Bűnbe visz! Lexus IS 200t teszt

Lexus IS 200t F Sport Top teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legtöbb vevőjének hibridet ad el a Lexus. Nekik nem feltétlenül lesz jó a 200t turbómotorja. Aki viszont bármi másból ül át, az imádni fogja.


Hibrid után turbó. Már három éve, hogy megjelent a harmadik generációs Lexus IS, ami elődeivel szemben és a márka összes többi európai modelljét követve hibridként is kapható. Imádtam, és már abból is úgy szálltam ki, hogy „csak ússzam meg gyorshajtási bírság nélkül”. Aztán tavaly első ízben az NX-ben jelent meg a márka első turbómotorja, amit fél évvel később az IS is megkapott. Az importőr pedig stílusosan az F Sport felszereltséggel, egészen pontosan az ahhoz sofőrsegédeket is adó F Sport Top szinttel rendelte és adta ide a tesztautót.
Hirdetés

Nem a hibrideseknek szól. Aki esetleg egy hibrid Lexusból ülne át, azért mondjuk, mert kevesli, pontosabban sokallja az IS 300h 8,4 másodperces 100 km/órára gyorsulását, az csalódni fog. Nem a menetdinamikában, a kereken 7,0 másodperces 100 km/órára gyorsulás ugyanis nem rossz, de rá fog jönni, ennek nagy ára van. Míg a hibrid 300h 4,2, a turbós 200t 7 literes vegyes fogyasztású. Katalógusérték szerint. Míg azonban a 300h-val simán hozható volt a 6,5 l/100 km alatti tesztátlag, a 200t átlagát nem tudtuk 10 liter alá vinni, jártunk vele ugyan az említett érték alatt, de aztán hamar visszakúszott, a teszt első napjaiban, sok-sok gyorsulással pedig 13 literes részeredménynél jártunk.
Más történet. A 200t nem az aszkéta fogyasztásáról lesz híres - étvágya amúgy nem is rossz ahhoz mérten, hogy egy 245 lóerős, 350 Nm nyomatékát már 1650-es fordulattól adó, hátul hajtó (!) sportszedánról beszélünk. Igazi japán gép, néhány sajátos megoldással, de mesés összeszereléssel és kidolgozással. Minden úgy működik benne, ahogyan elvárjuk, sőt, okozott egy csomó kellemes meglepetést. Nem lehet panasz az üléspozícióra és az ülésekre sem. Elöl lényegében a padlón ülünk, ez illik az F Sport sportosságához. Hátul is jól el lehet férni (kettőnél nem több felnőttnek), és még a 480 literes csomagtér is öblösebb, mint amekkorának elsőre tűnik, igazából még az is megbocsájtható, hogy fedele a hasznos térbe forduló zsanéros.
Motorhang nincs, minden más van. A 200t induláskor egy kicsit elhúzza a mézesmadzagot, a motor beröffenése után várnánk még némi sportos orgánumot, ám nem kapunk. A soros négyhengeres motor szinte néma. Amúgy elég különleges gép, változó szívó- és kipufogószelep vezérlésű, közvetlen és szívócső-befecskendezésre is képes, nem mellesleg kettős megfúvású turbós - ennek köszönhetően adja csúcsnyomatékát alacsonyról, turbólyuk nélkül. Passzol hozzá a 8 fokozatú (nem ZF, hanem saját) automata váltó. Villámgyorsan kapcsol, hetvennél már simán hetedikben van, 130 km/óránál nyolcadikban 2250 körül forog a főtengely. Motorhang normál üzemben gyakorlatilag nincs, Sport módban pedig szintetikusan, nem túl élethűen jön.
Közvetlen, de nem nyers. Olyan az IS 200t, mint egy finom műszer. Már említetten villámgyors a váltó, a kormány pedig egyrészt igencsak közvetlen a háromküllős F Sport kormánykerék 2,84 fordulatával, másrészt változó áttételével egészen meglepően kicsi fordulókört adó. Ez is a kettős keresztlengőkaros első futóműkialakításnak köszönhető, remek a csillapítás is, ami persze a hátsó multilink rendszer dicsérete is. Pedig az F Sport 18 colos, elöl 225/40-es, hátul 255/35-ös abroncsokat hord. Naná, hogy a stabilitással sincs gond, de még a nyomvályú-követés is egészen visszafogott.
Megéri? A 200t felára a 300h-hoz mérten mindössze 90 ezer forint. Gyakorlatilag ízlés kérdése, hogy az élénkebb turbómotorost vagy a takarékosabb hibridet választjuk. A 10,5 millió forinttól elérhető 245 lóerős, alapból nyolcfokozatú automata váltóval szerelt, nem is rossz ellátmányú IS a konkurensekhez mérten, pláne a prémiummárkák körében gyakorlatilag diszkont ajánlat. Ahhoz, hogy a tesztautó szintjét kapjuk, F Sport optikai csomaggal, bőr belsővel, mindenféle (távolságtartós tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, mesés Mark Levinson hifi, holttérfigyelő, zsebből nyitó kulcs, bőr belső, elektromos első ülések stb.), még közel 5 millió forintot kell letenni. Ilyen a prémiumvilág. A 200t ráadásul ad egy extrát, amit a 300h-ban nem találtam: fogyaszt annyira, hogy ne tapossam állandóan, így esetében néhány kellemes driftelés után is úgy adtam le a tesztautót, hogy a gyorshajtási bírságoktól éppen nem aggódtam. Aztán persze lehetséges, hogy most fog jönni a csekk, amit eddig mindig megúsztam. Egy viszont biztos a turbómotoros IS több mint másfélszer annyit fogyaszt, mint a hibrid. Hiába volt élmény minden vezetett méter, környezettudatosan gondolkodva a bűn ilyen fogyasztással autózni.
Értékelés
Pozitív
Erős motor, remek váltó, kényelmes és stabil futómű, menetdinamika, hátsókerék hajtás
Negatív
Motorhang hiánya, drágább a hibridnél
Árak
Tesztmodell alapára
10 520 000 Ft (2016.05.25.)
Tesztautó ára
15 430 000 Ft (2016.05.25.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1988 cm3
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5800 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1650-4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,0 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4665 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1430 mm
Saját tömeg:
1590 kg
Össztömeg:
1680 kg
Tengelytáv:
2800 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
480 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
235 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1410 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
985 mm
Csomagtér magassága:
410-460 mm
Csomagtér hossza:
1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1760 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
420 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1988 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
350 Nm 1650-4400 1/min-nél
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,0 s
CO2-kibocsátás:
167 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    “Ha megnézed 4000 ford/percnél kapsz 100 lóerőt.2000nél mindössze 50 lóerőt.”

