A tajga terep-Csajkája – Lada 4×4 ötajtós teszt

Lada 4x4 Urban ötajtós teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Niva csak nevében változott 4x4-re, technikailag szinte ugyanazt adja, mint 20-30 évvel ezelőtt. Ezen felül 50 centi plusz tengelytávot és fejedelmi hátsó lábteret. Lássuk, mit kapunk az új ötajtós terep Ladától!


Réges-régen az oroszok galaxisában valami olyat alkottak meg, amire akkoriban talán még ők sem számítottak. Idén április 5-én lesz 41 éve, hogy legördült az első Niva a Lada őshazájának számító Togliattiban. A 80-as 90-es években hazánk utcaképében is meghatározó volt a szögletes külsővel és akkor még három ajtóval szerelt Niva. A rendőrök és határőrök mellett találkozhattunk vele offroad körülmények között is, - elvégre ott érzi magát elemében - a vadászok és erdészek kedvelt munkás autója volt ez az orosz csoda.
Hirdetés


Nem véletlen, hogy a manapság 30 feletti korosztályban komoly érzelmeket vált ki. Azok, akik a 70-es évek után születtek, úgy nőttek fel, hogy nagy valószínűséggel volt a családban legalább egy Lada, ha mégsem, akkor egészen biztosan utaztak benne. Hétvégén sokan arra keltek, hogy a lakótelepi parkolóban vagy garázssornál a szomszéd szereli és bőgeti az ezerkettest. Tizenéves koromban, amikor illegálisan, elhagyatott mű- és földutakon tanultam a vezetés alapjait, hiába volt alattam Citroën AX vagy Opel Corsa, nekem már akkor is sokkal nagyobb élményt adott nagyapám 2107-ese.

Bár az nem Niva volt, de a mai 4x4 szinte ugyanazt a fílinget adja meg, mint annó a kocka ezeröcsi. A beltér illata alig változott, lényegében csak a benzinszag tűnt el. A kapcsolók, a váltókar, a technika, a hangok ugyanazok maradtak. Az ajtót ugyanúgy keményen csapni kell, amiért egy mai autótulajdonos már ölni tudna, az ajtóba és a gyújtáskapcsolóba eltérő kulcs tartozik, központi zár nincs. Nem kizárt, hogy egy mai friss jogsis még a bejutással és elindítással is gondban lenne. Komfort bejutás és indítás... Na ezt itt felejtsük el!

De jól van ez így, mert a 4x4 teljes embert kíván. Egy szervó a kormányban és egy ABS, ami a segítségünkre van. Minden más lényegében maradt a régi. A külsőt némileg átszabták, csinosabb lett, könnyűfém felnit is kapunk, de csak azért, mert a csúcs, Urban felszereltséggel van dolgunk. A belépő Classic valóban a régi, klasszikus külsőt adja. A beltér méretét tekintve ugyanakkor jelentős luxus figyelhető meg a háromajtóshoz képest. 500 mm-rel toldották meg a hosszát, amelynél nem játszottak a túlnyúlásokkal, ez az 50 centi egy az egyben középre került be, így a tengelytáv is a korábbi 2,2 méterről 2,7-re nőtt. Ennek legnagyobb előnyét egyértelműen a hátul ülők érzékelhetik. Olyan lábteret kapunk hátul ezáltal, hogy simán nevezhetjük a 4x4 ötajtósát a tajga terep-Csajkájának.

