Inkább az ezeröcsi – Civic 1.0 teszt

Honda Civic 1.0 VTEC Turbo 6MT Elegance teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valódi japán, az anyósülésről csukott szemmel is beazonosítható, hát, még ha vezetjük. Sportos, közvetlen, irtó jó terelgetni, közben meg egészen autószerű, de nagyon halvány hozzá az ezres motor.

Egyliteres már kólából sincs. Sokaknak a hajuk égnek áll az elvetemült downsizingtól, amit az autógyártók művelnek mostanában. Szerencsére némileg ez most visszafordulni látszik a rightsizing-nak nevezett, nem túl apró motorok megjelenésével. A Honda mindkét világból kiveszi a részét, mivel a Civic apró turbós motorokkal, háromhengeres egyliteressel és 1,5-össel is elérhető, pontosabban csak ezekkel. Az egyliteres motor egy vicc sokak szerint, ha belegondolunk, kólából is félliterest, vagy 1,25-öst kaphatunk, ekkora már nincs, viszont néhányan egész jót hoztak ki ennyiből, de sajnos az nem a Honda. Egymás után volt szerencsém vezetni az 1,5-öst és ezt, előbbi egy rakéta a háromhengereshez képest. Számokból elég jó vizsgázik mindkettő, ugyanis az 1,0-es is 129 lőerős, de ez ne tévesszen meg senkit.

Három hengerből nehéz csodát tenni. Vannak olyan pontjai a Civicnek, amik egyszerűen nem lehetnek rosszak, és amiért én személy szerint nem tudtam belekötni az előző tesztautóba. Ilyen a fergetegesen közvetlen, viszonylag keveset forduló kormánymű, vagy a minden körülmények között jól vizsgázó futómű, de még a fura holtjátékkal kapcsolható kézi váltó is élvezhető. Ebbe az 1,5-ös által felállított idillbe rondított bele a háromhengeres. Persze használható, a 129 lóerő jól mozgatja a karosszériát, egy átlagos sofőrnek, vagy mindennapi használatra, városi ingázáshoz elég, teszi a dolgát, és kész. A kuplunggal viszont a kelleténél többet kell játszanunk, rendkívül nehezen kiismerhető motor, nagyon nehéz kitalálni, vajon bírja-e még, vagy vissza kéne váltanunk, de mire el tudjuk dönteni, kettőt is vissza kell kapcsolnunk, mert hirtelen elfogy az ereje.
Csak sík terepre. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy rövid időutazás erejéig visszaugrottam a télbe, na, jó, csak a Dobogókőn leszakadt 40 centi hóra voltam kíváncsi. Nem egy nagy túra fölmászni, ráadásul egyedül is voltam, ezt minden autónak illik végigcsinálni. Olyan 5500-6000 körül szabályoz le, ráadásul nem tilt, ott egyszerűen vége a mesének, és bebólint, pedig itt adja le teljesítménye csúcsát, így pörgetni ezt még annyira sem lehet, mint az 1,5-öst. Mindig egyre visszább és visszább kell kapcsolnunk, a végén már másodikban, közel tiltáson kellett befejeznem az utat, mert harmadikban egyáltalán nem bírta az emelkedőt. A hangja rendkívül csúnya, alacsony fordulaton is inkább zörgés jön a motortérből, mint morajlás, ez is inkább csak az 1,5-ös után lehet feltűnő, ahol alacsony fordulaton szinte nincs is hangja a motornak. Tempós közlekedéshez a városban is pörgetni kell, úgy viszont kajálni fog rendesen, nálam átlagos közlekedés mellett, főleg városban 7,6 litert eredményezett a tankolás szerinti 100 kilométeres átlag. Ugyanez az 1,5-össel 7,4, ráadásul nem küszködve és gyilkolva, csak egyszerűen élvezetesen használva. Már csak ezért sem látom létjogosultságát a kisebbnek, ráadásul Executive szinten ugyanannyiba kerül, mint a hasonló felszereltségű Sport kivitelű 1,5-ös kézivel, azaz hajszál híján 7,3 millió.
Hirdetés

