A háromhengeres kombi, ami dízel SUV-nak képzeli magát?

Ford Focus Active Ecoboost 155 MHEV teszt: vajon okos ötlet megemelni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tombol a SUV-mánia, éppen ezért a hagyományos autók megemelt változataiból is Dunát lehet rekeszteni a piacon. Ilyen a frissített Focus is, amelyből sikerült tesztre elcsípni a "terepjárósított" kombit az 1,0 literes, mégis 155 lóerős benzinmotorral.

A frissített Focusból az alacsonyabb, körbeműanyagozás nélküli változat már járt nálam, így nem tagadom, vártam ezt a változatot is. Emlékeztem rá, hogy a már említett Focus is egy viszonylag egyszerű és olcsó hatású, de attól még ehhez mérten árazott, vezetési élmény terén pedig egyenesen kiemelkedő autó a kategóriájában. Így összességében pozitív véleménnyel szálltam ki belőle a teszthét után, ami az autóról készült tesztből is egyértelműen érezhető volt. Néhány milliméternyi emelés és egy kevés műanyag aligha változtat ezen, gondoltam naivan. Félreértés ne essék, annyit nem is változik az Active csomagtól a Focus, hogy rossz legyen, ám a különbségek egyértelműek.
Hirdetés
Az első néhány kilométeren azonban furcsa érzés fogott el. Csak apró nüanszokban vált feltűnővé, de valahogy nem állt össze a kép: úgy tűnt, mintha az előző tesztautó összességében jobb lett volna. Az autóval töltött egy hét során ennek a különbségnek kerestem tehát az indokait, és visszatekintve úgy gondolom, hogy sikerült is megtalálnom őket. Ám még mielőtt ezekben túl mélyre merülünk, tisztázzuk az alapokat: a Focusra is igaz, hogy kompakt létére a néhány évtizeddel ezelőtti családi autók méreteivel és teljesítménnyel kínálják, ráadásul a dizájnhoz is ügyesen nyúltak a frissítéssel. Ha pedig valakinek tetszik a crossoveres jelleg, akkor bizonyára pozitívan fogja megítélni az Active csomag külső látványelemeit is. Bent azonban aligha feltűnő az Active felszereltségi szint, néhány kárpit kivételével ugyanazt az utasteret kapjuk, mint a hagyományos Focusban. Meglepő módon hiányoltam azonban a digitális műszeregységet, elsősorban azért, mert az analóg óracsoport és annak dizájnja még egyértelműbbé teszi, hogy egy 2018-as modell frissített változatáról van szó, illetve mert a mutatók és számlapok éles kontrasztban állnak az egyébként hatalmas, 13,2 colos infotainment érintőkijelzővel, amely egy technikai csomag részeként navigációval is rendelkezik.
Hirdetés
Az említett technikai csomag egyetlen szembetűnő negatívuma a kötelezően hozzá tartozó prémium audiorendszer, amit egyértelműen egy nagyobb tér kitöltésére fejlesztettek. A hangszórók és a mélyláda is teljesen jól működnek ugyanis, ám az ajtókat becsukva, az utastérben minden összefolyik, a mély és a magas hangok a hangerőtől függetlenül egyaránt zavaróan túlsúlyossá válnak, amelyet a beépített hangszínszabályzó is csak mérsékelni tud, korrigálni nem. Érdekesség, hogy ugyanez a rendszer a Kugában észrevehetően kiegyensúlyozottabb.

A Focusban viszont számomra összességében jobb élmény volt a mélynyomó nélküli, alapáras rendszer semlegessége, még akkor is, ha az átlagos felhasználó szemével nézem, akit nem feltétlenül érdekelnek a részletek, csak az, hogy élvezhetően szóljon a rádió reggelente a dugóban.

