Hosszú távra is jó lehet? – Renault Megane TCe 140

Fizetett hirdetés

Hasznos frissítéseket kapott, féléves tesztnek vetjük alá - Renault Megane TCe 140 Zen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rövid távon eddig minden alkalommal kellemes csalódást okozott a Megane, de mit fog mutatni fél év alatt? A frissített verzióval hosszú távú terveink vannak, és annyi biztos, már most jobb, mint korábban.

Frissített modell érkezett a Renault Megane-ból, melynek legfontosabb kivitele, az új hibrid épp a hetekben került a kereskedésekbe. A ráncfelvarrással érkezett új konnektoros modell mellett frissült az R.S. és persze az alapverziók is, egy ilyet fogunk most alapos használat alá vetni.

Legújabb tesztautónk nem csak egy hétre érkezett, ahogy általában szokás, fél évig lesz velünk, így minden jó és rossz oldalát garantáltan meg fogjuk ismerni.

A francia kompakt negyedik generációját már több verzióban is próbáltuk rövidebb és hosszabb távon, benzin és dízelmotorral egyaránt, és a tesztek végeredménye nagyjából egybehangzóra sikerült; szívesen járnánk vele hosszabb távon is. A lehetőség most adott, méghozzá a legújabb verzióval, a kívül belül kicsit megújult ötajtós Megane-nal, mely pont azokon a területeken lett jobb, ahol korábban hiányosságai adódtak. Érdemes kicsit körbejárni, mert a negyedik generációs Megane megosztó fogadtatása ellenére a Renault kitartott az új formavilág mellett. A különleges nyúlványokkal ellátott fényszórókat büszkén tartották meg a ráncfelvarrással is, mindössze a lökhárítót és a hűtőrácsot változtatták meg az autó orrán. Maga a lámpatest egyébként új és teljesen LED technológiájú, az új lámpák legjobb oldala, hogy alapfelszereltségként járnak a Megane-hoz már Life szinten is. Automata kapcsolásúak és nagyon jó fényerejűek, színhőmérsékletük hűvös, nagyon jól látni velük sötétben, ami nemcsak a vezetés biztonságán, de a komfortérzeten is rengeteget javít egy halogénizzóshoz képest. A nyúlványos fényszóróknak nagy szerepük, hogy egy Renault-t messziről felismerhetővé tesznek, és ez a Megane-nal is tökéletesen sikerült, ráadásul a C-alakú menetfényt a full LED fényszóróval mostantól mindegyik verzió megkapja. Utóbbi nagyon fontos tétel! Az autó hátulján hasonló mértékű változást láthatunk, újak a lámpatestek és a lökhárító, a Megane továbbra is hangyányit extravagáns, de leginkább elegáns kompaktnak számít.
Hirdetés
Fényszórói mellett új fényezések és felnik is érkeztek, valamint egy R.S. Line felszereltségi szint, mely sportos lökhárítóival egészen más karaktert mutat, mint az alap Megane. Utasterében is történtek változások, melyhez leginkább be kell huppannunk az új ülésekbe, hogy észrevegyük. Megváltozott a középkonzol, különösképpen a régi klímapaneltől köszöntek el, és a már a Capturben és a Clióban, valamint a Dusterben megismert új tekerőgombos megoldást építették bele.

Hagyományos módon kezelhető mostantól a befúvás erőssége és a hőmérséklet, mely oldalanként eltérő is lehet.

