Meg lehet érteni – Toyota Corolla TS 1.2

Mindennek van jó oldala, még az 1,2-es Corollának is – Toyota Corolla TS 1.2 Comfort teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van az az élethelyzet, amikor már annak is örülnünk kell, hogy megvan mind a négy henger az autó orrában. A Corolláéban megvan, és a harmatos teljesítményt épp ezzel ellensúlyozza.

Hozzáállás kérdése, hogy mi elég és mi az, ami már kevés. A lóerő és nyomaték csatája egyre erősebb, és hihetetlenül könnyen kerülhetünk abba a lelki állapotba a katalógusértékeket olvasva, hogy fel vagyunk háborodva. Családi kombi 116 lóerővel, 1,2 literből? Ne már! Be is zárjuk a konfigurátort, vagy a katalógust, és onnantól kezdve fintorogva nézünk az adott autóra, ha szembe jön az utcán. Ez nagy hiba, ki se próbáltuk, de tudjuk, hogy csak rossz lehet. Katalógusadatokból megmondani, hogy egy autó gyenge, vagy sose lesz elég, igazán amatőr hozzáállás, mert nem minden autót azért találtak ki és gyártanak, hogy azzal versenyezni lehessen. Nem is ezért veszik sokan, a helyváltoztatás az alapvetés, és azt 20 évvel ezelőtt egy 54 lóerős Corsával is tökéletesen lehetett teljesíteni, sőt, ma is kiválóan alkalmas rá. Mentegetni egy pillanatig sem szeretném az 1,2-es Corollát, mert gyenge, mint a pillangó hajnali első szárnycsapása, mégis van ennek helye a világban. Abban a világban, ahol a belépőmotor lassan mindenben háromhengeres, és van számos modell, amiben már nem is kapni mást. Gondoljunk csak a Hyundaira, vagy a Kiára, esetleg a Volkswagen termékekre hasonló teljesítményszinten, de a PSA-nál még az erősebb benzinesek is csak háromhengeresek. Katalógusértékben utóbbiak szebben néznek ki, a való életben viszont nagyobb fintorral száll ki belőle a sofőr, mint egy ilyen Corollából. Hogy miért? A kultúra, az itt a kulcspont. Egy ezres TSI már az indításnál csattogva indul, a stop-startos újraindításától pedig a rosszullét kerülget. Tömegtermelésben három hengerből akkor sem lehet csodát kihozni, ha egyre nagyobb turbót akasztanak rá. A mechanikára fogékony sofőröket egyszerűen zavarni fogja a kulturálatlansága, hogy magas fordulaton úgy szól mindegyik, mintha épp szeretne kinézni valamelyik dugattyú a hengerfalon. Nem szól szépen a Renault-Daimler féle 1,3-as sem, de ott megint csak a négy henger miatt bizalomgerjesztőbb a helyzet. A Toyota a Corollánál nem hagyta magát a divatnak alávetni, és a kategóriában már jellemző belépőmotor méretében egy négyhengeres motort tett a kombi orrába, aminek épp az imént említett, a mechanikára kényes sofőrök örülhetnek a leginkább.

Ez az 1,2-es egy nagyon kulturált jószág. Szépen indul hidegen is, alapjáraton pedig nemhogy hangja, de egy rossz rezonanciája, bizsergése sincsen.