Hogyan tovább? A Hondánál folyton kísérleteznek a Civickel, minden generáció elég különböző, és folyton mást és mást kínál. Ha csak az elődöt nézzük, ott volt a fergetegesen praktikus és rengeteg helyet kínáló kombi, valamint dízelmotor is. Az új, 10. generációs Civicnél utóbbi kettőnek vége, ahogy a szívómotoroknak is leáldoztak, helyette viszont szinte minden földrészen ugyanazokat a modelleket forgalmazzák majd. A korábbi szedán egész máshogy nézett ki, mint az ötajtós, most nagyon hasonló mindegyik modell, ráadásul nálunk is forgalmazzák, árlistája is elérhető, de lesz kétajtós rendes nyújtott kupé is. Formája persze megosztó, de sokkal autószerűbb a karakter, nem annyira vasalóforma, mint az elődök. Lehet durva, vagy ilyen játékos megjelenésű, mint ezekkel a narancssárga kiegészítőkkel, amikből bentre is jutott, bár nekem nem hiányoznának.
Modern oldschool. Tágas, kényelmes, rendes üléspozíciókat adó az utastér, elöl-hátul jól ellesz bárki. Ergonómiából is elég jól áll, bár tény, hogy sok mindent máshogy csinálnak, mint ahogy azt megszoktuk. Ott vannak például a multikormány gombjai, amik átlátszó műanyagból vannak, cserébe vakon is remekül kitapogathatóak. A műszeregység nyitó animációja borzasztóan giccses, ráadásul az egész egység keveri a modern és a rendkívül régi technikákat. Középen nagy kijelzőn mutatja a fontos adatokat, a széleken viszont megvilágított mutatós analóg egységeket találunk, ráadásul az utazási adatokat is klasszikus kinyúló pöcök nyomkodásával válthatjuk. A központi kijelzőt ügyesen helyezték el, követi a műszerfal síkját, mégis külön áll attól, a rajta futó rendszer viszont szintén túlgondolt, a folyamatos animációk miatt akadozik, és a grafika is túl sok. Ha már középkonzol, a könyöklő kemény, nem túl kényelmes, alatta viszont óriási rekeszt találunk, ahogy a váltókulissza mögött is, USB és HDMI csatlakozóval, amiktől a kábelt ügyesen fel tudjuk vezetni hátulról a telefon váltóbot előtti polcához.
Ki van ez találva. Sok az ügyes megoldás odabent, amiből a technika sem maradt ki. Az automata kézifék - amit ha bekötött öv nélkül nem kapcsolunk ki, ránk szól a Civic – tartó (hold) állással is rendelkezik, így nem kell bajlódnunk lejtőn elinduláskor, vagy dugóban araszoláskor. A start-stop viszont kicsit lassú, rendszeresen gyorsabban raktam az egyest, mint beindította volna a motort, így garantált volt a fulladozás, kikapcsolandó. Alapáras felszereltsége az összes vezetéstámogatót tartalmazza, nem csak fékez magától veszély esetén, de a sávba is visszakormányoz, van táblafelismerője és tempomatot is ad, ráadásul a radaros, követős fajtából. Tolatókamera is van az Elegance-tól fölfelé, valamint kétzónás automata klíma. Az új Civicet vezetni kimondottan jó, méreteivel megizzasztja a kompakt szegmenst, árával pedig a vevőket. Bőséges ellátmányával viszont csábító lehet, de tényleg érdemes a nagyobbik motorral választani, főleg, hogy Elegance felszereltségű tesztautónk végső ára is közel elérte a mindenképp 1,5-ös motorral járó Sport felszereltség indulóárát.
Értékelés
Pozitív
Remek futómű és kormányzás, jól kapcsolható váltó, tágas utastér, feltűnő megjelenés, bőséges alapáras ellátmány
Negatív
Kellemetlen karakterű, csúnya hangú és magas fogyasztású motor, akadozós multimédiás egység
Árak
Tesztmodell alapára
6 499 000 Ft (2017.05.08.)
Tesztautó ára
7 115 640 Ft (2017.05.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
988 cm3
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
Végsebesség:
203 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4518 mm
Szélesség:
1799 mm
Magasság:
1434 mm
Saját tömeg:
1275 kg
Össztömeg:
1775 kg
Terhelhetőség:
500 kg
Tengelytáv:
2697 mm
Karosszéria-kivitel:
csapotthátú
Csomagtér:
478 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
880-960 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1280 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
480-770 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1760 mm
Raktérnyílás szélessége:
1140 mm
Raktérnyílás magassága:
950 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
988 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
200 Nm 2250 1/min-nél
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
203 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Minden kis motort pörgetni kell, nyilván a fejlődés hozza a fogyasztáscsökkenést, és az nyomaték és erő növelése is, de egynégy alatt már állatság kisebb motorokat agyongyilkolni. Kipróbáltam a TSi motoros VW-ket is, és ezt a Civic-et is a valóságban. Kívülről nekem túl harsány, belül viszont tetszett, de a “nem kell pörgeti” kifejezés nem igaz, pörgetni kell, azért gyorsul, akinek tetszik, használja. A gyárak lassan meg fognak állni, mert ha még kisebbek lesznek a motorok, egyik-másik a próbaúton szét fog esni.