A korábbi ujjlenyomatgyűjtő matt felületet selyemfényűre cserélték a klímapanel és a multimédia körül, ezen már kevésbé maradnak rajta a maszatolások. A tekerős klímakonzol felett 7 colos fektetett, vagy 9,3 colos állított formátumú érintőkijelző foglalhat helyet, már a kisebbiken is teljesen új rendszer fut kimondottan jó logikával és kezelőfelülettel, pici akadással a menüpontok váltása között. Nagy hiányossága, hogy nincs már hangerőszabályzása, azt külön érintőgombbal kell előhívnunk a kijelző alsó sávjára, persze a kormány mögötti, vakon is tökéletesen kezelhető távirányító továbbra is megvan. Aki viszont a nagyobbik (csak az Intens szinttől elérhető) képernyőt kéri, az 10,2 colos, teljesen digitális műszerblokkot is kap, valamint ahhoz már egy még komolyabb, az új Espace-ba is kerülő klímavezérlő kerül. Alapáron is új, digitális műszeregység érkezett a kormány mögé, mely a szokásos módon változtatható témájú, de két oldalán a vízhőfokmérő és az üzemanyagszintjelző hagyományos szegmensvisszajelzős. A középső blokk lehet teljesen letisztult, csupán néhány információval, de kaphat körműszert sebességmérőként, vagy ugyanezt fordulatszámmérőként. Kezelésében van újdonság, még mindig a kormányról vezérelhető, de mindkét felső sarkában változtatható az információ, így már ez a nem túl nagy kijelző is okosodott kicsit. Kétoldalt továbbra is hagyományos kijelzéssel oldották meg a vízhőfok és az üzemanyagszint skáláját, igazság szerint ennél komolyabb megoldásra nincs is nagyon szükség. A Zen felszereltségű tesztautó szövet ülései kényelemre hangoltak, de tartásuk és állíthatóságuk is épp elég jó. Széles tartományban állítható a vezetőülés és a kormány is, az utas ülése viszont magasságban nem állítható, így előfordulhat, hogy a jobbegyen ülő magasabban trónol majd a sofőrnél. A hátsó lábtér kompaktos, ennél ma egy Leon, vagy egy Golf már nagyobbat kínál, de magam mögé még éppen be tudtam ülni. Csomagtartója 384 literes, nem feneketlen, de ennyibe már egy heti poggyászt is simán besakkozunk, a padló alatt pedig esetünkben pótkerék is helyet kapott, ez 50 000 forintos felárért kerül bele a Megane-ba, a hazai utakhoz érdemes megrendelni. Jelenleg kétféle motor érhető el a Megane-hoz: az 1,5-ös dízel, valamint az 1,33-as Daimler-féle négyhengeres benzines turbómotor. Utóbbi szerepel most a tesztautóban 140 lóerővel és hatfokozatú kézi váltóval, mely egy igazán kellemes párosítás - ez egyébként a középső erőszintű benzines, hiszen 115 és 160 lóerővel is választható. A motor hangja alapjáraton alig hallatszik, forgatva kicsit karcos és erős, csöppet még jól is esik a fülnek, hogy hallani valami motorszerűt. A négyhengeres motor elég kiegyensúlyozott, fogyasztása a korábbi tesztek alatt 5 liter alatt is tudott maradni hosszú távon, ami mindenképp dicséretes. Jelenlegi tesztautónk annyira új, hogy mindösszesen 25 kilométer volt benne átvételkor, közúton még senki nem ment vele korábban, így számos olyan dolgot tapasztaltunk, ami még változni fog. Egyik ilyen a fogyasztása, mely az első 100 kilométerén városban közelítette a 9 litert, de utána érezhetően csökkenni kezdett. Már az első tankolást is 7,8 l/100 km értékkel zártuk - zömében városi használat mellett, majd következett egy klasszikus bejáratós kör, országúton és autópályán. A szabályokat betartva utóbbin is 6, országúton 5 liter alatti étvággyal lehet számolni. A bejáratós kör átlaga így épp 5,5 l/100 km lett, az első 750 kilométer átlaga pedig 7,2 l/100 km-re adódott, de a továbbiakban 6,5 liter körüli átlag simán hozhatónak tűnik. A másik érdekesség a kuplung, ami az első kilométerek után vált csak könnyen használhatóvá, 150 kilométer után pedig tökéletesen „bekopott”. Könnyű a kuplungpedál a kényelmes vezethetőség érdekében, így ezt mindenképp szokni kell, de néhány lefulladás után berögzült nálam is, hogy érezni nem fogok rajta semmit. Szerencsére kuplungemelésre ez a motor is igazítja a fordulatszámát a könnyebb elindulás érdekében, de nem árt ügyeskedni kicsit a pedálokkal.
Hirdetés

Szokásához híven izmos a motor, mélygarázsból kihajtáskor sincs szüksége túl nagy lendületre, erőből húzza fel a nem túl nehéz karosszériát.

A hozzá csatolt kézi váltón mintha hangoltak volna egy keveset, feszesebb és nem annyira zörgős, mint korábban tapasztaltuk, a fél év alatt persze ez is ki fog derülni, hogy idő kérdése, vagy valóban jobb lett a kézi váltó. A Megane futóműve elég egyszerű, a hátsó csatolt lengőkaros megoldásnak meg is van a hátránya, az ötajtós fara is könnyen ellibben, ha kanyarban elvesszük a gázt. Ezen kívül stabilitására nem lehet panasz, a motor ereje tisztességes, és a kormányzás is kellőképpen közvetlen, harmonikus a hajtáslánc, könnyű ráérezni az autóra.

Vezetni jó egy ilyen Megane-t, mert könnyed és elég jól belátható, semmi fárasztó nincs benne hosszú úton sem, és ez mindenképp pozitív.

Remek az összeszereltség és a hangszigetelés, zavaró tényezőt felsorolni elég nehéz lenne. Automata Renault kártyájával kényelmes a ki-be szállás is, közelítésre nyit, távolodásra zár, elég, ha csak a zsebünkben van a csinos fehér kártya és semmi dolgunk nincs. Tolatóradart a hátsó lökhárítóba kapott csupán (a Zen alapáron kapja), de ennyi épp elég is, pontosan parkolható ötajtós, amibe követési távolságra és sávelhagyásra figyelmeztetést is kapunk. 8 hangszórós hifirendszere kimondottan szépen szól a kategóriában ismert alap hifikhez képest, multimédiája mindenképp Apple CarPlay és Android Autó kompatibilis, szóval úgy szólhat a kedvenc zenénk és mehet a kedvenc navigációs szoftverünk egyszerre a kocsi multimédiáján, hogy a telefont nem kell a szélvédőre, vagy máshová függesztenünk.

Kényelmi szempontból mindenképp pozitív, ha nem zavar semmi, és ez a minőségi utazást is alapvetően határozza meg.

