Nem egy szabvány kompakt: Mazda3 Hatchback teszt

Mazda3 Hatchback Skyactiv-G122 Plus teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kompakt méretű, de messze nem egy szokványos kompakt modell a Mazda3, sokkalta inkább egy családi MX-5. Így kell nézni, különben elvérzik.

Az ötajtós Mazda3 4,46 méteres hosszával akár egy Astra-Focus-Golf-Megane-stb konkurensnek tűnhet, ráadásul már az ötajtós sem Sport, hanem Hatchback utónevet kap, pedig valójában sportosabb, mint valaha. Elődjénél 1 centivel alacsonyabb, a többi méret lényegében nem változott. Leginkább a tengelytáv nőtt, 2,5 centivel. Alacsonyra kell ülni, ráadásul a kilátás minden irányban korlátozott, az üléspozícióhoz mérten magas az övvonal is. És akkor még nem is szóltam arról, hogy nem csupán a hátsó, azaz a C-oszlop, hanem a középső (B) oszlop is elég vaskos. A kilátás erősen korlátozott az amúgy szoborszerűen egybeöntött karosszérián.
Hirdetés
A Mazda3 olyan autó, amit meg kell érteni, hagyományos kompaktként egy kicsit nyűgös az említett korlátozott kilátás és a mély üléspozíció, továbbá a macerás ki-beszállás miatt. Ráadásul a legdurvább esőben volt nálam, amikor klímarendszere is nagyjából elvérzett, nagyon gyorsan párásodott az utastér, amiben 19 Celsius fokra állított klímával is hőség volt. Igaz, ez jó eséllyel egyedi hiba, s talán csak egy szoftverfrissítésre lenne szükség, hogy a rendszer megjavuljon. Viszont temérdek jó pontot is fel tud mutatni az új, negyedik generációs Mazda3. A nagy szilárdságú acélok növelésével például egyszerre lett merevebb és elődjénél is szerényebb tömegű, de igazából nem is ez a legfőbb ütőkártyája. Pontosabban ez is, hiszen ez is közrejátszik a remek vezethetőségben, de talán még fontosabb a váltó és a kormányzás, illetve a kanyarstabilitás. Ezekben még úgy is nagyot lépett előre a Mazda3, hogy elődje sem volt éppen rossz az említett versenyszámokban. Elképesztően közvetlen, azonnali a kormányzás, a váltó pont olyan, amilyennek a nagykönyvben meg van írva: rövid úton jár, magától klattyan a fokozatokba, s a jó fogású gomb elég közel is van a szintén jó fogású kormánykerékhez. A beltér gond nélkül nevezhető prémium szintűnek már a simán csak Plus névre hallgató második felszereltségi szintnél is. Itt már egyebek mellett kétzónás az automata klíma, megkapjuk a kulcs nélküli nyitást-indítást, az automatikusan sötétedő visszapillantókat (kívülre és belülre is), továbbá az első-hátsó parkolóradart, valamint a 18 colos alufelniket is. Ezekkel is komfortosabb a futómű, mint az elődben (ezt azok után merem ilyen konkrétan leírni, hogy beleültettem az autóba egy előző generációs Mazda3-tulajt), de azért én mégis azt mondom, itt is érdemes lehet a 16 colos alap felniket választani, vagy olyanokat beszerezni, pláne télre. Apropó régi vs. új. Elsőre nekem kevéssé volt új az új, a két autót egymás mellé parkolva sem éreztem átütőnek a változást, pedig valójában tényleg teljesen új, szoborszerűbb a negyedik kiadás, mégsem tűnik kellően újnak. Nem csak nekem, egy megkérdezett Mazda3-tulajnak sem. A vezethetőség mellett a helykínálat is egészen jó - a szegmensben és főként a csomagtér tekintetében, a technikai arzenál pedig egészen lenyűgöző. Minden új Mazda3 kap például head-up display-t, a fényszórók meg persze a hátsó lámpák is LED-esek és automata reflektorosak, de még sávtartót, holttérfigyelőt, távolságtartós tempomatot és táblafelismerőt, sőt, 8 hangszórós, DAB tuneres, Bluetooth kihangosítós és navigációs hifit is mindenképp kapunk. Hogy a navigáció minek, amikor van Apple CarPlay is az alapáras kijelzőn, arra a válasz az, hogy még mindig sokan szeretik, ha az megvan az autóban, nem pedig a telefont kell az útba igazítással fárasztani. A hajtáslánc külön sztori, s igazából technikai csemegeként van csak értelme beszélni róla. Önmagában nem túl sok izgalmat rejt a 2,0 literes, magas kompressziójú Skyactiv benzinmotor. Észrevétlenül teszi a dolgát, de igazából ez is a Mazda3 egyik különlegessége. Négyhengeres, viszonylag nagy, részecskeszűrő nélkül teljesíti a legfrissebb emissziós normát, továbbá 48 V-os hibridrendszerrel is felvértezett. A Mazda i-stop rendszere egyrészt azért is különleges, mert nem az akkumulátorról, hanem kondenzátorban tárolt energiával indít, továbbá úgy állítja meg a motort, hogy az egyik hengernek nem ad szikrát az utolsó fázisban, így az működés közben áll meg, s az ott bent tartott, már sűrített levegőnek köszönhetően - is - lehet villámgyors az újraindítás. Olyannyira, hogy a Mazda3 nem is a kuplung benyomására, hanem felengedésére indítózik csupán, az izmosított generátor/önindító egységgel, amivel tényleg villámgyorsan röffen be a 2,0 literes benzines. Utóbbi nem egy izomgép, de mérete miatt egészen tisztességes nyomatékkal, magabiztosan mozgat. A 100-as sprint megvan 10,2 másodperc alatt, a végsebesség pedig 200 km/óra fölötti. Szerintem ennél nem kell több erő, ám aki szeret dinamikusabban vezetni, annak érdemes lesz megvárnia a 181 lóerős Skyactiv-X motort. Ha az ellátmányt és a vezethetőséget nézzük, az új Mazda3 az első hallásra kissé magas, 7 044 900 forintos alapárával is nagyon erős ajánlat. A Plus verzió 7 494 900 forintba kerül, a 166 900 forintos Machine Grey metálfénnyel a tesztautó 7 656 800 forintot jelent. Nyilván nem olcsó, a Mazdának nyilván nem is az a célja, hogy ez legyen az új Astra/Octavia killer. Aki vezetési élményt keres, netán családi autót egy MX-5 után vagy mellé, az hamar rá fog találni, s vélhetően nem is fog csalódni benne.
Árak
Tesztmodell alapára
7 494 900 Ft (2019.05.15.)
Tesztautó ára
7 656 800 Ft (2019.05.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
90 kW (122 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
213 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
Végsebesség:
202 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4460 mm
Szélesség:
1795 mm
Magasság:
1435 mm
Saját tömeg:
1349 kg
Össztömeg:
1875 kg
Tengelytáv:
2725 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
364 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
213 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
90 kW (122 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
202 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
CO2-kibocsátás:
136 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.15. at 08:21
    Permalink

