Szeretlek is, meg nem is – Nissan Navara V6 teszt

Nissan Navara 3.0 V6 dCi 7A/T Platinum teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

V6-os dízelmotorral és 7 fokozatú automata váltóval, csúcsfelszereltséggel járt nálunk a Nissan Navara. Szerettük is, meg nem is.


Tavaly télen is teszteltünk egy Navarát - a Nissan hatalmas és népszerű pickupja akkor még "csak" a korábbinál izmosabb, 190 lóerős és 450 Nm nyomatékú, négyhengeres dízelmotorral volt elérhető. Mindazonáltal SUV-testvére, a Pathfinder már több mint egy éve megkapta azt a hajtásláncot, amellyel aktuális főhősünk jelenleg übereli a mezőnyt, a többi teherautóból lett divatmonstrumot. A számok, az adatok pedig így festenek: 6 henger V-alakban, 231 LE, 550 Nm, 7 sebességes automata, illetve 9,3 másodperces gyorsulás 100 km/h-ra. Letaglózó, nemdebár?
Kezdjük is az ismerkedést a motorral. Először is: nagyon, tényleg olyan erős, mint amilyennek hangzik. Az 550-ből 500 Nm már 1500-as percenkénti fordulatszámnál a sofőr rendelkezésére áll, aki ha például 80-as tempónál nyom egy padlógázt, elsőre el sem hiszi, milyen elánnal rombol 130-ig az alatta-körülötte-vele együtt úgy 2,2 tonna vas, alumínium, műanyag, üveg, folyadék és egyre kevesebb humánum elegye. Mert a V6-os Navara - rövid időre - bárkiből kihozza az állatot, s ebből politikailag semmiképp sem korrekt viselkedés lesz úton-útfélen, aszfalton vagy erdőn-mezőn át, sajnos.
A kategóriaelső erő tehát egyértelműen vele van, viszont anno a Pathfindernek mintha hathengeresebb lett volna a hangja. A csúcs-Navarának nincs szép orgánuma. Jó, nem csörög-zörög négyhengeresen, de nem is adja azt a lúdbőröztető morajlást, mint a háromezres nagydízelek zöme. Cserébe országúton, sőt autópályán is meglepően halk. Bemelegedve. Hidegen, zord mínuszokban zajos és darabos, darabossága persze az automata váltónak (is) köszönhető. Lehet az akármilyen korszerű, 7 fokozatú és manuálisan is kapcsolgatható (a felülbíráló számítógép korlátozásai okán), ám működése nagyon nem ideális. A legbosszantóbb, hogy bizonyos szituációkban és sebességtartományban pont nem vált feljebb, hiába szeretnénk. Ilyen, amikor 55-60 környékén csordogálnánk, azonban picivel 2000-es fordulat alatt épp nem valósulhat meg a pihentető csordogálás. Mit tehetünk? Vagy visszalassítunk 50-re, s ekkor ugye a fővárosi forgalom 99 százaléka durván emlegeti felmenőinket, vagy úgy 62-65-ig gyorsítunk, az automata vált, megszűnik a zavaró búgás, örülünk, csak közben aggódunk, nehogy bemérjen valami radaros pénzbeszedő az 50-es táblánál, természetesen lesből, ahogy kell.
A váltó amúgy átlagos gyorsasággal és finomsággal kapcsol, motorfékből nem sokat nyújt. Nagy kár ezért az áttételezési blamáért, mert különben kényelme elvitathatatlan (hogy nem kell kuplungolni), és autópálya-tempónál is alig forgatja 2000-nél följebb a motort, ami zaj- és fogyasztási szempontból sem mellékes. Mennyit eszik? Sztrádán 10, országúton 7-8, városban, hidegben, rövid távokon, dugóban, csöppet terepezve és a hóban mókázva sok-sok litert. A mi tesztátlagunk 12,3 l/100 km lett, a gyár 9,5 literes vegyes fogyasztást ígér. Az együtt töltött napokat általában hátsókerekesen töltve, a 4x4-et csupán szükség esetén aktiválva. Egy ízben parkoláskor kellett, másszor dombnak fel. Azért jó volt tudni, ha muszáj, nem csak hátra, előre is jut nyomaték.
Azt már nem annyira volt jó tudni, hogy irgalmatlan nagy hely kell a Navarának a forduláshoz, a manőverezéshez, hiszen elképesztően hosszú (5,3 méteres), valamint kormányát is bőséggel illik tekergetni szűk kanyarban vagy parkoláskor. Utóbbinál kamera segít, más kérdés, hogy szutykos időben csúnyán koszolódik. A magaslatból persze egész jó a kilátás és a forgalomra rálátás még akkor is, ha egy olyan felépítményt csavaroztak az 1,61 x 1,56 méteres platóra, mint tesztautónknál. A Road Ranger keménytetős box 723 ezres felárért külön nyitható/csukható hátsó ablakot, de billenthető oldalablakokat is tartalmaz - utóbbi értelmére szerkesztőségileg próbáltunk rájönni, nos nem sok sikerrel. De tényleg, mire lehet jó a raktérben nyitható oldalablak. Hogy ne rohadjon be, hogy levegőzhessen a szállított ki tudja, micsoda? Talán.
Míg nálunk vendégeskedett a tank, semmit nem raktunk, nem rögzítettünk, nem is levegőztettünk a felépítménnyel is koszosodó, beázó platón, inkább "élveztük" a terheletlen, laprugós hátsó rész pattogását. Úgy csináltunk, mint - vélhetően - a megannyi városi pickupos, csak pickupoztunk, lenéztünk a többiekre, s romantikus ábrándokat szőttünk egy olyan életről, munkáról, környezetről és terepről, ahol valóban kihasználhatnánk a Navara terepező és műfaji sajátosságait. Az aszfaltdzsungelben és a gigászi fekvőrendőrökkel tarkított kátyútengeren egyedül a 230 mm-es hasmagasságot, a mindenen átmegyek fílinget lehet értékelni. Terepszögek, gázlómélység, kapaszkodóképesség, oldaldőlés? Ugyan már, legfeljebb a 3 tonnás - fékezett - pótkocsivontató képesség még, ami számíthat. Ha van mit lehúzni például a Balcsira.
Hirdetés