Nincs stop-start, de annyira nem érezni azt, hogy jár a motor, hogy pont olyan, mintha leállította volna. Azt hallani ma egy kommersz kombiban, hogy a motor jár menet közben és nem küzd az életéért, egyrészt felemelő, másrészt nagyon is megnyugtató. 116 lóerő nem a világ, sőt, a Toyota leköszönő 1,6-os szívója is erősebb ennél, és a 185 Nm nyomaték sem néz ki jól, de ennyi egyébként elégnek is mondható. A gond ott kezdődik, hogy a gyártó által megadott 1500-4000-es nyomatékcsúcs inkább 2000-3000 érzésre, mert az alatt nem igazán történik semmi. A semmit pedig úgy kell érteni, hogy nem lódul meg, nem nyikkantja meg még a téli Semperiteket sem a 18 fokos tavaszi délutánon, de egy pillanatig sem ez a dolga. Kuplungemelésre épp annyi gázt ad, hogy vajpuhán indulhassunk el, a feszes váltójával húzunk egy másodikat, haladunk tovább, és nagy dolgok nem történnek közben. A forgalom tempóját hibátlanul tarthatjuk, lehet vele előzni is, de ahhoz érdemes kihasználni a fordulatszámtartomány fölső harmadát. Minden megoldható vele, csak akarni kell.
Hirdetés
Amíg egyedül, vagy ketten ülünk benne, semmi változás nincs a viselkedésében, viszont négy embert és némi poggyászt már rendesen megérez. Ezen a ponton érezhetjük joggal kevésnek, miután autópályán ilyen terhelés mellett 120 fölött már jelentős idő a gyorsítás. Mint mondtam, minden hozzáállás kérdése. Használati tárgynak, helyváltoztató eszköznek kimondottan jó, miután a hasonló termékek közül mindegyik így viselkedik azonos körülmények között, és bennük még csúnyán is szól a háromhengeres motor.

A motor karaktere, a váltó kapcsolhatósága és a kormányzás közvetlensége emeli ki a Corollát a konkurens termékek közül.

A gyenge motor miatt egy picit fájó, hogy a remekül támasztó futóművet nem lehet igazán kihasználni, mert tényleg kiválóan fordul a Corolla TS, mégsem ez lesz a nyomós érv a vásárlók között. Hanem a futómű összeszedettsége, hogy egyben mozog az autó, hogy nem pattog el, megvan benne az a japános könnyedség és minőségérzet, amiért a Toyotához szokás menni. Futása kényelmes, a 17 colos felnikkel már vállalható, de továbbra is kisebbel választanám, a 18-ast, amivel a 2,0 literes hibrid tesztautót is szerelték, pedig elfelejteném. Fogyasztásban egyébként nem rossz az 1,2-es, 7,8 literes átlaggal fejeztem be a főként városban lejárt tesztidőszakot. Ennél aligha fog kevesebbet enni bármelyik hasonszőrű konkurens, úgyhogy jónak is mondható, e fölött már ciki lenne, és sajnos volt már rá példa. Az 596 literes csomagtartó elég jól pakolható, tisztességes rekesz van a padló alatt, persze pótkerék nélkül. A Comfort Style Tech felszereltségű tesztautóban a motoros csomagtérnyitás nem kapott helyet, de a digitális műszeregység, a parkolóradarok és a ledes fényszórók viszont igen, utóbbiak miatt mindenképp tudom ajánlani a Style csomagot. Az alapfelszereltség részét képezi egyébként több vezetéstámogató rendszer is, mint például a radaros, távolságtartós tempomat és az aktív sávtartó asszisztens is, de holttérfigelő és keresztirányú forgalomfigyelő is elérhető hozzá. Mind rendesen meg tudják könnyíteni a mindennapi közlekedést, jól is működtek a tesztautóban. Egy ilyen Corollában mindent egészen logikus helyen találunk, a kapcsolókat és a kezelőszerveket ergonomikusan rendezték el és a kormány állíthatóságát is széles skálára lőtték be. Akárcsak az ülését is, a kézi állítás jóvoltából lejjebb ülhetünk a szövet ülésekben, mint a motoros állítású sportülésekben. A logika sajnos a menürendszert nem érinti, miután a kormány mögötti kijelzőn állíthatnánk az autó beállításait, de csak álló helyzetben, és a kijelző fényerejének állítását sem egyszerű megtalálni, segítek, a Trip gombhoz van köze. Jó fogású a kormány, kézre esik a váltógomb, jó ülni egy ilyen Corolla kormánya mögött.

Ebből látszik, hogy volt fogalmuk az autóvezetésről azoknak, akik ezt összeállították.

