Kicsi, de virgonc – Hyundai i10 1.2 teszt

Miniautó, ebbe a hazai piac mindössze 3,76 százalékát jelentő, itthon kevesek által választott szegmensbe érkezett a Hyundai i10 második generációja tavaly év végén. Jó autónak tűnt statikus bemutatóján is, de a teszthét alatt egészen megszerettem, s ismét rájöttem, hogy el kell felejteni a címkézést, a skatulyázást. Legyen bármilyen autó az i10, a lényeg, hogy ötajtós, ötüléses, négy átlagos felnőttnek elegendő helykínálatú. A Comfort ellátmány színes műszerfali, ajtó- és ülésbetéteivel egészen barátságos utasterű, a csomagtere pedig a kategórián túlmutató, 252 literes. A már nem miniautónak, hanem egyel nagyobb osztályba sorolt kisautónak számító Suzuki Swift vonatkozó adata 211 liter. Annál tehát 20 százalékkal több, nagyobb csomagterű az i10.
A beltér érezhetően nőtt a korábbihoz képest, miniautókhoz szokottaknak tágasnak érzik, tapasztalatink szerint a kisautókhoz, vagy akár kompaktokhoz viszonyítók sem mondják vészesen szűkösnek. A kialakítás egészen ötletes. Elöl-hátul palacktartósak az ajtózsebek, az elsőkbe 1,5 literes flaskák is tehetők. Miként az a fotókon látható, a színes betétek erőteljesen feldobják az utastéri hangulatot. Kár, hogy bőrbevonat még a Comfort szinten is csak felárért, igaz nem túlzottan drágán, az ülés- és kormánykerék-fűtéssel (!) együtt jár a volánra, illetve a váltógombra, de megjegyzendő, hogy az alapból járó plasztik sem kellemetlen. Itt, a Comfort esetén már van viszonylag nagy kijelzőjű, a menet közbeni nyomkodást segítendően nagy gombokkal adott, s USB-, valamint AUX-csatlakozót is kínáló CD-rádió. Hogy a kormányról csak további opcióval vezérelhető? Nem különösebb probléma. Gomb egyébként így is van ott: a fedélzeti számítógép onnan lapozható, illetve nullázható. Felárért lehetne automata a klíma, indulhatna gombnyomásra, kulcs nélküli rendszerrel a motor. Döbbenetesen felszerelhető a tudásához, helykínálatához mérten egyáltalán nem drága i10.
Szegmensében persze nem olcsó, nincs is ok rá, hogy az legyen, hiszen az a miniautóknál ritkaság, ami az i10 esetében valóban megállja helyét: átlagtermetemmel kényelmesen tudtam magam mögé ülni, az első ülések mérete és tartása a kategórián túlmutató. Mondom ezt úgy, hogy nem egy Marutiból, hanem épp egy ötös BMW-ből ültem bele át, s nem volt fájóan fapados. Aztán egy használt, két kategóriával feljebb evező Fiat Stilóból (használtteszt holnap!) visszahuppanva meg is jegyeztem, hogy hű, de jól tartanak ezek az aprónak tűnő, de nem is olyan kicsi első ülések.
Az i10-ben amúgy pont az a jó, hogy kicsi! A legszűkebb parkolóhelyekre is befér, olyanokra is, ahová mások meg sem próbálnak bemanőverezni. Szűkebb utcákon, vagy kanyarodó autók mellett gondolkodás, aggódás nélkül lehet kvázi repeszteni. Utóbbi nyilván túlzás, de a tesztautóba tett nagyobbik motor, a négyhengeres 1,25 literes, itt csak 1.2 néven futó benzines 87 lóerejével, s főként élénk, pörgős karakterével untig elegendő, már talán sok is a nem egész egytonnás autó mozgatásához. Viszonylag dinamikus tulajdonságokat ad, 100 km/órára 12,3 másodperc alatt gyorsít, akár 171 km/órás végsebességig vihet. Én persze nem utóbbiakért szerettem, hanem rezzenéstelen és néma alapjáratáért. Stop-start rendszer 135 000 forintért csak ezen motorhoz kérhető, az 1,0 literes háromhengeres alapverzióhoz nem. Nem kérném ehhez sem, mert tényleg észrevehetetlen az alapjárat, s nem biztos, hogy valaha behozná felárát a stop-start. A kis benzines ráadásul így egészen gyorsan melegszik be, hamar kezd fűtésbe.
