Kicsi a bors, de legalább lágyhibrid? Íme a frissített Stonic!

Kia Stonic GT Line 120 Hybrid DCT teszt - Megéri a fulllextrás, megemelt Rio a Ceed árát?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy alsóbb kategóriás, de rogyásig extrázott autó mindig nehéz eset, ez a frissített Kia Stonic csúcsváltozata esetében sincs másként. Az egyetlen probléma az, hogy erről a kocsiról, ha levesszük az extrákat, akkor sem jön ki a matek. Vagy mégis?

2017 óta van jelen a piacon a Stonic, ez az első generációja, de lehet, hogy az utolsó is egyben. Nálunk megérett a frissítésre, az anyaországában viszont már nem forgalmazzák, hála a gyenge eladási számoknak.

A negyedik generációs Rióval osztozik az alapjain, valamint igazából minden máson is a külső dizájnt leszámítva.

Ugyanazok a felszereltségi szintek, azonos opciókkal, egyforma beltérrel, mindez egy crossoveres külsőbe csomagolva, és kb. 4 centivel megemelve a Stonic esetében. A frissítéssel is ugyanazt kapta a két modell: nagyon menő, új lámpákat, két extra színt (Perennial Grey és Sporty Blue), nagyobb infotainment rendszert és vezetéknélküli Apple CarPlay/Android Auto támogatást. Motorja a háromhengeresek közt kiemelkedő: csendesen és rezzenéstelenül jár, ráadásul a fogyasztása is barátinak mondható: lágyhibrid rendszerrel közel egy literrel kevesebbet evett a tavaly tesztelt, villanyosítatlan változatnál. Összességében 6,4 lett vele az átlagom, de sokat mentem vele országúton. Ekkor képes akár 5 liternyi benzinnel is beérni, kivéve, ha klímázol, mert akkor azonnal 6 literre ugrik az étvágya. Városban 7-8 közt eszik, annál feljebb nem igazán lehet vele menni, autópályán pedig 6 és 7 liter közt mozog, a pontos érték szintén leginkább a klíma függvénye volt. A váltó nagyon zavart, lassú és gondolkodós volt, néha mindezt azért, hogy rosszul döntsön, és még véletlenül se azt csinálja, amit én szerettem volna.
Hirdetés
A legkisebb kategóriákban a crossoveresítés még inkább körbeműanyagozás, mint emelés, hiszen a gyártó sem gondolta komolyan, hogy anyu ezzel majd az ovi és a munkahely közt terepre megy sarazni. Így van ez a Stonic esetében is, 16,5 centire emelték a hasmagasságát, ami igazából nagy csodát nem tett vele, valamivel billegősebb lett a Riónál, de nem lehet érezhetően magasabbra ülni benne, és nem is javultak túl sokat a terepképességei, az off-road élmény korlátja ugyanis a Riónál sem a magasság, sokkal inkább az ilyesmire egyáltalán nem való hajtáslánc volt. Viszont mivel ez nem egy XRio, hanem egy külön modell, ezért úgy is néz ki: a Stonic kívülről jól álcázza az alapjait. Ha semmit sem teszel mellé méretaránynak, és úgy fotózod meg, simán megeshet, hogy lesz, aki egy kategóriával nagyobbnak nézi a kép alapján. Bent pedig az fogja egy kategóriával nagyobbnak nézni, aki egy 15 éves kompaktból ülne át élete első új autójába. A kisautók ugyanis mostanra a pár generációval korábbi kompaktok méretét fenyegetik: tagadhatatlan, hogy jól el lehet férni a Stonicban hátul is. A csomagtér mérete nem változott, alapesetben 352, a támlákat lehajtva 1155 literes, de ezzel a hajtáslánccal pótkerék már nem lesz, ott van ugyanis a picuri akkucsomag, ami a 48 voltos lágyhibrid rendszer működéséhez elengedhetetlen kellék. Hangulat terén nagy hiba, hogy maximumra konfigurálva ilyen fekete belsővel kapható, hiszen többféle színösszeállítást is lehet kérni a Stonic belsejébe, ha nem így pipálgatunk a tervezőben. Színek nélkül sajnos túl szürke maradt a végeredmény.
Hirdetés
A fullextra kifejezést nem szeretem, ez az autó pedig egy remek példa rá, hogy miért. Ez a fogalom ugyanis modellenként mást és mást jelent, sőt, néha elég ha az évjárat különbözik. Egyszerűen csak annyit tesz: minden benne van, amit az összekonfigurálás pillanatában lehetett kérni az adott típusba. Éppen ezért amíg a fullextra nagy szó egy S Mercinél, addig a Kia Stonicnál be kell érni annyival, hogy ez a kocsi közepesen felszerelt: van olyan extra egy alap Megane-ban, ami ebben nincs, például a kétzónás klíma. Egy közepesen felszerelt Ceed kombi is volt nálam teszten nemrég, és hiába volt csak 7,1 millió, sokkal minőségibb autó volt, ráadásul ezerszer praktikusabb. És hogy miért hasonlítgatom más autókhoz a kis crossovert? Az ára miatt. A már említett korábbi Stonic teszt egyik konklúziója, hogy ez a kocsi azért jó, mert "viszonylag olcsón adja meg a hunyorítva már szabadidő-autós megjelenést" mindemellett az adott cikk tetején sárgával ott van az is, hogy mindez már nem feltétlenül aktuális, ami ennél igazabb nem is lehetne. Akkor ugyanis a Stonic még több, mint egy millióval volt olcsóbb alapáron, és több mint 2 millióval kevesebbe fájt a csúcsra konfigurálva.