Hogy milyen vezetni? Élmény! Komolyan. Amint beröffen az 1,7-es szívó benzines, - ami a teszt során terep, város, autópálya körülmények között 12 litert kért száz kilométerenként - máris érezzük, hogy ez nem egy mai, modern autó. Amint megtesszük az első pár métert, máris tudjuk, hogy ez teljes embert kíván. A váltó nyers, határozottan kell vele bánni. Az ötödik fokozatért a hosszú kezűeknek is nyújtózkodni kell, a kormány nem állítható, az ülés bár fűthető, de érezhetően fapados. Messze van ez a ma megszokott kényelemtől. Ez ugyanakkor jó is. Nincs segítségünkre temérdek vezetést támogató extra, még tempomatunk sincs. A legkomolyabb extra talán a két hangszórós rádió, ami városban még csak-csak hallgatható, de közúton és autópályán már többnyire a külső zajok győznek. 100-110 km/óránál még a motor hangos, 120-nál a váltó visít, 130-nál pedig már a szélzaj a mérvadó. Hosszú úton még városban is fárasztó a hangzavar, parkolásnál pedig kizárt, hogy Y nélkül megússzuk a manővert, a fordulóköre ugyanis a ma megszokotthoz képest hatalmas.

Nem is igazából az aszfalt az, ahol jól érzi magát a Lada 4x4. Terepen ha megfelelő gumink van, lényegében nehéz olyan helyet találni, ahol ne lehetne elmenni vele, persze ésszerű körülményeket figyelembe véve. Komolyabb, mélyebb sár sem okoz gondot, a felező és a difizár nagy segítségünkre van. Budapest környéki földutakon, havas-sáros körülmények között volt, hogy megálltam elgondolkodni, hogy nekivágjak-e az adott útszakasznak. Aztán felező be, és hadd szóljon! Sima ügy volt átkelni a sártengeren difizár nélkül is. A mélyebb gödröknél néha leért a küszöb, ami utólagos extra. Szép lesz tőle az autó, de terepen hátráltathat. A hosszabb tengelytáv is ront némileg az átlépőszögön, a valóságban viszont nem volt ezzel gond. Vallattuk a Hungaroring Offroad Centrumban is, ahol igen extrém helyeken is gond nélkül ment el.

A 4x4 ötajtós ára 3,299 millióról indul Classic felszereltséggel. A csúcsnak mondható Urban eggyel áll felette, amely 3,699 milliótól vihető haza. Erre még rájön a metálfényezés ára, ami 99 ezer Ft, így 3,8 millióért lehet egy nem fehér, ötajtós 4x4-ünk. Összességében a plusz fél méteres hossz és tengelytáv 300 ezer Ft felár, ami megéri, hiszen lényegesen több hely áll rendelkezésre, országúton komfortosabb, cserébe terepen számolni kell azzal, hogy a szűk fordulókban nem fog egyetlen kormánymozdulatra elférni. Ezzel az árcédulával a legkedvezőbb összkerékhajtású terepjárónak számít, ami valóban jól teljesít terepen, nem csak holmi utcai SUV összkerékhajtással. A felező és a difizár királyság, tereptulajdonságokban viszont igen közel áll hozzá az új Dacia Duster, ami sokkalta komfortosabb is. Hogy a kettő közül melyik éri meg jobban, arról egy külön cikkünk szól.
Értékelés
Pozitív
Retro fíling, jó terepjáró képesség
Negatív
Magas fogyasztás, hangos beltér, nagy fordulókör
Árak
Tesztmodell alapára
3 699 000 Ft (2018.02.14.)
Tesztautó ára
3 798 000 Ft (2018.02.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1690 cm3
Teljesítmény:
61 kW (83 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
133 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
23 s
Végsebesség:
135 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4140 mm
Szélesség:
1690 mm
Magasság:
1640 mm
Saját tömeg:
1210 kg
Össztömeg:
1535 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
420-780 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
910 mm
Belmagasság hátul:
880 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
480 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
840 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1690 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
133 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
61 kW (83 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
135 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
23 s
CO2-kibocsátás:
216 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
12,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
73 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
77 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.14. at 12:16
    Permalink

    Ladaval egy nap durva terepezés után egy nap aláfekvés következik, aztán egyszer az ember akarva, akaratlanul jobban megkínozza kicsit, és onnastól kezdve sose lesz az igazi, megnyúló vez lánctól kezdve a a kormányösszekötőn keresztül széteső sebváltóig bezárulva… a korai fekvő lámpások még jobb minőséget produkáltak, de azok is már 30 évesek. Nekem egy 93-as volt 1.7i közben pedig még karbis volt…
    Ennyiért szép Jimny és Duster, is kapható, amik megpocsékolják a terepen.

