Valami Amerika – Mustang GT 5.0

Ford Mustang Fastback 5.0 Ti-VCT V8 GT M6 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vezethetetlen, sokat zabáló, hangos vasak az amerikai izomautók. Persze van egy hangulatuk, de autónak nem túl jók, a Mustang sem volt az, csak kultusztárgy. Ez viszont már más, ez jó!


Izomautó Európának. Nagy volt, amikor a Chevrolet Európába hozta a Camaro ötödik generációját, az izomautót 6,2-es V8-assal még nálunk is meg lehetett vásárolni. Na, azóta a márka sincs jelen a hazai piacon, így a Fordnak nyert ügye volt az új Mustanggal, nincs ellenfele. Hogy mégis kicsit közelebb hozzák az európai ízléshez, a hatodig generációs Mustangot már számunkra is igényesen tervezték, ennek legszuperebb pontja a futómű, ami már hátul is több lengőkaros, nem merevhidas, mint sokáig volt, és amiért elképesztően bután képesek mozogni az izomautók. De nem is csak erről van szó, minden kis részletén látszik az igyekezet aziránt, hogy ne csak a nagy kontinensen legyen sikeres, ráadásul ott a 2,3-as turbós EcoBoost motor is, ami biztos jó, de ezek után nem szeretném kipróbálni. Ez itt a V8-as GT, kézi váltóval, a nyers amerikai valójában.
Amerikából jöttem. Semmi nem tehetett volna jobbat a Mustangnak, minthogy a hatodik generációt globális modellnek tervezték. Nehéz letolni sok piac torkán az izomautókat, főleg, ha azok csak egyenesen képesek menni. Az új Mustang jó lett, olyan európai értelemben jó, meg persze autóbuzériából és minden más szempontból is. A michigani Flat Rockban készül, tehát továbbra is amerikai autónak tudhatjuk, de ez az első olyan Mustang, amit gyárilag jobbkormányos kivitelben is kérhetnénk. Tesztautónk viszonylag későn jutott el hozzánk, éppen első évét tölti egy hónapon belül, így a több mint 23 ezer futott kilométerével akár használttesztre is kiváló lenne, hiszen ez a futás tesztautó kilométerben minimum a kétszerese is lehetne, pláne, ha a hátsó tengelyen mérnénk. Az tuti, hogy a hátsó kerekek minimum kétszer ennyit futottak már.
Hirdetés


