Művesékkel még jobb?

Kipróbáltuk a ráncfelvarrásra küldött BMW iX3-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több fronton is bizonyítja a BMW, hogy minden kategóriában mestere az autótervezésnek. Napjaink legnagyobb figyelemmel követett szegmense a villanyautók tábora. Az iX3 pedig kiemelkedően jól teljesít közöttük. Most már felfrissülve.

Miután megérkeztek a ráncfelvarrásról a BMW méltán népszerű szabadidő-autói, vagy ahogyan a bajorok nevezik őket a SAV modellek, tehát sportos szabadidő-autók, mi is gyorsan megnéztük, hogy mi változott az X3-ason, illetve az X4-esen, utóbbiból mindjárt a legkomolyabb M Competition változatot vallathattuk, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az X3-nak létezik tisztán villanyhajtású változata is, amelyet szintén nem került el a frissítés. Az iX3 egyik legnagyobb formai előnye, hogy alig különbözik a belsőégésű motorral felszerelt változatoktól, márpedig ez szerintem fontos napjaink átmenetében, amikor a fogyasztókat mindenki igyekszik hozzászoktatni a villanyautókhoz. Hatványozottan fontosnak érzem ezt a szabadidő-autók között, hiszen, ha már ilyen nagy és nehéz járművek divatja szövi át napjainkat, akkor azokat érdemes villanyhajtással vásárolni, hiszen a többnyire nagyvárosi használat mellett így terhelik a legkevésbé a környezetet. Az iX3 másik nagy erénye, hogy nem kell vele beszorulni a városba, ugyanis a hatótávolsága kényelmesen elegendő hosszabb utakhoz is (lásd itt). Na, de vissza az eredeti gondolatmenetemhez, nézzük mi változott a ráncfelvarrással!
Hirdetés
Ugyanúgy, ahogy az X3 és az X4 esetén, itt is a fényszórók változása a legfeltűnőbb, köztük is leginkább a hátsó lámpáké. De átrajzolták kicsit a lökhárítókat is. Megmaradtak a vesék, igaz nőttek is minimálisan, illetve megpróbálták valódi légbeömlőnek álcázni őket a mintázatukkal. Ezt mindig is jó irányvonalnak tartottam, mert így sokkal jobban hasonlít a megszokottra, ezáltal szerintem emészthetőbb, kívánatosabb a forma. Elölről nézve egyébként szélesebbnek is hat az autó a 10 milliméterrel elvékonyított fényszórókkal, és ami még fontosabb, jóval sportosabb az összkép, ami fontos, ha már a BMW a saját maga alkotta kategórianévvel is ezt akarja hangsúlyozni. Hátul a kipufogónyílásokat és diffúzort egyszerre imitáló díszbetét most nem kék, de az nem is illene a hivatalosan vörös, bár fényviszonyoktól függően olykor bordónak tűnő fényezéshez. Természetesen új könnyűfém felnik is megjelentek, a tesztautón a villany-BMW modellekre jellemző, kéttónusú fényezéssel ellátott, 20 colos darabok koronázták meg a dizájnt. A külsőhöz hasonlóan az utastérhez is csak óvatosan nyúltak, az ergonómiát javítandó egy kicsit átalakult a váltókapcsoló környéke, megmaradt persze az iDrive tekerőgombja, amivel továbbra is rendkívül egyszerű az infotainment sokrétű menüjében barangolni. Természetesen a megnövekedett, immár 12,3 colos érintőképernyőn is lehet matatni, de a tekerőgomb használatával menet közben kevésbé kell levenni a szemünket az útról. Kimondottan jól passzol a fehér Vernasca bőrkárpit a külső színhez, bár tény, hogy ez kicsit mindig kényesebb a sötét árnyalatoknál. Az iX3 egyébként alapból M Sport csomagos, így nem hiányzik belőle a háromküllős sportkormány, illetve elöl a sportülések sem, amelyek rendkívül kényelmesek. Emellett a hátsó ülések párnázottsága is kiváló, öröm utazni itt is, a csomagtér 510 literes űrmérete pedig magáért beszél, ráadásul a töltőkábeleknek is jut külön hely a padló alatt, hogy ne rondítsanak bele a hasznos térbe. A BMW-től megszokott ízlésesség itatja át az utastér minden porcikáját, persze a lehetőségek tárháza igencsak széles, könnyű az egyedi ízlések szerint szabni a beltér hangulatát.
