Lustáknak is van ám Fiesta – Ford Fiesta automata teszt

Ford Fiesta 1.0 EcoBoost AT6 Titanium Technology teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megéri felárát az automata váltó? És mennyire indokoltak a sportabroncsok egy szupermini esetében? Ellentmondásos Fiestát vallattunk.


Van valami megmagyarázhatatlan vonzalmam a modernebb Ford modellekhez, amire valószínűleg soha nem jövök rá, ha nem leszek újságíró. Ugyan nem tudom, hogy a szerelem kölcsönös-e, de kevés autót éreztem annyira magaménak és rám szabottnak, mint a Fiesta ST200 tesztautónkat. Talán érthető, hogy a megszokottnál is nagyobb kíváncsisággal vártam, hogy kideríthessem, az előd lelkét és karakterét a hetedik generációs Fiesta is örökli-e. Majd érkezett az első tesztalanyunk, persze 100 lóerős, háromhengeres, díjnyertes EcoBoost motorjával, ahogy a legtöbb fogy belőle, hozzáteszem, érthető okokból. Elégedetten szálltam ki, a Fordnak megint sikerült túllépnie saját magán, gyorsan oda is állítottam az elődje mellé, hogy összevessem vele. Akkor a mentazöld szupermini kézi váltós volt, mostani rubinvörös bajtársam viszont automata váltós. Bár nem csalódtam továbbra sem, ez már nem az "én autóm". El is mondom, miért.
Előtte azonban nézzük, mivel állunk szemben: ismét csúcsfelszereltségben, azaz a Technology utótaggal bővült Titanium szinten járt nálunk a hetedik Fiesta, ami egyben krómosabb külsőt, szegmenselit anyaghasználatot, halk utasteret, hosszú ülőlapot adó, puha üléseket és komoly biztonsági arzenált jelent, pedig már igazán megnézném, miként mutat egy puritánabb Fiesta. A külcsínt ledes menetfény és feláras, divatos, kissé csajos rubinvörös fényezés dobta fel, opciós élvédővel, ami eddig érthetetlen módon nem volt jellemző a kisautók szegmensében, pedig épp ők vannak leginkább kitéve a városi megpróbáltatásoknak. Érezhetően egyben van a Fiesta, foglalkoztak vele, átgondolt, csúcsfelszereltségével diszkós is, akár B&O hangrendszerrel – ne zavarjon meg senkit a rövidítés, ez bizony az a Bang & Olufsen, amit megannyiszor méltattam már a Volvo modelljeiben is elképesztően tiszta hangzása miatt –, amit tesztalanyunk súlyos listaára is éreztet.
Hirdetés

Azonban amiért ennyien összegyűltünk, az a 6 fokozatú automata váltó, ami jelenleg csak a 100 lóerős EcoBoost motorhoz érhető el a Fiesta palettájában. Ha már háromhenger és turbó, szerintem jelenleg a piac egyik legjobbját nyújtja az említett motorféle, hiszen nem elég, hogy halk, de a rezonanciát is minimalizálták, ráadásul ereje minden terepen tökéletesen elégnek bizonyul még 100 lovasként is. Már egész alacsony fordulaton tölt a turbó és gázadás után is minimális a turbólyuk, ami egyébként nagyban segít a hagyományos automatának is. Utóbbi nyugodt üzemben ügyes és kiszámítható. Lassúnak nem mondható még mai szemmel sem, amikor mindent duplakuplunggal tömnek. Egyedül az 1-es és 2-es sebességi fokozatok közti váltást érezni meg, fentebb viszont már csak az autó hangja tudatja velünk, hogy feljebb, vagy szükség szerint visszafelé kapcsolt. Ügyesen megküzd az emelkedőkkel és a lejtőkkel is, a szorosabb forgalmi helyzetekből pedig a módválasztó könnyen átbiccenthető Sport fokozata szed ki minket. Ja! És vannak kormány mögötti apró váltófülek is. Nagyon menő!

