Kisteherautóként is meggyőző a Dacia Duster

Kellemes munkatárs - Dacia Duster Van 1.5 dCi 4x4 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig nem okozott csalódást egyik új Dacia Duster sem, ami nálunk járt. Legutóbb a forgalamzó által teherautóvá átlakított változattal találkoztunk. Vajon tovább növelte a tetszési indexet? Olvass tovább és kiderül!

Számomra mindig kellemes meglepetést jelentettek korunk Dacia modelljei és gyorsan lelövöm a poént, nincs ez másként a furgonná alakított Duster esetében sem. Pedig nem volt könnyű dolguk, mert lényegében mindig álomautók után jártak nálam. A Lodgy például a Mustang Bullitt után. Fájó szívvel vittem vissza a Fordnak a filmes utalásokkal teli V8-as póniautót, ám a Lodgy – bármilyen furcsán is hangzik – gyorsan vigaszt nyújtott. Annyira emberi, mondjuk úgy, két lábbal a földön járó autó volt, hogy akarva, akaratlanul beláttam: nem kell óriás fényűzés a sima közlekedéshez. Aztán a Duster Van a Mercedes G 500 után következett, és ismét utat mutatott a normális hétköznapokhoz. Pedig a Comfort felszereltségű Dustert tizedannyi kütyüvel áldották meg, mint a G Mercit, mégis szerettem.
Hirdetés
Az autó dizájnjáról nem is értekeznék hosszabban, megtettük már a csúcsmodell, vagy épp a Prestige felszereltségű változat bemutatása során. A teherautósított kivitel sem nyújt kevesebbet ezen a téren. Semmit nem venni észre külső szemlélőként, hiszen a sötétített hátsó ablakok jótékonyan eltakarják a rakteret, így azt is, amit rejt. Ugyanolyan divatos így a Van, mint bármelyik Duster, a jól eltalált formaterv pedig – a kedvező ár mellett – hozzájárul a kiváló eladási számokhoz. Továbbra sincs tehát semmi szégyellnivaló a román terepjárón. Bár a fehér fényezésnél létezik izgalmasabb is, viszont ez egy munkagép, szóval nem ez a lényeg. A csinos könnyűfém keréktárcsák szinte öltöztetik az autót, ám talán még ez is felesleges hozzá a mindennapok során.

Viszont a lényeg most hátul van, (hiszen ez egy van).

A Duster átalakítását a forgalmazó végzi, szóval nem egy gyári Dacia teherautóról beszélünk. Az átalakítás teljes költsége 635 000 forint, ami azt jelenti, hogy a hátsó üléseket eltüntetik, így egy hosszú sík rakteret hoznak létre. A műanyag rakodófelület praktikus, könnyen tisztítható és az apró rögzítőgyűrűkről sem feledkeztek meg, amelyek segítségével a rakomány csúszkálása megakadályozható. Persze amúgy sem tudnak az elöl ülők nyakába esni, hiszen a térelválasztó rács megakadályozza ezt.

Azonban itt található az autó egyetlen igazán zavaró hibája. Ez a rács bizony mocorog menet közben, sokak számára zavaró zajjal.

A hátsó ajtók ugyanúgy nyithatók, mint a személyautó változaton, apróbb tárgyak tehát oldalról is berakhatók, illetve a hátsó lábtér helyére is be lehet még szuszakolni néhány dolgot, ha nagyon muszáj. A raktér hossza egyébként 1,64 méter és az űrmérete is körülbelül 1,6 köbméter, a Duster van teherbírása pedig 425 kilogramm. Tehát nem szabad annyira megpakolni, mint egy eredetileg is furgonnak fejlesztett haszongépjárművet.
A motorja azonban bírja a cipekedést, még ha nem is túl virgoncan. Üresen persze szépen ugrik az 1,5 literes dízelmotorral, amely 109 lóerőt és 260 Nm forgatónyomatékot nyújt. Mindez hatfokozatú, manuális sebességváltón jut a kerekek felé. Akár mind a négy hajtott lehet, hiszen egy tekerőgomb segítségével kiválasztható a fronthajtás, vagy az összkerékhajtás. A fokozatok egyébként kicsit rövidek, gyorsan lehet felgangolni, ami előnyös a városi közlekedés során, ám autópályán hatodikban így kevésbé tűnik hatékonynak. Persze azért panaszra sincs ok, a tesztfogyasztás 6,5 liter lett, többnyire autópályás és városi használatot vegyítve. Na, meg egy kis terepezést beleszőve, ha már rendelkezésre állt az összkerékhajtás. Persze nem vittem túl messzire a civilizációtól, de a mászóképességét azért bizonyította a meredek, agyagos és köves kaptatókon.
Bár hátulra dobfékeket kapott, ez semmiféle kényelmetlenséget nem okozott, ahogy a futómű hangolása is lágy, ezért még a nagyobb úthibákon, keresztbordákon is „átlibeg”. Ami egyrészt öröm az utasoknak, de a szállított áru sem ugrál össze-vissza hátul. Teherautóként a vezető helye is átértékelődik, ugyanis valószínűleg sok időt tölt majd a sofőr a kormánykerék mögött. Az ülésekre nem is lehet panasz, nagyon kényelmesek, szövetkárpitozásuk optimális, a bőrborítású kormánykerék is kellemes szerkezet, akárcsak a többi Dusterben. Viszont pakolóhelyből sincs több. A középkonzolon nem terpeszkedik nagy érintőképernyős kijelző, de nem is hiányzik. A Comfort felszereltségben csak azok a tételek vannak, amik feltétlenül szükségesek. Nem hosszú a lista, ám rajta van a manuális klíma és a tempomat.

Kell ennél több egy rutinos sofőrnek? Persze, a tolatóradar, vagy a kamera is megkönnyíti az életet, de lássuk be, nélkülük is lehet boldogulni.

Az extrafelszereléseket sem lehet hosszan sorolni. A jégfehér fényezés 49 ezer forintos tétel, a pótkerék 30 ezer forint és még 150 ezer „pénz” a LOOK csomag, amely szaténfényű külső tükörborítást, tetősíneket, szaténfényű lökhárítóelemeket ad, a már említett 16 colos könnyűfém keréktárcsákon és a sötétített hátsó ablakokon kívül. A Duster Van ára így lesz végül bruttó 5 913 00 forint, amelynek áfatartalma, ugyebár visszaigényelhető, mivel teherautóként is forgalomba lehet helyezni.
Értékelés
Pozitív
Sík, műanyag burkolatú raktér, futómű hangolása, visszaigényelhető ÁFA
Negatív
Zajos térelválasztó rács
Árak
Tesztmodell alapára
5 049 000 Ft (2019.09.30.)
Tesztautó ára
5 913 000 Ft (2019.09.30.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,8 s
Végsebesség:
171 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4341 mm
Szélesség:
1804 mm
Magasság:
1682 mm
Saját tömeg:
1205 kg
Össztömeg:
1630 kg
Terhelhetőség:
425 kg
Tengelytáv:
2676 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
1604 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
925-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
780 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
171 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,8 s
CO2-kibocsátás:
115 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?