Ki akarna ennél többet? – (majdnem) alap Kia Rio teszt

Kia Rio 1.25 MPI LX Exclusive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Leggyengébb négyhengeres szívómotorjával, szinte alapkivitelében próbáltuk a negyedik generációs Kia Riót. Stabil, és meglepően tágas is.


Alapként is meggyőző. Ígéretes, átgondolt modellel folytatja kiskategóriás szereplését a Kia. A negyedik generációs Rioról már a nemzetközi menetpróba után is megállapítottuk, hogy komoly előrelépés az elődhöz képest, és ezt a teszt után is csak megerősíteni tudom. A felesleges külsőségek nélkül, átadva magam az őszinte és bármiféle segéd nélküli autózásnak, sötétkék fényezésben és az alap 15 colos dísztárcsákkal vallattam a vadonatúj Kia Riót. Persze dekorcsíkokkal és egyéb színkombinációkkal is személyre szabható a dél-koreaiak kisautója, ahogy a kategória megköveteli, mi azonban direkt egy jóval visszafogottabb változatot kértünk: 1,25 literes benzinessel és az alapnál eggyel jobb LX Exclusive felszereltséggel érkezett hozzánk. A riói karnevál hangulatát így nem hozta ugyan, de legalább teljes mértékben az autó karakterére és tudására koncentrálhattam, a figyelem elterelésére alkalmas kiegészítők nélkül. A Kia megint beletrafált, igen népes szegmensének egyik legjobb modellje lett az új Rio.
Tágas beltér. Persze mára tudjuk, hogy a kisautók piacvezető szerepét az SUV-k vették át, ám továbbra is találhatunk praktikus, akár családi autónak megfelelő kisautót is. Ilyen az új Rio is, aminek külső méreteit nézve egyszerűen érthetetlen, hogyan voltak képesek ekkora belső tereket kicsikarni az épp 4 méter feletti hosszúságú és 2580 mm tengelytávú kisautóból. A Rio alacsony és széles, borításai vékonyak, a kerekeket pedig a sarkokba szorították. Az utastér szélessége és hossza így elképesztő lett, érzésre nem kisautós, míg a fejtérre a magasabbak már panaszkodni fognak, főleg hátul, ahol a hajam már a plafont érte. Széltében viszont akár két 190 centis felnőtt férfi is szellősen megfér egymás mellett, elöl és hátul egyaránt (próba: én és egy barátom). A rövid műszerfalnak köszönhetően a lábtérre sem lehet panasz, még hátul is bőségesnek mondható a hely, persze a kategóriához mérten. Akkor viszont kicsi lesz a csomagtere, gondolhatnánk, de nem így van. Utóbbi alapból 325, ülésdöntéssel 980 literes, egyenes falú, akár duplapadlós, széles raktérnyíláson keresztül pakolható, méretével a konkurensei többségére keményen ráver, de nem a legnagyobb a szegmensben.
Alapot is stílusosan. A közel alapmodell esetén tulajdonképpen az ülések szövetén kívül majdnem minden műanyag a beltérben. A műszerfal tetejét ugyanolyan simára és fényesre csiszolt műanyag borítja, mint amit az új Ignisben is találunk, alatta mattra fújt szürke lemez húzódik végig, aminek színét a jobban felszerelt változatoknál mi szabjuk meg. Legaranyosabb részlete a szintén műanyag, ám még így is golflabdára formázott váltógomb. Az egész összképtől teljesen idegen a Kia modellekből már jól ismert és nagyszerűen megformázott, sportos kormány, ami már az alapmodellnél is fedélzeti számítógép- és rádióvezérlős. Szintén alap egyébként az automata fényszóró, ám például a hátsó ablakok csak a csúcsfelszereltségnél elektromosak, addig bizony hagyományos tekerősek. 7 colos tablet ezen a szinten még nem járt nekünk hozzá, de a monokróm kijelzős rendszer is elég lehet, már bluetooth kihangosítós. Bírom, hogy a Kia fel van készülve a modern kor kihívásaira: néhány prémiummodell igazán példát vehetne ezekről az okostelefontartókról a középkonzolon. Az ajtók pohártartói méretesek, és még USB-csatlakozóból is jutott a beltérbe. Egy szó, mint száz, az új Rio utastere alapként is átgondolt, vonzó, ahogy azt a Kiától megszoktuk.
Ilyen úttartás márpedig nincs! Négyhengeres szívómotor. Ezzel máris elmondtam, hogy miért imádtam vezetni a Rio 1,25 literes, 84 lovas alapmotorját ebben az elkorcsosult turbós világban. Kb. 2000 fordulat/percig hihetetlen pörgős, a gázadásra azonnal reagáló az apró benzines, ráadásul egy ilyen motornál a stop-start sem fájó pont. Egyértelműen városhoz igazított, hiszen 130 km/h-nál már 3500 fordulat/percen kiabál, de az igazán durva, hogy még autópályatempónál is ugyanolyat lép. Fürgesége persze köszönhető 1069 kilós tömegének is. Ehhez a motorhoz csak puhán, de pontosan kapcsolható 5 sebességes kéziváltó párosítható, ami városi használathoz tökéletesen elég, autópályázáshoz viszont kéne a hatodik fokozat. Városban halk, kulturált, autópályán viszont már zajos az új Rio. Fogyasztása is elképesztő, a tesztátlag 5,6 liter/100 km lett, de ebben nem kevés csapatás is volt. A műszer gyakrabban mutatott 5 liter alatti értéket. A valódi döbbenet számomra az úttartása volt. Mivel alacsony és széles, akármekkora tempóval beeshetünk egy körforgalomba, nem lehet kihozni a sodrából. Pedig nem kemény a futóműve, inkább mondható komfortosnak. Vizes aszfalton, a kormányt rángatva és a gázt tiporva sem volt hajlandó alulkormányzottá válni vagy megcsúszni egy pillanatra is. Elképesztő!
Hirdetés