    • 2018.04.29. at 19:33
      Permalink

      Azóta ki lett próbálva “hegymenetben” is; remélem, Miskolc – Eger viszonylat a Bükkön át annak minősül. Semmi baj nincs a Hondával, minden gond nélkül lehet vele menni, ugyanúgy (ha nem jobban) mint az eddigi Toyotákkal.
      Összességében nagyon szeretem a Civicet, az előzés egy élmény vele (noha nem sportkocsi…), pillanatokon belül azon veszem észre magam, hogy 150-es tempóval megyek, miközben a kocsi belül csendes marad.
      Igaz a városi fogyasztás nem igazán kellemes, főleg nem Miskolcon, ahol 200 méterenként vannak a lámpák, de tegnapelőtt megjártam a Kemecse, Nyíregyháza és vissza Miskolc utat 5.2 literrel zárva.
      Ez a 4. autóm és a három Toyota után magasan a legjobb és a legszebb is.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Szerintem ez a “downsizing” nevű állatság itt már az ész rovására megy. Mit várunk egy ezres motortól egy 1200 kg-os kasztniban ? Csodát? Csoda lenne ha 200e fölötti km-t elmenne majd. Istenem, ez kb. olyan, mint egy Skoda Superb-be beletenni egy 600 cm-s 3 hengeres motort. Remélem lassan elfelejtik a gyárak ezt az állatságot. Már komolyan vicc kategória,de már az egyhatos dízel motorok se sokmindenre jók egy 1400 kg-s Octavia-ban.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Írtam volna egy véleményt az oldalra, de nincs még az Etax listában az autó ezért nem tudtam. Ha még esetleg olvasod itt a dolgokat, leírom mik a tapasztalataim így 3500km után.
    Eddig elégedett vagyok az autóval, általános használatra tökéletesen megfelel. Szóval ha nem lámpától lámpáig akarsz gyorsasági versenyezni a városban mint az újságírók, akkor elég lesz. Ha ez a célod, akkor csakis az 1.5-ben gondolkozz, de ha eddig Yarisod volt, akkor nem hiszem, hogy vadállatkodni kell az autó. Szerintem belül elég tágas kényelmes, nagy a csomagtér is, egy átlagos családnak elég. Kicsi a motor, de ha megszokod a pedálkezelést (ami valóban fura az elején) lehet vele kellő dinamizmussal menni és az autó is sokat segít abban, hogy jól vezesd, de ki kell tapasztalni. Autópályán sem kell vele szégyenkezni, vígan megy, ha kell, nem kínlódik, nem ráz. Korábban írtam, hogy ronda a hangja kis fokozatban, ez mára így bejáratás után egész normális lett (vagy csak megszoktam :)). A fogyasztással nem vagyok 100%-ig megelégedve, de szerintem nem olyan rossz, bár én csak a korábbi autómhoz tudom viszonyítani, 6,8L 90%-ban városban használva. Szintén írtam korábban, hogy a „hegymenet” valóban, gyenge, nos, azóta megszoktam az autót és már nem érzem ezt igazán hátránynak. Nem járok mondjuk hegyekbe, max dombokon vagy Budán (az nem tudom, hogy hegynek számít e), valóban visszaesik a teljesítmény, de ezt ki lehet tapasztalni és azért nem kell feltolni. Mondjuk, én se mennék vele szívesen az Alpokba, de ha kéne megoldaná. Igazi hátránya, amit fel tudok neki róni, az a pocsék üléshuzat, jól néz ki, de az anyaga szörnyű így nyáron. Egyszerűen 0 szellőzése van, ugyanakkor klímával elmegy és itt van egy számomra nagy furcsaság. A klíma teljesen motor független, ha bekapcsolom, nem esik vissza a teljesítmény és nem fogyaszt többet az autó sem, ennek nagyon örültem, bár ez lehet, hogy csak nekem újdonság. Azt is sokan mondják, hogy drága, hát tessék összerakni egy ugyan ilyen felszereltségű Mazda 3-at, Focust vagy Golfot esetleg I30-at és láss, csodát azok többe kerülnek a Focust kivéve. Végezetül, ha egy korrekt tesztet szeretnél olvasni az autóról, akkor a Totalcar-nal van, ott a helyén kezelik az autót, elmondják mi a gyengéje és mi az erőssége. Ez nem reklám, nagyon sok tesztet olvastam, magyaroktól, és az volt az egyetlen, ahol tényeket közöltek, nem irreális elvárásokat.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Ez király volt! Én is épp ezt mondtam, hogy ezek szarrá gyilkolják egy hét alatt az autót, ami meg nem úgy ugrik ahogy nekik tetszik azt leszólják. Nem lehet összehasonlítani egy újságíró véleményét aki minden héten érősebbnél erősebb autókban ül az átlagemberrel akinek teljesen mások az igényei nem pedig a szórakozás egy ingyen autóval aminek ki lehet taposni a belét ahogy mondtad.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Az újságírók minden héten új autóval mászkálnak, sokszor elég erős gépekkel így nekik az ilyen autó nem sokat számít. Megnyugtatlak, nagyon jó verdát vettél. Nekem is Honda van csak még a 2016-os kombi normál 1.8 szívó benzin. Az sem egy erőgép de megy mint az álom és probléma egy szál sem. Na azt is lehúzták, hogy gyenge de kb én is leszartam. Nekik az ilyen 250 ló feletti gépek tetszenek mert amúgy is csak szarrá gyilkolják őket amíg náluk van. Itt is le van írva többször is, hogy tiltásig pörgette meg tiltáson ment vele a hegymenet miatt stb. Én még sohasem mentem vele közel tiltáson folyamatosan. Nekik ez az élvezetről szól mert nem kell rá vigyázni ami meg nem úgy ugrik ami bejönne azt lehúzzák ennyi. Meglátod sokáig jó lesz neked ez a masina.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Ma Magyarországon divattá vált ócsárolni a kis köbcentis benzines turbós motorokat, aztán meg ha az ócsárolóknak sikerül kipróbálni egyet, nagyokat néznek,mert nem hiszik el, hogy pörgetés nélkül is,nyomatékból milyen szépen húznak, főleg a TSI-k.Felesleges lázadni a fejlődés miatt.Nagyon jól tudják az autógyárak,hogy merre kell menni.Nem tegnap találták ki, hogy holnap kis turbósokat fognak gyártani.Szerintem már kb. most tudják, hogy 20év múlva mi is lesz piacon.Én még nem próbáltam a Honda ezresét, de szinte biztos vagyok benne,hogy nem megy az olyan rosszul, mint ahogy itt leírták, szerintem simán hozza egy snassz 1.6-1.8 szívó benzin menetdinamikáját és nem üveghangon pörgetve…