Szórakoztató elektronikából még mindig nem jeleskedik a Toyota, az új multimédiás fejegység sem az igazi, de már haladnak a jó felé, egy Apple Carplay-jel nagyot dobnának rajta, a CH-R-ben is sokat segített. Jól szól az alap 6 hangszórós hifi, igazából meglepően jól és szépen beállítható, ennyi nekem már elég lenne. Sokkal jobb választás egy hibrid, akár az 1,8-as is a Corolla TS-ből, ezt aláírom, de annak felára még mindig 1,1 millió forint, ami már vízválasztó. Egy ilyen 1,2-est Comfort azinten viszont most készletről 6,590 millióért is el lehet hozni, ami a méretét, de főként a precíz technikát és vezethetőséget, a jó összeszerelést tekintve egészen baráti. Kell bele pár apróság, a Comfort szint mindenképpen csábítóbb összeállítás az alapkivitelnél. Megvan a jó oldala is egy ilyen 1,2-esnek, és ez főként az, hogy ezt még úgy érzi az ember, hogy működésre tervezték, nem pedig túlélésre, ami a mindennapi közérzeten elég sokat tud javítani.
Értékelés
Pozitív
Vezethetőség, motor karaktere, pakolhatóság, összeszereltség, ár
Negatív
Motor ereje, zaj a kerekek felől, menürendszer, multimédia
Árak
Tesztmodell alapára
6 590 000 Ft (2020.03.29.)
Tesztautó ára
7 535 000 Ft (2020.03.29.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5200-5600 1/min-nél
Nyomaték:
185 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.50 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4650 mm
Szélesség:
1790 mm
Magasság:
1435 mm
Saját tömeg:
1440 kg
Össztömeg:
1850 kg
Terhelhetőség:
410 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
596 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1480 mm
Belmagasság elöl:
910-970 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1430 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
430-650 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
185 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 5200-5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.50 s
CO2-kibocsátás:
159 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.03.29. at 12:21
    Permalink

    Tetszett a teszt, viszont -szerintem- tartalmaz egy alapos tévedést: a tesztelt Comfort Style Tech felszereltség NEM tartalmazza a mátrix LED fényszórót! Itt egy vetített lencsés, úgynevezett “Bi-LED” fényszóról van szó (az alap a “parabola LED” és a csúcs felszereltséghez tartozik a mátrix LED )
    Jómagam egy Comfort Style Tech 1.8 Hybridet használok. A LED fényszóróktól sokat vártam, de nekem nagy csalódás. Tompított fényszórónál hihetetlenül széles a vetített kép, mondhatom hogy közel 180 fokban mindent, nagyjából egyenletesen bevetít, bár van egy-két sötétebb rész, a fényforrás fényereje viszont nagyon kevés ehhez a hatalmas “térhez”, amit be kellene világítania.
    Az én autómon jelenleg 16-os felniken téli gumik vannak, a gördülési zaj nálam is elég jelentős. Ez azért is furcsa, mert eddig a Toyotákra ez nem volt jellemző.

    • 2020.03.29. at 15:13
      Permalink

      Valóban, elnézhettem valamit a listájában, de javítottam. 16-os kerékkel is van gördülési zaj, de a 17-es, pláne a 18-ashoz képest elenyésző, az 1,8-as azzal a kerékmérettel egy szimpatikus választás.

      • 2020.03.29. at 16:14
        Permalink

        A 6 590 000 se oké (szerintem), mivel a finanszírozáshoz kötött volt, az árlista szerint 2020 január végéig (apró betű…).
        A jelenlegi listaár 6 990 000 Ft, a Style csomag 520 000, a Tech 470 000 Ft, a metálfény 145 000.
        Így a tesztautó alap listaára 8 125 000 Ft, ha semmi egyéb extra nincs benne.

  • 2020.03.29. at 17:02
    Permalink

    Mondjuk 3 hengerességről nem a Kia-Hyundai ugik be elsőnek(főleg a Ford aztán VW,Opel)….. Ez a Corolla nagyon szép autó! Kár,hogy a belsejéről mind ez nem mondható el….

  • 2020.03.29. at 20:36
    Permalink

    Minden tesztelő dicsérte az 1.4 szívó benzines Ceed sw-t, hogy tökéletesen jól használható és nem is nagyon kell erősebb motor bele. Ez a kis turbós motor sokkal nyomatékosabb, sokkal kényelmesebben használható szerintem, bár nem vezettem. Az én 1.0 T Civicem egész dinamikusan vezethető, bár picit erősebb ennél a Toyota motornál.

