Vajon csak az ára nyerő? Piaggio Porter NP6 teszt

Fizetett hirdetés

Olcsó munkaerőt keresel? Mutatunk egyet! Teszten a Piaggio Porter NP6

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyértelműen a piac legolcsóbb platós teherautójaként debütált hazánkban a Piaggio Porter NP6, ráadásul igen széles kínálattal kapható. Billenőplatóval és közepes hosszúsággal próbáltuk.

E hó elején jelent meg a hazai piacon a haszonjárművek terén jelentős Foton Motors és az olasz Piaggio együttműködése által, kínai alvázzal, de Olaszországban megépített Piaggio Porter NP6. Az olasz filmek elmaradhatatlan kellékének számító, háromkerekű Piaggio Ape-hoz mérten egy egész komoly kiállású, valódi teherautó, ám ha a piac többi platósa, például egy Ford Transit, egy Peugeot Boxer vagy egy Renault Master mellé parkolunk vele, akkor játékosan kicsinek tűnik - persze kivétel nélkül - alsó hangon is több mint 1 millió forinttal - olcsóbb is náluk. A szimplakerekes verzió 1,68 méteres adatával mindössze 1 centivel szélesebb a Fiat 500-nál, de az új Fiat 500e már vállasabb nála. Aki próbált már a belvárosban teherautóval manővezerezni, parkolni, az előnyként tudja ezt értékelni, hiszen a Piaggio "terepe" egyértelműen ott van, a konkurenseinél kisebb teherautóval vetélytársainál érezhetően könnyebb a manőverezés, ami a zöldségesek, kertészek, városi szakik kedvencévé teheti. Ha már terep, a verziótól függően 18,5-20,5 centis minimális, azaz maximális terhelésnél értendő hasmagasságával és első-hátsó terepszögeivel még terepen, azaz a részint burkolatlan úton megközelíthető építkezéseknél is biztonsággal bevethető.
Hirdetés

A kínálat döbbenetesen széles.

Szimpla- és duplakerekes (azaz fokozott terhelhetőségű) alap, kétféle tengelytáv, háromféle hosszúság, kicsi és nagy LPG tartály, valamint felármentesen CNG-s verzió is kérhető. Ha már az autógáz szóba került, igen, a Piaggio alapvetően benzinmotoros, 1,5 literes, soros négyhengeres benzinmotort kap, mindenképp LPG-rendszerrel, így hiába 10 liter körüli a fogyasztása, a benzinnél határozottan olcsóbb autógázzal még a gázolajos konkurenseknél is érezhetően olcsóbban autózhatunk vele. Nem mellesleg szerényebb emisszióval és zajterheléssel, ami a városi üzemben nagyon nem mellékes. A felármentes CNG üzemmel még kedvezőbb az emisszió és az üzemköltség is, csak épp CNG vételezési lehetőség kevesebb helyen van, igaz egy nagy flotta esetén akár a saját töltőállomás is kiépíthető. Ha megelégszünk a kisebb, de alapból is 900 kg feletti terhelhetőségű szimplakerekes verzióval, akkor 4215-4545-4815 mm-es hosszúság választható, a nagyobb, akár 1,4 tonna fölötti terhelhetőségű duplakerekes verzió 5095 mm hosszúságú, 3,08 méteres platót adó is lehet, utóbbira 4 raklap is feltehető. A Porter NP6 óriási előnye, hogy akár kisautós hosszúsággal is kérhető, a legrövidebb, 2,2 méteres platóra is kényelmesen felfér 2 raklap. Nálunk egy hátul is szimplakerekes, 2,53 méteres platóhosszúságú, így azon 3 raklapot fogadó, kereken 1 tonna terhelhetőségű verzió járt. Itt nem olyan kemény a hátsó – laprugós – felfüggesztés, mint a duplakerekesnél, így a rugózás is kényelmesebb, terheletlenül persze kemény, de hozzátehetjük, csak a mi rossz útjainkon, jó aszfalton szépen fut a Piaggio is. A tesztautó a kínálat egyik legnagyobb ütőkártyáját, a billenőplatót is megkapta. Bizony, ilyen is kérhető a gyártótól, nem is drágán, nettó 354 ezer forintos felárral. Aki szokott sódert, homokot, földet, vagy bármi egyéb ömlesztett árut szállítani, annak nagyon hamar ki fogja termelni a felárát a billencs kialakítás. De persze kérhető millió egyéb is, a gyártótól összesen 1400 konfiguráció érhető el, s a forgalmazó a hazai felépítménygyártókkal is szinte bármit össze tud rakatni, ha a legolcsóbb, alvázas kialakításból indulnánk ki. Van ugyanakkor gyári furgon és akár az EU szabványoknak megfelelő konyhás felépítmény is, ha tehát valaki most szeretne büféskocsis vállalkozást indítani, a méretosztály legolcsóbb teherautójaként érkezett Piaggióval minden eddiginél könnyebben teheti meg.
Hirdetés
Ahogyan a szerény méretek is leginkább városi használatban kedvezőek, úgy kitalálható, hogy a Piaggio hajtása is. A sofőrfülke alá épített 1,5 literes, blokkjával és hengerfejével is alumínium ötvözet, lánchajtású benzines maximális teljesítménye 106, LPG üzemben 102 lóerő. Nyomatéka 136, LPG üzemben 132 Nm, de azt is magas, 4500/perc fordulaton adja le. Teherautótól szokatlanul pörgetni kell, amihez mondjuk partner az alapból is rövid áttételezésű, ráadásul a gyakorta nehéz teherrel, vagy komolyabb emelkedőkön közlekedők számára (felármentesen) rövidített áttétellel, így jobb kapaszkodóképességgel is kérhető ötfokozatú váltó. A technika egyszerű és őszinte, és az a megdöbbentő, hogy a klasszikus építésmóddal – tengelyek közötti motor, hátsókerékhajtás –