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    No, ha valakinek nincs kedve végigbújni az oldalt (én nem tudtam megállni) akkor a miheztartás végett. A Focus 1.0 (125 LE) majd minden gyorsulási és rugalmassági területen elmara kb. 1 másodperccel a Civic 1.0-hoz képest. Mivel a lista nem teljes (az O betü után még nem készült el), így nehéz volt összevetni az esélyes konkurensekkel. A Lancer 1.6 nagyon gyenge, különösen a rugalmasságban. Az Opel Astra csak az 1.4-es (125 LE) motorral tudja megverni a Hondát. Gyorsulásban kissé, de csak 180-ig. Rugalmasságban azért érezhetően jobb, de ez nem meglepő, tekintettel a 200 nm v.s. 240 nm értékre. Viszont, az azonnali reakcióban (60-100, 80-120 km/h 4.-5.-ben, illetve egy fokozat kötelező visszaváltással) nem marad el a Civic vagy csak alig. Ez mutatja, hogy nagyon jól reagál a motor. A meglepő, hogy az 1.9dCi (120 LE 270 nm) Lagunámat is lenyomja még rugalmasságban is. Persze Renault nincs, de szerencsére van Nissan Primera ezzel a motorral (ami ugyan 63 kg-val nehezebb). Gyorsulásban OK, de még a 4.-ben mért 60-100 közötti rugalmasságban is megegyeznek (8s) és 5.-ben még jobb is a Civic 80-120 között olyan egy másodpercel. Nagyon szép a nyomatékgörbélye a Civicnek 2250-3500 között lényegében egyenes, azaz 200 nm körüli.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Ja igen! Ennek a Civicnek a szememben a legnagyobb hátránya az ára. Hat millió körül egy hasonlóan jól vezethető Ford Focus kombit is lehet kapni 1.5-ös motorral, némileg talán gyengébb felszereltséggel és szűkebb utastérrel, de már ültem abban hátul is, éppen elmegy, így az sem hátrány. Mazda 3-nak kicsi a csomagtere. Igen, még a szedánnak is! (szedán, nahiszen!). Lancer nagyon jó vétel. Persze, annak is kicsi a csomagtere, de legalább nem lengőzsanéros, mint a Mazda 3-asnak. Na viszont a Lancer 1.6-osa, az gyenge! Én nem vezettem, de olvastam már róla sokat. Tessék! Néhány összehasonlítani való konkurens. Bár ha kérhetném, akkor legyen benne az összehasonlításban az Astra, a VW csoport kopaktjai közül egy, de akár a Megane vagy 308-as kombija is. 😉 Kombik (már amelyiknek van), ezt hangsúlyozom, mert a Civic csomagtartója közelebb áll hozzájuk, mint csapotthátu változataikhoz.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Tetszik ez az autó. Feliratkoztam tesztvezetésre. Sajnos, jelenleg csak 1.5 van a tesztflottában. Persze én is ezt venném, ha nem lenne majd 1 millió forintal drágább, mint egy azonos felszereltségü 1.0-es. Igen, más a felszereltségek neve a két motor esetén, de néhány apróságtól eltekintve az 1-es második szintje az 1.5-ös első szintjének felel meg. Ami jó, hogy e két szint esetén teljesen megegyezik az élményt biztosító futómű, kormányzás, stb. Ja, igen! Ha az embernek van 8 milliója, akkor veheti az 1.5 második felszereltségi szintjét, amihez állítható futómű is jár. Erről is volt már teszt, az alap beállítás esetén is jó a futómű, már csak hab a tortán, ha még állítani is lehet. Persze, az 1literes alap motor, olyan, mint a többi kompakt márka esetén az 1 vagy 1.2-es. Mennyire erős vele az autó azokhoz képest? Pontosan ez a kérdés! Mutatok egy fogodzót, de azért ennél több kéne. Mondjuk, egy összehasonlító teszt!? Fogodzó: https://m.youtube.com/watch?v=sFCawmZDe5E