Most valamivel 5 millió felett indul, pontosan 500 ezer forinttal a Rio felett, és mindössze 200 ezer forinttal a Ceed alatt van az ára.

A felső határ felé a Rióval együtt mozognak, a paletta csúcsán ez a Stonic áll a maga 8,73 milliós árcédulájával, míg a Rio csak 8,1-re tornázható fel. A Ceed tagadhatatlan, hogy többe kerül, ha mindent kérsz bele, de a 10 milliós végösszegével a 160 lovas négyhengeres benzineshez jár a hibrid rendszer és a DCT, valamint megannyi olyan extra van benne, amiről a Rio és a Stonic álmodni sem mernek. Nagyon szeretem a Kiákat, de sajnos el kell, hogy ismerjem: a koreaiaknak volt igazuk, hogy ezt nem vették. Ez az autó ugyanis lényegében egy nagyon szépen felöltöztetett Rio, Ceed árban. A 3 centi emelés a terepképességeihez semmit sem tesz hozzá, főleg nem ezekkel a 17 colos, kéttónusú felnikkel párosítva. Beltere sem tágasabb, ráadásul még a belmagasságon sem változtattak, de még a műszerfalelemek is egy az egyben ugyanazok, mint a Rióban.

Akár az alapfelszereltséget nézzük, akár a modell legtetejét, vitathatatlan, hogy magában teljesen megállja a helyét a Stonic, csak akkor kerül bajba, ha ár-érték arányban összehasonlítjuk más modellekkel, akár a márkán belül.

Nem tudom, hogy kinek és miért érné meg ezt választani, amikor ott a Ceed, ami egy lényegesen jobb, kényelmesebb és tágasabb autó, gyakorlatilag ugyanannyiért, vagy ott a Rio, ami ugyanezt tudja, de fél millióval olcsóbb, ráadásul akár még az XCeed is játszhat: kicsit többért, Ceed tudással, ha mindenképp kell a crossoverség. Számomra hiába közel 9 millióért a fullextra, ha úgy is egyzónás marad a klíma, éjjel használhatatlan a tolatókamera, fröccsöntött műanyag benne a mindenség is, és egy egyliteres, háromhengeres a csúcsmotor, lágyhibrid rendszerrel meg egy gondolkozós automataváltóval párosítva. Őszintén imádtam volna ezt az autót így ahogy van, valahol 7 millió forint környékén.
Értékelés
Pozitív
Vagány külső, jó motor, korrekt lágyhibrid rendszer
Negatív
Anyagminőség, magas vételár, éjjel használhatatlan tolatókamera
Árak
Tesztmodell alapára
7 649 000 Ft (2021.09.12.)
Tesztautó ára
8 734 000 Ft (2021.09.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 2000-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.60 s
Végsebesség:
185 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4140 mm
Szélesség:
1760 mm
Magasság:
1520 mm
Saját tömeg:
1220 kg
Össztömeg:
1670 kg
Tengelytáv:
2580 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
352 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
400 mm
Csomagtér hossza:
650 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1490 mm
Raktérnyílás szélessége:
910 mm
Raktérnyílás magassága:
1000 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d-ISC-FCM
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
200 Nm 2000-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
185 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.60 s
CO2-kibocsátás:
129 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?