[kepallobal=412095]Elektromos mozgatás, deréktámasz, állítható dőlésszögű fejtámla, fűthető bőrkárpit - elöl az ülések nagyok, de oldaltartásuk minimális[/kepallobal] Értékeli közben, naná, hogy értékeli sofőr és elöl székelő utasa is az ülésfűtést, a tárolórekeszeket, a kényelmes, motoros mozgatású, deréktámaszos, dőlésszögében is állítható fejtámlájú bőrfoteleket, a prémiumos Bose hifit, a navigációt meg mindent, hátul ugyanakkor csak a bőséges helykínálat ad okot örömre, a rövid ülőlap már nem. A pad mögött lakik egyébiránt az emelő meg az egyéb kötelező tartozékhad, alatta csempészrekesz, szuper. Szuper még a tempomat, a fény- és esőszenzor, a napfénytető, az USB-csatlakozó, a merevlemezes zenetár, a Bluetooth-kihangosító - a Platinum ellátmány eleve fényűző, erre jön még a V6-csomag a már említetteken kívül például Fine-vision prémium műszeregységgel és 18 colos alufelnivel, hát nézzen ki valahogy a melós munkagépből rittyentett puccos szabadidő-autó...
A pickupok legerősebbike listaáron most közel 13 millió forintba kerül, viszont egyrészt nyilván minden vásárló visszaigényli az áfát, másrészt az importőr 10 százalékos engedménnyel teszi még vonzóbbá az ajánlatot. De ha már pickup, s ha már Nissan Navara, a kettőfeles négyhengeres - 5 fokozatú automatával és szintén Platinum felszereltségi szinten - több mint 2 millió forinttal kevesebbért hazagurítható. Az is izmos, az is jól megy, plusz kevesebbet is kér a méregdrága gázolajból. Voltaképp nem kérdés, megéri-e V6-ost venni. A kérdés, okos dolog-e pickupot venni. Városba. Csikidám.
Értékelés
Pozitív
Fölényes erő, kapcsolható 4x4, kényelem, jó helykínálat, gazdag felszereltség, hangulat, viszonylag halk futás
Negatív
Szerencsétlen váltóáttételezés, túlméretes kasztni, magas fogyasztás és ár
Árak
Tesztmodell alapára
12 956 000 Ft (2012.02.27.)
Tesztautó ára
14 061 530 Ft (2012.02.27.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
170 kW (231 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
550 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,3 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5296 mm
Szélesség:
1848 mm
Magasság:
1906 mm
Saját tömeg:
2110 kg
Össztömeg:
3010 kg
Tengelytáv:
3200 mm
Karosszéria-kivitel:
pickup
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
920-950 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
280 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1560 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1130 mm
Csomagtér hossza:
1611 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 7 fokozatú
Nyomaték:
550 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
170 kW (231 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,3 s
CO2-kibocsátás:
250 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
12,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:18
    Permalink

    Vettem egy V6-ost , előző is jól felszerelt Japán volt . Az újba már beköltözött a RENÓ a fele kiss apró dolgokat elfelejtették beszerelni. Az importőr nem tudom mit spótólt meg rajta de az árához viszonyítva talán 200.000 ft lehet. Amúgy bosszantó!

  • 2017.10.31. at 03:18
    Permalink

    Mi az a gablini.hu és a cz rendszám? Na az a raktérbeázás elég gyászos, nem juthatna be oda a víz, illene reklamálni a felépítmény gyártójánál, hogy ott bizony valamit elszúrtak!

  • 2017.10.31. at 03:18
    Permalink

    Azt hozzá kellene tenni a cikkben hogy festés az olyan mintha vízfestékkel festették volna.
    4×4-et csak nagy sárban és hóban lehet használni csak egyenesen mivel megáll az autó kanyarodáskor, megszorul. A gyári fogyasztási értékhez hozzá lehet adni 3-5litert attól függően, hogy ki mennyire vezet dinamikusan vagy nagypapásan. Ja és akármit javítani kell rajt egy vagyonban kerül. Ami elég sűrűn előfordul, még az újabbaknál is.

Vélemény, hozzászólás?