Az 1.25-ös, gyári néven Kappa benzinmotor alacsony, 1500 1/perc fordulattól terhelhető. Csakis alapjárat közelében van némi lefulladási hajlama, ami viszont hamar megszokható. A váltássegéd plusz pontot érdemlően nem csak a fel-, hanem a visszaváltásokban is aktívan és jól segít, akár már 60 km/óránál az ötödik fokozatot javasolja.
Városban nagyon halk, országúton átlagos, autópályás tempónál már zajos az i10 futása. Leginkább a gördülés és a szél hangja jut az utastérbe. Azért utóbbiak sem vészesen, még a 130 km/órás tempó is egészen tűrhető zaj szempontjából, amúgy 3800 1/perc fordulattal és 6,5-7 l/100 km fogyasztással futható. Ha viszont visszavesszük a tempót 115 km/óra környékére, akkor még 5 l/100 km alatti étvággyal, az országútinál alig nagyobb menetzajjal, viszonylag tempósan autózhatunk. Városban a teszt 7-7,3 liter közötti fogyasztási értékeket mutatott, kifejezetten mostoha téli körülmények és sokszori 2-8 kilométeres utak mellett. Ráadásul a gyilkos városból a teszthéten csak egy rövid autópályás próba erejéig szabadultam ki, az így adódott 6,8 literes átlag teljesen jónak mondható, még akkor is, ha messze van a 4,9 literes laboratóriumi kombinált értéktől.
Vezethetőség szempontjából jó, hogy liftezhető a sofőrülés, hogy állítható magasságú a kormánykerék, és persze az is, hogy a karosszéria egészen jól átlátható, jó kitekintést adó. A miniautós jellemzőkön túl egyetlen hátrányt tapasztaltam a teszthéten: a fényszóró sötét éjszaka gyengének mutatkozott, nem hozott áttörően jobb fényt, mint az alapból világító (ezért talán kissé becsapósnak is mondható), amúgy feláras LED-menetfény.
Alap, hogy minden kezelőszerv vajpuhán járó, így aztán sok visszajelzést ne várjunk a kormánytól, de ez a kategória nem erről szól, hanem például a jó manőverezhetőségről, ami nem is hiányzik. A futómű, ami miniautós szokás szerint természetesen elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, egészen jól csillapít (a szegmens mércéjével), s szolid forszírozásnál jelentős oldaldőlést, billegést sem mutatott. A fék átlagos, ami ebben a ligában már nagy szó, ahogyan az is, hogy nem csak elöl, hanem hátul is tárcsák lassítanak, a mellsők ráadásul hűtöttek is. Az ESP alapáras (opcióként visszagurulás-gátlós), légzsákból nem csak első és oldalsó, hanem függöny is jár, alapból.
És ez egy miniautó, 252 literes, gond nélkül kisautósnak is mondható csomagtérrel, azt közelítő helykínálatú, teljesen korrekt, vidám utastérrel, 2 899 000 forintért már a tesztautóban is dolgozó remek négyhengeres motorral, a sok egyéb mellett légkondis, elöl-hátul elektromos ablakos, bicskakulcsos, távirányítós (és menet közben automatikusan reteszelő) központi záras Comfort ellátmánnyal. Remek ajánlat, amit nem csak a mini-, hanem a kisautót keresőknek is érdemes megnézniük. És ugyebár Hyundai, 5 év kilométerkorlát nélküli garanciájával, védőszárnnyal és évenkénti ingyenes átvizsgálással. Mondjuk azt azért nem gondolom, hogy valaki ezzel fog évi 40-50 ezer kilométert autózni, bár egyébként lehet, tempomat is van hozzá 75 000 forintért, ha valakinek az kellene. Nem csak a skatulyákat, azt is érdemes elfelejteni, hogy a koreai modellekhez csak csomagokban vannak az extrák. Már nem így van, még a kis i10 is egészen jól és olcsón személyre szabható.
Nyilván kitűnik a cikkből, nekem nagyon bejött, egy dolgot nem szerettem benne: a magyar közlekedési morált. Mindenki el akarja nyomni, még a melósokkal teli kivénhedt furgonok is le akarják nyomni. Persze nem tudják, a legalább kompaktokat hajtó cégautó-huszárok is csak küzdenek a dinamikus 1.2-es motorral, így viszont az i10 csakis azoknak ajánlható, akiknek tényleg fontos a szerény külméret, mert mondjuk városban, vagy akár szűk garázsban akarnak parkolni, ők szeretni fogják, mert belülről nem is olyan kicsi.