Te vagy az, e-Niro? – Kia e-Soul teszt

Mint egy álruhába bújt e-Niro, és az e-Soul is hasonlóan meggyőző

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az e-Niro eltüntette a hatótávparámat, így az e-Soulnak már nem volt nehéz dolga, hogy megkedveltesse magát. Igaz, egy kicsit szűkösebb az e-Nirónál, de így is az egyik legjobb villanyautó a piacon.

Letagadhatatlan, hogy a Kia Soul nem feltétlenül az európai szemek számára készült, talán ettől is annyira üdítően más ez az autó. Már az első generációját is a Kia kaliforniai dizájnstúdiójában álmodták meg, így hát furcsa volt az első kettő, a harmadik pedig még furcsább, bár szerintem vagányabb is a szűkre húzott első fényszóróival. Egy darabig kérdéses volt, hogy hozzánk is eljut-e, végül úgy alakult, hogy a tisztán villanyhajtású változat, az e-Soul kerül a szalonokba. És nem vall szégyent az e-Niro mellett! Keresd a tigris orrát! Háhháá, nincs meg ugye? Az e-Soul ebben is különc. Bár a légbeömlőt körbeölelő vonalat úgy próbálták megrajzolni, hogy a hagyományos Kia hűtőmaszkokra utaljon, azért ez nem túl feltűnő. Az biztos, hogy futurisztikus a formaterv, a villanyautókat még mindig előszeretettel szabják ilyen sci-fi hangulatúra. A fehér fényezés hatására jól látszik a „tanksapka”, lehet, ám ez sem ront az összképen, más fényezés persze lehet, hogy jobban elrejti. Töltésnél egyébként kényelmes, hogy az autó orrára került a nyílás.

Hátul szintén játékos a forma, ez akár szó szerint is igaz, hiszen a lámpák bumeráng formájúak. Sötétben állati jól néz ki, ahogy fénylenek.

Oldalnézetből lehetne gondban a Kia, mert valójában eléggé „kocka”, de még itt is feldobták a kerékjárati ívek kihangsúlyozásával, néhány fénytörő vonala, illetve a C-oszlopon látható Soul felirat is jól mutat. Valójában még a piros tetőre sem lenne szükség, hogy látványos legyen az autó, ami egyébként 18 centivel rövidebb az e-Nirónál, 5 milliméterrel keskenyebb nála, de 4,5 centivel magasabb. Egyrészt azért hasonlítom hozzá, mert az a másik tisztán villanyhajtású modell a Kia kínálatában, másrészt folyton az járt a fejemben, hogy az izgalmasabb dizájn vajon elcsábíthat-e? Mert valljuk be, az e-Soul azért izgalmasabb, persze valójában más célközönséget is szólít meg. Pedig az utastere nem sokkal kisebb. Főleg a csomagtere, de hátsó lábtérben például nem nyújt kevesebbet. A csomagtérben pedig külön rekeszben helyezhetők el a töltőkábelek, szóval ők sem rabolnak el valóban hasznos helyet az alaphelyzetben 315 literes térből, ami az ülések lehajtásával 1339 literesre növelhető. Az e-Niro esetében ugyanezek az értékek 451 és 1405 liter. Szóval okosan használva családi autónak is beválik a Soul. Első foteljei kimondottan a sportülésekre hajaznak, vaskos felárért (500 ezer forint) fekete bőrrel burkoltak, és a fűtés mellett hűsítenek is. Hátul már nem ölelik annyira körbe a testet, de a pihe-puhák, kellemes helyet foglalni itt is.
Hirdetés
A műszerfal egészen vidám a kerekded vonalakkal. Egyeseket egyből a Minire emlékeztetett, de ami fontosabb, az ergonómia is rendben van. Középen 10,25 colos kijelző segít az infotainment kezelésében, de a vezető is 8 colos digitális műszeregységet kap, illetve külön felnyíló HUD-ot. Az UVO Connect rendszer képes távolról is megmutatni az autó állapotát, többek között a töltöttség szintjét. Muszáj megemlítenem a műszerfal széli szellőzőnyílásokat, mert itt sem unalmas formákat rajzoltak, sőt, a Harman/Kardon hifi hangszóróiból is jutott ide, a hangzás egyébként zseniális, aminek valószínűleg az autó dobozformája és így utasterének akusztikája is kedvez. Szerencsére a klíma külön kezelőpanelt kapott, és a Soulban is lehetőség van csak a vezető helyét klimatizálni, energiát spórolva meg ezzel, persze hőszivattyú is rendelhető 300 ezer forintért, ami kevésbé vesz el energiát, így nagyobb lehet a hatótáv. A váltó forgókapcsolós, de vajon mire valók a kormánykerék mögötti kapcsolófülek – vetődhet fel jogosan a kérdés. Nos, a rekuperációt lehet itt szabályozni, egészen pontosan azt, hogy mennyire legyen erős, így akár egypedálossá is tehető az e-Soul vezetése. Ha már a vezetés szóba jött, minden elismerésem a mérnököknek, mert egész egyszerűen jó érzés vezetni a Soult. Az akkupakk miatt alacsony a tömegközéppont, és hiába magas az autó, nem érezni vészes dőlést még tempós kanyarokban sem. Tempózni pedig képes, mert 204 villanylóerőt tud a nagyobb, 64 kilowattórás akksival felszerelt változat. Mondanom sem kell, ez „mindenre is” elég. Jól jönnek tehát a fentebb említett jól tartó ülések. De azért a rugózást inkább kényelemre hangolták, és kényelemben akár 400 kilométernél többet is lehet utazni az e-Soulban egyetlen feltöltéssel.

