Kicsi, cuki, nem Suzuki. Nissan Micra teszt

Nissan Micra 1.2 Tekna teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rendesen átszabták a Nissan legkisebb kisautóját, a Micra komolyabb kocsi benyomását kelti. Komoly is, ha azt nézzük, mit ad, de amúgy maradt, ami volt: vidám városi verda.


Már elnézést, hogy egy Nissan-tesztet suzukizással kezdek, sőt a címben is suzukiztam, de egyrészt a Micra majdnem egyenlő a dettó nemrég frissített és tesztelt Swifttel, másrészt mindkettő japán (úgy, hogy az egyik Indiából, a másik meg hozzánk ugye Esztergomból jön), harmadrészt szinte minden egyes Suzuki-teszthez érkezik pár olyan komment, hogy de hiszen ez csak egy Suzuki, ennyiért már autót is kapni, stb. Ha viszont Nissan, akkor japán. És ha Micra, akkor női autó.

Hirdetés
Tényleg női autó volna a Micra? Egyáltalán létezik olyan, hogy női autó? Szerintem nem, de akkor simán lenőiautózhatnánk a Q5-ös Auditól az X5-ös BMW-ig nagyjából mindent, mert ilyen és hasonló batárok volánja mögött látni megannyi hölgyeményt. Na mindegy, ugorjunk, tudjuk be a „terepjárós” nőket a divatnak, haladjunk a korral, nézzük, milyen az új Micra. Ami voltaképp nem is új, csak alaposan megújított – ahogy azt ebben a cikkben már kiveséztük.

Morcosabb lett – írtam a faceliftes modell első képeit látva, hogy aztán „élőben” már inkább komolyabbnak, felnőttebbnek lássam. Kellett hozzá nyilván a kékeszöld tesztautó krómos kiegészítő csomagja, amiért én ugyan sosem adnék 120 ezer forintot, de egyeseknek biztos bejön a fényes ajtókilincs/tükörház, oldalsó díszléc kombó. Nézem az előző szériát (nem is olyan rég, tavaly februárban próbáltunk egy kompresszoros példányt), nézem az aktuálisat, és tudják mit, passzolom a látható különbségekről értekezést. Méretileg egyébként nincs számottevő változás, említettem már: nem új-új az autó, csak frissített. Lényeg, hogy elég kicsi a kiváló manőverezhetőség és a könnyű parkolhatóság érdekében, ugyanakkor elég tágas ahhoz, hogy néha-néha több utassal és némi poggyásszal se valljon szégyent (a tulajdonos). És itt akkor a virtuális Micra-Swift meccs 1:0, mert a Nissan több helyet ad hátul, s a csomagtartója is öblösebb.

Majd hamar egyenlít a Suzuki, mert érzésre jobb minőségű a beltere. A Micrát sikk volt szapulni olcsó műanyagjai okán, s bár kozmetikáztak a dolgon, most sem kapja el az embert az a hű, de klassz lett fíling. A 45 ezres légbefúvó, váltókeret, díszléc a rakodóperemen „Beltéri testreszabási csomag” sem húz (Volkswagen) Polót a Micra helyenként bántó pőreségére, ami a kicsi, oldaltartásban sem jeleskedő üléssel egyetemben öngól, legott 1:2 az állás.

Tárolórekesz-fronton a Micra remekel, mikronnyival felszereltségben is a Swift fölé nő, s lő szép gólt a 2:2-ért olyasmikkel, mint Tekna szinten színes-szagos érintőképernyős navigáció, radaros parkolóhely-felmérő, opciósan panorámatető, CVT-váltó is. Hogy egy ekkorka autóhoz minek a párhuzamos beállásban partner parkolóasszisztens, már más kérdés, de ha valakinek ez kell, a Nissannál kopogtasson. Kényelmes ellenben a kulcs nélküli nyitás/indítás, van USB- és AUX-csatlakozó, Bluetooth-kihangosító, csinos 15"-os alufelni, hetyke tetőspoiler, (sajnos csökött) könyöklő, digitklíma, tempomat, menetstabilizáló elektronika, 6 légzsák, vezetőoldalon automata ablakemelő, bőrkormány, kerítés kolbászból.

Ahol aztán ismét hátrányba kerül a Micra, az a hajtáslánc. Motorból csakis 1.2-es van kompresszor nélkül vagy kompresszorral, ám csak 3 hengerrel, s ezeknél a Swift szintén 1,2 literes, de 4 hengeres benzinese jobb. Tesztautónk a sima 1.2-es volt 80 lóval és 110 Nm-rel, s ez a kraft bár városba tökéletesen megfelel, országúton, előzéskor, pláne autópályán már harmatos. Leheletnyivel az 5 fokozatú váltó kapcsolhatósága is elmarad a Suzukiétól, miként a kormányzása, a futóműve is a mi autónknak az élettelibb. A Micra mentségére ezek a versenyszámok a vevőkörnél nem valószínű, hogy perdöntőek, de Nissan-szempontból akkor is 2:3 az állás. Fogyasztásra egál van (gyárilag 5, tapasztaltan 6 l/100 km az átlag), kulturáltságban bezzeg a 3 henger sosem lesz 4.

Hátul itt is, ott is dobfék van csak, a gyakorlatban, fékezhetőségben nem érződik differencia. Zajszintben sem. Hát árban? A Swift alapára 2,79, a Micráé 2,7 millió forint. Tesztautónk már több mint 4,1 milliós volt, de egy GS Swiftért is elkér 4-et a Suzuki. Ez itt a mindegy-kategória, besétál a kedves ügyfél a szalonba, s úgyis személyre szabott kedvezmények vannak, alku, miegymás. Virtuális Micra-Swift mérkőzésünk győztese mindenesetre a Swift, mert jobb vezetni, s nem torkosabb. Akinél a hangyányival több hely a nyerő és/vagy szeretné, hogy radarok segítsék nem meghúzni a fényezett karosszérialemeket, az a Micrával lehet elégedettebb.

Értékelés
Pozitív
Egész tágas, könnyen vezethető és parkolható, fürge, takarékos, gazdagon felszerelhető, elődjénél igényesebb, megfizethető
Negatív
Zajos, a kormány csak fel-le állítható, kicsik és nem túl komfortosak az ülések, Tekna szinten már drága az autó
Árak
Tesztmodell alapára
2 699 000 Ft (2013.12.19.)
Tesztautó ára
4 134 000 Ft (2013.12.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1198 cm3
Teljesítmény:
59 kW (80 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
110 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,7 s
Végsebesség:
170 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3825 mm
Szélesség:
1665 mm
Magasság:
1520 mm
Saját tömeg:
1001 kg
Össztömeg:
1425 kg
Tengelytáv:
2450 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
265-1132 l
Belső szélesség elöl:
1310 mm
Belső szélesség hátul:
1290 mm
Belmagasság elöl:
950-980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1010 mm
Csomagtér magassága:
530-910 mm
Csomagtér hossza:
500 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1280 mm
Raktérnyílás szélessége:
930 mm
Raktérnyílás magassága:
790 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1198 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
110 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
59 kW (80 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
170 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,7 s
CO2-kibocsátás:
115 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?