A Megane épp ezt tudja a legjobban, miközben csinos és még vezethetőségből sem kullog a sor végén. Elég időt fog nálunk tölteni ahhoz, hogy a hosszú távú tapasztalatokat is át tudjuk adni, így hamarosan újabb beszámolóval jelentkezünk róla.
Cikkünket a Renault Hungária a Megane hosszú távú tesztlehetőségével támogatta.
Értékelés
Pozitív
Kényelem, vezethetőség, miltimédia, új klímakonzol, összeszereltség, LED fényszóró
Negatív
Hátsó futómű, hátsó lábtér
Árak
Tesztmodell alapára
6 999 000 Ft (2020.10.29.)
Tesztautó ára
7 649 000 Ft (2020.10.29.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,50 s
Végsebesség:
205 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9–6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4359 mm
Szélesség:
1814 mm
Magasság:
1438 mm
Saját tömeg:
1231 kg
Össztömeg:
1814 kg
Tengelytáv:
2669 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
384-1247 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
910-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
520-720 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
680 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
205 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,50 s
CO2-kibocsátás:
134-150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9–6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.30. at 07:36
    Permalink

    A károsanyag-kibocsátási előírások szigorodása és a Mercedes-Benz-partnerség kapcsán került bele az 1,33 motor.
    A németekkel közösen fejlesztett 1,33 literes lökettérfogatú négyhengeres, amely éves szinten több mint egymillió autóba kerül beépítésre, többek között a Kecskeméten gyártott A-osztálynál is ezt használják.
    Nincs ebben semmi meglepő, sok A és B-osztályba 1,5dci is van, ami teljesen Renault!

  • 2020.10.30. at 15:34
    Permalink

    Sziasztok
    Tudtommal az 1.33-as sosem volt Nissan motor Mercedes-Renault fejlesztés.
    És nem csak az 1.5 dci került az A-és B osztályba hanem az 1.6 dci-is a C-és E-osztályba.

  • 2020.10.30. at 15:41
    Permalink

    Mondjuk olcsóbb is az 1.6-os dizel (úgy értem használtan nagyobb az értékvesztése) a C-osztályban mint a 2.1-es. (ami mercedes motor) De az A-és B-osztályt is szerelték 2.1-el.

  • 2020.10.31. at 14:31
    Permalink

    Jól csinálta a Renault ezt a ráncfelvarrást, belekerült minden ami jó és új. Ma már elengedhetetlen a digitalizáció az autóknál. És ott tartunk, hogy napjainkban egy Clio többet tud, mint egy 5 éve felső kategóriás Merci vagy Audi. Ezzel a frissítéssel a Megane is naprakész lett. Jó az új klímavezérlés is, a régi is tökéletesen működött, csak ergonómiai gondjai voltak (nem mindig látta az ember, hogy éppen hova fogja nyomni a hideget-meleget).
    Ez az 1.33-as motor Renault-Merci fejlesztés és sok autóba szerelik. Kiváló motor és nagyon meg kell becsülni, hogy 4 hengeres. Ma már sajnos ez sem egyértelmű a kategóriában, a Focus és az Astra már csak 3 hengeres benzinessel rendelhető, a Megane és a Golf még tartja magát, ezeknél még van 4 hengeres.
    Nagyon elfogadnék egy ilyen Megane-t, de jobban tetszene kombi változatban, legalább Intens felszereltséggel és valamilyen más színben 🙂

  • 2020.11.02. at 17:24
    Permalink

    az idézett linkből: 05/2018- : H5Ht, 1332 cc, használt Mercedes A osztály (W177) és más kompakt autók, Renault Scenic IV, Renault Capture, Renault Megane IV, Renault Clio V, Nissan Qashqai, Renault Kadjar, Dacia Duster, Renault Samsung XM3

  • 2020.11.04. at 12:51
    Permalink

    A fizetett hirdetéses “teszteket” általában lapozom is tovább, de ebbe most beleolvastam, remélem követendő példa lesz a klíma dedikált gombjaihoz, tekerentyűihez való visszaállás.

    • 2020.11.04. at 20:57
      Permalink

      Ahhoz azért nagy elégedetlenkedés kellene a tulajdonosoktól. És ez minden márkára igaz, ahol a klíma is az érintőképernyős kijelzőre költözött. Az még a jobbik eset, ha érintős, de egyből elérhető helyen van (pl. új VW-k), a legrosszabb az, amikor menükben kell össze-vissza mászkálni, hogy állíts a ventillátoron egy fokozatot.

      Az a helyzet, hogy a digitális technika gyártása sokkal olcsóbb, mint a mechanikáé, hiszen a mechanikában sok alkatrész van, amiknek ráadásul mozogniuk is kell. A gyártók pedig vannak olyan ügyesek, hogy az olcsóbb digitális technika feláras, hiszen újdonság. Az igazság az, hogy ez a sokkal olcsóbb nekik. Olyan, mint, hogy egy magnókazetta sok elemből áll, és mozgó alkatrészek, csavarok is vannak, a CD meg csak egy sima lemez 🙂

Vélemény, hozzászólás?