    Nem 100 LE-t , hanem 105 kW-ot ad le a kisebbik motor, tehát 143 LE-t 4000-nél. A nagyobbik meg 211 LE-t.
    2000-nél meg 75LE, ill. 102LE.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Nem mindegy hogy egy márka miként van a köztudatban. Az Audi V8 vagy a 90-es olyan próbálkozások voltak amelyek alá lőttek a célnak. Ellenben a presztizsépítés sikerült a 90-es években olyan modellekkel mint az A8, S4 a 100-as alapján, később a TT RS4 az A4 avant alapján.. A Toyotás múlttal 89-ben nagyon fölé kellett lőnie a Lexusnak, amit az LS, és a SC-vel meg is tett.

    A Jag hülye lenne kivonulni. Egyrészt az LR nagyon erősen jelen van az Amerikai piacon, és az LR miatt a kereskedői hálózat már ki van építve. Másrészt az F Pace-szel nagyon jelentős várakozással tekintenek a márkára, és ha valahol várható növekedés, akkor az az USA piaca (ráadásul az F pace nagyon jól illeszkedik az LR palettába, a Disco SPort kivételével nem látok nagy kannibalizációt). Nagyon remélem hogy az F pace belsején még dolgoznak.

    Írta valaki hogy az XE mérsékelt sikere piaci lehetőség, nos szerintem inkább elmaradt fenyegetés. AZ XE egy új játékos, ráadásul a drágább szegmensben aktív gyártótól érkezik. Egy tökéletes beslővel igen komoly falatot szakíthatna a prémiumközepes szegmensben. Az hogy nem tarolta le a piacot inkább csak esély a régen piacon lévőknek.

    A BMW paletta korban most van a mélyponton 5er nem csak leváltás előtt, de épp piacra került a fő konkurens E klasse. X3 dettó, 3er is igazából.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    “A Lexus eladásainak dontő többségét (2/3) adja az USA, közben még ott sem az első.”

    Azt ugye tudod, hogy 2000-2011 között piacvezető volt odaát? Azért ez nem semmi, azt gondolom. Az Audi veri amerikai eladásokban az Infinitit és az Acurát, de a Lexus – és egyúttal ez élboly – nagyon messze van még. Az idei év nyertese szerintem a Mercedes lesz, a BMW eladásai erőteljesen zuhannak – ha megnézed a Left Lane-t, erről te is meggyőződhetsz(Amerika kezdi unni?). A hagyományos limuzinok esetén egyébként a németeké az előny, viszont a Lexus a SUV-oknál komolyan szépít.