  • 2020.03.30. at 08:40
    Permalink

    Off. Az összehasonlítások között szerepel a Renault 1,3-as, négyhengeres motorja. Egy éve van egy 160 lovas Megane-om, selymesen jár, hangja nincs, van 260 Nm nyomatéka és a legmagasabb GT-Line felszereltségben sem magasabb ma az ára 7 millánál.

    • 2020.03.30. at 22:08
      Permalink

      Abban egyetértek, hogy a Renault 1,33-mas motorjával szerelt autó ezt az 1,2-es Toyotát helyből “átugorja”. A Renault ebben most sokkal előrébb tart, mint a japánok.
      A 160 LE-s verzióval azonban csak a Megane kombi kapható, az is csak Intens felszereltséggel. A GT Line felszereltség pedig egyik Megane-nál sem rendelhető.
      A Toyota Corolla most végre – hosszú idő után – jól néz ki, főleg a kombi. A motor dolgot azonban valahogy megint elbénázták. Végre van turbo benzines, de sikerült nekik 116 LE-t kihozni belőle. Megoldhatták volna a Renaulthoz hasonlóan, aki akar vegye a 116 LE-st, de lehetne egy 140-150 LE és 230-250 Nm körüli motor is.

        • 2020.03.31. at 09:52
          Permalink

          Igen, lehet, hogy van ilyen is, de én most a turbo benzinesről beszéltem. Sokan nem szeretnének egy 2 literes agyonbonyolított hibridet venni, beérném egy viszonylag kisköbcentis (1500 alatti) turbo benzinessel, de legyen legalább 140 LE és 230 Nm körüli teljesítménye.

  • 2020.03.31. at 07:11
    Permalink

    Nemrég a helyi T kereskedéstől alkatrészért volt nálunk egy szerelő a kombi tesztautojukkal. Elkertem a kulcsot, hogy megnézzem a tizen milkás gépet. Mindent feláldoztak a design oltárán, a csomagtartó inkább 400l, nagyon kicsi, felnőtt az anyós ülésén nem tud ülni a bal térdét kizárja a műszerfal, hátsó ülés csak jelképes, nagyon szűkös. A beltér anyaga középszerű minőségű. Hatalmas csalódás, azt hittem hű meg ha, de nem sokra való. A csodás hibrid fogyasztás 6,9l. Ezt bármelyik mai benzines tudja városban ha úgy vezeted mint ezt. Nem értem miért olyan nagy szám ez az autó. Régen csúnya de jó autók voltak a Toyoták, ma szépek de elcseszettek. Szerintem.

    • 2020.03.31. at 08:35
      Permalink

      A 2 literes Corolla kombi csomagtartója 581 literes katalógus szerint, a Megane kombié 516 liter. A Talismané 572 liter volt, de az érdeklődés hiányában ment a levesbe. Az ADAC minden autót ugyanúgy mér, a három autóból alaphelyzetben a Corolla csomagtartója a legnagyobb, csak ledöntött ülésekkel nyer a Talisman, ami nem csoda egy bő 20 cm-rel hosszabb kocsitól.

      A “csodás hibrid fogyasztása” 5,5 literen áll a spritmonitoron, ezt kurvára nem tudja semmilyen mai 180 lovas benzines :
      http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/1734-Corolla_Hybrid.html?fueltype=2&constyear_s=2019&power_s=150&powerunit=2

      A hasonló Megane 7,97 literen áll, az 45%-kal több :
      http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/41-Renault/372-Megane.html?fueltype=2&constyear_s=2016&power_s=150&power_e=180&gearing=2&powerunit=2

      Minden bizonnyal elcseszett autó a Corolla, de mégis elfogyott belőle tavaly bő 1,2 millió, amivel a megalázó első helyet szerezte meg, míg a Megane az első 50-be se került be.

    • 2020.03.31. at 08:36
      Permalink

      A 2 literes Corolla kombi csomagtartója 581 literes katalógus szerint, a Megane kombié 516 liter. A Talismané 572 liter volt, de az érdeklődés hiányában ment a levesbe. Az ADAC minden autót ugyanúgy mér, a három autóból alaphelyzetben a Corolla csomagtartója a legnagyobb, csak ledöntött ülésekkel nyer a Talisman, ami nem csoda egy bő 20 cm-rel hosszabb kocsitól.

