Kecses batár – Lexus RX 450h L teszt

Méretéhez és erejéhez mérten takarékos: Lexus RX 450h L Luxury teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus csúcs SUV-ja Európában az RX hosszított változata, az RX L. Tavaly ez is megújult, második üléssorába pilótaüléseket kapott a leggazdagabb felszereltségnél. Ilyet próbálhattunk.

Tavaly megújult a Lexus RX, még a nem túl rég, mindössze két éve érkezett L verzió is. Karosszériáját merevebbé, futóművét kifinomultabbá tették, világújdonságként érkezett a fokozatmentes kanyarfényt adó, egy percenkénti 6000 fordulatot tevő pengére vetítő (BladeScan) bi-LED fényszóró, amivel laposabbak is lettek a világítótestek, továbbá az éjszakai gyalogosfelismerés határa is 32-ről 56 méterre nőtt. Ezt nem mértem meg, de a világítótestek valóban elemi csóvával vetítenek. Természetesen megújultak a lökhárítók is, érkeztek friss színek a kínálatba, a műszerfal közepére pedig a mai elvárásoknak megfelelő, éles képű és érintésérzékeny, nem mellesleg már Apple CarPlay/Android Auto funkciós képernyő, ahhoz pedig új érintőfelület a középkonzolra.
Hirdetés
Az RX, pontosabban az 5 méter hosszú RX L újdonsága, hogy második üléssorába felármentesen kérhetők az elsőkhöz hasonló fotelkényelmet adó pilótaülések, amelyekkel bukjuk ugyan a hazai piacon épp meghatározó, a 7-9 ülésesekre igényelhető nagycsaládos kedvezményt, aki viszont nem jogosult arra és valójában "csak" egy négy felnőttnek kompromisszummentes komfortot és viszonylag nagy csomagteret adó, opcióként 2 további ülőhelyet is adó autót szeretne, annak jó választás a tesztautót is jelentő konfiguráció. Variációkat ez esetben csupán a színek adnak, hiszen a pilótaülések csakis a csúcsot jelentő Luxury szinthez kérhetők, igaz, maga az RX L is csupán Executive és Luxury szinten érhető el, alapáron 25,2 milliótól, már alapból is elöl hűthető-fűthető bőrüléssel, hátul is ülésfűtéssel, az összes sofőrsegéddel, 20 colos alufelnikkel, gyári navigációval, CD és DVD lejátszóval (csak a fontosabbakat említve). A Luxury szint sok más mellett felülnézeti képes panorámamonitort, az említett új, intelligens vezérlésű LED-es fényszórót, adaptív lengéscsillapítást, fél-anilin bőrkárpitozást, az utasoldalon is elektromos első ülésállítást, gyönyörű, fabetétes bőrkormányt, hátsó oldalárnyékolókat, 15 hangszórós Mark Levinson hifit, aktív zajkioltó-rendszert és head-up display-t is ad. Ehhez kell mérni a tesztautó 29,65 millió forintos árát, ami egyébként a mérethez és a tudáshoz mérten kifejezetten baráti.
Hirdetés
Hajtásláncból az RX felénk egyet ismer: 3,5 literes, Atkinson ciklusú V6-os alapú hibridet. A benzinmotor itt teljesítmény helyett a kedvezőbb fogyasztásra hangolt, a feltöltő nélküli benzines önmaga 262 lóerőt és 335 Nm nyomatékot ad, ám az e-CVT fokozatmentes osztóművel már elöl is csatlakozik hozzá egy 167 lóerős, 335 Nm nyomatékú villanymotor, továbbá a hátsó kerekekhez is került egy 68 lóerős, 139 Nm nyomatékú. Megvan tehát a fizikai kapcsolat nélküli e-four összkerékhajtás, nem mellesleg az ESP az ívbelső kerekek fékezésével javítja a kanyarjellemzőket, így az aktív lengéscsillapítással (és a menetpróbánál már részletezett futómű-finomításokkal) karöltve szédületes stabilitással fordul az amúgy 2,25 tonnás saját tömegű, 313 lóerős rendszerteljesítményű monstrum. A 100-as sprint szintideje itt az L verziónál kereken 8 másodperc, de nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy még autópályás tempónál is van erőtartalék, igaz, ott azért nincs dízelesen ülésbe préselő erő. A végsebesség akár 200 km/óra lehet, de a 130-as tempó szinte némán futható.
Hirdetés
Városi üzemben szó szerinti néma suhanásra is képes az RX, hiszen a hátsó ülések alá épített Ni-MH akkumulátorral meglepően sokat képes tisztán elektromosan is elmenni. A távolságtartós tempomat közben végzi a dolgát, a sofőrnek elég csupán a tényleg műtárgynak is beillő fakormányt tekergetnie. Lassításkor a villanymotorok visszatermeléssel töltik az akkumulátort, hegymenetben pedig a kormánykerék mögötti váltófülekkel kapcsolhatunk virtuális fokozatokat vissza.

Az RX L méretéhez képest meglepően finoman mozog, az úthibákat úgy nyeli el, hogy közben képes vezetési élményt is adni.

WLTP szerinti vegyes fogyasztási értéke 7,9-8,2 l/100 km, ám a V6-osnak olyan szép hangja van, hogy kell némi önmegtartóztatás ahhoz, hogy ezt hozzuk. Igaz, még a menetdinamikát és a műszaki hangélményt időnként kiélvezve sem megy 10 liter fölé a benzinfogyasztás, ami egész jónak mondható annak tükrében, hogy ez is egy örök életű, turbó, részecskeszűrő, stb. nélküli, lényegében mesterien egyszerű, mégis csodálatra méltó hajtáslánc. Ha pedig a műszakiságot félre is tesszük, az RX L beltere, pláne pilótaülésekkel egy elég jó nappali kényelmét adja, és nem mellesleg a monumentális autó is egészen kecses, a parkolóban vagy a kertben nézegetni is kellemes. Igazi prémiumtermék, persze japánautósan, pont azt adja, amit a Lexustól elvárunk.
Értékelés
Pozitív
Csendes, erős hajtáslánc, felszereltség, kényelem, futáskultúra, komfort
Negatív
Lassú csomagtérajtó és harmadik sori ülésmozgatás
Árak
Tesztmodell alapára
28 950 000 Ft (2020.05.18.)
Tesztautó ára
29 650 000 Ft (2020.05.18.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
3456 cm3
Teljesítmény:
193 kW (262 LE)
Nyomaték:
335 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,0 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,9-8,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5000 mm
Szélesség:
1895 mm
Magasság:
1700 mm
Saját tömeg:
2175 kg
Össztömeg:
2715 kg
Tengelytáv:
2790 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
652-1656 l
Belső szélesség elöl:
1570 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
870-940 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160-320 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1200 mm
Csomagtér magassága:
370-680 mm
Csomagtér hossza:
970 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1150 mm
Raktérnyílás magassága:
830 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Hengerűrtartalom:
3456 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
e-CVT
Nyomaték:
335 Nm
Teljesítmény:
193 kW (262 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,0 s
CO2-kibocsátás:
138 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,9-8,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?