    Az Audi – mint prémiummárka – kb. ugyanolyan idős, mint a Lexus márka, viszont az Audi – mint MÁRKA – nagyobb múltra tekint vissza, ezért több ideje volt az autós színtéren bizonyítani és a köztudatba beépülni. Mindenképpen nagyobb előnyben volt a Lexusnál, de nem tudta Amerikában kamatoztatni. Valami botrányuk is volt a ’80-as években, ha jól tudom, ezért ott is hagyták az USÁ-t egy időre. Pontosan nem tudom, mi volt ez.

    Nézd, a Lexus növeli az eladásait – baj a Jaguarnál van, ahol szerintem még az USÁ-ból való kivonulást is fontolgatják mostanában. Nagyon marginális szereplő, szerintem a Genesis is el fogja kapni. A Jaguarok ritka autók lehetnek Amerikában.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Bár értem mire gondolsz, de szerintem van benne némi sarkosítás.

    Ahhoz hogy évi félmillió Lexust eladjanak sok egymást követő jól sikerült modell kellett. Történetesen ha nagyon szigorúan nézzük az Audi sem tekint hosszabb múltra mint a Lexus , mint prémiumgyártó (Az A8 pl öt évvel fiatalabb múltú mint az LS, az első versenyképes IS kategóriás autót mondjuk már a 90-es években kínált). De azért az Audi sem produkált (eddig) szerény eladásokat az USÁ-ban, és közben kiegyensúlyozottan erős egy sor másik piacon is.

    A Lexus eladásainak dontő többségét (2/3) adja az USA, közben még ott sem az első.

    Ahhoz hogy növelje az eladásait, be kell szállnia az Európai prémiummodellek közé. Ehelyett az Európaiak amerikai piacra szánt versneyzőinek szánt modelleket veszi alapul, de ide más harcmodor kell.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Arról előszeretettel feledkezel meg, hogy az USA piacán viszont laposra veri az Audit:) Ha neked ki lehet ragadni egy konkrét piacot a világból, akkor nekem is engedtessék ez meg, jó?

    Ilyen fiaskók a német márkáknál is vannak/voltak: a Mercedes R-osztály, a BMW Z8, a VW New Beetle vagy a Phaeton, az Opel Senator, Signum.

    Szégyellje el magát a Jaguar, a Land Rover és a Volvo, hogy világszinten elverte őket egy össz-vissz 27 éve létező márka.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Driftelni? Automatával, nyitott difivel?
    Azért azt megnézném.
    A futóműről, bódé merevségéről, kormányzásról elhiszem, hogy rendben van.

    Sokan emlegették itt a kommentekben a korábbi IS-eket. Nekem egy első generációs van, 2001-es. Kézi váltó, sperr, sorhat, napfénytető. És marad. Pedig járhatnék drágább autóval, de ez ad még valami olyat, amit az újabbak sajnos nem. Igaz, nem 7 alatt gyorsul 100-ra, csak 9 alatt, és eszik kb. ugyanennyit. De olyan finoman jár a sorhat, hogy amilyet semmilyen 4 hengeres nem fog tudni soha. És 4000 fölött olyan hangon üvölt, amit végképp nem. Nyitott tetővel, sperrel körberajzolni egy körforgalmat a beszűrődő sorhat hangban pedig olyan, ami bármikor mosolyt csal az ember arcára. Emellett persze voltunk vele 4 emberrel Montenegroban, Horvátországban, stb. Persze, nem kombi, de tökéletesen használható a hétköznapokban. És most kb. annyiért adhatnám el, amennyiért 2012-ben vettem. De miért is adnám el? Max veszek mellé egy MX-5 NC-t. 🙂

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Senki nem mondta hogy egy ezressel jasszkarizni az autopályán. Megint leirtad azt ami mindenki tud. Micsoda ujságíró. Már megint csak kapálózól. Azt mondtam ha nem tudsz előzni nem kell belemenni. Persze lehet Schumachert játszani csak annak másra is vannak következményei sajnos. 200t teljesítmény több mint elég még a bhanon is. Persze nem mindenkinek. De ez már nem a 130as kategótia. De amúgy pont te montad h a Jag igénztelen lett belűlről vevőket vesztve. Gondolom ez volt a logikád a L meg levadássza őket. Vagy sem, de menjünk a sci-fi kategóriába.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Akkor végképp nem értem miről beszélünk. Ami biztos, az 1.0 yarissal [url]http://autossagok.blog.hu/2015/06/12/egy_igazan_rossz_auto[/url] halálfélelmem volt egy pályafelhajtón is. A másik yaris már minimálisan elégséges volt a túléléshez, de országúton nem mernék vele előzni.