      A “csodás hibrid fogyasztása” 5,5 literen áll a spritmonitoron, ezt kurvára nem tudja semmilyen mai 180 lovas benzines :
      spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/1734-Corolla_Hybrid.html?fueltype=2&constyear_s=2019&power_s=150&powerunit=2

      A hasonló Megane 7,97 literen áll, az 45%-kal több :
      spritmonitor.de/de/uebersicht/41-Renault/372-Megane.html?fueltype=2&constyear_s=2016&power_s=150&power_e=180&gearing=2&powerunit=2

      Minden bizonnyal elcseszett autó a Corolla, de mégis elfogyott belőle tavaly bő 1,2 millió, amivel a megalázó első helyet szerezte meg, míg a Megane az első 50-be se került be.

    • 2020.03.31. at 08:43
      Permalink

      “Régen csúnya de jó autók voltak a Toyoták, ma szépek de elcseszettek.”

      Illett volna még odaírni, hogy mindez egy Renault értékesítő véleménye :-)))

      • 2020.03.31. at 19:39
        Permalink

        Igen. Az én véleményem. Én ezt láttam és tapasztaltam. Igen, Egerben árulok Renault modelleket és Daciat is. Nem katalógus adatokat néztem, hanem amit a szememmel láttam, tce 140es Mégane fogyasztás 6 alatt Kadjar 6,2. Az én és sok helyi tapasztalata. A véleményemhez pedig adom a nevem is, nem úgy mint Ön, kedves n. Aki talán még sosem látott ilyen autókat, de a neten rohadt jól kutakodik. Óriási csalódás az új Corolla, változatlanul fenntartom a véleményem. Nagyon tetszik kívül, de belül totál el van cseszve. Ez a véleményem, Ön pedig, kedves n, csak elemezgesse a katalógus adatokat.

        • 2020.04.01. at 04:25
          Permalink

          Nem kötözködésből mondom. De a Spritmonitor pont hogy nem katalógusadatokon alapul. A tulajdonosok naplózzák a fogyasztást, méghozzá rátankolás alapján. Teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy nagy átlagban egy 180 le-s benzines ugyanannyit fogyasszon, mint egy 180 le-s Hibrid.
          Vezettem ilyen Toyotát, amikor autókat nézegettünk, a 2.0 litereset (2 alkalommal is). Nem volt rossz az autó. Kívül szép, bent OK, de sajnos nincs android auto meg carplay támogatás, ami nagy hiba volt. A fogyasztása városi forgalomban, meg falvak közt nevetségesen alacsony, 100-110 km/h felett (Állandó sebességű haladáskor) nincs különbség egy modern benzinessel összehasonlítva. Csak ne akarjon az ember mókából rendszeresen gyorsítgatni, mert az eCVT miatt borzalmas hangja van. Meg nekem az ülése nagyon kényelmetlen volt 1 órányi vezetés után, hiába van állítható deréktámasz.
          Én kíváncsi leszek a Renault új hibrid hajtására is, de arra még várni kell.

        • 2020.04.01. at 17:20
          Permalink

          Nem tapasztaltál te semmit, mivel nem Corollával jársz, csak megragadtad az alkalmat egy kis fikázásra. Katalógusból a csomagtér méreteit néztem, de azt is lecsekkoltam az ADAC független tesztjében. Az téged minősít, ha egy nagyobb csomagtartót kisebbnek látsz.
          A spritmonitor egy független adatbázis, nem katalógus, ott az autókat használók valós fogyasztását láthatod, az senkit se érdekel, hogy a te tapasztalatod 6 liter, mivel ennyi erővel a Corolláról is van fent 3,5 literes adat, én mindkét autó esetében az átlagot említettem.
          A véleményeddel nem foglalkoztam, mivel az a tiéd, bár a dombon ülő vadászkutyát se érdekli hogy egy Renault-kereskedőnek tetszik-e a Corolla, mivel nem tartozik a célcsoportba. Nem te veszed, hanem a piac, ott meg ugyebár nincs egy súlycsoportban a Megane-nal.
          Egy tisztességes kereskedő nem megy le kutyába, te máskor is megtetted már, pedig biztos nem céges elvárás.