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Természetesen magától értetődő, hogy nincs lehetőség 1000km-t használni, majd cikket írni az autóról, ezt elfogadom és megértem. Nekem is inkább az szúrt szemet, hogy olyan tulajdonságokkal akartad felruházni az autót, ami nem hozzá való, erre utalt Vascsi is lentebb, és ugyan leírod a cikkben, hogy átlagnak jó (ez lekezelő volt a szememben), de sugárzik az ellenszenv, kicsit elvesztetted az objektivitásod, nekem ez jött le. Remélem érted mire akarok kilyukadni. Én is kipróbáltam mind a kettőt és igen ég és föld a két motor, megértem, hogy az 1,5 jobban tetszett (nekem is, de a pénztárcámnak nem), most már azt is tudom, hogy neked fontos(abb) a dinamikusabb vezetési stílus, így megértem, hogy az 1es neked kevés. De be kell látni, hogy elég drága járgány és a többség inkább megveszi az olcsóbb 1est és átlagosan megy vele, az „átlagnak” inkább háttérbe szorul az élvezet. Én speciel nem a teljesítményért vettem, hanem a Honda márka megbízhatósága miatt, és mert tetszik, nem zavar, ha legyorsulnak indulásnál a tahó BMWsek. Abban egyébként teljesen igazad van, hogy a két motor egyformán fogyaszt és közel sem egyformán teljesít, ez nekem is fájó pont, bár az előző autómhoz képest ez is kevesebb. 🙂
    Azért remélem egyszer talán lesz egy hosszabb videó teszt is, ahol részletesebben bemutatásra kerül az autó.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Kedves Tamás!