    Azért az európai piac messze a legnagyobb prémiumpiac. És azért a francia olasz BeNeLux vagy az angol piacon nincsenek hazai pályán a németek. A Volvo 200.000-es eladást produkál az EU-ban ([url]https://www.media.volvocars.com/global/en-gb/media/pressreleases/172301/volvo-cars-reports-record-sales-of-503127-in-2015[/url]). Mégsem kell senkinek a Lexus. a Lexusnak az Európpai piac nem arra kellene, hogy behozza a németeket, hanem hogy megelőzze/maga mögött tartsa a Volvót és a Jag/LR csoportot.

    Én konkrét árajánlatok alapján írtam le a véleményem árbeli versenyképességről. Mit kapsz mennyiért és tulajként milyen hátulütőkre számíthatsz.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Megint elugrottal egy kicsit tavolra.
    Sebesseghatarrol volt szo, azt meg mindennel at lehet lepni.
    De ha mar itt vagyunk: A dizeleket amiket irogatsz 150le korul nem kapod meg milliok alatt, a rizsraketmat meg sokkal kevesebbert is. De ez innen szamhaboru, fogyasztas/fenntartas/megvetel/ stb.
    Szumma szummarum az olcso rizsraketammal is atlepem a totymrgo kamionokat, nem kell itt belemagyarazni mast.
    Aki a nemeteknel palyazik az vegyrn nagyvasat, az eu nagyresze nem ezt teszi, mi sem.
    Az h a Lexus nem megy europaban nem nagyon szamit te is tudod jol.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Vagy nincs autód vagy most direkt akarsz kiakasztani marhaságokkal. Vagy még sosem vezettél Budapesten kívül. Vagy én értem félre amit írsz 🙂

    [b]Előzésnél [/b]a fő kérdés a rugalmasság, azaz minél hatékonyabban befejezd az előzést és minél kevesebb ideig tartózkodj a szembe sávban. Itt igazából a lóerő fontos (és ez menőmanó világa), akármilyen formában is jön (azaz nyomatékből vagy fordulatszámból), személy szerint ritkán szoktam jelentősen túllépni megengedett a sebességet, és amint visszakerülök lelassítok. És eleve csak olyat előzök aki lassabb mint a megengedett, ami azért elég gyakran előfordul a magyar vidéki utakon. De pl a legutóbb vezetett alap 1.0 benzinessel esélyem sem lett volna előzni. egyszerűen alkalmatlan volt rá.

    [b]Pályázásnál [/b]viszont a nyomaték a lényeg, azaz minél alacsonyabb fordulaton (régi szóval “direktben”) elmenni. Én évente 4-5ször kelek át Németországon, az egy más világ, de bárrmelyik modern autónál elkél az extra fokozat 120-130-hoz is.

    A korábbi 1.6d-m simán ment 190-nel tartósan, de értelmetlenül pörgettem. Egy magasabb fokozatot simán elbírt volna. A dízeleknél a lényeg épp az hogy az elején bedobja a csúcsnyomatékot amit fokozatosan ejt, így a lóerő eléggé konstans végig. Az egy dolog hogy elmegy valami 190-nel és másik, hogy gazdaságosan is üzemel. Tapasztalatom szerint [b]a nagyobb motoros de hosszabb áttételű autók lényegesen jobban fogyasztanak pályán[/b]. Mindegyik elmegy 130cal vagy akár 190-nel is, csak nem mindegy hogy.

    Ha onnan nézzük hogy nem kell annyira sok, akkor elég egy 150LE dízel ami viszont 2000-4500 között lead 110-150LE-t. Itt egy grafika a Lexusok V6osok nyomatékgörbéjéről [url]http://www.clublexus.com/forums/attachments/rx-second-generation/86853d1150435911-do-you-need-premium-gas-in-the-2rx-merged-discussion-threads-is350.gif[/url]. Ha megnézed 4000 ford/percnél kapsz 100 lóerőt.2000nél mindössze 50 lóerőt.

    De ha nem kell erő, akkor megint ott tartunk hogy adott egy német vagy svéd dízelmotoros konkurens alacsonyabb vételárral, fogyasztással és olcsóbb adókkal, ellenük megy egy drágább alapáron kínált IS, aminek csak drágán adóztatott biztosított 200t és 300h motorja van, ami nem is gazdaságos. Ráadásul kötött felszereltséggel.