    Szinte az egész cikkben mentegeti az író az autót. Egy kompaktra miért nem kompaktként kell tekinteni? A vezethetőségért és az designért (ami ugye szubjektív) cserébe adtak egy pofont a praktikumnak. Konklúzió? Bizonyára lesz egy réteg, akinek megfelel így, de a magyar utakon szerintem nem sokat fogunk látni belőle.

  • 2019.05.15. at 09:10
    Permalink

    Az unalomig ismert piros színben láttam élőben, majd szembe jött egy fehér a minap; formás autó, de számomra nem üt nagyobbat, mint az új Corolla, amit már többször láttam kiállítva 5 ajtósként, csili-vili kivitelben. Talán az előző 3-as tükrében nem oly meglepő a látvány, mint a Toyota esetében, ami egy vonzó ufót alkotott a korábbi csúfságok után… 🙂 (beleértve a típuselődöket, meg pl. anyám X arcú Yaris-át is). Nyilván egyiket sem dobnám ki a garázsból, de a 3-asból inkább a 4 ajtósra szavaznék – s talán a hátul utazók tábora is… 🙂
    Már a megjelenés előtt láttam az ár- és felszereltség listát, mindenféle spúrkodás meg kelet-európázás nélkül simán lehetne az autó kb. 6,5 M Ft, egy csomó figyelő elektronika (figyeljen a sofőr), HUD, stb. nélkül. Ellenben belül az alap kárpit is lehetne inkább bármilyen középszürke, ami elüt jobban a műszerfaltól. Ez van, nem ez a cél kivitelezésben, nem ez a célpiac.