valódi gép-élményt ad a Piaggio, jóleső érzés vezetni.

Városban nem zavaró a hangja, érezhetően halkabb, mint a dízelek. Ám mivel már az országúti 90 km/órás tempónál is 3000/perc az ötödik fokozatban adódó fordulatszám, a motor ott már jól hallható, s azonnal ráébreszt, nemhogy nem a Budapest-München, de még csak nem is az országon belüli ingázásra van a Piaggio. Végsebessége 120 km/óra, de autópályán sem jó vele 100 fölött menni. Ha viszont időnként adódik egy-egy út a másik városba, azért gond nélkül le lehet vele tudni, arra pedig nincs jobb eszköz nála, hogy a tüzép-teleptől az építkezésre hordjuk az anyagokat, vagy a telephelyről a szerszámokkal autózzunk a címekre. Utasfülkéje a külméreteknek megfelelően korlátozott, de éppen elegendő helykínálatot adó. Eltagadhatatlan, hogy az ülések alá épített motor miatt az üléspozíció is magas. A rövid fülke miatt pakolótér nem jutott az ülések mögé, meg aztán alájuk sem, hiszen ott a motor. De jó pont, hogy a kesztyűtartó használható méretű, egy polc fölé is jutott, a mennyezeten elöl van szemüvegtartó, az ajtózsebek palacktartósak. A műanyagok természetesen egyszerűek, de

a műszerfalra olyan finomság is jutott, mint a gumírozott telefontartó, aminek aljába USB-csatlakozó is került, így bár gyári navigáció nem is rendelhető, a melósok zsebében is ott lapuló okostelefon gond nélkül és biztonságosan megoldja a kérdést.

A rövid távokhoz tökéletes kényelmet adók az ülések, az olaszok ráadásul hűek önmagukhoz, hiába egy puritán munkaeszköz a Porter, egy kis dizájn, némi kék díszítés és egy kék Piaggio felirat az ülésekre is jutott, a felszereltség is meglepően korrekt. Ahogyan a külső berendezések meghajtásához felármentes az előkészítés, úgy a sofőrlégzsák, a központi zár, az elektromos szervokormány, a műszerfali (USB-s) telefontartó, az elektromos (a sofőrnél egy érintésre leszaladó) ablak, de még a fényszóró és az ablaktörlő automatikus kapcsolása is alapáron jár. Légkondicionálót és Bluetooth-kapcsolatos rádiót a nettó 315 ezer forintos felárral adott második (Plus) felszereltségtől, utasoldali légzsákot és felső részével fényezett első lökhárítót a további 118 ezer forintos pluszt jelentő (Top) csúcsfelszereltségnél kapunk.
Hirdetés

A Piaggio legjelentősebb ütőkártyája a piacon legszerényebb ára. Oké, a méretei is a legszerényebbek, viszont azok számára, akiknek elegendő egy kisebb teherautó, akik munkaeszközükkel csak egy kisebb területet járnak be, tökéletes választás.

