Mindent is tud? Renault Captur E-TECH PHEV teszt

Napi 400 kilométer fölé és 40 kilométer alá: Renault Captur E-TECH Plug-in Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hét alatt 1000 kilométert autóztam a konnektoros Capturrel, volt időm kiismerni. Nehéz helyzetben van, túl erős a konkurencia, pedig ez sem rossz autó ám.

Szegény Captur, nehéz helyzetben van, mármint ez az E-TECH Hybrid. Hogy miért? Mert közel a duplájába kerül az 5,999 millió forintos alapverziónak, de még a teljesítményben és ellátmányban azonos, hamarosan érkező TCe 160 verziónál is alighanem legalább 2, a kifutó TCe 130 EDC-nél közel 3 millió forinttal drágább. Tovább rontja a helyzetét, hogy 10,749 millió forintos árával a ma már 400 kilométer körüli hatótávval kecsegtető Zoénál is borsosabbnak tűnik. Valójában persze nem drágább, csak a Zoe esetén megszoktuk az állami támogatást, amit még a Renault is megtold, így az 8 millió forint alól startol. Utóbbihoz mérten pedig már tényleg nem olyan kecsegtető a 65 kilométernyi emissziómentes hatótávot hirdető Captur. Pláne úgy, hogy télen messze nem tud ennyit.
Hirdetés
Én persze nem ellenkeztem ellene, kíváncsi voltam, hogy mit fog tudni, hiszen én vagyok a hibrid- és villanyautó-fanatikus a cégnél, és úgy általában is mindenki erről ismer. Azt is bevallom, vagyok annyira öregemberes, hogy a magas üléspozíciójú crossovereket is kedvelem. Még jobban szeretném őket, ha megmaradtak volna egyterűnek, s a divatozásra összpontosítás helyett a helykínálatra helyeznének nagyobb hangsúlyt. A kis kategóriában a Captur egyébként egyikkel sem áll rosszul, még úgy sem, hogy a hajtó akkumulátor miatt a csomagtér egy kicsikét, de csak padlórekeszéből csökkent. Valamennyi még abból is megmaradt, épp annyi, amennyi a konnektoros töltőnek kell. Talán beférne még a Type2-es madzag is, ám az nem az alapfelszerelés része, a tesztautóban sem volt jelen. Aki olvasta a menetpróbát, az bizonyára tudja, hogy a hajtáslánc nagyon hasonló ahhoz, ami a Clio E-Tech Hybridben van, és konkrétan egyezik azzal, ami a tesztre majd jövőre érkező Megane E-TECH Hybridben szerepel. Vagyis egy viszonylag klasszikus, az Euro6d normához igazított 1,6-os (természetesen feltöltő nélküli), szívócső-befecskendezéses, de már részecskeszűrős, 91 lóerős benzinmotor dolgozik együtt egy 49 kW-os, azaz 67 lóerős villanymotorral, ami nem mellesleg már gond nélkül elviszi az autót, akár 135 km/órás tempóval is.
Hirdetés

A nyomatékosztás teljesen egyedi, a Renault egy körmös kapcsolású, aszinkron, azaz szinkrongyűrűk nélküli váltót alkalmazott, ebben 4 fokozat van a benzines, 2 a villanymotor számára.

Összesen 15 kapcsolási séma létezik, ebből 12 használható hajtásra, s meg kell jegyezni, a fő villanymotoron túl van egy másodlagos is, utóbbi akkor indítja a benzinmotort, ha az elsődleges épp a hajtással van elfoglalva, továbbá a benzinmotort pontosan arra a fordulatszámra pörgeti a kapcsolások előtt, amivel közben a másik villanymotor hajt. Áramtermelésre motorféküzemkor mindkét villanymotor képes, de velük az összes hibrid sémát is tudja a Renault E-TECH rendszere. Működhet soros hibridként, amikor a benzinmotor áramot termel, a villanymotor hajt, kaphatunk párhuzamos hibrid hajtást, amikor a benzines és a villanymotor egyszerre hajt és persze soros-párhuzamosat is, amikor a benzinmotor és a villanymotor egyszerre hajt, de a benzines a másodlagos villanymotorral közben áramot is termel. A rendszer a gyakorlatban jól vizsgázik, persze a Captur PHEV is addig a leginkább kellemes talán, amíg elektromosan megy. Fagypont körüli hőmérsékleten a legjobb elektromos hatótáv 50 kilométer volt, amit kiírt, ám fűtéssel ez gyorsan apadt, 40 kilométernyit sem sikerült elérni, s a töltések után kiírt hatótáv igen tág tartományban, 30-50 kilométer között mozgott. A sima konnektoros töltővel a 230-as otthoni hálózatból mintegy 5 óra (jellemzően 4 óra 50 perc) a 9,8 kWh-s akkumulátor teljes töltése, ez 16 amperes (akár közterületi) töltővel 3 órára apasztható.

Egy teljes töltéssel 100 kilométer megtétele 3,6 l/100 km benzinfogyasztást hozott, ami jól mutatja, töltés nélkül még az én kíméletes vezetésem mellett is gond nélkül adódik 6 literes étvágy.