  • 2020.04.01. at 16:10
    Permalink

    Soha nem értem, amikor a fogyasztáson vitatkoznak. Vagy amikor versenyeznek, hogy kinek fogyasztott kevesebbet a kocsi. Engem soha nem érdekelt a fogyasztás normális határok között. Olyan kocsit nyilván nem akarok fenntartani, amelyik 20 litert fogyaszt, de, hogy 6 liter vagy 7,5 az tök mindegy. Ha valaki 1000-2000 km-t megy, akkor havi pár ezer – jelenlegi árakat nézve kb. 10 ezer körüli – forintról van szó (aki meg többet megy ott meg már jellemzően munkához kell a kocsi, és a munka vagy a cég a költségeket is fedezi). Az is lehet, hogy ennyit hoz valaki a fogyasztáson, de annak az autónak meg pl. drágább a kötelezője, a cascoja, az adója, a szervizelése, stb. Szóval sok mindent kell nézni nem csak a fogyasztást.

  • 2020.04.02. at 10:47
    Permalink

    Ennek a Toyotának a legnagyobb hibája a belső tér szűkössége, hátul a tető kombihoz képest nagyon-nagyon alacsony. Hátul egy 188- centis utas csak úgy fér be, hogy a fejével nyomja felfelé a tetőt, tehát utazásra teljesen alkalmatlan. A belső szélessége is elmarad a GOLF/CEED/Focus/I30/OCTAVIA vetélytársaktól. Elől a terebélyes vízszintes műszerfal idom szűkíti be a teret. Az erősen döntött első szélvédő miatt, valamint a hosszú A oszlopok miatt nem jó a kilátás előre, különösen ha az ülés mélyebbre van engedve.A hátsó lábtér legalább átlagos.
    A csomagtér ablakvonal feletti része nagyon kicsi köszönhetően a csapott hátsó formának. A csomagtér literben nagy, de csak akkor ha a pótkerék helyét is beleszámítjuk. Amúgy jó autó lenne, de a tágasságot feláldozták a dizájn oldalán, különösen hátul, ahol csak alacsony emberek feje fér el. A Golf/Octavia/Focus sokkal tágasabb elől/hátúl.

    • 2020.04.02. at 13:33
      Permalink

      Körülbelül egyetértek veled, feltéve hogy a 182 centis ember alacsonynak számít. Én pont akkora vagyok és hibátlanul elfértem magam mögött, amikor megnéztem az autót. A Ceed kombi nekem nem tűnt szélesebbnek, de a fejtér nagyobb benne. Az ADAC mérése szerint a Corolla 600, a Ceed 695 litert nyel el tetőig pakolva, a Ceed is pótkerék nélkül értve. Azt azért ne feledjük el, hogy a Corolla hibrid, az akkunak el kellett férni valahol, pont oda került, ahol a Ceed nagyobb. A 140 lovas Ceed 35%-kal magasabb átlagfogyasztáson áll, mint a 180 lovas Corolla. Szerintem mindkét kocsi jó kínálat, veszik is őket.

  • 2020.04.02. at 23:47
    Permalink

    “100-110 km/h felett (Állandó sebességű haladáskor) nincs különbség egy modern benzinessel összehasonlítva.”
    De, van, kb. 1-1,5 liter/100 km-rel fogyaszt a hibrid autópálya tempónál kevesebbet egy turbó benzinesnél.
    Ha lesz rá alkalmad, nézd meg az energia monitort autópályán, néhány másodpercenként üzemmódot vált, hol az akksiba termel, hol kivesz, vagy csak a benzin motor megy, és ezt percenként átlag 6-8-szor variálja. Az értelme az, hogy a benzinmotor hatásfoka teljes terhelésen magasabb, ezért kvázi megéri pluszban tölteni az akksit, rövid időre többet fogyasztani, utána meg vitorlázni.
    Nekem autópályán egyetlen egyszer volt hosszú távon 6 feletti 130-as átlagom, fatert meg az élettársát (2*100kg) plusz 100 liter lekvárt hoztam télen -2 fokban, téli gumival (700km).

