Kanadai bálna-SUV – Ford Edge teszt

Ford Edge Sport Powershift teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csupán kétféle motorral kapható az új Edge, mi az erősebbikkel, Sport felszereltségben próbáltuk. Ilyen kényelmes ülés pedig nem létezik!


Feltűnő egyéniség. Többen megnézték, mint eddig akármelyik tesztautót, amit vezettem. Egész egyszerűen a robusztus, 4,8 méter hosszú, kb. 2 méter széles test és az Electric Spice narancs fényezés nyerő kombinációnak bizonyult. Alapból is mutatós az enyhén kupésított forma, Sport lökhárítókkal viszont minden autórajongó szívét megdobogtatják ezek a vonalak. Az enyhe ültetés és a 20 colos felnik ügyesen hegyeznek a bálna kasztnin. Pedig hátul, a diffúzor két oldalán nem is valódiak azok a trapéz kipufogók, sajnos vékonyabb csövet rejtenek. Megvan a tekintélye az utakon, az X6-oshoz, a GLE kupéhoz és az egyéb hasonló óriásokhoz tudnám hasonlítani az érzést, amit ad. Azonnal beengednek maguk elé a forgalomban, és úgy érezzük az út közepén is megállhatnánk, akkor se szólna ránk senki. Persze méretben, minőségben elmarad tőlük, viszont mindnél magasabb, és nyilván árban is alájuk lő. Kínálata eleve Titanium felszereltségtől indul, mi Sport kivitelben próbáltuk, azt is minden jóval megpakolva.
Bálnasúlyban. 1,8 tonna. Ilyen töménytelen mennyiségű tömeget kell a 2,0 literes, 210 lóerős duplaturbós dízelnek megindítania. Nem panaszkodik, könnyedén megy neki, ez az egyébként meglepően halk gázolajos tökéletesen elég hozzá, viszont néha megfontoljuk, hogy előzzünk-e egy-egy szorosabb helyzetben. Még a váltón kapcsolható Sport módban sem indul bődületeset, bár akkor sportosabb lesz a kormányzás és a gázreakció, a motort pedig tovább engedi pörgetni. Az intelligens összkerékhajtást is szívesebben kapcsolja olyankor, amivel jókat lehet mókázni az aszfaltmentes utakon. Erdei, földes csapásokon sem veszik el, már ahol ültetett hasmagassága és tudása átengedi. Természetesen sokkal inkább városi terepjáró, ez végül is egy SUV. Az már csak a nagyszerű, enyhén keményített futóműnek köszönhető, hogy erősebb fékezéskor sem érezni a tehetetlenséget, kanyarodáskor is nagyszerűen íven tart. A fék fent fog, de fordosan jól adagolható.
Egy motor, két teljesítmény. Még reggeli hidegindításkor sem halljuk a traktort, hiszen aktív zajszűrő-rendszert kapott, ami a zajjal ellentétes frekvenciákat enged azok tompítására. A csúnyán nagy súly ellenére, vagy talán pont a nagyszerű dízel miatt, nem nagy az étvágya sem. Pontosabban annyi, amekkorát egy ekkora autóban várnánk. Városban hosszútávon 7 liter/100 km-es átlag alá nem nagyon lehetett tolni, autópályán, a távolságtartó tempomatot használva 8 liter körül alakult az átlag. A stop-start jelen esetben nem sok segítséget nyújt a fogyasztáscsökkentéshez, viszont ügyes: reggel és komoly igénybevétel után sem állítja le a motort. A nagy tesztátlag több mint 700 km-re 7,9 liter lett, ám ebben nem kevés csapatás és sietés volt. Egyébként a hazai kínálatban csupán egy motorral, kétféle változatban rendelhető az Edge. Egyik az általunk tesztelt PowerShift 6 sebességes automataváltós, ami 210 lóerő, a másik már csak 185 lóerős és szintén 6 sebességes, de manuális váltóval kapható.
A Ford paletta minden tudása. A beltér tipikusan fordos. Nagy újdonságot nem mutat, viszont felvonultatja az amerikai márka minden tudását. A városi használatot nagyon megkönnyíti az adaptív kormányzás és az esőérzékelős ablaktörlő. Imádni való a láblendítéssel is nyitható csomagtérajtó is. És ezek ráadásul mind az alapfelszereltség részét képezik. Opciós a párhuzamosan és merőlegesen is parkolni képes asszisztens, az előttünk állók műszerfalát is kivilágító adaptív LED-es fényszórók, az elektromos ablakok elöl-hátul vagy a hűthető-fűthető, elektromosan állítható és deréktámaszos memóriás első üléspár, de még programozható állófűtés is kérhető. Ki merem jelenteni, hogy ilyen kényelmes foteleket még egyetlen autóban sem tapasztaltam. Ugyanez igaz a hátsó ülésekre, ahol fejedelmi lábtér, ülésfűtés és légkondivezérlő is helyet kapott. A csomagtér szintén óriási, acél pótkerékkel 602, anélkül 800, ülésdöntéssel pedig 1847 literes a lecsapott tetővonal mellett is jól pakolható tér. Fura, de a kormányfűtés csak képernyőről indítható el, a szélvédő szintén fűtőszálas, de az legalább gombról indítható. Van itt még sávtartó, táblafelismerő, légzsákos hátsó biztonsági öv és 8-180 km/h-ig ütközésmegelőző rendszer automata fékezéssel. Na jó, még sokáig lehetne sorolni, ám minden jónak ellent mond a 8 colos érintőképernyőn futó SYNC 2 rendszer. Felbontása mára elavult, kezelése nehézkes, főleg úgy, hogy a Kugában már ott a harmadik generáció. Ettől eltekintve, az Edge egyértelműen prémiumszintet kínál.
Hirdetés