Hirdetés
Térjünk át a hajtásláncra, ami egyszerű és nagyszerű. Helytakarékos kialakítással, a hátsó tengely segédvázában rejtőzködik a villanymotor, amelynek, maximális teljesítménye 286 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 400 Nm. Még az ennél gyengébb villanyautóktól is megszoktuk, hogy rakétaként lőnek ki, szóval képzelhetitek, hogy mit tud az iX3. Mert az, hogy itt leírom a 6,8 másodperces gyorsulási értéket, még nem adja át igazán az ülésbe tapasztó élményt. Ráadásul hátsókerék-hajtású az autó, szóval maradt egy kis „BMW-íz” úgy is, hogy nem egy sorhatos dübörög az orrában. Ami persze soha nem is fog hiányozni azoknak, akik eleve villanyautót keresnek és az iX3 kiválasztásánál is villanyhajtású konkurenciával hasonlítják össze. Köztük ugyanis tényleg a sportos vonalat képviseli úgy a megjelenésével, mint a viselkedésével. De a legjobb kényelmesen suhanni vele, nem a kiélezett kanyarba dobálás a kenyere, ahogy egyik villanyautónak sem. Ugyanis hiába a nagyszerű tömegelosztás a padlólemezen terpeszkedó akkumulátorral, azért mégiscsak közel 2,2 tonna az üres tömege. Márpedig ezt a kompromisszumot meg kell kötni a nagy hatótáv érdekében. A 80 kWh kapacitású akkucsomag ugyanis papíron 460 kilométerre elegendő energiát képes tárolni. A valóságban a 350 kilométer olyan simán hozható, hogy hatótávpara még véletlenül se merüljön fel, odafigyelve a 400 kilométer is sima ügy, mindez valódi komfortban, klímával, több személlyel, csomagokkal. Elfogadható, 18,8 kWh/100 km fogyasztással, ami egyesek szemében lehet, hogy sok, ám ahogy a belsőégésű motoros szabadidő-autók, úgy a villanyosok mozgatásához is több energia kell. Viszont a 150 kilowattos villámtöltés lehetőségével akár 10 percenként 100 kilométernyi hatótávot is magába szívhat, megfelelő oszlophoz parkolva.
Hirdetés
Végül az árazással sem nyúlt mellé a BMW, hiszen a július végéig élő 23,5 millió forintos alapár nagyon is versenyképes a kategóriában. Ezt ugyan gyorsan feljebb lehet tornászni olyan extrák megrendelésével, mint például a lézervilágítás és az adaptív futómű, amelyek a tesztautóban is helyet kaptak sok más kényelmi és biztonsági extra kíséretében. Ezekkel már 27 millió forint közelébe kúszott az ár, de a prémium szegmensben ez még mindig nem egy döbbenetes szám, a villanyhajtású szabadidő-autót keresők számára mindenképp megfontolandó egy próbaút az iX3-mal, sőt mi több, szerintem bárki, aki SUV vásárlásán gondolkodik, bátran játsszon el a gondolattal, hogy azt villanymotorral kérje.
Értékelés
Pozitív
Ízléses beltér, kényelem, hatótáv
Negatív
Nagy tömeg
Árak
Tesztmodell alapára
23 520 000 Ft (2022.07.02.)
Tesztautó ára
26 933 200 Ft (2022.07.02.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
210 kW (286 LE)
Nyomaték:
400 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.8 s
Végsebesség:
180 km/h
Méretek
Hosszúság:
4734 mm
Szélesség:
1891 mm
Magasság:
1668 mm
Saját tömeg:
2185 kg
Össztömeg:
2725 kg
Tengelytáv:
2864 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
510-1560 l
Belső szélesség elöl:
1550 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
920-985 mm
Belmagasság hátul:
935 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
525-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1290 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
490-750 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1780 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
860 mm
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
400 Nm
Teljesítmény:
210 kW (286 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.8 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?