    És akkor [b]csodálkoznak hogy a Lexus nem ad el autót[/b]. Nézik hogy 40.000 EUR alatt kel el a legtöbb prémium, mégsem fogy a CT ([url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2016/05/26/megbukott_a_lexus_priusa/[/url]). Hát az a helyzet hogy nem a 1-er fogy 40.000 EUR alatt hanem a 5er BMW. Mert annyból egy korrekt 518-t kapsz, lásd: [url]http://autossagok.blog.hu/2015/02/12/a_kinalat_legjobb_mercedese[/url].

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Kotozkodsz Zold mano?! OKE. Europa legtobb orszagaban 130 a max. Van ahol annyi sem, [i][u]1![/u][/i] kvetel van ahol gyorsabban lehet menni, de ott sem minden autopalyan.
    Szoval ha az orszaguton akarod atugran a lomha kamionokat amik nem s mehetnek ennyivel sem – hiszen a potkocsin rajta van a sajat speedlimite, -oda nem kell tobb mint 130 as sebesseg, se 250+Nm. Oda eleg az autok tulnyomo tobbsege. Ha 130al nem tucc megelozni egy kamiont akkor varsz, nem okozol tomegbalesetet! Es itt jon az en kis szivatos peldam: a kis 1.3as rizsraketammal siman atleptem a furgebb kamionokat is az Autobahnon, a vege a 90pacinak 185km/h volt, pont ennyit is mutatott az ora. Az emberek a nagytobbsegenek nincs szuksege teherautonyi nyomatekra elozesekhez sem, ha betarod a seb,hataroat, nem pedig parasztvakitasra ell a dizelszorny. Lasd lovag. Neki ez nem is sportos. 🙂 Neked sem eleg. 50-re akarsz ugrani a varosban 1.5mp alatt? Vegyel Hayabusat!

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Ez egyrészt kicsit demagóg kijelentés, mert létezik országút ahol nem lehet elég gyorsan átugrani a lomhább kamionokat.

    A másik meg amikor a pályán belököd 130nál a tempomatot és a kétlityis dízel 9 sebességgel elviszi alapjáraton, miközben 5 litert eszik. A hibrid meg 8-9-et. 2000bél a régi 250 V6 motor akkora teljesítményt adott le mint az 1.6os dízelek.

    Most kevesebb hengerrel (ezt speciel én is könnyezem), több technikával ez a 200t motor erősebb lesz kis fordulaton.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    A Lexus gs hybrid azért elég jól gyorsul, 5.9 alatt van százon és az új GS be már a mózes is befér nem csak a sport babakocsi 🙂
    Venném ha már ott tartanék mert nekem jobban is tetszik mint az infinity hybridje.
    Az 535-d-t sokáig szidták, gondolom a legelső szériákat, sok gond volt velük de bizonyára hátbab..sz amikor 130-nál odalép az ember. 😀

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    “A Toyotánál ez mostanában nem szempont. :)”
    Szerintem ez baj, nem gyorsulgatok, pláne mióta gyerkőc van 😉 De visszalépés lenne egy 535d után. Egyszerűen autóvásárlás előtt összehasonlítom a paramétereket. A GS jó adatokat produkált, amikor az 530d-t leváltottam erősen gondolkoztam az előző GS-en, de kinyitottam a csomagtartóját. Tudtam, h kicsi de ennyire… Gyorsan visszacsuktam és jött egy 535d kombi. Pedig nem vagyok BMW fanatikus, sőt én voltam az aki kijelentette: sem BMW, sem automataváltós autó.
    Ennek ellenére már a második automata váltós BMW-m van…. Előtte csak japán autóm volt… Azóta is mindig nézegetem a Lexus-t, Infinit de visszalépés lenne: érzetre, csomagtartóra, fogyasztásra. (Az Infinti hibrid (q50h) csak a csomagtartója miatt kompromisszum) Mivel korábban sűrűbben jártam autópályán manapság sokat városban a hibrid jó alternatíva lenne a megváltozott felhasználási szokások miatt. De az 535d akárhogy nyomom egyszerűen képtelen 9 liter felett fogyasztani, közel 300 lóerő… és bőven 7 mp alatt gyorsul persze dízel….
    A véleményem erősen szubjektív: nálam jöhetne hibrid, dízel helyett, bár erősen szemeztem az Infiniti Fx (ma: QX70)-nel is, nekem az egyik legszebb autó és ugye egyben nyílik a hátsó ajtó, bár nem kedvelem a SUV-okat de ott éppen nincsen hibrid, ezért kiesett (a francia eredetű dízel nem gyorsul).
    Az Infiniti q50h-ból nincs kombi, a Lexus meg nem megy a többihez képest. Tudom nem ezek a magyar emberek problémái de anyagilag most nekem belefér és nem fidesz tag vagyok 🙂 Így lehet 335d kombi lesz… Szubjektív vélemény de ezért írtam: kombi és kis fogyasztás, sportos menettulajdonságok ami lehet dízel helyett hibrid. Ilyen nincs ebben a kategóriában japán alapokon…