Nem Európára szabva. Ára tükrözi tudását, felszereltségét és életstílusát. Lista szerinti alapára 13 600 000 Ft. A Sport változat 14,5 milliótól indul, a mi szétextrázott tesztalanyunk közel 16 millió forint már. Nyilván a vásárlókör is adja majd, de azért hozzá kell tenni, hogy csak olyanok gondolkodjanak az Edge-ben, akik saját garázzsal rendelkeznek. Nem lakótelepi autó, és a városban kínzás vele parkolóhelyet találni. Itthonra egyszerűen túl nagy, úgy is ki fog lógni valahol. Ilyen szempontból talán jobb döntés és kannibalizálhat márkán belül a Kuga, ami sokkal olcsóbb és európai szemmel logikusabb méretű. Az Edge-ből egyébként már rendelhető Vignale is, már 15 millió feletti alapárral. Persze ezek nem végső árak, biztosan lehet alkudni belőlük.
Értékelés
Pozitív
Gazdag felszereltség, mutatós külső, jó ár/érték arány, erős dízel, óriási és kényelmes beltér, nagyszerű zajkomfort
Negatív
Nem európai méretek, tetemes súly, elavult multimédia
Árak
Tesztmodell alapára
14 445 000 Ft (2016.12.31.)
Tesztautó ára
15 979 000 Ft (2016.12.31.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 2000-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
Végsebesség:
211 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4808 mm
Szélesség:
2184 mm
Magasság:
1692 mm
Saját tömeg:
1874 kg
Össztömeg:
2555 kg
Terhelhetőség:
680 kg
Tengelytáv:
2849 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
602 l
Belső szélesség elöl:
1570 mm
Belső szélesség hátul:
1600 mm
Belmagasság elöl:
970-1040 mm
Belmagasság hátul:
990 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1170 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1140 mm
Csomagtér magassága:
800 mm
Csomagtér hossza:
1050 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
1190 mm
Raktérnyílás magassága:
1130 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 sebességes automata
Nyomaték:
450 Nm 2000-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
211 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
CO2-kibocsátás:
152 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:57
    Permalink

    Az autóról is írjak saját véleményt, szerintem az anyós üléssel szemben nagyon silány a műszerfal látványa.Nagyon eltolódik a pilóta elé minden.A közép konzolon lévő szellőztető, befúvó nyílások rossz elhelyezésűek, nagyon szembe fújhat.Valamint, ha a kormány alja csapott lenne, ami már szinte követelmény, használhatóbbnak tűnne a vezető rész is.
    Biztos így is jól el lehet férni/beszálláskor is, nekem az jobban bejönne.A külcsín rendben van szerintem, milyen motorokkal szerelik az nem izgat különösebben, de ahogy látom 2000cc, 200LE az jó arány.Ahogy írja a szerző jó ár/érték arány kvázi érdemes megvenni.Amerikában ez nem nagy méret szerintem, nálunk lehet nem megszokott, de szaporodnak.

  • 2017.10.27. at 23:57
    Permalink

    B.U.É.K.
    Van egy fül= Műszaki adatok, ezután már csak egy kis vizuális látás kell és máris kész az élmény.
    Szerintem nem kicsi autóról van szó.Biztos az igazi élmény az, ha pár méterről szemléli az ember.

  • 2017.10.27. at 23:57
    Permalink

    Az elmúlt nyáron 1,5 hónapot töltöttem Chicagó és környékén, de max. 1-2 ha láttam belőle, Mazda CX-9-el többször találkoztam. Odaát nem tűnt túl méretesnek az Edge 🙂

  • 2017.10.27. at 23:57
    Permalink

    Látott már bárki élőben ilyet? Nagyon várom már az Edge-dzsel az első “találkozást”, mármint hogy forgalomban lássam. Kb. akkorának képzelem el, mint a Touareget, és elvileg annak a riválisa is. Elég impozáns darab lehet. Egy csipetnyi Amerika Európának:)

Vélemény, hozzászólás?