Ugyanakkor elfogultság nélkül mondhatom, hogy a Fiesta közvetlen vezethetősége kézi váltóval teljesedik ki igazán, még úgy is, hogy az automata váltó nem csorbít számottevően a könnyedségen. Mégis érezhetően komótosabb lesz az alapvetően dinamikus Fiesta, gyári adat szerint 1,7 másodperccel lassabb a 0-100-as sprintben – amit az automata változat 43 kilós túlsúlya is magyaráz. A fogyasztáson is keményen meglátszik, mi dolgozik benne: igen vegyes, sűrű városi és némi autópályázást is bevető tesztátlaga 7,1 liter/100 km lett utánaszámolva, ami egyébként jóval rosszabb, mint a komputer által kiírt 6,5 literes átlag, és ami közel 1,2 literrel több a manuális váltós tesztautó végső tesztátlagánál, pedig magam is odafigyeltem a lábamra. Noha ez az arány automata-kézi összevetésen kevésbé szokatlan, a teszthét alatt végig az lebegett a szemem előtt, hogy nagyon lustának kell lenni, hogy kifizessük az automata váltó 335 000 forintos felárát a nagyszerű kézi váltóval szemben. Közben azt is be kell látni, hogy néha tényleg megváltás sűrű városi forgalomban, ha az elektronika kapcsolgat helyettünk.
Eltérés volt még a korábbi tesztalanyhoz képest, hogy ez a Fiesta már nem a meglepően komfortos futást adó 16-os kerekeket, hanem az opciós, 100 000 Ft felárat jelentő 17 colos felniket kapta, amik jól mutatnak, de keményebb és zajosabb lett tőlük a kölni gyártású szupermini, ami városban nem biztos, hogy célszerű, hiszen jobban megérezni az úthibákat. Ugyanakkor érdekesség, hogy a nagyobb felnikkel Michelin Pilot Sport 4 belépőszintű sportabroncsok is járnak, amik indokolatlanul jó tapadást adtak a kis ezres Fiestának és jól kiegészítik annak közvetlen vezethetőségét. Mindent egybevéve a lusta-Fiesta már valamivel 5 millió Ft alatt hazavihető Business Technology szinten, legalábbis listaáron. A Titanium már 5 240 000 Ft, de kedvezményekkel is érdemes számolni a bevezetési időszakban. Járnék-e vele? Mindennap. De csak akkor, ha lenne mellé egy kéziváltós Focus RS is a garázsban.
Értékelés
Pozitív
Jól hangolt EcoBoost, pazar vezethetőség, kiszámítható, ügyes automata váltó, komfortosabb vezethetőség, modern utastér, átgondolt részletek, színes, karakteres külső
Negatív
Automatával rosszabb fogyasztás, komótosabb mozgás, felár
Árak
Tesztmodell alapára
5 240 000 Ft (2017.10.07.)
Tesztautó ára
6 862 000 Ft (2017.10.07.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 4500-6500 1/min-nél
Nyomaték:
170 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4040 mm
Szélesség:
1734 mm
Magasság:
1476 mm
Saját tömeg:
1131 kg
Össztömeg:
1680 kg
Terhelhetőség:
550 kg
Tengelytáv:
2493 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
292-1093 l
Belső szélesség elöl:
1405 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
465 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
980 mm
Csomagtér magassága:
525-810 mm
Csomagtér hossza:
660 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1340 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzines
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
170 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 4500-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
CO2-kibocsátás:
118 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Nekem egy 2,5 éves Fiestám van 100LE-s háromhengeressel. 55ekm-re 7.2 liter/100km a az átlagfogyasztás. Ennek fele kb. Budapest. De autópályán tempomat 135km/h-val sem megy 6 liter alá a fogyasztás.
    Vagyis a downsize-ingtól nem lettek takarékosabbak az autók. Csodák nincsenek, 100LE teljesítményhez ennyi benzint kell elégetni. Pont ennyit fogyasztott előtte a másik Fiestám 1.4/94LE-s motorral, és ennyit fogyaszt egy 1.3/92LE-s Swift is.

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Automatarol csak annyit jegyeznek meg hogy aki jart mar penteken a München Budapesti szakaszon hazafele es parszo beallt par 30 km-es dugoba amiben nem ritka a 1-3 oras basztatas a kuplunggal az a hala faszara kivanja a kezi valtot es mindenkinek azt kivanja hogy parszor uljon vegig es nyomkodjon ki agy 30 kmes Penteki Becsi elkerulos vagy Melki dugot azt utanna verje a mellet a kezi valtoval.

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Sajnos ez van Ford koreny modon hazudik. En a torneo Connect csaladi autot probaltam 1,5diesel 120LE Automatat. Hivatalosan 5 L az atlagfoygasztasa. Viszont gyakorlatban 8 Liter ala nem megy szerencsem volt egy 14 000Kmrt futott 1 eves autot vezetni hosszabb tavon. Mikor atvettem a 14 000kmen mert atlagfogyazstasa 9,8L!!!! volt ez majdnem a duplaja mint amit szemedbe hazudnak. Egy 1,5L dieseltol ez abszurd. Amuugy lenullaztan es orszaguton 70km/h tempomattal sik uton ausztriaban sem tudtam 8 liter ala vinni az atlagot erre azt mondom szornyu amit a ford muvel. Osszehasonlitaskeppen a kis dieselek max 6-7 litert fogyazstanak ehhez kepest ez a 8-10 liter irtozatosan sok. Aki nem hiszi jarjon utanna es nemetbe vagy osztrakba probaljon ki par hazsnalt vagy Jahreswagent. A fedelzeti komjuter nem hazudik legalabbis nem sokat.

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Az az 1 literes pöcsköszörű jobban megy mint egy szívó 1.6, ráadásul ez automata.. Mégis mennyi legyen a fogyasztása? Sztem még így is legalább egy literrel kevesebb…

Vélemény, hozzászólás?