Most akkor ez takarékos? – Kia Rio 1.1 CRDi EcoDynamics teszt

Kia Rio 1.1 CRDi EX Limited teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

9 évvel ezelőtt a Kia Rio aránytalan, esetlen formájú, rosszul vezethető, hangos, bumfordi, kellemetlen szagú autó volt. Azóta fordult a világ.

Nem most járt nálunk először az egy évvel ezelőtt bemutatott harmadik generációs Rio. A kis benzinessel kezdtük a menetpróbát, majd megkaptuk tesztre az 1,4-es benzinest, mindkét esetben a középső felszereltségi szintet képviselő EX Limited kivitelben, most pedig megkaparintottuk a kínálat legtakarékosabb, az 1,1 literes háromhengeres dízelmotor étvágyát különféle fogyasztáscsökkentő modulokkal még lejjebb szorító EcoDynamics változatát. Szép ígéret a 3,2 l/100 km-es átlagfogyasztás, de vajon teljesül-e?
A Rio méretei a generációváltások során folyamatosan változtak, az első volt a leghosszabb, a másodiknál visszavettek, és 4 méter alá csökkent a ferdehátú, a háromból legkisebbnek tűnő harmadik generáció pedig ismét 4 méter fölé ment, mégis ez a trió legjobb kiállású tagja. Ez főleg annak köszönhető, hogy az eddigiek közül ez a legszélesebb, és alacsonyabb is, mint közvetlen elődje. Jól áll neki a tigrisnózi, arányai dinamikusak, farrészéről már korábban is megírtuk, hogy ismerős húrokat is penget.
Utastere nem kínál semmi izgalmasat, viszont kisautóságához mérten egész kényelmes, hosszú ülőlapokkal ellátott üléseket kapott, helykínálata hátul is megfelelő, feltéve, hogy négy személyre számolunk. Az anyagválasztás leginkább puritán. A kárpitozás, a betétek és a műanyagfelületek szürkék és feketék, utóbbiak javarészt kopogósak is. Ezzel alapból nem is lenne nagy baj, leszámítva a kormánykereket, melegebb időben pillanatok alatt megizzasztja a tenyeret, pedig ezt a menetteljesítmények és a jellemzők nem indokolják.
Hirdetés
Jutott az autóba öt fejtámla, multikormány, bőrborítású, tárolót rejtő középső könyöklő, pohártartók a kézifék mellé, két darab 12 voltos konnektorral közrefogott USB- és AUX-csatlakozó a középkonzolon, valamint manuális klímaberendezés: a kezelőszervek közül ennek vezérlőgombjai és tekerői tekinthetők az utastér legjobban dizájnolt részének. Efölött találjuk a szintén ízlésesen kialakított, MP3-akat tartalmazó CD-lemezt, s Bluetooth-kapcsolatot is kezelni képes audioberendezést. A hangszóróktól azért ne várjunk sokat.
Az alapból 288 literes, egyenes vonalakkal határolt csomagtartó a 3:2 arányban dönthető hátsó üléstámlák billentésével akár 923 literig bővíthető, az oldalfalak hátsó felén egy-egy külön rekeszt is találunk kisebb, de nem utastérbe való tárgyainknak. A kormányról telefonálni és a hangforrás erejét is állítani lehet, tempomat ezen a szinten nem rendelhető, ülésfűtés és melegített kormánykerék a 100 000 forintos P2 csomag beikszelésével járhat a kocsihoz. Az EcoDynamics csomag részeként 185/65 R15-ös, alacsony gördülési ellenállású Hankook Kinergy Eco gumik kerültek a lemezfelnikre, a kombó megjelenését nyolcküllős fémszínű dísztárcsával próbálták meg fokozni. A gumiknak nem csak gördülési ellenállása, hanem tapadása is alacsony, kis gonoszkodással nem nehéz megnyikkantani, megcsúszásra provokálni az abroncsokat. Ezen kívül motorféküzemre időzített generátor gerjesztéssel, és ISG stop-start rendszerrel küzd a fogyasztás leszorításáért a Rio.
Az viszont már más kérdés, hogy ez mennyire jött össze. 75 lóerő és 170 Nm szorult a háromhengeres, járáskultúrája okán sok dicséretet nem érdemlő turbódízelbe. A nyomatékadat alapján ez akár megfelelő is lehetne az 1,2 tonnás karosszéria mozgatásához, de az a probléma, hogy alacsony fordulaton ebből nem sok érezhető. 2000 1/perc alatt egész egyszerűen halott a motor, kanyarokban, belassulás után bármi is a forgalmi helyzet, érdemes egyet visszakapcsolni. Ráadásul a váltásjelző is elég magabiztos, sűrűn kéri a felkapcsolást, de nem nagyon hajlandó észrevenni, amikor túl magas fokozattól szenved a motor, és vissza kellene kapcsolni, az amúgy könnyen kezelhető, pontos, hatfokozatú karral.
Így aztán a 3,2 l/100 km-es katalógusadat nem csak, hogy teljesíthetetlen, de megközelíteni sem könnyű. Elképzelhető, hogy ha valaki csak városhatártól városhatárig, 80-100 km/h-s tempót lehetővé tevő országúton közlekedik, akkor beférhet 4 liter alá, de ha nincs lehetőségünk magas fokozatban, állandó sebességgel haladni, akkor felejtsük el a nagy takarékoskodást, hacsak nem akarunk a körülöttünk haladók idegeire menni állandó finomkodásunkkal. Ha autópályán tartjuk a 130-at, garantált a kicsivel 5 liter feletti fogyasztás, ha pedig jobban igyekszünk, még jobban eltávolodunk a gyári értéktől. Nálunk sok klímázás mellett 5,7 literrel végezte a hetet a Rio, ez nem egy fogyasztásbajnok adata.
Az 1,1 CRDi EX Limited alapára 3 999 000 forint, de most akciós a modell kínálata, így valójában 3 699 000-ről indul az összeadás. A tesztautóban levő EcoDynamics felára 100 000 forint, ugyanennyibe kerül a ködlámpát, könyöktámaszt, bluetooth-kapcsolatot, fémbetétes műszerfalat és térképolvasó lámpát tartalmazó P1 csomag, azaz 3 899 000 forintért vihetjük haza a kedves apróságot. Felnőttes, azaz a konkurenciával egy szinten álló ár, de ebben az esetben mégis inkább az ugyanilyen áron, hasonló adatokkal kínált 1,2-es benzinesre szavaznánk: kevésbé vibrál, dinamikusabb, és nem fog sokkal többet fogyasztani. És persze az ellenfelekkel való összevetésnél nem szabad elfelejteni a Kia ütőkártyáját, a 7 év/150 000 km-es garanciát.
Értékelés
Pozitív
Dinamikus forma, egyszerű kezelhetőség, jó kilátás
Negatív
Nem annyira Eco, mint ígéri, olcsó hatású, helyenként kellemetlen tapintású anyagok az utastérben
Árak
Tesztmodell alapára
3 699 000 Ft (2012.09.03.)
Tesztautó ára
3 899 000 Ft (2012.09.03.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1120 cm3
Teljesítmény:
55 kW (75 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
170 Nm 1500-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
16,1 s
Végsebesség:
160 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4045 mm
Szélesség:
1720 mm
Magasság:
1455 mm
Saját tömeg:
1116 kg
Össztömeg:
1640 kg
Tengelytáv:
2570 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
288 l
Belső szélesség elöl:
1360 mm
Belső szélesség hátul:
1320 mm
Belmagasság elöl:
930-990 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1050 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér hossza:
710 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1410 mm
Raktérnyílás szélessége:
910 mm
Raktérnyílás magassága:
760 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
5
Hengerűrtartalom:
1120 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
170 Nm 1500-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
55 kW (75 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
16,1 s
CO2-kibocsátás:
85 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62,7 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66,3 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69,8 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    “[i]Ebből is látszik, hogy a kis köbcenti nem jelent kis fogyasztást.[/i]
    Különösen Dieselnél nem előny a kis köbcenti. Ennyivel a 90LE Golf III combi TDI is elment, vegyesben, város, országút, és akkor még 100-140-ea tempóval országúton, meg az őskövület TIPO-m is 20 évvel ezelőtt. Azt hosszú úton ha nem hajtottam, pl Romániában a hegyekben, 4 literrel is kijöttem.
    A képen látható Honda Jazz klímával kb. 1 decivel fogyaszt többet országúton. Az országúton, benzines mivolta ellenére a 90-et betartva kijön 5 literből.