V8, 421 ló, 530 Nm nyomaték. Az amerikai piacon kapható 309 lóerős V6-ossal is, de itthon csak a már említett 317 lovas négyhengeressel és az ötliteres szívó V8-assal. Ez a GT, 421 lóerőt teljesít színtisztán hátsó keréken. Az ajtó nyitásához nem kell kulcs, és a motort is gombbal indíthatjuk már alapáron, ami azután történik, az valódi ünnep. Nehéz bármihez is hasonlítani a V8-as hangját, először is az első köszörüléseitől bemozdul a karosszéria, már akkor érezzük a 4951 köbcenti elképesztő erejét, amikor felröffen, főleg hidegen, zörgéssel, csattanással, valódi gépszerű morajjal, és ez nem a kipufogóból jön, de nem ám! Jó, onnan is, de a valódi hang a motortérből tör elő, bizsergeti a kormányt, a váltógombot, az ülést, egyszerűen mindent. Már az első pillanattól kezdve érezni, hogy együtt vagyunk a géppel, fantasztikus az összhang.
Súlyos. Már az is furcsa lehet, főleg egy amerikainak, hogy egy Mustangban kézi váltó van, innen is látszik az igények közti különbség, ők automatáért, mi a kéziért esedezünk, pedig, ha tudnák, hogy ez mennyire jó! Folyton az MX-5 jutott eszembe róla, persze nyilván minden kétszer akkora, de az egészen apró váltógomb hasonlóan remeg, és ugyanolyan fémesen, picit lazábban pakolható, de még mindig sokkal jobb, mint amit vártam tőle. A kuplung combos, valódi lábmunkát igényel, nem egyszerű lazán vezetni, mindene súlyos, a kormányzás sem fordos, a három fokozatából még Comfortban is brutál nehéz, az egész annyira vaskosnak érződik, közben meg ugrik egyik kanyarból a másikba. Villámgyors a gázreakciója, a V8-as motor egyáltalán nem mondható lustának, azonnal felpörög, nyomatékcsúcsát állítólag 4250-nél adja le, de ha annak az 530 Nm-nek csak a felét is teljesíti, mondjuk 1750-nél, már az is elég. Apró gázadással finoman lehet vele indulni, el tudnám képzelni a mindennapi használatra is, bár amire valóban jó, és amit mindenkiből előhoz, az nem való a mindennapokba.
Keresztbe, ahol csak akarod! Nem kell kikapcsolni ahhoz semmiféle elektronikát, és még a menetstabilizátor programjaiban sem kell turkálni, hogy elrakhassuk. Ügyesen kitalálták a kipörgésgátló programját, épp annyi játékot enged alapból, amivel bármelyik pillanatban tökéletesen keresztbe rakhatjuk, de akkor elveszi a gázt, amikor épp kell, és ettől úgy néz ki egy drift, mintha állati jól vezetnénk, pedig nem. Annyira hülyebiztos, hogy attól sem kell félni, hogy vizes úton túl nagy gázt adunk és az árokban kötünk ki. A májusi budapesti özönvíz volt vele az első napom, bokáig érő vízben közlekedtem, mégsem akart megölni. Táncol a feneke, folyamatosan, de mindvégig teljesen irányítható, persze ha valaki deaktiválja a kipörgésgátlót, az a továbbiakban magára marad. Hátul kőkemény Michelin Pilot Sportokat nyúzhattunk, amik a kézi váltóshoz elérhető Line Lock funkciót aktiválva óriási füstöt képesek hányni. Ez a program befogja az első fékeket, hogy anélkül tudjunk tökéletesen gumit égetni, hogy közben elgurulnánk. Igen, ez a hülyegyerek funkció magyarul, csak és kizárólag a feltűnésre jó, meg arra, hogy az adrenalinszintünket az egekbe dobja.
Nocsak, ez kanyarodni is tud! Ha elöl nem szanaszét kopott Pirelli P Zerók lettek volna, hatalmasat tudtunk volna autózni, így viszont hamarabb kezdte el tolni az orrát, mint azt vártuk, de ez nem az autó hibája. Amíg tapadtak a gumik, addig komolyakat lehetett vele kanyarodni. Nehéz az autó, közel 1,7 tonna, amit érezni is, de fürgén kanyarodik, a futóműve közvetlen, bár kőkemény, viszont nem a rázós értelemben, hanem M-es BMW-sen határozottan követ le mindent, ami az aszfalton történik. Elképeszetően nagy élmény vezetni, a hangok, a mozgása, minden olyan, amilyenre egy autóőrült vágyik az MX-5-ön felül. Irányítható, egyetlen egyszer nem éreztem azt, hogy bármi is sok lenne, ha éppen keresztbe téve volt kedvem kanyarodni, akkor úgy tettem. Sokáig nem is foglalkoztam mással, csak a vezetésével, pedig nem elhanyagolható az, ami odabent van.
Anyagilag rendben. Két közös pontot találtam benne, amivel akár egy Focusban is találkozhatunk. Az egyik az index és az ablaktörlő kapcsolója, a másik meg a fedélzeti számítógép. Ez még a Sync 2-es, de mivel már Sync 3-mal kapni a Mustangot, így bátran mondhatom, hogy rendkívül rosszul kezelhető, az újabbik sokkal logikusabb és gyorsabb is. Ezek az alap ülések, természetesen bőr huzattal, de akár sportosabb Recarókat is kaphatunk, viszont ezek is remekül tartanak amellett, hogy kényelmesek, és még szellőztethetőek is. A felhasznált anyagok jórészt ridegek, annál silányabbak, amit a Fordtól mi megszoktunk, de ez nem jelenti azt, hogy rossz is, vállalható, és nem is ez a fontos egy Mustangban. Ha megunnánk a megunhatatlan V8-as öblögetését, akkor van Shaker hifi brutális mélyládával a csomagtérben, nagyon szépen szól a rendszer, de sokszor nincs rá szükség. Bár ezt kevesen hiszik majd el, de a Mustang európai értelemben is remek sportkocsivá érett, az meg külön örvendetes, hogy mindezt a feláras Stílus csomaggal, amiben nagy felnik, nagy hifi és hűthető ülések vannak, alig több mint 15 millióért osztogatják. Hogy mennyit evett? 17,6 litert, tankolás szerint, de annyi élményt adott, amennyit nem sajnált, így én sem sajnálom tőle.
Értékelés
Pozitív
A motor önmagában pozitív pont, a kézi váltó szintén, a futómű is remek, az anyagok vállalhatóak és az ára is elfogadható
Negatív
Sok helyen egyszerű anyagok, nehézkes működésű multimédia, magas fogyasztás, ami érthető és elfogadható
Árak
Tesztmodell alapára
14 275 000 Ft (2017.06.12.)
Tesztautó ára
15 032 600 Ft (2017.06.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
4951 cm3
Teljesítmény:
308 kW (419 LE) 6500 1/min-nél
Nyomaték:
530 Nm 4250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4.40 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
13,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4784 mm
Szélesség:
1916 mm
Magasság:
1381 mm
Saját tömeg:
1651 kg
Össztömeg:
2087 kg
Terhelhetőség:
436 kg
Tengelytáv:
2720 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
408 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1330 mm
Belmagasság elöl:
880-970 mm
Belmagasság hátul:
850 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160 mm
Ülőlap hossza elöl:
550 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
460 mm
Csomagtér hossza:
1050 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1750 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
400 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzines
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
4951 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/32
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
530 Nm 4250 1/min-nél
Teljesítmény:
308 kW (419 LE) 6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4.40 s
CO2-kibocsátás:
299 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
13,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
17,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
67 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
74 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Egy jó autónál a kényelem és a biztonság is ott van a szeren.Hát ebben az autóban nincs…
    Egyébként meg már láttam ilyet, mert elment mellettem és a frászt hozta rám.Éppen Mozart-ot halgattam, mikor egy ordenáré hangon üvöltő szörnyeteg előzött meg.Persze ezt nem bírtam elviselni, odaléptem és egykettőre vissza is előztem 🙂 nehogy már egy sar Mustang otthagyjon 🙂