A Capturt amikor csak lehet töltve, ám több hosszú távot is autózva az egyhetes és bő 1000 kilométeres tesztet 4,4 l/100 km benzinfogyasztással zártam (tankolás szerint), ami nem rossz, csak ezt konnektoros töltés nélkül is tudná akár egy 1,8-as, a Capturnél azért egy fél számmal nagyobb Toyota C-HR, de hosszú távokon hajtva a valamivel ugyan lomhább dízel-automata Captur is 10%-kal takarékosabb volt. Persze a Capturben itt a lehetőség, hogy a nagyon rövid távokat árammal tegyük meg, ami jó, mert az 5-10 kilométeres távokon az említett hibridek vagy a dízel sem 5 liter alatti, hanem simán 6-7 literes fogyasztást hoznának télen. A Captur E-TECH Plug-in Hybrid tehát azoknak való, akik jellemzően napi 30-40 kilométer alatt autóznak, vagy ennek a dupláját, ha nem csak otthon, hanem a munkahelyükön is tudnak tölteni. Ha viszont messzebb mennek, akkor szeretnének megtenni 300 kilométer feletti távot is egy nap alatt, pontosabban hosszabb megállás és töltési idő nélkül, hiszen a mai kommersz villanyautókkal, akár a házon belüli Zoeval nagyjából ez az a hatótáv, ami kényelmesen hozható. A gyakorlatilag Zoe árban mért Captur PHEV tehát egy jó svájci bicska/kombinált fogó: városban is kellemes az elektromos üzemével, de gond nélkül befogható országon belüli, vagy akár külföldi túrákhoz is, igaz, autópályán már szökik felfelé az étvágya, 130-as tempónál benzinnel hajtva 7 liter körül kortyol, amit persze látványosan tud csökkenteni a lassabb tempós elektromos közlekedéssel. Van benne E-Save mód, azaz töltésmegtartás, de még azt kikapcsolva is egészen értelmezhető hatótávot tud magától is visszatölteni autópályás üzemben, hogy onnan lehajtva - helyi szinten - emissziómentesen folytathassuk az utunkat. A váltó B-fokozata fokozott visszatöltést, szinte egypedálos vezethetőséget ad, 7 km/órás tempóig lassul magától az autó, azt használva a fékre nemigen kell lépni.
Hirdetés
A menetdinamikára nekem nincs rossz szavam, a „gázreakció” élénk, 15 km/órás tempóig amúgy mindenképp a villanymotor hajt, oda a benzinesnek nincs áttétele. A 0-100-as sprint 10,1 másodperc a 158 lóerős összteljesítményű, már a benzinmotor 2400-as fordulatánál 349 Nm nyomatékú hajtáslánccal. A benzines egyébként viszonylag halk, rezonanciája is csak minimálisan érezhető, fordulatszáma az áramtermelés miatt sokszor nincs összhangban az aktuális gázpedáltaposással, ezt el kell fogadni, de a motor hangja igazából sosem tolakodó, legfeljebb egy kicsit búgó. A Captur egyébként plug-in hybridként is hű magához: belseje egész minőségi, a feláras 9,3 colos érintőkijelző hatalmas, ülései kényelmesek, a külső méretekhez képest utastere tágas. A tologatható hátsó üléssel alapból - a kategóriában - óriási a hátsó lábtér, abból áldozhatunk a csomagtér javára. Akár be lehet ülni öten is - leginkább gyerekekkel, de hátul a szélső helyeken 180 centis magasság felett már szűkös a fejtér, a középső részen csenevészebb az ülőlap, a gyerekek szállítását, pontosabban bekötését pedig nehezíti az ülőlapba süllyedő övcsat. További kényelmetlenségként csak az amúgy remek kormánykerékfűtés rejtett kapcsolóját tudom említeni, ám amúgy a Captur E-TECH is egy komfortos gép, futóművén, vezethetőségén nem érezni a bő 300 kilogrammal, 1,56 tonnára növekedett saját tömeget. Kissé abszurd, de 10 749 000 forintos alapárával a Captur E-TECH a legolcsóbb plug-in hybridek közé tartozik. Gazdag Intens felszereltségével (sok más mellett automata reflektoros LED fényszóró, automata klíma, kulcs nélküli nyitás-indítás, online kapcsolatos gyári navigáció és persze Apple CarPlay, Android Auto) nem rossz ajánlat, ám a konkurencia is erős. A szintén konnektoros, szintén 1,6-os szívó benzines Kia XCeed 400 ezer forinttal olcsóbban elérhető már, ha pedig lemondunk a bizonytalan ideig maradó zöld rendszámról és az értelmezhető emissziómentes hatótávról, a Toyota is tud olcsóbb és hasonlóan takarékos modellt adni. Érdekes helyzet, mert a bizonytalan szabályzással a támogatni kívánt plug-in hybridek életképessége már most kérdéses, a villanyautó jobb választásnak tűnik, s a legtöbb felhasználó esetén az egy-egy hosszabb út közbeni töltés nem is biztos, hogy nagyobb macera, mint az, hogy egy plug-in hybridet tényleg minden nap töltőre kell rakni, míg a mai villanyautók esetén jellemzően simán el lehet lenni heti egy vagy két töltéssel. Ha 11 millióért választhatnék, inkább egy Zoera alkudnék.
Értékelés
Pozitív
Városban emissziómentes üzem, kellő erő, kényelem, igényes és tágas utastér
Negatív
A hidegben jelentősen lecsökkenő elektromos hatótáv, hátul a széleken korlátozott fejtér, elsüllyedő övcsatok
Árak
Tesztmodell alapára
10 749 000 Ft (2020.12.21.)
Tesztautó ára
11 409 000 Ft (2020.12.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5600 1/min-nél
Nyomaték:
349 Nm 2400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.10 s
Végsebesség:
173 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5-1,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4227 mm
Szélesség:
1797 mm
Magasság:
1576 mm
Saját tömeg:
1564 kg
Össztömeg:
2060 kg
Tengelytáv:
2639 mm
Karosszéria-kivitel:
crossover
Csomagtér:
265-379 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1390 mm
Belmagasság elöl:
885-970 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
130-270 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1065 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
400 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata sebességváltó
Nyomaték:
349 Nm 2400 1/min-nél
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
173 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.10 s
CO2-kibocsátás:
32-37 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5-1,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?