Tartalomhoz a forma – vagy fordítva?

Lancia Delta teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autóvásárló szemszögéből nézve gyanakodást szülhet, ha egy véleményalkotó teszt a címében kérdést vet fel válaszadás helyett.

Olasz autós körökben sokszor hallom, hogy a FIAT jobban tenné, ha kicsiben gondolkodna, mert ebben jó, ehhez ért, és felesleges erőltetni a kategóriákból való kitörést. Jöjjenek tucatszám az 500-asok, a Pandák, a Puntók, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, a sportos vonulat reprezentálására pedig ott van az egyre sikeresebben gatyába rázott Alfa Romeo. Igen ám, de mi legyen a luxussal, az eleganciával, mert nem titok, hogy a FIAT évek óta előre leosztott lapokkal játszik, és az utóbbi kérdésben a Lancia az érdekelt; az a Lancia, amelynél dinamikusabban ritkán veszített mostanában autómárka piaci pozíciót. A nemzetközi szereplésről sok mindent elmondott, hogy a termelés kétharmada Olaszországban talált gazdára, ezért a tulajdonos FIAT számára csupán két lehetőség maradt: vagy drasztikusan leépíti a Lancia-t, kvázi lehúzza a rolót, vagy megpróbálja életben tartani, amihez viszont új típusra lenne szükség. A vezetőség az utóbbi megoldás mellett döntött.

Mint a legtöbb olasz márka, a Lancia is büszke múlttal, sőt, közelmúlttal is rendelkezik. Az 1980-as években piacra dobott, sablonosan szögletes formájú Delta raliban elért sportsikerei hosszú ideig reflektorfényben tartották a márkát, de egyszer minden mesének vége – hogy elcsépelt közhelyet is durrogtassunk. A Dedra-Lybra vérvonal megszakadása után furcsa helyzet állt elő, a parányi Ypsilon és Musa után rögtön az időközben kihalásra ítéltetett felső-középkategóriás Thesis következett a sorban, illetve a PSA csoporttal közösen alkotott Phedra egyterű. Ahhoz, hogy a Lancia sikereket érhessen el, és jelenléte újra érezhető legyen, a sűrűjébe kellett ugrani, azaz a Golf-osztályként is emlegetett alsó-közép szegmensbe. Így született meg a Delta, pontosabban az új Delta, amelynél még a nevet alkotó öt betűt - különösen a kezdő D-t - is gondos alapossággal tervezték meg.

Kezdjük azzal, hogy ez a Delta, már nem az a Delta, tehát aki sportos, bivalyerős, utcai raliautónak való izomkolosszust szeretne, és így ábrándozva vásárolja meg, alaposan csalódni fog. Az új Delta kizárólag a formáról, az eleganciáról, a kényelemről szól, a sportosság legzsengébb csírája nélkül, és összességét tekintve mer olyat nyújtani, ami a konkurensekből hiányzik: ez nem más, mint az egyediség. A teszthét alatt saját szemmel tapasztaltam, hogy a Delta életkortól függetlenül vonzza a tekintetet, a villamosról ugyanúgy utánanéztek a fiatalok, mint a vásárcsarnok előtti zebránál várakozó, kezükben cekkereket tartó idősebbek. A szépség persze mindig szubjektív, a Deltáról is lehetne vitatkozni, mert ki tudja, talán éppen a negatív meghökkenés miatt forogtak a fejek; abban viszont egyetérthetnek a drukkerek és az ellendrukkerek, hogy az olaszok elérték a céljukat; amerre ez a kocsi feltűnik, ott a véleményét tekintve a többség nem marad közömbös.
A szaksajtó cikkei már csontig lerágták a kényes témát, miszerint a FIAT költségcsökkentő politikája miatt a Delta voltaképpen nem más, mint egy átmaszkírozott FIAT Bravo, és így picit sótlanná vált a marketinges fűszerrel gazdagon ízesített főétel. A tényeken mi sem tudunk változtatni, a padlólemez valóban a Bravo alkatrésze, igaz, szűk arasszal megtoldva, hogy jobb legyen a hátsó helykínálat, és máshol is felfedezhető még a házon belüli rokonság - de erről később. A külsőt tekintve a kipróbált, közepes Oro (Arany) felszereltséggel szériában jár a 16 colos Elegant könnyűfém felni és a sötétített üvegezés, míg a szépen csillogó gyöngyház fényezésért 105 ezer forintot kell a kasszában hagyni. Az extralista amúgy bőséges, ha bírja a tárcánk, nem különösebb kihívás milliós összeggel megtoldani az amúgy sem vékony ceruzával kikalkulált alapárat.
Ajtónyitáskor nem kelt túlzottan nagy bizalmat a kissé igénytelen kivitelű bicskakulcs, hogy messzebbre ne menjünk, az Alfánál ezt szebben csinálják - beülve aztán sokat javul a helyzet. Essünk túl a nehezén, igen, a műszerfal is a Bravo adománya, apró, elsősorban stílusbeli módosításokkal átformálva. Az alapvető elrendezés megmaradt, hiszen ami jó, azon felesleges erőszakkal rontani, így a tervezők a gombokra, a kijelzőkre és a műszerekre koncentráltak – az elakadásjelző Lancia-pajzs formája szerintünk különdíjas! Az előkelőnek szánt dekoráció - nem túl eredeti ötlettel - kissé olcsó hatású, ezüstszínűre fújt műanyag, ráadásul túlzásba is vitték: jutott belőle a kormányra, az órák köré, és jóformán az egész középkonzolra. Hasonló kettősség jellemző az ülésekre is, látványra csodaszépek, a huzat igényes, a varrás szemet gyönyörködtető, benne ülni azonban nem teljesen felhőtlen élmény. Elsősorban a háttámla formázatlansága a gond, nem tart eléggé, és a deréktámasz is lehetne határozottabb.