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    Talán ki kellett volna kapcsolni a klímát! Az 1.9-es td Oktáviával nem lehet elindulni klímával, ki kellett kapcsolni majd ha volt lendület, bekapcsolás!

    Egy 1.1 motornak elég az 1,2 tonnás kasztnit mozgatni, nem még klímázni is!
    A mért érték így nem olyan rossz, klíma nélkül -1,5 liter/100 km, vagyis kb 4,2 a fogyasztás!

    Ezt az értéket egy 1,6-os Hdi simán tudja 100 lóerővel! Ebből is látszik, hogy a kis köbcenti nem jelent kis fogyasztást.

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    😀 Hát ez jó vicc, 5,6 litert eszik az a6-os tdi-m ami elmegy minden szar pancsolt gázolajjal és a két autó között szintén zongorázni lehet a különbséget. Akkor mi a tökömnek venne az ember egy ilyen 3 hengeres gyűszűt? Áááá…

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    Fiat Punto 1.2 16v 2005
    Fél tanknál jár a mutató (teletank mindig), átlagfogyi: 4.8l/100 km és nem eco módban menve, hanem forgalom diktált távon. Km: 180.000, gyári kuplung, gyári lengéscsippalító, motor sosem volt megbontva. Ja és benyás, nem dízel 🙂

    Grande Puno 1.4 8v 2006
    Tankoláskor mutat 5.2l/100km-t. Szintén benyás. Egyszer perverz módon tankolás után nulláztam és mondom eco módtam próba, hazáig megnézzük mit mutat. Előttem mentek, így nem előztem. Hazaérve: 4.2 l/100km Ekkor tojás a lábon, tényleg. Szintén benyás.

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    KIA és a fogyasztás? Brutális!!! Utoljára egy 1,4 benyás Venga volt nálam. Bp.-en 11,7 l átlag jött ki 170 km megtett útra. Majd 100 km autópálya max 120-as tempóval és 170 km Bp, 9,7/100 km. A 2,4-es Accordom nem zabál ennyit!

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    Ja, szerintem is sok kicsit. nekem a 13 éves tdi eszik pályán 140-el ilyen 5,7-et.

    Azért egy modern űrtechnikás 1,1 -es dizeltől 2012-ben, kicsit jobb produkciót várnék,főleg 6 gangos váltóval.

  • 2017.10.30. at 18:11
    Permalink

    5,6 L ?? atyauristen! akkor miért dizel? országuton 3at kellene ennie, városban meg 4et.
    pár hete volt nálam kölcsönben grande punto 1.3jtd tgk változat, országuton nagyon sporolosan 2,7re tudtam levinni a 250km átlagát. Biztos csalt valamit kompjuter,de akkor is jobban hangzik,mint az 5,6 L !!!

Vélemény, hozzászólás?