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Azért elég erős megfogalmazás kijelenteni, hogy nem sportos.
    Szerintem sportos, de nem kiemelkedő menetteljesítményeket produkál.
    A Toyotánál ez mostanában nem szempont. 🙂
    Egyébként miért kell annyira ezen a gyorsuláson rugózni? Talán versenyekre jársz vagy mi?
    Én régebben nagyon sokat gyorsulgattam másokkal, de mostanában nagyon kevés lehetőség van rá. Nagy a forgalom és kevés a partner. Szóval egyre jobban jelentőségét veszti ez az adat. Persze jó tudni, hogy milyen gyors az autónk, de minek, ha nem igazán lehet kihasználni.
    Mostanában sokat járok egy TS Yarissal. Vicc látni a nagy autósok küzdelmét ellene. Már azzal is meg lehet fogni a legtöbbet, főleg egy kacskaringós országúton, ahol naponta járok. Csak 9mp alatt van százon mégis tolom mindegyiket.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Utánanéztem valóban nem 7mp de sok különbség nincs:
    http://www.skoda.hu/hirek/hirek_esemenyek/896_bemutatkozott_genfben_a_skoda_octavia_rs_4_4
    Teljesítmény: álló helyzetből 100 km/órás tempóra 7,6 másodperc alatt gyorsul. 228 km/óra maximális sebesség.
    De nézzünk másik példát:
    http://www.autonavigator.hu/teszt/nissan_pulsar_dig-t_190_tekna_teszt-15436
    Gyorsulás 100 km/h-ra: 7,7 s

    Ezekkel nem lehúzni akarom az IS-t, de sportosnak akar kinézni. Úgy is néz ki de ezekkel a menetteljesítményekkel minden csak nem sportos… Erre írtam, hogy ma már ez kevés egy alsó-középkategóriás autó is tud hasonlóan menni egy turbós motorral.
    Prémiumtól legyen az turbós, vagy hibrid nekem személy szerint több az elvárás. Pedig sajnálom mert tetszenek, az IS kimondottan szép és sportosnak néz ki. Most is autóvásárlás előtt állok, mindig szemeztem a Lexusszal, Infinitivel, aztán jött egy dízel BMW kombi :). Azért ebben a kategóriában az Infiniti q50h esélyes, csak az a fránya csomagtartó az tesz be mindig ha lenne ugye kombi, nem sokat vacakolnék.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Nem mindegyiknél vetíti előre.
    Az én autóm nem igazán rugalmassági bajnok, bár a kategóriájában kiemelkedő, viszont gyorsulásra kimondottan jó.
    A rugalmasság meg egyébként sem igazán számít, ha van az autóban egy jó kézi váltó.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Biztos, hogy nem mindegyik tuningolt.
    Ezt már tapasztalatból is mondom, hiszen a dízelek között eddig egy sem tudott labdába rúgni mellettem.
    Mondjuk a legújabbal még nem akadtam össze, de tuning nélkül teljesen esélytelen lenne.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Egyébként meg a motor kapcsán nem esik szó arról hogy részterhelésnél Miller ciklusú !!!! csak arról hogy így meg úgy változik a szelepvezérlés meg dupla befecskendező rendszer … blaablabla . Pont a Miller miatt alacsonyabb fordulaton nyomatékszegényebb mint mondjuk egy hasonló BMW motor ami már 1250 fordulaton kezdi leadni azt a nyomatékot amit ez 1650 nél …. naaaaaa de mindegy biztos ez nem lényeges infó … csak az hogy szép fehér f sport meg faszán kanyarodik a 18 as full peres gumikkal …

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Így van, a 220 lovas RS is éppen befér 7.0 alá, bár ezeket az értékeket azért nem lehet 100%ra venni, főleg a kéziváltósoknál… Egyébként meg elég ritka szitu amikor elsőnek állsz meg egy lámpánál és mosolyogsz h na most mindenkit legyorsulok a p.ba.. 😀 Sokkal többször találkozol olyan helyzettel amikor menet közben szeretnél dinamikát váltani.. és megmutatni ki az úr a háznál. Ebben az előző évtized turbó-dizelei jobbak voltak, de már a turbó benyások is tudják ezt a dinamikát.

    Tény hogy ez a Lexus nem úgy gyorsul mint a jelenlegi vetélytársai (kihozhattak volna belőle többet) és az előzőben ülve baromi kicsi autó… családosoknak szinte alkalmatlan 🙂 de baromi jól néz ki….