  • 2018.02.14. at 21:06
    Permalink

    Amit nehezen tudok megszokni – mivel egyre gyakrabban látok új Nivát(4×4-et) -, hogy szőrén-szálán eltűnt a korábbi, jellegzetes gördülési hang, amit az orosz terepgumik biztosítottak. (A csőrös Aróknál és a Zukoknál is volt ilyen anno.) Már messziről hallatszott, ha közeledett a távolban egy Niva. Manapság meg: sétálok az utcán, nagyobb tempóval elmegy mellettem egy új Niva, és semmi zaj. Belül ülve lehet, hogy hangos, de ezt kívülről nem érzékelni. Nekem így egy kissé elveszett a “nivás varázs”, de így is tetszik. Jó ez a “terep-Csajka” kifejezés és nagyon találó 🙂

  • 2018.02.15. at 07:35
    Permalink

    Hidd el, hogy rajtad kívül senki nem bánja ezt, hogy nem szennyezi felesleges plusz zajterheléssel a környezetet és nem veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét a hitvány orosz gumikkal.

      • 2018.02.15. at 10:23
        Permalink

        Nem hiszem, hogy sok régi Niva van, ami még orosz, 105 decibeles gumin fut. Legalábbis merem remélni, mert az közel egyidős lehet az autóval, tekintve, hogy ezek a gumik nem felelnek meg az EU által támasztott legminimálisabb követelményeknek sem, így forgalmazni sem lehet őket.

        • 2018.02.15. at 11:08
          Permalink

          Pedig a régi Niváknál megvan ez a jellegzetes “búgó” hang olyan 40-50 km/h felett. Majd figyeld meg. Nekem ez egy Niva-védjegy és hiányolom az újaknál 🙂

          • 2018.02.15. at 11:53
            Permalink

            Tudom, miről beszélsz, baromi idegesítő, de ha nem kintről hallod öt másodpercig, míg elhúz, hanem benne ülsz, 15 perc 70 fölötti tempó után garantáltan megfájdul tőle a fejed.

            Ez egy nagyon szép – na jó, ötajtósként borzalmasan aránytalan és esetlen – újonnan gyártott oldtimer, ami mellett már 20 éve is elhaladt a világ autógyártása. Munkagépnek elmegy, meg annak, aki szereti barkácsolni szabadidejében az autóját, mint a ’80-as években, de napi használata a közforgalomban rendkívül kalandos és perverz dolog.

        • 2018.02.15. at 17:28
          Permalink

          Hogy lehet-e forgalmazni jó kérdés de forgalmazzák. Saját tapasztalat alapján hidegben, melegben és esőben (gyakorlatilag tehát mindig) rettenetesen tud csúszni vele az autó. Ellenben terepen kiváló. A korszerűségéről csak annyit, hogy amikor 195-ös SUV-ra való gumik kerültek fel helyette akkor a szélesebb futófelülettel is könnyebben mozgott az autó.

  • 2018.02.18. at 20:50
    Permalink

    Már nagyon bosszantó ez a baromság,hogy úgy toldották meg az autót,hogy kettévágták aztán 50cm lemezt hegeztettek közé… (és van olyan barom aki el is hiszi…) Csak meg kell nézni jóval kisebb az 5ajtós ajtó mögötti üveg mint a 3ajtósé… Amúgy terepen verhetetlen! Egyém ’98-as 341000km van már benne. Ha valaki odafigyel rá kimegy a világból.

    • 2018.02.18. at 22:35
      Permalink

      Ez csak a magyar bürokráciának köszönhető. Ausztriában,Németországban és Mo.-n kívül minden más országban (természetesen) felszerelhető… A kereskedésben azt ígérték lesz rá engedély nemsokára,annak is aki már átvette az autót (de annak csak a műszaki lejárta után vagy ha újravizsgáztatja az autót)

Vélemény, hozzászólás?