Félreértés ne essék, Deltában ülni nem rossz dolog. Az anyagok tapintása jó benyomást kelt, ezzel a kérdéskörrel foglalkoztak, de presztízs ide vagy oda, a Bravóhoz képest nem szakadéknyi a különbség. Oro szinten standard a Comfort csomag, amely többek között bőrbevonatú kormányt és sebességváltógombot is tartalmaz, ám picit övön aluli, hogy az automata légkondicionálóért felárat kér a Lancia (manuális széria), és ezen az árszinten a sebességtartó is beleférhetne. A helykínálat kompakt modellhez mérten szellős, ez különösen a hátsó sorra értendő, mert a sínen tologatható üléspaddal igény szerint változtatható a Delta utastere – lehet terpeszkedni, lehet sok csomagot szállítani, és nem nehéz megtalálni az arany középutat sem. Használhatóságát tekintve minden egyértelműen működik, a kezek ügyében lévő gombok hamar megtanulhatók, este is jó a megvilágítás; ami nem tetszett, az a csupán a fedélzeti számítógép egyirányú menürendszere. Apró holmik tárolására szolgáló pakolóhelyből nincs sok, jobb híján az ajtózsebbe és a pohártartóba lehet a kacatokat szórni.

Korábban kellemes meglepetést okozott az 1,6-os, 120 lóerős Multijet dízellel szerelt FIAT Bravo, így ennek tükrében már határozott elvárásaink voltak a Deltával kapcsolatban. Előre lelőhetjük a poént, a léc fennmaradt, noha a Lancia eleve más hangolást kapott, mint olcsóbb rokona. A korszerű, bár hidegen csúnyán zajos erőforrás jó erőben van, a hivatalosan 1500-as fordulaton ébredő 300 newtonméteres forgatónyomaték bőven elegendő dinamizmust kölcsönöz a hétköznapi használat során, és ennyivel be is érhetjük, mert a Delta karaktere szöges ellentétben áll a sportossággal. A turbó nem bántóan zavaró, de érezhető késlekedése miatt ajánlatos 2000-es fordulat környékén csatába hívni a lovakat, és innen, ha nem is mámort okozóan, de mindenképpen határozottan lódul neki az autó.

A váltó nem rossz, a kar ugyan hosszú utakat tesz meg a fokozatok között, viszont pontos, ellentétben a kissé túlszervósított kormánnyal, amely szinte alig ad visszajelzést az útról. A futómű jelszava a kényelem, ebben eleve jó partner a megnövelt tengelytáv, és mindez párosulva a lágyabb rugózással és a jó hangszigeteléssel, a Delta remek suhanását eredményezi. A szerpentinen kanyarogva persze soha nem lesz király, ott illeg-billeg, de nem baj, az Integrale-korszak régen lezárult. Fenntartási szempontból jó választás az 1.6 Multijet dízel, mert egyrészt erős, jól használható motor, másrészt fogyasztása kedvezően alacsony. Fele-fele arányú városi és vidéki használattal a tesztátlag rendre 6-6,5 liter körül alakult, a próba kedvéért Budapesten megtett 100 kilométer után 7,3 liter gázolajat kellett tankolni.
Mi tehát a végszó? A Lancia Delta csont nélkül hozza a márkára jellemző extravaganciát, karosszériája olaszosan lezser, szinte utánozhatatlan eleganciát sugároz, ráadásul extra fényezésekkel még fokozhatjuk is a látványt. Az utastér már nem ennyire lenyűgöző, de az igényesség nyomai felfedezhetők. Kétségtelen, hogy a mindennapokban jó a kompakt Lanciával együtt élni, az 1,6-os Multijet remek partner, az olasz autókkal kapcsolatos minőségi előítéletek megállapításához azonban nem elegendő egy ilyen rövid teszt. A Delta nem zörgött, nem csörgött, mindene problémamentesen működött, a típus értékvesztése viszont nagyságrendekkel komolyabb lesz, mint a német ellenfeleké, ezt előre kimondhatjuk. A tesztre fogott Oro kivitel 6,45 millió forintos alapára eleve nem csekélység, és a gyár által kispórolt néhány komfortfokozó tétel pótlásával hamar 7 millió fölé szaladhat a számla. Hogy ez kinek éri meg, már nem a mi tisztünk eldönteni. A Delta jó autó, szerettük, tessék kipróbálni!
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE)
Méretek
Hosszúság:
4520 mm
Szélesség:
1797 mm
Magasság:
1499 mm
Saját tömeg:
1485 kg
Össztömeg:
1980 kg
Terhelhetőség:
495 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Csomagtér:
420 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 4
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Sebességváltó:
mechanikus - 6 fokozatú
Teljesítmény:
88 kW (120 LE)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 06:24
    Permalink