Hiszen a szükségesnél nagyobb kabátban járni sem kényelmes, itt pedig a méret helyett költhetünk a megfelelő kialakításra, azaz tökéletes céleszközt rakhatunk össze a saját elvárásinknak megfelelően. Az alvázas, alap hosszúságú bázisverzió nettó 5,629 millió forintról indul, de még a hosszabb tengelytávú, csúcsfelszerelt és billenőplatós tesztautó ára is 7 millió forint alatti (konkrétan 6 889 764 Ft), oké a nagyobb (46 literes) LPG tartállyal már 7 204 724 Ft. Ha valamiért, hát a nagyobb gáztartályért érdemes fizetni, hiszen a rendszer okosan működik, hidegindítás után még télen is 1-2 perc után, azaz a kapun kiállás után néhány száz méteren belül automatikusan átkapcsol a szerényebb emissziójú és költségű gázüzemre a gyári rendszer. A 15 helyett 45 literes gáztartály pedig azt eredményezi, hogy nem kell legalább 150 kilométerenként, elég akár 450 kilométerenként tankolni az olcsóbb üzemért. A benzintartály persze további 450 kilométer hatótávot ad, s jegyezzük meg, temérdek olyan munkakör van, ahol a 150 kilométeres „hatótáv” is elegendő akár egy hétre is, szóval az alap tartály sem feltétlen elvetendő. A lényeg, hogy nézzük meg a saját igényeinket, annak megfelelően válasszunk, ehhez a Piaggio meglepően széles konfigurációs lehetőséget ad, a temérdek felépítmény mellett a felármentes fehéren túl szürke, kék, bordó és narancs fényezés is elérhető, hogy cégünknek megfelelő dizájnt kaphasson, vagy például a településen belüli útkarbantartók számára is tökéletes választás legyen. Cikkünket a Grand Automotive Kft, a Piaggio Commercial forgalmazója a Porter NP6 első tesztlehetőségével támogatta.
Értékelés
Pozitív
Városbarát méret, kedvező ár, csendes üzem, billenőplató, hasmagasság és terepszögek, széles kínálat
Negatív
Kevés pakolóhely a fülkében
Árak
Tesztmodell alapára
5 629 921 Ft (2022.03.02.)
Tesztautó ára
7 204 724 Ft (2022.03.02.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Teljesítmény:
78 kW (106 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
136 Nm 4500 1/min-nél
Végsebesség:
120 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5-11,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4545 mm
Szélesség:
1680 mm
Magasság:
1840 mm
Saját tömeg:
1325 kg
Össztömeg:
2400 kg
Terhelhetőség:
1000 kg
Tengelytáv:
3070 mm
Karosszéria-kivitel:
billenőplatós
Csomagtér maximális szélessége:
1680 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1680 mm
Csomagtér hossza:
2530 mm
Motor és váltó
Motor:
LPG/Benzin
Motorosztály:
Euro 6d full
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 fokozatú manuálua
Nyomaték:
136 Nm 4500 1/min-nél
Teljesítmény:
78 kW (106 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
120 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,5-11,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
190-215 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.03.02. at 18:12
    Permalink

    Gyanúsan hosszú volt az orra, aztán rájöttem, hogy azért, mert a korábbiak Daihatsu alapúak voltak, ez meg már kínai. Mondjuk ebben a kategóriában legalább lehet keresnivalója a kínaiaknak – már csak az őrült haszonjármű hiány miatt is. Kíváncsi vagyok, hogy a zárt kisbusz változatot piacra lehetne-e dobni Európában (személyautóként törésteszt és biztonsági felszerelések hiányában kétlem).

Vélemény, hozzászólás?