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Octi…de nem csak Te, kritizáltok valamit azaz olyan autót amit csak képen de életben még nem is láttatok.
    Akkor honnét tudjátok hogyan viselkedik menetközben ??Igaz kritizálni nem kerül semmibe !
    És az előzőben a kényelmet most már a biztonságról írsz…

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Na az a művészet! Bivalyerős alá egy biztonságos, de ugyanakkor kényelmes futóművet tervezni.
    A Wartburgal kapcsolatban, meg bízok a tapasztalatodban, bölcsességedben 🙂

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Nem akadékoskodás…vélemény-csere.
    De nem kell keverni a kényelmet és a biztonságot. És lehet az akármilyen kipörgésgátlós, ESP-s,.. 100 %
    biztonságot az sem ad ha olyan bivalyerős motor van mint a Mustang-nak.
    Ami a Wartburgot illeti lehet hogy a Trabant után sokaknak kényelmes de hogy hajlamos volt a borulásra
    az is igaz.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Ember ! A cikk elején is írja hogy ez nem verseny hanem kultusz-presztízs-autó.
    És nem USA hanem H -országban is elboldogultak az emberek a Trabant és Wartburg futóműveivel
    és nem akadékoskodtak…. talán e autó futója azért picit komolyabb….

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Amerikáról beszélünk Ember!A világ vezető nagyhatalma, ahol mindenki okos, dagadt és autóbuzi.Az, hogy nyíl egyenes utak vannak, az még nem indok, hogy ne tudjanak egy normális futóművet csinálni.Ennyi erővel csinálhatnának össze-vissza imbolygó űrhajót is, a felhők között nem mindegy merre megy 🙂