    Ez az autó egy szégyen. A Lancia szégyene, egy nyomorult, szánalmas hattyúdal! Mi a franc köze van ennek a Deltának legendás Deltához? Ami egy legenda! Még a Delta II is az I-esből derivált sportos modell: szép, arányos, egyedi, szögletes. De ez?! Egy túlméretezett, idomtalan, műműjer fos, elhájasodott, tokás, beért konzumidiótáknak, akik a hétvégéjüket egy plázában töltik, kilónyi pattogatott kukorica előtt. Szánalmas autó szánalmas embereknek!!!

    ÁdiArsenal: egy megvezett pöcs vagy.

  • 2017.11.01. at 06:24
    Permalink

    Én elég sok olasz autónak voltam már gazdája,Fiatjaim,Alfám és Lanciám is volt.Nagyon jól együtt lehet élni a legtöbb olasz autóval csak oda kell rájuk figyelni,úgy mint a jó és szép nőkre.Kedvencem a régebbi Lancia Thema volt 2.8 V motorral.Használható ,kényelmes ,gyors és ahhoz képest még csak túlzottan falánk sem volt.A delta ,mióta megjelent a kedvenceim közzé tartozik, figyelem a fejlesztéseit de még nem tudtam venni eddig./De ami késik, nem múlik./ -Szóval- csak azt akartam mondani,akinek megtetszik a fazonja annak nem kell félni,hogy a műszaki tartalom majd kevés lesz.Különösen ,használtban számít jó vételnek 2.5-3Milla
    körül már igen jó vételt lehet csinálni, szinte alig használt gépeket lehet találni a piacon.Azt gondolom a Német és Japán autókhoz szokottak is meglepődnek majd ha egy Deltából kiszállva, mindenki őket nézi majd az utakon.

  • 2017.11.01. at 06:24
    Permalink

    Gyönyörű autó, ha nem tudnám, hogy olasz akkor is ki lehetne találni, ilyen szépet máshol nem tudnak alkotni.
    26 éves vagyok, de most tudom, hogy nekem csak Fiat, Alfa vagy Lancia autóim lesznek. Az olaszok mindig tudnak olyan dizájnnal előállni, amelyre mások sosem voltak/ lesznek képesek. Csak így tovább!!!

  • 2017.11.01. at 06:24
    Permalink

    Folyamatosan nézem az eladó autókat, sok típusban ültem, vezettem már, de mindig az a vége, hogy szinte kizárólag a Lancia marad, mint a legtöbb szempontból legmegfelelőbb márka. Általában a Lanciákban egyesül a praktikum, a használhatóság, gazdaságosság, ami párosul megfelelő dimanizmussal, ár – érték aránnyal és egy utánozhatatlan eleganciával, ami még az olasz autó márkák közül is kiemeli.
    Az olasz embereknek már évezredek óta rendkívül fontos a megjelenés, a külcsín, a színpadiasság. Ezért ennyire kifinomult az épített környezetük, a művészetük, ez tükröződik a Lanciákban is. Talán ez a autómárka adja vissza az leginkább az olasz emberek lelkét. Ez a már – már túlzó a környezet elkápráztatására törekvő igyekezet hozhat létre az én szememben ilyen műremeket, mint ez a Lancia is.

  • 2017.11.01. at 06:24
    Permalink

    Hát igen, az autóértékelés egy szubjektív dolog! Már olvastam olyanról, aki a rádiót sem tudta beállítani, mert a tesztelők egy része el sem olvassa az alapvető kezelési utasítást…

    Itt az én szubjektív véleményem az én Lancia Deltámról (150 LE, 1,4-es benzin) 27.000 km, illetve egy év után:
    Az ülés sokkal jobban állítható, mint bármely más hasonló kategóriájú autóban (187 cm vagyok). 400 km után sem fáradok el (nem úgy mint az azonos kategóriába helyezett BMW 3-asban, amiből nem tudok kiszállni). A kezelhetősége egyszerű, a motor az adott fordulatszám-tartományban erős és jól húz. Bent csend van, de itt hozzá kell tennem, hogy csak városon kívül, főúton és autópályán megyek vele. A rövid városi szakaszokon sem hallani azonban recsegést, nyikorgást. Az anyagok minősége jó, magasabb kategóriájú autókban sem jobb mindenütt. Sok bérautót van módom vezetni, így vezettem először ezt is és mivel egyik sem volt jobb és szebb, emellett döntöttem.
    Mindenkinek ajánlom, aki finom, praktikus olasz design-t és nem felesleges, értékén felüli luxust akar.

Vélemény, hozzászólás?