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    azért a dízel és prémium párost nem kell egyelőre leírni. Hiszen autópályás használatnál a hybrid csak plusz terhet cipel, míg egy 335d kb. megközelíti az M BMW élményt

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Mondjuk ez nem segít az európai eladásokban. De speciel megértem ha 3-4000 eladott autó miatt nem fejlesztenek ki egy IS kombit…

    Viszont ez egy kicsit a 22-es csapdája. Európába praktikus dízel kell, ezért nem fogy a Lexus, viszont addig nem tudnak ide fejleszteni amíg nincs reális esélye hogy több autót adjanak el.

    Ha olvastad amit írtam az NXről, mondjuk az igazi európai praktikumtól távol áll (330 literes valódi csomagtartóval, ferde csapott farral), de sajna ez egyre több európai gyártóra is igaz (pl V90), mindazonáltal így már nem lehet alapból kiütni hogy semmi családi használható modelljük sincs.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Ott a pont! Jeee!
    Javits ki ha tevedek de nem te voltal az aki ekezte a Lexust hogy nincs kombija. Most meg kimagyarazod hogy miert nincs. Persze a magyarazat logikus, gondolom a tengerentuli eladasi tablazatokbol rajottel magadtol is! Gratulalok! De ha nem te voltal akkor elneest kerek!

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Globálisan nézve ésszerűbb egy normális méretű SUVot kínálni. A prémiumkombik nyugat európán kívül nem kellenek senkinek. Erre a választ a Lexus az NX-szel adta meg, amely minimálisan elfogadhatóan praktikus, korrektül is néz ki, és ahol már nem LE alapon adóztatnak, ott a 300h valamilyen szinten használható alternatívát jelent.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Mit keres az összehasonlításban egy “fos”dízel?
    Főleg, hogy lassabb minden téren. A két autó nem egy kategória.
    Mégis hova kéne gyorsulgatni 0-ról 100-ig?
    A mai világban erre már nincs lehetőség, de értelme sem sok van. Menetből viszont agyonveri az Octaviát.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Érdekes emlékeid vannak. Én vagy 10 éve vezettem mind a 220d kéziset, mint a 250 automatát. Vételi szándékkal. Mivel előbbi lett volna esélyes, ezért az volt a fontosabb, azt egy fél napra kaptam, a másikat csak driftelni :).
    Nem tudom mitől érezted volna közvetlennek a bő 1600 kilós autót, az egyetlen dolog ami közvetlen volt az a külső héj, mivel érthetetlenül szűkös belsőt tettek a 4.6m hosszú, 1600 kilós kasztniba…
    Ez a kocsi mindenben ellentéte, ha valamihez lehetne hasonlítani az az I. gen IS, csak az szép is volt meg eredeti is. Az előz IS-t nem volt nehéz megszokni., ezt szinte lehetetlen. Ez erdeit de annyira diszharmonikus formával bír, amit nehéz megemészteni. Mondjuk évi 10-000 alatti eladásokkal nehezen válna megszokottá a forma.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Elcsábulnék ha… mert kívülről belülről szép de. 7 mp 0-100-ra? ilyen fogyasztás mellett? Valahogy nem értem a Lexust, ha már prémium autó akkor menjen is, de ez ma már nem elég. Egy Skoda Octavia RS dízel jobban gyorsul kevesebbet fogyaszt és van kombi is. Ez a második ha: ha lenne kombi. Nem értem a japánokat az első IS-ből volt kombiszerű, szép is volt praktikus is. De se az Infinitinek se a Lexusnak nincs valami praktikus és szép kombi megoldása, tőlem lehetne ez shooting brake csak egyben nyíljon a hátsó csomagtér…
    De ha már nem kombi, akkor ebben a kategóriában sokkal inkább Infiniti Q50 hybrid. 0-100 alig 5 mp, korrekt fogyasztás és felszereltség mellett, hasonló ár. A Nissan legalább őszinte: azért raknak bele elektromos motort, hogy jobban gyorsuljon

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    nincs baj a hátsó lámpával, így adja ki a c oszlop és legalább megtöri a nagy semmit a hátsó traktusnál oldalt, teljesen jó. ami nem tetszik az erőltetett hűtőmaszk és csipa az első lámpák alatt. de a négyzetméteres csirkerács sem kötelezően rossz, csak kicsit bazári. ezek a single frame style-ok már lecsenghetnének, az audinál is tulhaladottnak tartom. de ez nyilván szubjektív, valakinek tetszhet.
    Furi még a macskaszem odabigyesztve a diffuzór széleí fölé a semmibe…az jobb lett volna talán a diffuban benne a szélén.
    a motorizáltságot meg megbízhatóságot nem említem, mert az jó, de turbós motor lévén oda kell figyelni.

    mindent egybevetve az autó első pillantásra jó szerintem és megállja a helyét, nüansznyik a különbségek a konkurenciával szemben. de még mindig inkább M-es bmw-t vennék, ha kellene az erő és karakter. (bár az ahhoz tartozó mai image már nem feltétlen jó).