    • 2019.05.15. at 14:43
      Permalink

      Mivel a vásárlók ~97%-a nem fapad verzióban vásárolta, érdemes volt nem arra a 3%-ra tervezni az autót.

      Ezért van benne ennyi minden “alapból”, mert ez már a régebbi középső felszereltségi szintnek felel meg, az alap megszünt. Az ára is tükrözi ezt, bár lassan a normálisan felszerelt autók ennyibe kerülnek más gyártóknál is.

      Most ha azt nézem, hogy egy hasonló nagyságú új Focus is kerülhet ennyibe, akkor inkább vennék egy Hondát, abból még nem láttam új autót rozsdásodni.. eddig.

  • 2019.05.15. at 09:51
    Permalink

    Nagyon egyoldalú cikk, az ilyenek miatt van az hogy az érdeklődők mind csalódottan távoznak a szalonból, az eladások sehol (persze ezt is inkább megideologzálják), és persze maradnak a fanboyok akik sosem látnak ilyet élőben.

    Szóval adott egy dizájnos tömegautó prémium fícsörök nélkül, de mégis drágán. A hülyének is megéri…. 🙂

        • 2019.05.15. at 21:22
          Permalink

          Azt mondják a Mazdánál, amit egyébként az eladási adatok is alátámasztanak, hogy hiába volt jó vezetni a korábbi 160 lovasat, mégis a G120- ból fogyott a legtöbb, ezért maradt ez a teljesítményszint, és persze jön majd a 181 lóerős verzió, ami már nyilván elég erős lesz, de drágább is.

          • 2019.05.15. at 21:31
            Permalink

            Persze, normális sofőröknek bőven elég a 120 lóerő, de én sajnos nem az vagyok.
            Én már néha a 250-et is keveslem. Valóban mindenhez hozzá lehet szokni és egy idő után, bár elég ritkán, de már az is lehet kevés. 🙂

      • 2019.05.15. at 22:15
        Permalink

        például egy rendes belsőt, pl ami van világos (lehetőleg bézs) bőrrel.
        Egy többfunkciós digitális kijelzőt, és persze hogy ne vegyék komolyan a Plus 8millás alapárát. Az 1.5 dízel is 9 milla listaáron 1-2 csomaggal.

    • 2019.05.15. at 14:58
      Permalink

      Árban veri a hasonló felszereltségű Golfokat, cserébe a Mazda nem úgy néz ki mint egy 20 évvel ezelőtti elődje és nem 20 éve fejlesztett motorokat kínál. Az tény, hogy ez a kocsi nem olcsó, de – tetszik vagy sem – a fricc konkurenciát elpicsázta már leleplezéskor.

  • 2019.05.15. at 16:36
    Permalink

    Szerintem kifejezetten ronda azokkal a picike hátsó oldalablakokkal.Na meg 120 szívó ló? 7.5M-ért? Vicc! Pici is, csúnya is, gyenge is! Hát sok sikert! Ezért a pénzért már inkább egy új Insignia ,és már az se fapad!

  • 2019.05.15. at 20:50
    Permalink

    Még mindig azt mondom hogy drága. És érzek egy kis visszalépést is az elődhöz képest. Kb. 1,5 másodperccel hamarabb volt százon az eddig gyártott mazda3 és legalább olyan szép volt mint ez. És volt 5 felszereltségi szint, ha nem volt szükséged minden extrára, akkor olcsóbb is volt… Nem tudom régi hármasból mennyit adtak el itthon – biztos nem sokat – de ebből még annyit se fognak eladni..

  • 2019.10.25. at 17:36
    Permalink

    Toyota corolláim ( 3 ) 2001-2004 és 2004-2007 és 2007-2010
    avensis ( 1 ) 2010-2016. új Toyoták voltak. Véleményem a Toyotákról, szépek, megbízhatóak.
    2017 februárban 15 éves Toyota múlt után vásároltam Mazda 3 sedan személyautót. 2018 decemberben Mazda 6 sedánt vásároltam. Japán autó mind a kettő, de nem egy kategória.
    A Mazda szenvedély, szerelem, életérzés. Példaértékű, amit a Mazdások képviselnek.
    Nagy gratula nekik. Mazda 6 ! ! !

Vélemény, hozzászólás?