    Még mielőtt tanácsoltad volna a próbát én is erre az álláspontra jutottam. Majd ki fogom próbálni. De a másik adat a nyomaték mást ígér.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Vicces milyen megosztó ez az autó kinézetét tekintve, vagy utálják, vagy imádják, konkrétan a 9. szériától sugárban hánytam olyan rondának tartom. Ezt viszont imádom és nem is bántam meg eddig, hogy megvettem, leginkább az elismerő tekinteteket látom a városban járkálva. A teszt egyébként olyan mintha nem is az írta volna, mint aki a videóban beszél… Ja és ne hívjuk már azt a videót tesztnek, még bemutatónak is harmatos volt. Komolyan mikor elolvastam, hogy mennyire le van húzva az 1.0-ás motor, szinte már szégyelltem magam, hogy nekem is ilyen van… annyira negatív a cikk a videóhoz képest. Azt elismerem, hogy nem egy erős motor, de nem is versenyezni van, hanem ahogy azt írják is városban közlekedni átlagembernek… (jó, hogy a cikk írója átlagon felüli sofőr, mert hát mindenki versenyezni vesz autót meg pénze is van rá…)
    Az is igaz, hogy ronda a hangja, de csak 1-2 sebességben, béna kuplungozással, a felett szépen dorombol, ahogy kell, és ha az ember megtanulja kezelni a pedálokat semmivel nem rosszabb, mint a többi.
    A fogyasztás az nem a legjobb, 6,9 alá nem tudok menni városban, ez mondjuk elszomorított és sajnos a „hegymenetes” téma is igaz. A multimédiában semmiféle akadozás nincs, ezt nem tudom honnan vették. Amúgy én is az 1,5öst vettem volna, de azért az a +1MFt, amivel drágább nekem már nem fért bele és nem az alapfelszereltséget vettem én sem.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Tamás!

    Vesszek meg ha értem, hogy lehet 129 LE csak városi ingázáshoz elég? Mennyi kellene 1000LE az 50, 90, 130km/h-hoz?

    “Persze használható, a 129 lóerő jól mozgatja a karosszériát, egy átlagos sofőrnek, vagy mindennapi használatra, városi ingázáshoz elég, teszi a dolgát, és kész.”

    “Csak sík terepre.”
    “Mindig egyre visszább és visszább kell kapcsolnunk, a végén már másodikban, közel tiltáson kellett befejeznem az utat, mert harmadikban egyáltalán nem bírta az emelkedőt.”

    Mi ez a bojrészespestihüjegyerek duma, hogy csak közel tiltáson lehet felmenni, annyira szar a motor?
    Egy faéket nem mernék tőled használtan venni, mert annak is kitaposnád a belét. 🙂

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Ez a mostani külső egyszerűen ocsmány.Ha nem lenne rajta honda logó lazán elmenne egy 10 évvel ezelőtti kínai próbálkozásnak.
    Az viszont hogy 10 éve is bazári volt,egy kicsit erős!

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Ezeket a funkciókat az európai gyártók lassan 10 éve kínálják! Good morning Honda! Ismét egy sor önálló gondolat a rizsevőktől! LOL.

  • 2017.10.27. at 19:14
    Permalink

    Most kicsit bazárira sikerült ez a Civic generáció, lehetne szerényebb, pláne az ezres motorral. A videó legjobb jelenete a gépháztető leb@szása, tesztautó megbírja :))

  • 2018.10.05. at 15:08
    Permalink

    Azért csak piszkálja a csőröm: “minden kis motort pörgetni kell”. Ez igaz a 60-70 lerős szívó motorokra, de nem a Honda turbós ezresére. Már 2000-től szépen húz, a városban amúgy sem akarok vele versenyezni, viszont országúton nagyon jó vele előzni. Igaz, akkor tényleg pörgetni kell, de melyiket nem???
    Egy dolog biztos: a cikk tele van rosszindulattal, és ez igaz némelyik hozzászólásra is. De könyörgöm – ha nem tetszik, ne vedd meg!!!

Vélemény, hozzászólás?