Megnéztük, hogy rinyál-e a Vignale – Ford Kuga Vignale teszt

Ford Kuga 2.0 TDCi Powershift AWD Vignale teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vignale prémium felszereltségben is vallott a frissített második generációs Ford Kuga. Erőteljes dízellel, összkerékkel és automatával.


Mindenből a legjobbat! 2016 vége a Ford számára többek között két új SUV bemutatását jelentette hazánkban: a zászlóshajó Ford Edge-ből a második generáció, a jóval kisebb Ford Kugából már a második generáció faceliftje kezdte meg eladásait. Míg előbbi egy óriási, szinte prémium kanadai „kupé-SUV”, addig a Kuga egy sokkal inkább európai viszonyokhoz méretezett és árazott városi terepjáró. 4,5 méter feletti hosszúságával és 1,7 méteres magasságával így sem lehet aprócskának nevezni, de az európai szemnek talán könnyebben befogadható. Már járt nálunk a legújabb Kuga, akkor egy igen takarékos 1.5 TDCi-vel, a mostani felállás azonban teljesen más. A Ford prémiumvonalát képviselő Vignale felszereltségben, legerősebb 2,0 literes turbódízelével, összkerékhajtással és 6 fokozatú PowerShift automatájával próbáltuk a Ford európai SUV-ját. Ha már lúd, legyen kövér, nem igaz?
Fokozott luxus. Teljesen logikus döntés volt a Fordtól, hogy a négy modellből álló Vignale palettába a Kugát is bevették. Ha a prémiumság a külső Milano Grigio feláras fényezés és a számos króm kiegészítő után sem lenne egyértelmű, az utastérbe lépve is azonnal tudatja velünk. Már az ajtók tetejét és könyöklőjét is bőr fedi, nem csak elöl, hátul is, az ajtóküszöbökön Vignale felirat. Puha, fehérrel varrott bőrkárpit borítja az egész műszerfalat, ahogy a kormány is finom fogású. Fényes műanyagelem így is maradt, ám az egy olyan sötétszürkét kapott, ami a legelfogadhatóbb választás volt. A sötét elemek kontrasztos színe a fehér, vagyis inkább az ekrü, amit a steppelt Windsor Cashmere bőr ülések, az ajtókárpitok és a tető is visel, ezzel komolyan kitágítva a belső térérzetet. Utóbbi Vignale bőrülések hiper kényelmesek, ám az alapmodellénél rövidebb ülőlapot adnak, valamint hátul korlátozottabb teret széltében. A varrások néhol, főképp a műszerfalon tudnak kurta vonalakat rajzolni, és prémium irányultság ide vagy oda, a fordos vaskosság is megmaradt. Főleg a szellőzők állítója ormótlan, de a váltó melletti nagyméretű betűk, a világoskék műszermutatók vagy a lötyögősebb gombok is komolytalanná teszik az utasteret a prémiummodellek körében. Itt még tanulja a szakmát a Ford.
Pazar felszereltség, alapból. A Vignale modellek egyik ütőkártyája lehet az alapból is gazdag ellátmány. 12 335 000 forintos alapára (2.0 TDCi-vel) már tartalmazza a Bi-xenon fényszórókat a LED-es menetfénnyel, a volánpörgetős parkolássegédet, a láblendítéses csomagtérnyitást, a három fokozatban fűthető első üléseket (hátra sajnos már nem jutott, ellenben a hátsó sor támlái állítható meredekségűek), a 9 Sony hangszórót és a kéz nélküli ajtónyitást, valamint motorindítást. Tartalmazza továbbá a korábban említett prémium üléseket, ahol csak a sofőré memóriás és elektromosan állítható, de az legalább 10 irányban. Szintén alapként jár hozzá - ahogy minden frissített Ford Kuga modellhez - az új, egyelőre magyarul nem tudó, de a Ford életében hatalmas ugrásnak számító SYNC 3 rendszer a maga 8 colos érintőfelületével, amit elődjénél tízszer gyorsabbnak mondanak a gyáriak. Valóban gyorsabb, átláthatóbb, logikusabb felépítésű, akár hangparancsokkal is vezérelhető, bár angol kiejtést követel. Olyan kiegészítők, mint a sötétített üvegezés, az ezüstszínű tetősínek, a fűthető szélvédő vagy az adaptív tempomat már nem került be a Vignale alapok közé. Sőt, végre meglépték, ami más márkánál kiemelésre sem lenne méltó, hogy a szintén feláras kormányfűtés külön gombra került.

Terepjárós karakter. A luxus kergetése mellett van egy, a természetéből fakadó másik karaktere is. 2,0 literes, 180 lóerős csúcsdízele természetesen hihetetlen nyomatékos, a 400 Nm igen szép adat, amit tudása is tükröz. Gázadásra nagyot tud ugrani, de utóbbi akár finoman is adagolható. Nem titkolja dízel mivoltát, egy terepjárónál kulturáltabban ugyan, de öblösen kerreg, ettől egy furcsa puritánságot fűszerezve a luxusközegbe. SUV létére tereptulajdonságai is meglepően jók, a Kuga épp elég magas ahhoz, hogy a legtöbb szembe jövő akadállyal megbirkózzon, a Vignale modelleknél alapnak számító összkerékhajtás pedig elég sok helyről kiszedi. A terepjárós érzésre rájátszik a magas üléspozíció (mintha egy széken ülnénk) és a magasan elhelyezett vaskos váltógomb.