Nyerő választás. A Hyundai i20 motorjait és padlólemezét öröklő Rio akciós alapára 3 199 000 Ft. Ez a teljesen puritán LX bázismodellre érvényes, ám már az is ad 6 légzsákot, ABS-t, menetstabilizátort és visszagurulás-gátlót. További 300 000 forint felárat jelent az általunk is tesztelt LX Exclusive felszereltség, ahol már alapáron járnak az első ködfényszórók, a vezető oldalán automata elektromos első ablakemelők, az elektromosan állítható, fűtött és fényezett külső tükrök, a bluetooth kihangosító, sőt, a manuális légkondi is. A további kiegészítőket is olcsón mérik, megér például 150 ezer Ft felárat az ADA csomag, ami már vészfékrendszert, sávelhagyásra figyelmeztetőt és tempomatot is ad. Nagyobb benzinesével, de leginkább egyetlen dízelével akár nagyszerű utazóautó is lehet az új Kia Rio, ahogy arról a menetpróba után is írtunk. Ráadásul melyik konkurens tudna versenyezni a 7 év / 150 000 km újautó-garanciával? Na ugye…
Értékelés
Pozitív
Szuper ár-érték arány, fürge és gazdaságos szívómotor, jól kapcsolható váltó, elképesztő úttartás, praktikus és tágas utastér, méretes és jól pakolható csomagtér, 7 év garancia
Negatív
Hátul passzentos fejtér, autópályázáshoz kevés a 5 fokozatú kézi váltó
Árak
Tesztmodell alapára
3 449 000 Ft (2017.04.20.)
Tesztautó ára
3 749 000 Ft (2017.04.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1248 cm3
Teljesítmény:
62 kW (84 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
122 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
Végsebesség:
170 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4065 mm
Szélesség:
1725 mm
Magasság:
1450 mm
Saját tömeg:
1069 kg
Össztömeg:
1520 kg
Terhelhetőség:
450 kg
Tengelytáv:
2580 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
325-980 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1050 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
500 mm
Csomagtér hossza:
670 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1440 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzines
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1248 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 sebességes kézi
Nyomaték:
122 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
62 kW (84 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
170 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,9 s
CO2-kibocsátás:
109 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
55 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Szép,jól átgondolt formák,csak azt tudnám miért erölteti minden távolkeleti autógyártó a középkonzolból kidudorodó,igénytelenül gusztustalan kijelzőt.Mintha a régi táskarádiómat biggyeszteném a műszerfalra.Nemrég ültem egy új Mazda 3-ban,hát ott aztán majdem lefeszegettem a középső kijelzőt, mert azt hittem, valami hordozható GPS vagy ilyesmi…egyszerűen igénytelen, nem illik a képbe.