    Valamiért ezt nem nyomatja a Toyota a reklámokban, csak azt a hülyeséget, hogy mennyi %-ban megy csak elektromosan városban. Komolyan, kit érdekel a százalék?? Az számít mennyit tankolok, nem?
    Az emberek meg elhiszik, hogy milyen jó (persze 4-et fogyaszt városban 8 helyett), a valóság meg az, hogy a csak elektromos üzemmód vs. elektromos és benzines folyamatos kutyulása esetén az utóbbi a kedvezőbb, ha folyamatosan haladsz (nem a dugóban). Baromi idegesítő pl. amikor a lámpánál állok, és 1800-as fordulaton tölt az akksi, mert lemerült.

    • 2020.04.03. at 05:32
      Permalink

      Egyszer majd megnezem, ha lesz ra alkalmam. De amikor kiprobaltam a 2.0-s 180 le-s kombi Corollat meg mult evben, akkor 100-110 korul a fedelezeti szamitogep szerint (most mar utolag mondhatom) a kesobb megvett Civic 1.5-höz kepest nem, vagy minimalis volt a kulonbseg. Nyilvan a kombi corolla kicsit hosszabb, de nem sokkal. Ezert irtam. Konkret 130-cas osszehasonlitasom nincs mert tul keveset mentem a Corollaval palyan anno. En az 1-1.5 litert tul nagy kulonbsegnek tartom, ha tenyleg egy mai, jo benzinmotort veszunk alapul. De azt tudom, hogy (mint fentebb is írtam, Kb. Folyamatos haladaskor) ennel a sebessegnel a civic is hozza az 4.7-5.0 l/100 adatokat (mar korrigalva a fed szamitogep csalasat). Minden egyeb esetben a corolla fogyaszt kicsivel vagy sokkal kevesebbet. Ami persze szimpatikus volt, meg az autó is, de valahogy nekem kényelmetlen volt ülése, ami fura, mert a chr-ben nem volt ilyen bajom, de a corollaban, talan a magassagom miatt 45-50 perc utan zsibbadt a combom, fajt a derekam, vegul megsem a corolla lett, föleg emiatt, carplay hianya miatt, meg mert nem akkora fun, mint a civic. Persze, akit a vezetesi elmeny kevesbe erdekel, meg jonak tartja az ulest, es/vagy sokat jar varosban/dugoban annak csak ajanlani tudom, hogy probalja ki, mert jó autónak tartom a corollat, legalabbis a 2.0-t, az 1.8-rol nem tudok nyilatkozni. Varosban/dugoban is kiprobaltam a hatchback corollat (Szinten 2.0), ott meglepöen pihenteto volt vele haladni, foleg full elektromos modban volt mokas.
      En anno a tesztvezetesen nem lattam, hogy toltogette volna egyenes haladaskor, de mint irtam, autopalyan nagyon keveset mentem vele. Majd egyszer, ha lesz alkalmam kiprobalom.

      • 2020.04.05. at 00:16
        Permalink

        Nem találtam jó videót, ahol ez az európai Toyotáknál látszik. Itt egy 4×4-es Toyota Highlander, kb. 80-nal megy:
        https://www.youtube.com/watch?v=Amn8hLeqbfg
        Az első egy percben 35-ször váltott a hajtási változatok között, érdemes megnézni.
        A 1,5 liter különbség az 1,2T és az 1,8 HSD között saját tapasztalat volt.
        Az 1,2T-t nem használtam sokat, viszont többet elmond, hogy annó a 105 LE 1,9 TDI Octavia 5,7-et fogyasztott nálam, a Hibrid Toyota 4,8-nál áll kb. 70000 km után.
        Az Octival többet jártam Pesten, annak a mai felhasználási körülményeim között tippre 5,2 lenne a fogyija, az Auris talán 4,7-et fogyasztana a pesti életemben. Az 1,6-os 102 Le-s Octi pár ezer km-es őszi fogyasztása 7,5 volt, a 136LE-s Mazda 626 4 éves átlaga meg 7,3.
        Ezek éven túli átlagok, autópályán szerintem 1-1,5 egy nem hibrid benzineshez képest, benzin dízel vitába inkább nem mennék bele.
        Hozzá kell tenni, hogy egyre kevésbé sietek, és ha tehetem szívesebben kelek 5 perccel korábban 🙂 és ácsorgok 120-125-tel a pályán.