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Egyértelmű hogy nem a Hun-ok utódja hanem a maffia párt tagja. Azok gondolkodnak csak adóemelésekben!
    Máskülönben az USA-ból behozott autókra így is sokkal nagyobb adókat kell fizetni mint az EU-ból.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Nemrég a magyar autósok 90 %-a Trabant-tal dicsekedett most meg kritizálnak….
    Hang..akinek nem tetszik az ne vegye meg, az hogy futómű…tudni kell hogy ez
    USA-ban gyártott autó ahol 8 sávos nyíl-egyenes pályák vannak általában és a
    valóban nem a legmodernebb futómű ott ok.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    ezt én sem értem, túl öreg nem vagyok és kellőképpen autóbzi is, de ez az artikulálatlan üvöltés nekem is igénytelen. Legyen morgós, legyen azért hangja valamennyi, de amit egyesek művelnek már közúti veszélyeztetés olykor (nem mellesleg sztem igénytelen is).
    azért megkérdeznék egy NKH-st, hogy ezek miért is lehetnek közúton.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Corvette?firebird?camaro? 😀 ezek régebbi (nem legújabb) generáció mind gagyi futóművel rendelkeznek, a komolyabb pályagépekhez vagy azok utcai verzióihoz képest, primitívek. A cikkíró, pont hogy tudja milyenek az amcsi vasak, amikor azokat a dolgokat leírta, mert mind igaz.
    A futómű már a legújabbakban egész jó, lehet is vele pályázni, egy bökkenő van, hogy pl. a legújabb Corvette 10 perc után túlhevül és tilt a pics@ba, óriási :D:D:D:D:D:D

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Valamelyik nap elszáguldott egy mellettem…úgy megijettem, azt hittem, hogy megint szúnyogírtanak egy 40éves Cessna-val. Lehet, én vagyok a fapados, de el nem tudom képzelni mit jó abban, hogy 150decibellel üvölt egy autó motorja.Ez a nagy feeling.Mintha Beethovent egy disco hangrendszeren hallgatna valaki úgy, hogy fullig emelne minden 120hz allatti frevenciát…idétlenség.Miért függ össze egy autó menetdinamikája az üvöltő motorhanggal.1960-ban volt menő…

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Ha azt nézzük , hogy ennyiért egy Infiniti q60 2.0 T-t lehet venni akkor a V8 az mégis csak V8 … De tovább megyek ennyi pénzből kapsz egy Audi A5 2.0 tfsi 190 lovas elsőkerekes szövetüléses kocsit is …:D 😀

    Az ára rendben van persze nincs benne semmi vezetéstámogató és még csak rendelni sem lehet bele … ráadásul ez a beltér is elég gagyi törésteszt ügyileg is elmarad az Európában megszokottól .

    Az új faceliftes verzióban már rendelhető a 10 sebességes automata váltó és Bi-xenon helyett már Full LED lámpákkal világít elől is … Mondjuk nem ártott volna picit a műszerfalat is modernizálni fészliftkor …

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Miben írt hülyeségeket? “Sokat zabáló” – ez igaz. “Hangos vasak.” – ez is igaz, bár az a motorhang zene az ember füleinek. “Vezethetetlen” – ez nézőpont kérdése. Mert milyen az átlag amerikai út? Egyenes. Persze, hogy ehhez mérten tervezték őket. Kanyargós utakra tényleg nem valók, de aféle “Hazárd megye lordjai-stílusban” remekül lehet velük autózni. De pl. egy F1-es pályán elég esetlenül lehetne velük végigmenni. És ne érts félre, nálam nagyobb amerikai autó-b*zi nem sok van a világon. Szóval nem lehúzni akartam őket.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    “Vezethetetlen, sokat zabáló, hangos vasak az amerikai izomautók” Te se láttál még Corvette-et, Firebirdet, Camarot közelről, ha meg lövésed sincs róla, legalább ne írkálj hülyeségeket, mert ezek szerint ezeket a modelleket hírből sem ismered, se a felfüggesztésről, se a kormányzásról nincs fogalmad.

  • 2017.10.27. at 18:00
    Permalink

    Végre egy rendes moci is van benne, nem röhögteti ki magát a turbós Ecoboost-tal:) A színre fújt hátsó diffúzor nem tetszik, feketén kellett volna hagyni, de ez a kisebbik probléma. Mustangba nem való kézi váltó. Nem, nem és nem! :)))

Vélemény, hozzászólás?