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Baromságokat beszélsz. Az életedben nem birtokolhattál 306-ost, de talán még nem is vezethettél… Szemlátomást téged már maga alá gyűrt a marketingggépezet és a sok hangzatos, üres szlogen. Ha ültél volna korábban (a ’80-as, ’90-es években) francia autóban, akkor tapasztalatból tudhatnád, hogy azóta sem készült ezeknél “finomabb” autó. Kia? Hahaha. Vezettem, tudom, milyen. Kiváló autók, és/de színtelenek, szagtalanok, sterilek. Szerethetetlenek. És erőltetett módon stílusosak.

    Megbízhatóság. Kicsit merülj el a 306-osok visszajelzéseiben: abszolút megbízhatónak mondhatók, legalábbis semmivel sem megbízhatatlanabbak, mint a kortárs német, olasz, japán gépek. (És a kényelmet, stílust most hagyjuk is.)

    DEDE, a 306-os a szint! Ahhoz képest leginkább csak visszaesés van.

    “A passzív hátsókerék kormányzás PSA módra, meg nagy tempónál csak bizonytalan úttartást okozott már új korukban is!”

    Ugyan már. Túldimenzionált hisztéria ez az egész. Ha valaki béna, azon nem lehet segíteni, de kellő önreflexiós képességel ez fejleszthető, javítható!

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Ki kell próbálni és akkor megérted!
    Ezek az új generációs koreaiak meglepően “finomak” tudnak lenni kezelhetőségben, járáskultúrában.Ráadásul a megbízhatóság ígérete már alapból jár hozzájuk!

    A többiről lehet vitatkozni…

    A PUG 306 – béke poraira- nem ez a szint!
    A passzív hátsókerék kormányzás PSA módra, meg nagy tempónál csak bizonytalan úttartást okozott már új korukban is!

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Nem értem ezt az ájult ódazengést. Ez az autó és a “tudása” nem jelent semmi extrát. Ezt – sőt ennél jobbat, szebbet – tudott a 2001-ig gyártott Peugeot 306-os is. Nagyobb csomagtérrel, jobb futóművel (passzív hátsókerék-kormányzás!) és kényelemmel, szebb formával, igaz, némileg magasabb fogyasztással. De más típusok is említhetők itt 15-20 évvel korábbról.

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Nem értem ezt az ájult ódazengést. Ez az autó és a “tudása” nem jelent semmi extrát. Ezt – sőt ennél jobbat, szebbet – tudott a 2001-ig gyártott Peugeot 306-os is. Nagyobb csomagtérrel, jobb futóművel (passzív hátsókerék-kormányzás!) és kényelemmel, szebb formával, igaz, némileg magasabb fogyasztással. De más típusok is említhetők itt 15-20 évvel korábbról.

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    A hülyemagyarnak úgyis csak a VW kell, még mindig nem fogta fel hogy a koreaiak rég jobb autókat csinálnak..
    NEm értem miért fikázza az előző Riót a cikkíró, nem hiszem hogy lényegesen rosszabb lett volna, ellenben sztem a formája jobb volt annak. Ahogy az i30as Hyundainak is, de ez egyéni 🙂

  • 2017.10.27. at 19:49
    Permalink

    Az oldalnézetébe bele lehet látni a tesóját, az i20-ast. Érdekes a múltja ennek a modellnek – az első generáció olyan szinten kakukktojás, hogy a fal adja a másikat. Csak kombiként lehetett kapni akkor még Mazda-alapokkal, aztán felvarrták a ráncait és jött a szedán is. A 2. generáció óta viszont nagyjából ugyanúgy néz ki a Rio, ugyanazt a sémát reszelgetik azóta a Kiánál.

Vélemény, hozzászólás?