Vajon milyen télen? Kia e-Niro mid range teszt

Kia e-Niro mid range (39.2 kWh) Gold teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly kétféle, mid és long range, azaz közepes és hosszú hatótávú verzióval érkezett a Kia e-Niro. Ezúttal az olcsóbb, kisebb akkumulátoros bizonyíthatott, nehezített, téli körülmények között.


A legkellemesebb villanyautós időben, nyár végén teszteltük a Kia e-Niro long range verzióját, lehetett vele hozni az ígért, 455 kilométeres hatótávot, a 64 kWh-s akkumulátor bőven kiszolgálta az autó energiaszükségletét. Azóta egy villanyautós összevetésen is próbáltuk, nedves talajon fronthajtással gyakorlatilag kiautózhatatlan volt a long range növelt, 150 kW-os, azaz 204 lóerős teljesítménye, ezért erősen megfontolandó az 1,25 millió forinttal olcsóbb mid range, ahol a villanymotor csúcsteljesítménye „csak” 100 kW, de nyomatéka az erősebb verzióéval egyező, 395 Nm; az akkumulátor kapacitása pedig 39,2 kWh.
A 100 kW-os e-Niro igazából a Renault Zoe vetélytársa. Annak csúcsverziójával azonos teljesítményű, persze nagyobb. A 4,375 méter hosszú, 1,805 széles és 2,7 méter tengelytávú e-Niro hosszú, széles utasteret, kellemesen magas üléspozíciót és kényelmes üléseket ad, az alapverzió kivételével már első ülés- és kormánykerékfűtéssel. Ez nagyon fontos, ugyanis a hatékonyabb (és takarékosabb) hőszivattyús fűtés csak a long range verzióhoz érhető el. Itt is van persze csak a sofőrnél temperáló beállítás, de a mínusz fokokban a fűtés, amit ezúttal a teszt során végig használtam, jelentősen megdobta a fogyasztást - 19-21 kWh/100 km közötti értékek adódtak, amivel éppen csak 200 kilométer közeli hatótáv jött ki.
Hirdetés

A téli, városi üzemben adódó hatótáv tehát érezhetően elmarad az ígért 282 kilométerestől, persze meg kell hagyni, valójában a 200 kilométeres érték is bőven elég. A teszthét alatt a normál rohangászás mellett a leghúzósabb napomon mentem kb 90 kilométert. Hosszabb út éppen nem adódott, ha adódott volna, a töltésre mondjuk kellett volna szánni időt. Nem az a szűk keresztmetszet, hogy míg a long range CCS csatlakozós DC villámtöltése akár 80 kW-os, ezé pedig legfeljebb 50 kW-os, hanem az, hogy az 50-es oszlopokról sem sikerült 12-13 kW-osnál jelentősebb töltést kapni, ez persze rajtuk is múlhat, mert egy 22 kW-osnál pedig megvolt a 20 kW-os töltés. AC oszlopról a long range 3 fázison át, legfeljebb 10,5 kW-tal tölthető, ez viszont csak 1 fázissal, legfeljebb 7,2 kW-tal, a gyakorlatban viszont ezeknél is legfeljebb 5 kW-os töltés adódott. Konnektorról mindig megvolt a 2,5 kW-os töltés az autóhoz mellékelt töltővel, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár egy teljes töltés 15,6 óra lenne, a jellemzően kiautózott energia simán visszatölthető a parkolási időben, csak egy konnektorunk legyen.
Az e-Niro nem csak üléseivel, jól zajszigetelt (a gördülési és a szélzajt is távol tartó) utasterével és futóművével komfortos, használhatóságával is az. A mid range esetén a tesztautót jelentő Gold a csúcsverzió. Itt sok más mellett már LED fényszórókat, első parkolóradart és tolatókamerás, navigációs , Apple CarPlay és Android Auto funkciós központi kijelzőt is kapunk, de minden e-Niro esetén alapáron jár a 7 év/150 000 km garanciára rímelő 7 légzsák, az aktív sávtartó és a távolságtartós tempomat, valamint az automata reflektor is. Ezekhez és a Kia – elég jó – minőségéhez mérten korrekt az állami támogatással 9,999 millió forintos alapár és a tesztautó 10,949 milliós ára is, még ha abszolút értékben nem is szerény. Zöld rendszámmal persze nincs cégautóadó és a legtöbb városban parkolási díj sincs, ami nem csak spórolási, kényelmi tényező is.
Értékelés
Pozitív
Kellően erős motor, tágas, igényes utastér, jó menetdinamika, kényelmes futómű, korrekt ár
Negatív
Nem hőszívattyús a klíma (csak a long range esetén), ezért télen érezhetően csökkenő hatótáv
Árak
Tesztmodell alapára
9 999 000 Ft (2020.02.06.)
Tesztautó ára
10 949 000 Ft (2020.02.06.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Nyomaték:
395 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.80 s
Végsebesség:
155 km/h
Méretek
Hosszúság:
4375 mm
Szélesség:
1805 mm
Magasság:
1570 mm
Saját tömeg:
1646 kg
Össztömeg:
2080 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
451 l
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
890-930 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
255 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1090 mm
Raktérnyílás magassága:
720 mm
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
395 Nm
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
155 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.80 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?