        • 2020.04.06. at 10:06
          Permalink

          Kosz a videot, corollasat en is kerestem, de nem talaltam.
          Ja… hogy a “A 1,5 liter különbség az 1,2T és az 1,8 HSD között”. Mar ertem. Mint irtam en a 2 litereset teszteltem, mint ami a cikkben is van. Az a Spritmonitor szerint kicsivel többet fogyaszt, asszem atlagban valahol 0.5 l/100 km kozott van a kulonbseg az 1.8 HSD es a 2.0 HSD kozott. De nekem csak a 2.0 johetett volna szoba, mert az 1.8-ast en lomhanak talaltam meg korabban. De ez az en dolgom, ha valakit nem zavar, annak ez nem szempont. Viszont akkor az 1.8 HSD jobb valasztas.
          Az 1.2 Turbo nem lett valami szuper szerintem, mert namcsak hogy nem tul dinamikus, a spritmonitor szerint kb csak 0.2 literrel fogyszt kevesebbet (spritmonitor atlagban), mint a Civic 1.5 (szinten spritmonitor atlagban) amit vegul vettem, csak utobbi 182 LE es 4 henger 1.5L. Mondjuk egy akkora autohoz (Touring lett volna) ez a “downsizing”-es 1.2 nekem fel sem merult anno.

          • 2020.04.06. at 12:44
            Permalink

            Korrigalas: nem a 2.0 HSD, ami a cikkben van (merthogy a cikkben a 1.2 benzines van), hanem amit en irtam kobanna a hozzaszolasomban.

  • 2020.04.04. at 23:09
    Permalink

    200 km-t volt szerencsém gurulni a 2 literes hibriddel, csak röviden. Nagyon szűk a beltér, közel a tető is elöl-hátul, csomagtér so-so, vinnyog (ajj…nagyon nem jön be ez a váltó), gyenge LED fényszóró (a Suzuki-é is erősebb, tisztább a képe) ráadásul MANUÁLIS magasságállítású. A főként városban megtett 180 km után mutatott 6.6 liter egy szemernyit sem moccant lefelé egy Sopron-Győr-Sopron szakasz után, ugyanannyival zártuk sebességhatárokat tartva. Nem győzött meg, pedig hétköznapi használatban kényelmes lenne ez a koncepció (csak mint jármű esélytelen).

    • 2020.04.05. at 00:26
      Permalink

      A Sopron – Győr – Sopron 20 km volt?
      🙂
      A nagyobbik hibrid a nagyobb kerék miatt fél literrel, az erősebb hajtás rendszer miatt még egy féllel többet fogyaszt.
      A hajtásrendszer vinnyogását megszokni 3 nap, ha megy a rádió, már rá sem figyel az ember.. autópályán meg nem zavaró, mert a kerék gördülése elnyomja.
      A többi kritikád (sajnos) jogos, az élmezőny ergonómiában, általános kidolgozásban elment a Toyota mellett.

  • 2020.06.13. at 16:38
    Permalink

    Autó vásárlás előtt állok. Toyotára esett a választásom. Számomra a hybrid különböző okok miatt kizárásra került. A Sedan és a Kombi között kellene döntenem. Mindkét motorral felszerelt autót volt szerencsém teszt-vezetni, de a 1.2 turbós motorral szerelt autó Corolla HB volt. Így fogalmam nincs hogyan viselkedik ez a motor a kombi kasznival. Normál, mondjuk úgy hogy hétköznapi használatra lesz az autó, éves szinten kevés autópályával, max az évi nyaralás és pár család látogatás vidékre.
    Mennyire van alapja az irányú aggodalmamnak, hogy a kombinak kevés az 1.2-es motor? Jobban muzsikál az 1.6-os szívó a Sedannal?
    Igazából a motor választás a legnagyobb kérdés bennem.

Vélemény, hozzászólás?