Szuper futómű. Természetesen a valóban reális városi terepjáró szerepének jobban eleget tesz. Különlegesen finomra hangolt a futómű, ami még a Gyömrői út vallató aszfaltján is úgy vitt át, mint egy hajó a hullámokon. Kényelmes utazóautó is egyben, - a tempót nem igazán érezni a nagy testben -, amin a 6 fokozatú Powershift automata sem csorbít. Ugyanez a motor egyébként elérhető 6 sebességes kézi váltóval is, a Kuga Vignale másik motoropciója az 1.5 EcoBoost lehet. Megér 300 000 forintot a Vezetési Kényelem Csomag, ami olyan sofőrsegédeket sorol, mint a holttérfigyelő, a sávtartó és sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, a kissé túlbuzgó, 50 km/h-ig aktív ráfutássegéd és az ehhez járó fűthető első szélvédő, az automatikus reflektorvezérlés, az esőérzékelő vagy a táblafelismerő. Bár mindig óvatosan bánok a stop-startos dízelekkel, a Kuga rendszerével ez könnyebben ment, hiszen csak a fékpedál teljes lenyomására állítja le a motort. Városban 8 liter feletti fogyasztás a jellemzőbb, a zömében városi tesztátlag is 8,2 liter/100 km lett, pedig gyakran léptünk oda neki.
Hirdetés

Miért épp Vignale? A Vignale Kugára nem csak extra felszereltségű modellként kell tekinteni, sokkal nagyobb vonzerő lehet a mögötte rejlő ügyfélprogram. A Ford prémiummodelleket kizárólag a kiemelt Ford Store üzletek árusíthatják, ahol az úgy nevezett Vignale Lounge-ban válogathatunk az anyagminták és a színek között egy szakértő értékesítési tanácsadó segítségével. Vásárlás előtt akár egy egész hétvégén át tesztelhetjük kiszemelt Vignale modellünket, ráadásul az átadás ott és akkor történhet, ahol és amikor számunkra a legmegfelelőbb. Az autó első tulajdonosa számára a teljes élettartam alatt ingyenes a szervizelés, aminek intézését szintén leveszi a vállunkról a Ford. Minden ügyintézéshez egyetlen számot kell felhívni, ahol az ügyintézők éjjel-nappal fogadják a hívást. Ezzel próbálja célközönségének értékes idejét is kímélni a Ford, és az ötlet egyébként ügyes. A Ford rengeteg nagyszerű flottaautóval és teljesítménymodellel ajándékozott már meg minket, és a prémiumabb vonallal sem járnak rossz úton, hiszen próbálnak egy visszafogottabb, de az adott modell kategóriájában megszokottnál igényesebb vonalat is bevezetni. Ha az alapból is gazdag felszereltséget és a prémium világban megszokottnál jóval olcsóbb extrákat vesszük, a Ford Kuga Vignale közel 12 millió forintos alapára is kevésbé fájó. Az általunk is próbált dízel automatával 12 335 000 Ft alapáron, tesztautónk ára már valamivel 13 millió fölé rúg.
Értékelés
Pozitív
Erős dízel, ügyes összkerékhajtás, olcsó extrázhatóság, prémium kiegészítők, a kategórián túlmutató minőségű beltéri anyagok, SUV-hoz képest nagyszerű tereptulajdonságok
Negatív
Az alapmodellnél kisebb ülőhelyek, néhol komolytalan kiegészítők, néha öblös dízelkerregés zavarja meg a csendet
Árak
Tesztmodell alapára
12 335 000 Ft (2017.03.29.)
Tesztautó ára
13 155 000 Ft (2017.03.29.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 1750 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,0 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4539 mm
Szélesség:
2086 mm
Magasság:
1701 mm
Saját tömeg:
1641 kg
Össztömeg:
2230 kg
Terhelhetőség:
589 kg
Tengelytáv:
2690 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
456-1603 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
955-1040 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1150 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
880 mm
Csomagtér hossza:
830 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1660 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú PowerShift automata
Nyomaték:
400 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 1750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,0 s
CO2-kibocsátás:
134 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
55 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:36
    Permalink

    Neked már van valamiféle tapasztalatod a hú de s.ar VW csoportos autókról, vagy az ismerősöd ismerősének az ismerőse mondta, hogy nem jó választás. Ne alkoss véleményt olyan dologról, amit még nem tapasztaltál meg. ÉN pl. nem gondolom, hogy egy Kuga jobb választás lenne, mint egy Ateca, sőt.

  • 2017.10.27. at 20:36
    Permalink

    [i]“elektromosan állítható, de az legalább 10 irányban. “[/i]
    Az ujságíró sem nagyon tud magyarul, én legalábbis nem értem.
    Melyik lehet az a 10 irány? Új téridő dimenzió?, vagy csak marketing?

  • 2017.10.27. at 20:36
    Permalink

    Igen, én is mondtam neki, hogy a VW csoportos autók hosszútávon nem biztos hogy jók. Mert hosszútávra tervezi, nem is akar több autót vásárolni, ez már talán kiszolgálja. A Kuga nagyon tetszett neki, de mivel nem beszél más nyelvet, és a navija sem Magyar rájött, hogy a Sync 3 kezelése neki így esélytelen. A Ford makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy nem tesznek Magyar menüt az autóikba, ha ez nekik megéri….

  • 2017.10.27. at 20:36
    Permalink

    Mindig itt akadok meg a Fordnál, hogy nem tud magyarul a fedélzeti rendszere. A navigáció sem. Nagybátyám ezért vesz most Atecát, és nem Kugát.

Vélemény, hozzászólás?