Hivatalosan 452 kilométeres hatótávot ígér a Kia. Nálam szinte minden töltés után kerek 400 kilométert írt ki az autó, és ezt tudta is teljesíteni, persze 4-5 kilométerrel a „vége” előtt felraktam tölteni, nem akartam kockáztatni, megnézni, hogy többet is megy-e, mint amit kiír.

A töltőoszlopon pedig kellemes meglepetés várt, hiszen 11 kilowattal ömlik bele az áram, szóval 5-6 óra alatt maximumra szívja magát. Az otthoni konnektort viszont az első próbálkozás után elengedtem, mert azzal több, mint egy napot írt ki töltésre. Persze egy ekkora akkupaknál az átlagos, hétköznapi közlekedés során valószínűleg ritkán fordul elő, hogy teljesen lemerítsék, átlagosan 15 kWh/100 kilométer környékére jelezte az energiafogyasztást. Szóval az e-Soul is egy tökéletesen használható villanyautó, kiváló alternatívája bármelyik belsőégésű motorral felszerelt autónak. Ráadásul az ára sem túlságosan elrugaszkodott. A nagyobb akksival 13 499 000 forintról indul, ez csak Gold felszereltségtől kapható. Kisebb akkupakkal már Silver szinttől is elérhető, de a 39,2 kilowattórás változat hatótávolsága kisebb, 277 kilométer, teljesítménye 136 lóerő, viszont már 11 399 000 forinttól elérhető. Ugyanakkor mindkettővel könnyű túlzásokba esni. Napfénytetővel, luxus csomaggal, kéttónusú fényezéssel megugrik az ára. A tesztautó Platinum felszereltsége már alapáron adja a vezetősegédek tömkelegét 14 199 000 forintért. Csak a napfénytető hiányzott az extralistáról, így végül 15 914 000 forint szerepelt az árcéduláján.
Értékelés
Pozitív
Hatótáv, kényelem, dizájn
Negatív
Nagy a szélzaj autópálya tempónál
Árak
Tesztmodell alapára
14 199 000 Ft (2021.04.28.)
Tesztautó ára
15 914 000 Ft (2021.04.28.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
150 kW (204 LE)
Nyomaték:
395 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
157 km/h
Méretek
Hosszúság:
4195 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
2605 mm
Saját tömeg:
1758 kg
Össztömeg:
2180 kg
Tengelytáv:
2600 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
315-1339 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
890-940 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1150 mm
Csomagtér hossza:
700 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
villanymotor
Motorosztály:
Euro 6d
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
395 Nm
Teljesítmény:
150 kW (204 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
157 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?