe. A váltó ugyanis meglehetősen hosszúra áttételezett, hatodikban a 90 km/óra épp 1700-as fordulat alatti, a 130 pedig pedig 2300 körül futható, így ott is egészen csendes, erőteljes az 500L. Fogyasztását ezúttal nem olyan ideális körülmények (nem olyan hosszú távok) mellett mértem, mint közel két évvel ezelőtt. Ezúttal a városi szakaszok voltak túlsúlyban, ugyanakkor nem extrém rövid távokon autóztam. De azon azért meglepődtem, hogy a gyári 4,3-as vegyes érték és a korábbi 5,5-ös tesztátlag után most 7,2 literes fogyasztást mértem - a javított emissziójú motorral. Mindezt úgy, hogy a szintén higgadtan autózó kollégám 7,7-es értékét tornáztam lefelé.
Ugyanakkor el kell ismerni, az 500-as még L-ként és Crossként is tudja azt a piszokságot, hogy elrabolja a szíveket. Többen jöttek oda hozzám, hogy mi ez, mennyire aranyos, és meg kell hagyni, a 400 ezer forintos, de extra méretű napfénytetőt kinyitva valóban eléggé mosolyt fakasztó autó, még ma is. A frissítés egyértelműen jót tett neki, igazi konkurense pedig nincs, az 500-as egyediség, így aztán a családi méretű 500L vagány Cross változatáért el kell fogadni a dízelmotor esetén 6,695 millió forintos árat. A napfénytetős, navigációs tesztautóért kért 7,71 millió forint mondjuk már több mint erős, de van egy csomó extra, például a navigáció vagy akár a 17 colos felni, amit simán el lehetne hagyni, ahogyan motorból sem feltétlenül kellene bele a dízel. Az viszont biztos, hogy az 500L Cross jó, hogy van, mert ha nem is a világ legjobb autója, de mutat egy kis játékosságot, egy kis olasz vircsaftot, amiért szerethető. Kell ennél több?
Értékelés
Pozitív
Hangulatos külső és belső, nyomatékos dízel, korrekt futómű, kényelmes ülések
Negatív
Hatalmas turbólyuk, nem szerény vételár, tetemes mért fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
6 695 000 Ft (2018.04.04.)
Tesztautó ára
7 710 000 Ft (2018.04.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.50 s
Végsebesség:
183 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4270 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1679 mm
Saját tömeg:
1390 kg
Össztömeg:
1930 kg
Tengelytáv:
2612 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
412 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
183 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.50 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

      • 2018.04.05. at 16:47
        Permalink

        Áruld már el kérlek hogy a Citroen megjelenése hol átlagos?!

        A C4 Picasso volt az első ami behozta ezt a fura “pofát”, aminek felül egy kis csík a nappali menetfénye, és alatta van a rendes fényszóró, ill. az autó belsejében is vannak szokatlan megoldások (vagyis inkább olyanok amiket a Picasso szériák terjesztettek el). A C4 Picasso minden csak nem átlagos – az hogy sok gyártó elkezdte őket vadul másolni, pl. a Hyundai Kona 1:1-ben lenyúlta a Citroen arcát, az csak egy dolog…

    • 2018.04.05. at 13:44
      Permalink

      És elférni is lényegesen könnyebb a Picassoban, mint az 500L-ben (tudom, mert amikor néztem autót, mind a kettő számításba jött, az 500L kicsi belülről, főleg ha üvegtetős, akkor hátul beleér a fejed a kárpitba)

      Ennyiért vicc ár.

  • 2018.04.04. at 16:35
    Permalink

    Én igazából azt nem értem, hogy ha már a kocsi hátulján az “500L” felirat látható, a műszerfalon és a váltó mellett miért nem ugyanez olvasható? Vagy az volt a cél, hogy a konkrét típus csak kívül legyen olvasható, belül meg csak a családra akartak utalni(az 500-as család)? Csak merő kíváncsiságból rákerestem, és az 500X-nél is így van… Apró kukacoskodás, nincs nagy jelentősége, de nekem ez feltűnt.

    • 2018.04.05. at 08:50
      Permalink

      Mi ezen a Countryman masolat? Az ablak vonal, ami mar a Pandan is ilyen volt?

      A Countryman jobban atgondolt, homogenebb formaterv, efelol nincs ketseg, de hasonlosag is kimerul a kerekek szamaban.

  • 2018.04.05. at 12:20
    Permalink

    Nekem nem tetszik, az én értékrendem szerint nincs autó formája, eszembe nem jutna ilyet venni, akkor inkább az 500X, az még kinéz valahogy. Ha már korábban a Picassohoz hasonlította valaki, akkor azt meg kell állapítani, hogy a Picasso nagyságrendekkel szebb és jobb kocsi, hozzátéve, hogy mindenkinek más a szép.
    Nemrég olvastam egy cikket a legnagyobb értékvesztésről és ott első helyen volt a Fiat 500L, de ha jól tudom a cikk USA-ból származott. De ennek ellenére azért jelenthet valamit.

  • 2018.04.05. at 13:49
    Permalink

    Mivel a Citroen nincs jelen, ezért arra nincs is adat. Kb. annyi üzenete lehet, hogy aki a Fiat 500 L típust választja, annak pár év múlva lehetnek gondjai az eladással. Nehéz lesz eladni és/vagy bőven engedni kell az árból. Aki hosszabb időre tervezi az új kocsit (10-15 év), azt ez nyilván nem érdekli. De véleményem szerint egy Picassot itthon sokkal könnyebb eladni, mint a cikkben szereplő kocsit. Ha Fiatban gondolkodnék, akkor egy mindennel felszerelt dízel, vagy TJet motoros Tipo kombi és még marad is pénz tankolásra.

  • 2018.04.05. at 22:53
    Permalink

    Az 500L család a kis egyterűek kategóriájába tartozik. Ez a kategória nem volt hosszú életű és nemsokára eltűnik a csökkenő eladások miatt. Visszatérve a Fiatra a Multipla és az Idea után megtervezték az ideális egyterűt, mert 2013 óta kategória elsők Európában! Jelenleg már csak a koreai ellenfelei maradtak, mert mindenki más átnyargalt a SUV-okhoz. Pl. Ford B-max helyett Ecosport, Citroen C3 Picasso helyett C3 Aircross, Opel Meriva helyett CrosslandX; Nissan Note és Toyota Verso-S típusok utód nélkül szűntek meg.

    Az itt bemutatott cross kivitel a SUV őrületre egy válasz, amit kis fejlesztéssel hoztak össze. Az árról lehet vitatkozni, de a tesztekben bemutatott modellek mindig jobban felszereltek. Jelenleg 3.799.000-ért már lehet kapni alap 500L-t. Rövid keresgélés után alap Picasso C4 kedvezményes ár 5.690.000 Ft… és egy számmal nagyobb méretben.

    Az 500L-et Európára tervezték és nem az U.S.A-ra. A Chrysler megszerzése után jó ötletnek tűnhetett a „gyors” visszatérés Amerikába, de utólag látszik, hogy kudarcra volt ítélve. A 124 Spider-ből is több fogy, mint az 500L-ből. Ezek után nem meglepő a nagy értékvesztés. Ha újonnan nem veszik, akkor használtan még kisebb a kereslet rá.

Vélemény, hozzászólás?