Ezen felül azonban szinte kizárólag pozitívumai maradnak az utastérnek. Kényelmesek az ülések, bőséges a tér mindkét sorban, korrekt mennyiségű és méretű tárolót kapunk, és így tovább. Egyedül a hátsó ülések szellőzőit hiányoltam, még úgy is, hogy az első ülésekre összpontosított, a főképernyőről vezérelhető, kétzónás klímaberendezés egyébként képes volt kontrollálni a hőmérsékletet ebben a sorban is. Ugyanígy aligha lehet panasz a 608 literes csomagtartóra, ami a normál kombi tesztautó esetében - valószínűleg apró, elsőre fel nem tűnő módosítások miatt - 635 litert számlált. A Focus kombiváltozata tehát továbbra is óriási, praktikus, igazi családi autó. Az emelésnek azonban aligha látom értelmét az említett praktikus szempontból, tekintve, hogy az a 2,5 centiméter sem hasmagasságban, sem pedig a beszállás kényelmében nem jelent szignifikáns előnyt. A kavicsos, murvás utaknál nehezebb terepre aligha érdemes vele merészkedni, erre pedig a hétköznapi változat is képes volt.
Hirdetés
Ellenben sajnos a vezetési élmény terén azonnal feltűnik a különbség. A Focustól megszokott feszes, sportos, közvetlen érzet ugyanis eltűnik, ráadásul ezt nem egy SUV-szerű, mindenen átrugózó karakterisztika váltja, hanem egyszerűen egy megemelt, de olcsó hatású futómű "inkább feszes, de azért nem annyira" élménye. Persze, ez még így is megüti a szintet a hasonló árban kínált, ugyanekkora modellek mezőnyében, ám a normál Focushoz képest egyértelmű a különbség. Ugyanez érződik a kormányzáson is, ám közel sem ennyire feltűnően, illetve érdemes megemlíteni, hogy valós körülmények között az autó fogyasztása is magasabb. A végeredmény azonban még így is megsüvegelendő, főleg ha megnézzük az erőforrás paramétereit és a valós teljesítményt. A Focus mindössze 999 köbcentis, háromhengeres benzinmotorja a lágy hibridrendszerrel kiegészülve 2100-tól egészen 5500-ig a dízeleket közelítő, 190 newtonméteres nyomatékot produkál, a teljesítménye pedig 6000-nél tetőzik 155 lóerő formájában. A kiegyensúlyozott, könnyed erőleadással még a megemelt változat is 9,7 másodperc alatt képes állórajtból 100 km/órára érni kézi váltóval, amit az automata opció 8,6 másodpercre farag le, a végsebesség pedig minden esetben 200 km/óra feletti. Mindezt a hengerek számának fényében meglepő kulturáltsággal és komoly hangszigeteléssel társítja, ráadásul a PowerShift automataváltó meglepően hosszú hetedik fokozata még az autópályán is ügyesen normalizálja a fordulatszámot. Ennek ellenére fogyasztás terén csak városi körülmények közt maradt meg az alacsonyabb változat 6,5 literes átlaga, országúton és autópályán egyaránt nagyjából fél literes étvágynövekedést tapasztaltam a marginálisan visszaeső teljesítményadatok mellé. A probléma az áraknál kezdődik. Az Active csomagért ugyanis 350 ezer forint felárat kérnek, így ezzel a karosszériával és motorral 11,1 millió forint a Focus kedvezményes ára. Ha a tesztautó színét és extralistáját is hozzávesszük, akkor (továbbra is számolva a kedvezménnyel) 12,38 milliós végösszeget kapunk.

Ez azonban egyáltalán nem sok a mai piacon egy 155 lóerős, korrekt méretű, crossoveresített kombiért, sőt.

Problémát egyedül akkor találni, ha a megemelt puttonyosok helyett a Focus kínálatot böngészve keressük a vetélytársakat, a korábban tesztelt példány ugyanis objektíven nézve egy sokkalta jobb összképet adott, mégis jóval olcsóbban, 11,2 millióért kínálják a jelenlegi árlista szerint. Ha tehát mindenképpen egy körbeműanyagozott kombira vágysz, akkor továbbra se feledkezz meg a Focusról, ám ha kizárólag ennek a modellnek a változatai között hezitálsz, akkor ne tévesszenek meg a trendi látványelemek.
Értékelés
Pozitív
Tágas, praktikus karosszéria, kényelmes utastér, erős és nyomatékos motor
Negatív
A nem megemelt változatnál rosszabb menettulajdonságok és magasabb ár
Árak
Tesztmodell alapára
11 100 000 Ft (2023.05.10.)
Tesztautó ára
12 385 000 Ft (2023.05.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
114 kW (155 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
190 Nm 2100-5500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
Végsebesség:
208 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4672 mm
Szélesség:
1825 mm
Magasság:
1504 mm
Saját tömeg:
1385 kg
Össztömeg:
1910 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
608 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
235 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
520 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1350 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1140 mm
Csomagtér magassága:
480-550-810 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1870 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
190 Nm 2100-5500 1/min-nél
Teljesítmény:
114 kW (155 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
208 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
CO2-kibocsátás:
112 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?