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    “Az emblémát letakarva is tudnánk, hogy ez egy japán autó.”

    Ezt nagy tisztelettel ajánlanám Mr. Green figyelmébe. Igaz, hogy a képen a beltérről írják ezt, de a külső design-nál is érvényes.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Semmi gond, el ne hidd, hogy ezt én egy egetverő problémaként írtam, csak a kákán kerestem a csomót. De így is jó, abszolút megvettem a formát.

    “…a japan autokat nehez megszokni europai szemmel.”

    Így van, és szerintem ők is így vannak a mieinkkel. Szinte csak a hazai autó adható el ott, nem véletlenül.

    Az utolsó mondatodat meg aranyba kéne foglalni. Végre valaki leírta azt, ami bennem már régóta megfogalmazódott…Amúgy szerintem a franciák kivételt képeznek, ők az üde színfolt.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    1x vezettem egy 2. generacios IS-t, azota is emlekszem ra. Hihetetlen preciz, feszes futomu, rengeteg visszajelzest ado kormany, a futomuvet ugy erezzuk mintha a vegtejaink meghosszabitasai lennenek. Azonnal birtoklasi vagyat okozott. De az 1. generaco is a vezetesi elmenyerol hires. Az ulesek szerintem fantasztikusan neznek ki. Sportosak, de elegansan neznek ki. A hatso lampa kicst szinpadiasra sikerult, elegans es egyedi, en nem csapnam le, bocs Csalfa. Egy ude folt a forgalomban es egy zsenialitas belulrol.
    Volt egy ismerosom, o mondta azt hogy a japan autokat nehez megszokni europai szemmel. NAgyon igaza volt. Mondjuk nekem mar inakbb az europai autokat nehezebb megszokni europai szemmel…

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Király autó, a japán stílus megtestesülése. Olyan, mintha szamurájkardok sorozatos ide-oda történő suhintásával alkották volna meg a design-t. Nekem az egyetlen részlet, ami talán nem az igazi, az a hátsó lámpa kerekek felé folyó sarka – én azt a részt lecsaptam volna a szamurájkarddal:) De nagyon egzotikus, a sorból kilógó, különc forma, pont, ahogy én azt szeretem.

    Ez a turbós erőforrás szerintem a Lexus arculatába nehezen illeszkedik, de szükség van rá, mivel muszáj a riválisok grabancát elkapni. Afféle réskitöltő megoldás á la Lexus. Az IS 220d is meghökkentő volt kb. 10 éve, mikor kihozták. A Lexusra ráragadt a “környezettudatos márka” jelző, ugyanúgy, ahogy a BMW-re a “sportos márka”, a Citroenre pedig az “extravagáns márka”. Ha pl. kihoznak egy mindenféle extravaganciát nélkülöző Citroent, akkor a meglepettség lesz úrrá rajtunk, ugyanez volt a BMW Active Tourer vagy az i3 esetében a BMW-nél, mert nagyon nem illeszkedtek a márka arculatába, és nekem fura a turbós Lexus is emiatt. De nincs mit tenni, az üzlet az üzlet, és ha a vásárlói igények megkövetelik, meg is kell csinálni.

  • 2017.10.28. at 04:55
    Permalink

    Valahogy az eleje nekem fura, de oldalról és hátulról dögösen néz ki. Ha taposunk egy turbómotort az bizony fogyasztani fog, ezt elmondhatjuk a relatíve kis lökettérfogatúakról is (a szívókról is persze). A teljesítményt elő kell csalni valahonnan. Én annak idején a Honda CRX-emmel simán meg tudtam etetni 11 litert, pedig 1.5 szívó volt 🙂 . Igaz akkor egész más stílusban vezettem, mint most 🙂 . Ma már akkor is a 300h-t választanám. De kinek a pap, kinek a papné!

  • 2024.02.07. at 12:57
    Permalink

    Nagyon ázsiai, kusza design kívül-belül. Egyértelmű visszalépés az első IS-hez képest, ami méltán lett kultikus típus ma már (akár az 1G-FE IS200, akár a 2JZ IS200). Soha nem kéne.

Vélemény, hozzászólás?